Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-01 / 152. szám

2008. JULIUS 1, KEDD 7 GAZDASÁG JÓ TANÁCS Akciós pólóra nem érvényes a garancia? reklamáció Olvasónk a nyári leárazások közepette márkás pólót vásárolt. Az akciós ruhadarab varrá­sa azonban az első felvétel­nél szétszakadt. A boltban viszont nem vették vissza, mondván: akciós termékre nem jár garancia. A hölgy elmondása szerint a márkás pólónak még leáraz­va is borsos ára volt, ezért is gondolta, hogy becseréli a használhatatlanná vált ruha­neműt. Olvasónk már a vá­sárlást követő napon vissza­vitte a tönkrement felsőt, hogy becserélje egy másik­ra. Legnagyobb megdöbbe­nésére azonban az eladók el­zavarták, arra hivatkozva, hogy akciós termékekre nem jár a garancia. A fogyasztóvédelmi törvény szerint a leárazott termé­kekre ugyanazok a reklamá­ciós szabályok érvényesek, mint a normál árú cikkekre, így a bolti eladók nem jár­tak el helyesen ebben az ügyben - mondta el lapunk­nak Szép Gábor, az Orszá­gos Fogyasztóvédelmi Egye­sület szóvivője. A szakem­ber szerint tovább fokozza az olvasónkkal szembeni igazságtalanságot, hogy a hölgy három napon belül vitte vissza az elszakadt ru­haneműt, így jogos volt a minőségi reklamációja. Akkor lett volna a kereske­dőnek igaza, ha a leértékelt termék mellett feltüntette volna, hogy miért lehet ked­vezőbb áron hozzájutni. Je­len esetben például akkor, ha a leárazott póló mellé ki­írták volna, hogy a gyenge varrás miatt könnyen szét­szakadhat viselése közben. A nagy leárazások idején nem árt tehát körültekin­tően válogatni a kedvezmé­nyes árú termékek között. Érdemes „hibátlan” vásárfiát a kosarunkba pakolni, mert így jogosan élhetünk esetle­ges reklamációnkkal. ■ Hampl Márta KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Ilyen képet mutatott a vasárnap esti Eb-döntő előtt a bécsi szurkolói zóna - a focimeccsre várva egy koncertet néztek a szurkolók a városházánál A kereskedők nem nyertek foci-eb Kevés szállóvendég és ezerforintos sör a császárvárosban Csalódottak a bécsi ven­déglátósok, mert kicsi volt a forgalmuk a foci- Európa-bajnokság alatt. Elmaradtak a vendégek az osztrák határ melletti magyar szállodákból is. Ambrus Vümos Annak ellengre, hogy egyes becslések szerint a labdarúgó- Európa-bajnokság hosszú távon százmillió eurós értékteremtő hatással lesz Bécs számára, elé­gedetlenek a forgalommal a csá­szárváros vendéglátósai. A jú­nius a kongresszusok évadja, de most az Eb miatt sok rendezvény elmaradt, aminek a luxusszállo­dák látták kárát, mivel a szobák kihasználtsága nem érte el a szo­kásos szintet. Panaszkodnak a bécsi vendéglősök is: kevesebb szurkoló tért be hozzájuk, mint ahogy várták, a fővárosiak pedig a tömeg miatti aggodalmukban inkább otthon maradtak. A bel­városban kialakított szurkolói zónában sem találták meg iga­zán számításukat a vendéglátó­sok, a magas bérleti díj és az időnként gyér forgalom nyomán jó néhányan közülük lehúzhat­ták a rolót. Pedig a látogatottságról és a fogyasztásról szóló statisztikai adatok óriási számokról szól­nak: a harmincegy mérkőzést több mint négymillióan követték nyomon stadionokban, szórako­zóhelyeken, az összecsapások helyszínén létesített szurkolózó­nákban és a köztéri óriáskivetí­tők előtt. A legnagyobb, százezer négyzetméter alapterületű, egy­szerre hetvenezer látogató befo­gadására alkalmas bécsi szurko­lói zónát három hét alatt több mint egymillióan keresték fel. A drukkerek 860 ezer korsó sört, 120 ezer fröccsöt és 220 ezer üdí­tőitalt ittak. Éhségük csillapításá­ra 73 500 zsemlét fogyasztottak el. A „nagyon fontos személyisé­geknek” fenntartott részben több mint hétezren fordultak meg, ne­kik 30 ezer fogást, 60 ezer üdítő­italt és 30 ezer korsó sört szolgál­tak fel. Az árakról csak annyit: egy korsó sörért a bécsi Stephansdom környékén 4,5 eurót (ezer forintot) kértek. Kevés vendég volt az osztrák határ menti magyar szállodák­ban is: növekvő forgalommal számoltak, de az Eb nem hozta meg a várt vendégszámot. Már az év eleji foglalásokból látszott, hogy nem várható szurkolói ro­ham. Egyesek szerint nem va­gyunk olcsóbbak az osztrákok­nál, és a sportesemény vendég- forgalma Ausztriában is a vára­kozásokon alul alakult - mond­ta Gara Ildikó, a Hotel Sopron igazgatója. HÍRSÁV Támogatást kapnak a kétgyerekesek tetőtérre ÁTALAKÍTOTTA A KORMÁNY a megelőlegezett lakásépítési kedvezmény szabályait most megjelent lakásfinan­szírozási rendeletében. A jö­vőben a Magyar Állam- kincstár követi a támogatás feltételéül szabott gyermek megszületését, de fontos változás az is, hogy a leg­alább kétgyermekesek újra kaphatnak támogatást tető­tér-beépítésre és emeletrá­építésre is. Az ügyfél helyett a kincstár is intézheti ezen­túl a gyermek születésének bejelentését a banknál, megszüntetve a hatvanna­pos bejelentési határidőt. 270 milliárd a határon átnyúló térségeknek A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN. 2013- ig összességében 270 mü- liárd forint áll rendelkezésre a határon átnyúló térségek fejlesztésére - jelentette be Szili Katalin a Magyar Pol­gármesterek Vll. Világtalál­kozójának hétfői ülésén, Gö­döllőn. Az Országgyűlés el­nöke elmondta: a fórum szeptemberben tárgyal a pénzek felhasználásának az infrastruktúrára vonatkozó programjáról. Szili: fejlesztések a határon túl is Az őszintéknek csökkenti a büntetést az unió TSZ SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTIK a kirótt büntetést, ha a bű­nös cégek elismerik, hogy jogellenes kartelltevékenysé- get folytattak - közölte hét­főn az Európai Bizottság. Ez­zel az intézkedéssel az admi­nisztratív terheket és a hosz- szas, költséges pereskedést kívánják visszaszorítani. Gyurcsány megtartja a nyugdíjszámítást idősek Partnerség a nemzedékek között - A Fidesz is a rendszer mellett Afacsökkentést javasol a Fidesz és az MDF is Gyurcsány Ferencet tapssal fogadták a nyugdíjasfórum résztvevői Gyurcsány Ferenc szerint ha nem a svájci indexálás alapján számítanák ki a nyugdíjakat, ak­kor most minden nyugdíjas egy- harmaddal kevesebb juttatást kapna. „Tegyük hozzá nyugod­tan: nyugdíjasok vagyunk, nem hülyék” - mondta a miniszterel­nök. A svájci indexálás azt jelen­ti, hogy a nettó bérek növekedé­sét és az inflációt 50-50 száza­lékban figyelembe véve állapít­ják meg a nyugdíjat. Gyurcsány hétfőn egy budapesti nyugdíjas­fórumon - utalva Orbán Viktor Fidesz-elnöknek a színművésze­ti egyetemen zárt körben elmon­dott szavaira - megjegyezte, nem tudja, a Fidesz valóban a nyugdíjak befagyasztásáról akart-e beszélni, vagy ez csak felkészületlenség miatt hangzott el, és utólag nem merik vállalni. Orbán korábban egy rendezvé­nyen arról beszélt, befagyaszta­ná a nyugdíjakat, és legfeljebb az infláció mértékének megfele­lően emelné. Gyurcsány a nyug­díjasokról szólva úgy fogalma­zott: egyezségre van szükség a nemzedékek között, hogy min­denki részesülhessen az ország gyarapodásából. A korosztályo­kat, vagy a vidéket és Budapes­tet nem kijátszani kell egymás ellen, hanem tisztességes part­nerségre van szükség - mondta a kormányfő. A Fidesz minderre úgy reagált: meg fogják védeni a nyugdíjak reálértékét. ■ A. V. Cselekvés helyett kifogásokat keres a kormány, miközben az uniós szabályokat teszi felelőssé az üzemanyag- és élelmiszer- árak emelkedéséért - mondta tegnap Szájer József. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a kormánynak szabad mozgástere van a benzin jövedé­ki adójának csökkentésére. Je­lenleg ugyanis ezer liter benzi­nért 412 euró jövedéki adót kell fizetni, miközben a közösség csak 359 eurót vár el. Igaz, ez a mozgástér a gázolaj esetén nincs meg. A másik eszköz az áfa­csökkentés lenne, mert az EU bi­zonyos termékeknél - így a ház­tartási energiánál vagy az élel­miszernél - ezt lehetővé teszi. Szintén a drasztikus üzem- anyagárak ellen szólalt fel tegnap Herényi Károly. Az MDF frakció­vezetője pártja tájékoztatóján azt javasolta, hogy az üzemanyag- árak esetében a jövedéki adó ke­rüljön ki az általános forgalmi adó számítási alapjából. A politi­kus szerint ezzel a módosítással a benzin és a gázolaj literenként 103,5 és 90 forintos jövedéki adó­jából származó 21, illetve 18 forin­tos áfabevétel az autósok pénz­tárcájában maradhatna. A Mól Nyrt. közben bejelentet­te, nem emeli az üzemanyagok nagykereskedelmi árát, így ma­radnak a két héttel ezelőtt törté­nelmi csúcsra emelkedett árak. ■ Maros L. Madridi ünneplés: rendőri tömegoszlatás és egy halálos áldozat lított elő az éjszakai fleszta so­rán Százhúszon sebesültek meg, 26 embert kellett mentővel kórházba szállítani, főleg üve­gek okozta vágási sérülésekkel, de volt egy súlyos sérült is. Né­metország 1-0-s legyőzése után tízezrek özönlötték el Madrid központi tereit Általában jó hangulatban zajlott az ünnep­lés, de a rendőrségnek figyel­meztető lövéseket kellett lead­nia, hogy szétoszlasson egy üve­gekkel dobálózó nagyobb cso­portot A fleszta tegnap folytató­dott, mivel Bécsből este hazaér­keztek az Európa-bajnokok. i ség feltételezése szerint a negy­venéves férfi valószínűleg ittas volt, elesett, és beverte a fejét A rendőrség 52 randalírozót áí MEGHALT EGY SPANYOL SZURKOLÓ a labdarúg&válogatott Európa- bajnoki diadalának ünneplése közben Madridban A rendőr-

Next

/
Oldalképek
Tartalom