Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
• PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 5., SZOMBAT DIÁKVILÁG 5 Harry Potter novemberben ismét visszatér a filmvászonra Ki ne emlékezne még az első Harry Potter-könyvre, amit jó pár évvel ezelőtt vehettünk először kézbe magyar fordításban? Akkor még senki nem gondolta volna, hogy egy igazi lavina indul újtára, természetesen a jó értelemben, hiszen a Harry Potter- . mánia hatására a gyerekek végre felálltak a számítógép mellől, és olvasni kezdtek. Mára mind a hét könyv napvilágot látott, és ebből ötnek a mo- zifilmváltozata is elkészült. A világsikerű könyvsorozatnak már első darabja is pillanatok alatt az eladási listák csúcsára ugrott, és sosem látott rajongási hullámot indított el. Ugyanez igaz a filmekre is. ■ Jó hír a rajongóknak: ősszel érkezik a hatodik film: a Harry Potter és a Félvér Herceg. Az újabb részben annyi már bizonyos, hogy jó adag szexualitás tör felszínre, nem beszélve a drogozó szereplőkről. Harry Potter megformálója, Daniel Radcliffe a napokban fejezte be a Harry Potter és a Félvér Herceg forgatását. A film előreláthatólag idén novemberben kerül majd a mozikba.- Van benne jó adag szexualitás, és a drogok is szerephez jutnak - árult el néhány kulissza- titkot Dániel. - Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de az egész olyan Trainspotting-szerű - nyilatkozta a sztár, aki az utóbbi időben szívesen bólint rá megbotránkoztató szerepekre. Legutóbb a Broadwayn tűnt fel az Equus című darabban, ahol több pucér jelenete is van. ■ S. H. Harry Potter-kronológia A- Harry Potter és a Bölcsek Köve _ 2. Harry Potter ésa Titkok Kamrája 3. Harry Potter és az azkabani fogoly 4. Harry Potter és a Tűz Serlege 5. HaiTy Potter és a Főnix Rendje^ Ji. Harry Potterés a Félvér Herceg 7. Harry Potter és a Halál Ereklyéi_____ FORRÁ S: PN Önkéntesen Európában fiatalok lendületben Akár a családdal együtt kiköltözhetnek A külföldi résztvevők magyar barátaikkal együtt nagyon jól érezték magukat az egyhetes szakmai találkozón, melynek Kecskemét adott otthont. Felmérések szerint egyre több fiatal álmodozik arról, milyen jó is lenne tapasztalatot szerezni valahol külföldön. Magyarvári Annamária A megvalósulásért - legalábbis^ magyarok közül -, azonban kevesen mernek tenni. Pedig lehetőség akadna bőven. Az Európai Önkéntes Szolgálat (European Voluntary Service) támogatásával egyhetes nemzetközi szakmai egyeztetés és projektmunka zajlott Kecskeméten az utóbbi napokban. A Főnix- Dance 2005 Tánc- és Sportegyesület szervezésében megtartott Nemzetközi Ifjúsági Konferencián a magyarokon kívül 18 külföldi ország 27 partnere képviselte országát, illetve a különböző ifjúsági szervezeteket.- A projekt és a találkozás célja, hogy itthon is minél szélesebb körben megismertessük a fiatalokkal az Európai Önkéntes Szolgálat munkáját és céljait - mondta Kosa András Csaba, a HELPI Ifjúsági Iroda nemzetközise, tréner. - A szolgálat révén a fiatalok önkéntes munkát vállalhatnak és végezhetnek egy másik országban, általában két-tizenkét hónapos időtartamra. Az önkéntesek közvetítését és fogadását az Európai Bizottság támogatja, vagyis fizeti a lakhatási és étkezési költségeket, valamint az országonként változó mértékű zsebpénzt - ismertette a lényeget Kosa András Csaba. Az önkéntes programban általában Í8-30 éves fiatalok vehetnek részt, és ami külön érdekesség, hogy akár gyerekekkel vagy családdal együtt is lehet munkát vállalni. A vállalható önkéntes munkák köre igen széles: többnyire a sport, média, ifjúságvédelem, szociális, kulturális és a környezetvédelem területén lehet állásokat találni a nonprofit szférában. A programra pályázni kell, a várakozási idő átlagosan egy-másfél év.- Én német nyelvterületre szeretnék kijutni, és ha lehet környezetvédelmi területre, mivel környezetmérnöknek tanulok - mondja a tizenküenc éves Polgár János. - Tavaly szeptember óta várok, és erre a konferenciára is azért jöttem, hátha találok egy fogadó szervezetet, ahová már indulhatok is. Az Európai Önkéntes Szolgálat munkájáról és a pályázás folyamatáról, a kiutazási lehetőségekről a HELPI-ben mindenkinek szívesen segítenek. A projektről még több további információk az önkéntes szolgálatról és a projektről: ymv.rnobilUas.hu, www.eurodesk.ore ■ A támogatásból a zsebpénz mellett fizetik a lakás- és étkezési költségeket is. Gömbölyűén érzi magát igazán szexinek Többször is láthattuk már filmvásznon, hogy a színésznők gyakran híznak vagy fogynak egy-egy szerep kedvéért. Emlékezzünk csak Renée Zell- wegerre, aki a Bridget Jones kedvéért 15 kilót szedett magára, ráadásul két alkalommal is!' A szépséges Charlize Theront is példaként állíthatnánk, hiszen a Szörny címszerepét csak 13 kilós többletsúly- lyal játszhatta el, az Édes novemberben viszont le kellett dobnia pár kilót. Melyik énjét szereti jobban? Egy riportban elárulta, hogy Vannak szabályok, amikből nem enged. amikor az Édes november miatt XS-es méretre kellett lefogynia, az nagyon szörnyű volt számára. Amikor átkarolta magát, csak a bordáit és a csontjait érezte, és egyáltalán nem találta magát szexinek és szépnek. Charlize azonban nem csak so- ványságellenességével tűnik ki a sztárok közül. Másokkal ellentétben nem jár bulizni, és vigyáz az egészségére. Vannak szabályok, amikből nem enged.- A legfontosabb: tartsd távol a rossz dolgokat, és mindig légy vidám! - hangsúlyozta. Kalocsa BEACH CAFE Ma: DJ’s: Psure vs. Grasshop (Hypnosis), Egér vs. Zest Kecskemét BUNG-BUNG NIGHTS Ma: Bad Boys Blue RED COLT GARDEN Ma: Wallas Birthday Night Kiskunfélegyháza BAR 54 Ma: Funky Bar Soltvadkert VADKERTI-TÓ Ma 17:30 Desperado, 20:00 Fenyő Miklós, 21:30 Asterix Live Szabadszállás VÁROSHÁZA ELŐTTI TÉR Ma 19:00 Tóth Gabi 20:00 Carina Lensch 22:15 Utcabál a Da-Fo zenekarral VÁSÁRTÉR 00:30 The Last Serenade, 01:30 Green Dye, 02:30 After Party, 15:00 Békés Vihar, 16:00 Lady Picture Show, 17:00 Perforált Vakbélgyulladás, 18:00 All Falls Down, 19:00 Dystopia Dystopia 20:00 Zord, 21:00 Vigyázz Lépcső, 22:00 Megamag, 23:00 Horda Tom Cruise ősszel új oldaláról mutatkozik be Az ismert szívtipró színész, Tom Cruise ezúttal epizódszerepet vállalt a Trópusi vihar című filmben. A rajongóknak azonban előre elárulhatjuk, hogy szinte felismerhetetlen lesz benne, amely egyébként nem is az ő filmje, hiszen csak egy villanásnyi epizódszerepet játszik benne, méghozzá poénból. Az akcióvígjátékban kopaszon és pocakosán tűnik majd fel, ami még soha nem fordult elő vele. Nocsak, mégis lenne humora? A hazai bemutató szeptemberre várható. Pop után a dzsessz felé igazolt át az egykori kis bestia országos fellépések Ötven zenész, gyönyörű fénytechnika, hatalmas színpad - ez minden énekes álma Bernadettnek két kisfia született az elmúlt években. Moór Bernadett - az egykori Bestiák együttes tagja - a közelmúltban adta ki saját szólólemezét Elkésni szépen kell címmel. Az énekesnővel a napokban beszélgettünk a dalok születéséről, családjáról és terveiről...- Ötventagú zenekar állt a hátad mögött egy hatalmas show keretében. Hogyan élted ezt meg?- Egy énekesnőnek ez minden vágya. Ötven zenész, gyönyörű fénytechnika egy akkora színpadon olyan hatást szül, amit manapság a filmzenéknél élhetünk át. Az élményhez viszont óriási felelősség is párosul. Amikor ott álltam egyedül, körülvéve mindezzel, nagyon izgultam, csak a harmadik szám után nyugodtam meg egy kicsit.- Korábban a Bestiák együttes tagja voltál, amiben popzenét játszottatok, ez az album viszont a dzsessz jegyében született. Minek köszönhető ez a műfajváltás?- A nagyközönség engem valóban a Bestiákból ismer, de so- | kan nem tudják, hogy előtte hét 5 évig énekeltem az Ungár Sza- ; lonzenekarban, ahol nagyon komoly hangszerelésű dalokat j átszőttünk, többek között dzsesszt is. Utána jött a diszkó, a pop műfaja és a Bestiák, de nekem nagyon hiányzott abból az élő zene. Nem lehet máshoz hasonlítani azokat a hatalmas energiákat, amik felszabadulnak, amikor minden hangszer adja a maga rezgését az emberi érzésekkel megtoldva.- Miután feloszlott az együttes, a családra került a hangsúly. Velük hogyan egyeztetted össze a munkát?- Két kisfiam van: három- és hatévesek. Amíg kisebbek voltak, nem foglalkoztam annyit a zenével, és nagyon hiányzott. Amikor elkezdődött a lemezfelvétel, meglepően jól sikerült ösz- szehangolni a családi életemmel. A gyerekek is nagyon lelkesen közreműködnek, édes dolgaik vannak. Az Elkésni szépen kell című dal közepén például van egy zenekari kiállás, ahol nincs szöveg, csak a szünet után jön az, hogy „nincs hozzá cipőm”. A kisfiam a szünetnél azt hitte, hogy vége a számnak, és kétségbeesetten mondta, hogy „Anya nem mondtad, hogy nincs hozzá cipőm!”- A dzsessz irányában számíthatunk további produkciókra?- Mindenképpen! Először is el szeretnék menni minél több helyre megmutatni az albumot. Ez még csak most szerveződik, de várhatóan szeptembertől kezdődnek majd a fellépések. A nagyprodukciót az ötvenfős zenekarral csak kevés helyre tudom elvinni, de lesznek kisebb formációk is. A lényeg a zene és az, hogy ezzel minél több embernek tudjak valamilyen szívhez szóló élményt nyújtani! ■ Bognár Krisztina