Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-09 / 186. szám

KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT JÓ! kifőzte Szabadtűzön egyszerre akár háromszázhúsz adag ételt Is meg tud főzni Kecskeméti István. A kerekegyházi amatőr szakács a közelmúlt­ban Mohácsról szerzett magának tizenkét darab égetett csodaköcsögöt. Azonnal éles helyzetben próbálta ki az edényeket: 160 liter csülkös babbal pakolta körbe a tüzet. Kóstolóval egybekötött látványos produkciójával hatalmas sikert aratott a ladánybenei falunapon. Ezen felbuzdulva megígérte a köréje seregletteknek: ezentúl Kecskeméten és környékén minden olyan rendezvényen ott lesz, ahol főzni lehet. (G. S.) Tévedés, hogy kötelező útépítés Csak akkor, ha a lakók többsége aszfalton közlekedne HÍREK A-TÓL Z-IG Planetárium A Csillagmese - igaz mese című előadás keretében a Föld forgásának következményeit fedezhetik fel a gyerekek ma dél­után három órától a planetárium­ban. Képzeletben elutazhatnak az Északi-sarkra, űrhajóst játszhat­nak, a foglalkozás végén pedig egy rakétát is kilőhetnek. Egy órá­val később a Hulló csillagok és hullócsillagok című előadásra már az idősebbeket várja E. Kovács Zoltán csillagász. Este kilenckor pedig díjmentes távcsöves bemu­tatón kémlelhetik az eget az ama­tőr csillagászok. (G. S.) Nyári szünet Zárva tart a Kecske­méti Ifjúsági Otthon augusztus 11. és 22. között. Legközelebb augusztus 25-én, hétfőn várják a látogatókat. (R. J.) Nőgyógyászat Megváltozik hétfő­től a bejelentkezési rend a kecs­keméti megyei kórház nőgyógyá­szati vizsgálataira - beleértve az ultrahangot is. Bejelentkezni hét­főtől péntekig 11 és 14 óra között a 76/519-842 telefonszámon le­het vagy személyesen, ugyaneb­ben az időben a földszinti beteg­kapunál. A sürgősségre mindez nem vonatkozik (T. V.) Szőlőtermesztés A Katona József Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemé­nyében a 125 éve létrejött Miklós- telep és a homoki szőlőtermesz­tés történetét bemutató időszaki kiállítás nyílt. A könyvtári doku­mentumokon, levéltári iratokon kí­vül a Szőlészeti és Borászati Kuta­tóintézet szőlőnemesítéssel kap­csolatos kutatási anyagaiból, esz- köraiből látható válogatás. A tárlat szeptember 6-áig látható, a könyv- tárlnyitvatartási idejében. (R. Jt) Vásártér Ismét autó- és kirako­dóvásár lesz ma és holnap Kecskeméten. Az érdeklődőket a Szent László körúti vásártérre várják. (T. V.) Állatok Ebösszeírás lesz szep­tember 1-jétől november 15-éig Kecskeméten. Az önkormányzat ezzel párhuzamosan a város egyes részein (Rendőrfalu, Kósafalu, Szentlászlóváros, Hala­si úti hobbik, Máriahegy egy ré­sze, Alsószéktó) a haszonállato­kat is összeírja. A munkát vég­zőknek megbízólevelet adtak, mely a személyi okmányukkal együtt érvényes. Dr. Metzinger Éva jegyző arra kéri a kecskemé­tieket, hogy az összeírok személyi azonosságáról először győződje­nek meg, hiszen csak így lehet elkerülni a visszaéléseket. (T. V.) Nem aszfaltozzák le csa­tornázás után a földuta- kat ott, ahol az ingatlan- tulajdonosok legalább kétharmada erre nem ad­ja áldását. Ez így nagyon is igazságosnak tűnik, bár aki kisebbségbe szo­rul az akaratával, az úgy érzi, hogy igazságtalan­ság történt. Takács Valentina Az ISPA-csatornázás befejezése után konfliktus borzolja a kedé­lyeket Kecskeméten: aszfaltoz­zák-e le a földutakat, vagy se? Önmagában az útépítés, persze, senkit sem zavarna, az önrész azonban sokkal inkább. Az előz­mények: az önkormányzat elha­tározta, hogy ahol csak lehet, ott - a lakossági igénytől függően - a csatornázással érintett föld­utakat leaszfaltozza. Ehhez min­den egyes érintett ingatlannak 180 ezer forintos önrészt kell fi­zetnie mégpedig úgy, hogy rész­letfizetésre is lehetőség van. Az összeg tartalmazza a csapadékvíz-elve­zetést is. Az elhatá­rozás azonban nem mindenütt aratott osztatlan sikert, pontosan az önrész miatt. Szerkesztőségünket több utcából is felkeresték és jelez­ték: az ott élők többsége kis­nyugdíjas, és még részletekben sem tudja előteremteni ezt az összeget. Van olyan zsákutca, MINT KIDERÜLT, 180 ezer forint alá már nem vihetik az önrész mértékét, hiszen ez a beruhá­zás költségének így is alig húsz százaléka. Sőt vannak olyan speciális utcák, ahol ez mindössze öt százalék. A fenn­maradó összegeket pedig az ahol 11 ingatlanból hét nem akarja az aszfaltozást. Ők úgy tudják, hogy az önkormányzat a többség akarata el­lenére is megépít­tetheti az utat, és kényszerítheti a tu­lajdonosokat arra, hogy fizessék be a pénzt. Ezt azonban cáfolta Sipos László alpolgármester:- Az első és legfontosabb fel­tétel, hogy az érintett utca lakó­inak kétharmada írja alá a nyi­latkozatot, mely szerint igénylik önkormányzatnak kell hozzá­tennie, ami eléggé megterheli majd a költségvetést Koráb­ban egyébként úgy működtek az önerős közműberuházások, hogy a város és a lakosság fe­lefele arányban állta a költsé­geket. az útépítést. Amíg ez nem törté­nik meg, addig még a tervezés sem kezdődik el. Ez tehát azt je­lenti, hogy ha a többség nem sze­retne aszfaltozott utat, akkor nem lesz. A180 ezer forintos ön­részt egyébként mindenkinek lehetősége van részletekben megfizetnie, adott esetben akár nyolcéves futamidőre is. Ha pe­dig valahol a többség az útépítés mellett döntött, ott az ellenzőkön az önkormányzat valóban adók módjára behajthatja az önrészt, az adósságot ráterhelheti az in­gatlanra. Azt tehát sikerült tisztázni, hogy a többség akarata dönt. Ez azonban - hiába igazságos - óhatatlanul további konfliktu­sokhoz vezet. A város több ré­szén már ezekre is van példa. Ha ugyanis az aszfaltút pártolói maradnak kisebbségben, akkor nekik kell lenyelniük a békát: hiába tudnák megfizetni az ön­részt, továbbra is járhatnak föld­úton, és az ingatlanuk ára sem emelkedik. Bemutatkoznak a térség termelői az élelmiszer-ipari kiállítás ideje alatt Tizenegyedik alkalommal mu­tatkoznak be idén a térség tele­pülései a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon, a Hírős Hét Fesztivál keretében. A Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás szervezésében létrejö­vő kiállításra augusztus 18-24. között, naponta 10-től 20 óráig várják majd az érdeklődőket. A mintegy 150 kiállító - gazdakö­rök, mezőgazdasággal foglalko­zó vállalkozók, kézművesek - idén új helyszínen, a Kossuth té­ren állítja ki termékeit. A kiállí­tás megjelenésében az augusz­tus 20-ai hagyományokat idézi fel, tehát a gabona, az aratás, a kenyérkészítés folyamatát. Ezenkívül a régi használati esz­közöket is bemutatja. ■ A társrendezvények nagy segítséget jelent­hetnek a gazdáknak. A hivatalos megnyitót au­gusztus 19-én, kedden délután 14 órakor Bányai Gábor, a Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés elnö­ke tartja a főtéri nagyszínpadon. A kiállításon - a hagyományok­hoz híven - mindennap más­más település kap lehetőséget a bemutatkozásra. A polgármes­teri köszöntők után különféle kézműves-bemutatókkal, ízletes mezőgazdasági termékek kósto­lójával és kisebb kulturális cso­portok produkcióival kedves­kednek a rendezvényt látoga­tóknak. A kiállításhoz kapcsolódóan rendezik meg a X. Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Fórumot, mely augusztus 21-én, csütörtö­kön 9 órakor kezdődik az Erdei Ferenc Kulturális és Konferen­cia Központban. Ennek kereté­ben többek között a gazdákat érintő pályázati lehetőségekről, a vidék felzárkóztatásáról és a helyi vidékfejlesztési stratégiá­ról lesz szó. Másik fontos társ- rendezvény lesz augusztus 22- én, pénteken a szintén 9 órakor kezdődő Turisztikai Fórum, melynek a Granada Konferen­cia, Wellness és Sport Hotel ad otthont. A kiállítás egyébként kiváló lehetőséget teremt a kistérség gazdáinak és kézműveseinek az értékesítési nehézségek feloldá­sára, a partnerkapcsolatok kiépí­tésére, valamint a térség értéke­inek bemutatására. ■ T. V. ■ Részletfizetésre és akár nyolc­éves futamidőre is lehetőség van. Van, ahol a 180 ezer csak öt százalékot jelent Zárókoncert a szimfonikusokkal Holnap véget ér a Kodály-fesztlvál. A zárókoncert a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye lesz, ami este 8 órakor kezdődik a városháza udvarán. Jegyeket ma és holnap a Tour- inform-irodában, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen lehet vásárolni. (T. V.) Nagyon büszkék rá a szíriaiak iskander Fotóival sikert aratott szülőhazájában Hatalmas szakmai és közönség- sikert aratott Szíriában a Kecs- kemét-Hetényegyházán élő fotó­művész, Bahget Iskander alkotásai­ból rendezett fotóki­állítás. A lable-ban rendezett tárlatra összesen 30 fotóját vitte el a művész. Egyfajta életmű-ösz- szeállítást válogatott ki a több ezer felvételből: egyebek között szociofotókat, magyarországi táj­képeket, magyar művészekről és hétköznapi emberekről készült felvételeket vitt magával.- A tárlat július 10-én nyílt Jable-ban, egy időszámításunk előtt 700 évvel épült kőszínház alagsorában - tudtuk meg haza­térését követően Bahget Iskan- dertől. Az arab-magyar fotómű­vész kiállítása egy nagyszabású művé­szeti fesztiválhoz kapcsolódott, mely­re a világ több pont­járól érkeztek ne­ves művészek. A hazájukból szárma­zó Iskanderrel a szír televíziók a kiállítás ideje alatt három alka­lommal készítettek interjút, az újságok pedig folyamatosan ír­tak róla, a képeiről és Magyaror­szágról.- Szinte minden alkalommal szóba került a médiában, hogy az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc 160. évfordulója al­kalmából, március 15-én a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend lo­vagkeresztje kitüntetést kaptam Sólyom László köztársasági el­nöktől. A szír közvélemény már tavasszal, az elismerés átadását követően értesült erről, és rend­kívül büszkék rám a szülőha­zámban - mondta Iskander. A Szíriában bemutatott válo­gatás legközelebb idén ősszel, lordániában lesz látható, Magyar- ország arab szemmel címmel. Akkor és ott a magyar hét al­kalmából mutatják majd be a Szí­riában született, de régóta kecs- kemét-hetényegyházmak mond­ható Bahget Iskander képeit. ■ Noszlopy ■ Iskander képeit megtekintette a szír kulturális, valamint a köz­lekedési minisz­ter is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom