Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-03 / 154. szám

10 BULVÁR & TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK Hiwi m ", m m ii m ímciim ssü m iííwííiiíjíwicci HIRSAV Gitárrekord Balatonfiireden á világ leghosszabb kon­certje 216 órányi szakadat­lan zenéléssel éjjel-nappal szólt a füredi Kisfaludy színpadon. Háromszázötven produkció és több mint ezer fellépő állt a közönség elé. A klasszikus gitárosok mel­lett a dzsessz, a latin, a fla­menco, a könnyűzene és a rock képviselői is játszottak az új Guinness-rekordért. Megfejtették a Stradivarik titkát? A FA EGYENLETES tömörsége adja a Stradivari-hegedűk hangját. Ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet egy holland kutató és egy ame­rikai hangszerkészítő vég­zett orvosi CT-vel. Összejött a pénz a kapolcsi fesztiválra a kapolcsi büvészeti Napo­kat a Miniszterelnöki Hiva­tal, az Önkormányzati Mi­nisztérium, valamint az Ok­tatási és Kulturális Minisz­térium összesen húszmillió forinttal támogatja. Márta István, a fesztivál főigazga­tója szerint ez az összeg hiányzott ahhoz, hogy meg tudják rendezni a fesztivált. @ további hírek: www.reggel.hu Színésznő azért nem lesz híradós Erős Antónia már az Egy Csepp világnapot szervezi MAI MŰSOR Otthon Mozi 19.00 órakor: INDIANA JONES ÉS A KRISTÁLY KOPONYÁK KIRÁLYSÁGA. Testhezálló feladatot ka­pott Erős Antónia Forgács Gábor legújabb filmjében, hiszen egy riportert kell alakítania. A híradós egészségmegőrző szűrő­programokat is szervez. Dián Tamás- Igaz, hogy filmszerepet ka­pott?- Igen is, meg nem is. Forgács Gábor Pillangók című filmjében egy helyi televízió riporternőjét kellett eljátszanom, aki egy gáz­robbanás helyszínéről tudósít. Ebben az értelemben tehát szó sincs alakításról, hiszen olyan feladatot kellett megoldanom, amely egy híradósnak nem okozhat problémát.- Ugye nem ez az első ilyen felkérése?- Valóban, feltűntem már az Üvegtigrisben és a Barátok közt című sorozatban is. Sőt Kaposvá­rott, a városi televízió riportere­ként több játékfilm forgatásáról is tudósítottam, vagyis nem is­meretlen előttem a filmezés vilá­ga. Ugyanakkor határozottan ál­lítom: nincsenek színészi ambí­cióim. Az eddigi szerepléseim a Pillangókban eljátszott szituá­cióra hasonlítottak: riportert kel­lett játszanom, ami ugye nem szerep, hanem a mindennapi munkám.- Magáról a filmről lehet tud­ni valamit?- Egy nagyon tehetséges, ám hátrányos helyzetű kisfiúról szól, és arról, elérhet-e sikereket valaki, ha a környezete mindun­talan visszahúzza. A főbb szere­peket Rudolf Péter, Kéri Kitty és a kisgyereket alakító Sipeki Nikolasz játssza. Maga a forga­tás emlékezetesre sikerült: Sírok mellett dolgoztunk, egy olyan helyen, ahol az emberek még ma is barlanglakásokban és különböző tákolmányokban élnek. Nekem hozzátartozik a munkámhoz, hogy belepillant­hatok ilyen sorsokba, a színé­szeket viszont nagyon megdöb­bentette ez a hihetetlenül mély szegénység.- Az ön által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány már országosan ismert. Hány gyógyszertárban szerveztek eddig különböző egészségvédő szűréseket?- Több mint 560 patikában látható a helyszíni vércukor- és vérnyomásmérést jelző na­rancssárga felkiáltójel, és ezek többségében már elkezdődött a koleszterinszint-mérés is. A vér- nyomásmérés ingyenes, a töb­biért pedig jelképes, a cserélhe­tő tű árával megegyező összeget kell fizetni. Már szervezzük,a november ló-ára tervezett Egy Csepp világnapot a Syma csar­nokban, és ezenfelül is ki szoktunk menni egy-egy helyszínre, például az egyete­mekre. Az a célunk, hogy mi­nél több embert képbe hoz­zunk saját egészségi állapotát illetően. Többször előfordult már, hogy valaki a mi szűrésünkön tudta meg, hogy cukorbeteg, és így meg tudta előzni a szövődmények kialakulását. Kecskeméti Televízió 12:00 HTV: Teleshop, 13:00 HTV: Heti filmajánló, 13:30 HTV: Fog­lalkoztatáspolitikai műsor, 14.00 HTV: ÉletErő Magazin , 14:30 HTV: Szemeszter, 15:00 HTV: Pénzhalász, 17:00 HTV: Kor Kont­roll percek, 17:30 Hivatalból ism., 18:00 Csillagszem, 18:20 Házak, otthonok, 18:45 Mesél-ő, 19:00 Hírős Hírek - A hír igaz, 19:20 A nap kérdése, 19:30 Városon kívül, 20:00 A nap kérdése ism., 20:10 Hírős Hírek ism., 20:30 HTV: Hírháló, 21:00 HTV: A krokodilvadász - ausztrál kalandfilm, 23:00 Hírős Hírek ism., 23:30 Városon kívül ism. Névjegy SZÜLETETT: 1970. október 2-án. ISKOLÁI: Kaposvá­ri Csokonay Vitéz Mihály Tanítókép­ző Főiskola (1989- 1992), ELTE média szak (1995), Buda­pesti Gazdasági Főis­kola Külkereskedelmi Kar, PR-szak. pályája: Kaposvári Váro­si Televízió (1993-1995), i Pécsi Körzeti Televízió (1995-1998), 1998-tól az RTL Klub munkatársa. Gong Rádió Erős Antónia azt szeretné, hogy minél többen figyel­jenek a saját egészsé­gükre, hogy időben felis­merjék a bajt MINDEN ÓRÁBAN! időjárás-je­lentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6 - 18 óráig minden óra egészkor! 6-10 Gongreggel. Benne: 6.15: Kalendárium, 6.45: Reggeli böl­csesség, 7.10: Kék hírek, 7.20: Út-inform, 7.35: Polleninfó, víz­hőmérsékletek, hójelentés, 7.40: Sporthírek, 8.15: Koktélpercek, 8.20: Térségi programajánlatok, 8.25: Útinform, 8.40: Életforma percek, 8.45: Reggeli bölcses­ség, 9.10: Napi horoszkóp, 9.20: Út-inform, 9.40: Reggeli frocli, 10-11 Téma, 11-12 Téma +, 12- 14 Déli kívánságműsor, 14-18 Élénk Délután - benne 15-17 Gong Top 25, 18-20 Interaktív kívánságműsor, 20r22 Dimen­ziókapu, 22-24 Remix 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.35 Mozimatiné Áramszünet © (am. akciófilm, 1998) 84' 6.00 Segíts magadon! ( 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.10 Jóban Rosszban ® 9.35 Kvízió délelőtt 10.10 Teleshop 11.45 Régi jó cimborák © (amerikai kalandfilm, 1995) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Érzékeny ifjúság © (francia sorozat - 50/7-8.) 10.00 Védelmi jog© (olasz krimisorozat - 26/4.) 11.05 Kisvárosi doktor © 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Palacsintás király 10.00 Musica Historica 10.10 Srpski ekran 10.40 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.05 AllyMcBeal © 7.00 Forinteső 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) © 7.05 Hírháttér (ism.) 7.30 Élő egyház (ism.) 8.05 A pálya szélén 2008 8.45 Lizzie McGuire 9.10 A mágikus fa © 9.40 Az új Lassie 10.30 Bűvölet © 11.30 Kívánságkosár 6.00 Irány a Földközi-tenger! 7.05 Amazónia (1.) © 8.10 Kicsi vagyok, na és? © 9.15 Görög népek, görög ízek (3-4.) 10.15 Kockázatos kutatások (3-4.)© 11.25 Donna játszóháza 13.15 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki © 16.25 A Grace klinika © (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye © (amerikai a kciófi I m-so rozat) 13.50 Kvízió 14.35 Sentinel - Az őrszem © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Dokik © © (amerikai vígjátéksorozat) 16.25 Rex felügyelő © © (osztrák-német krimisorozat) 17.25 Szellemekkel suttogó © 12.20 Rondó 12.50 Roma Fórum 13.25 Bűvölet © 14.30 Jó kis bagázs © 15.05 Família Kft. © 15.35 Pompe! © 16.25 TIR 17.30 Hírek 12.15 Záróra 13.00 Connect with English 13.30 Válaszd a tudást! 14.30 Nyitott stúdió 14.50 Szabadlábon Erdélyben 15.20 Vigyázz, kész, dzsessz! 15.55 A román kori Ibéria 16.25 Egy polgár vallomásai © 12.05 Pacific Blue © 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Férjek gyöngye © 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 18.30 Híradó © Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt © © (magyar sorozat) 21.15 Szupermozi Holtpont® ® (am. akciófilm, 1991) 114' 14.00 Hírek. Duna tér 14.25 Egy nap a parkban (francia-olasz film, 1953) 16.00 A tudomány műhelyében 16.35 Anya, az állatorvos (német sorozat - 9.) 49' 17.30 Mese 18.00 Híradó. Időjárás 12.35 Kicsi vagyok, na és? © 13.40 A mór örökség (1.) © 14.45 Irány a Földközi- ■ tenger! (21-22.) 15.50 Görög népek, görög ízek (3-4.) 16.50 Merész régész © H H Ö3 W 18.30 Tények© 19.00 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 19.40 Aktív© 20.10 Hal a tortán © Vendégváró vatóságshow 21.10 Harminchat ® © (francia krimi, 2004) 103' R.: Olivier Marchal Fsz.: Gérard Depardieu, Daniéi Auteuil 17.35 Körzeti híradók 17.50 Max, a zsaru © (portugál krimisor. - 52/44.) 18.50 Életképek© 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 A piszkos kezű kislány © (olasz krími, 2004 - 2/2.) R.: Renzo Martinelli 17.05 Forrás-befoglalás 17.15 Pengető 18.10 Világörökségeink (1.) 18.35 Sophie© 19.05 Esti mese 19.30 Vágom a pasid! © (angol sorozat -19/19.) 51' 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/17.) 17.25 Will és Grace© 18.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) © 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Férjek gyöngye© (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI-Miamihelyszínelők© (amerikai krimisorozat) 18.30 Bűvölet© (olasz sorozat -132-133.) 19.30 Aranyborjú (orosz sorozat - 7.) 45' 20.20 Impressziók (filmetűd) 20.35 Univerzum (osztrák ism.-terjesztő sor.) 21.30 Hírháttér 22.00 Ház a kődben® (amerikai film, 2003) 121' 17.50 Kettészelt városok 18.10 Amazónia (1.) © 19.10 Kockázatos kutatások (3-4.) © 20.20 Rejtélyes diagnózis (1.)© 21.15 Forma és tervező 21.30 Challenger-Visszaszámlálás a tragédiáig (1.)© {dokumentumfilm) 23.45 Boszorkák © (amerikai misztikus sorozat) 0.45 Reflektor © 1.05 Infománia © 23.20 Tangó Szerencsejáték-show 23.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 0.30 Tények este 1.10 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 22.00 Csütörtök este 22.35 24 - Második évad ® (amerikai krimisor. - 24/21.) 23.25 Hírek. Időjárás 23.30 Sporthírek 23.40 Kaktusz © (ausztrál film, 1986) 92' 21.55 Veszélyes terepen ® (amerikai krimi, 2005) 91' 23.25 Nap-nyugta 1.55 Bűvölet© (olasz sorozat - 115.) 52' 2.50 A farkassá változott Tom (lett film, 1984) 83' 22.05 CSI-New Yorki helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.05 Az igazság órája© (amerikai krimi, 2002) 1.05 Start (Ismétlés) 1.35 CSI - Miami helyszínelők 0.05 A Molnár Dixieland Band és a Bohém Ragtime Jazz Band koncertje 1.00 Híradó. Időjárás 2.00 Kikötő - extra (ism.) 3.00 A márványember © (lengyel film, 1976) 154' 22.40 Háború színesben - Adolf Hitler © 23.45 A fotográfia géniuszai (2.) © 0.50 Csatahajók (2.) © 1.50 Kalandozás a régiókban (5-6.) 11.35 Áramszünet amerikai akciófilm 23.20 Tangó Szerencsejáték-show 10.00 Védelmi jog olasz krimisorozat 19.05 Esti mese rajzfilmsorozat 17.25 Will és Grace amerikai sorozat 18.30 Bűvölet olasz sorozat 21.30 Challenger... dokumentumfilm ‘O'S íGí­MIM | 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. I 14.05 Civil kaszi-nó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Vonalban. 18.30 Európai híradó. 19.00 Híradó. 1930 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.05 ] I Európai híradó. 2230 Garázs. ■■■■■■■ ■■■■ MAGYAR ATV HR | 6.55 Reggeli jam. 9.10 Ezen a világon. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ésszel! 16.30 Vissza a pályára. 17.00 Te vagy az éle­tem. 17.55 Híradó. 18.15 Fórum. 18.55 Hír­adó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Csattanó. 21.00 A Kilimandzsáró hava (am. kalandfilm). 23.00 Világkép. 23.10 700-as klub. FILMMÚZEUM DISCOVERY 14.00 ÉletEró-magazin. 1430 Szemeszter. 15.00 Pénzhalász. 17.00 Kor Kontroli-percek. 1730 Mentőhelikopter. 1830 Házibuli Attilá­val és vendégeivel. 1930 A liliomlány (am.- mex. sor.). 2030 Hírháló. 21.00 A krokodilva­dász (ausztrál kalandfilm, 1987). 23.00 A liliom­lány. 24.00 Hírháló. 030 Dokumentumfilm. 12.00 Aranykor-archívum. 1230 Sportmúze­um. 13.00 Privátfilmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Andy Griffith-show. 1530 Dzsessziko- nok. 16.40 Orion űrhajó - A visszatérés. 18.10 Suddenly (am. film, 1954). 19.30 Kalauz. 20.00 Egy szerelem három éjszakája (magyar film, 1967). 21.50 Privát rocktörténet. 8.45 Labdarúgó-Eb. (ism.). 12.00 Ultraba­laton. 13.00 Tenisz (összefoglaló). 14.00 Te­nisz. 21.00 Zuhanyhíradó. 22.00 Mai helyzet. 22.15 Sporthorgászmagazin. 23.15 Atlétika. 21. Salgótarjáni ugrógála. 24.00Tenisz. Wimb­ledon. 1.00 Vízilaloda. Magyarország-Németor- szág; Magyarország-Montenegró. 17.00 PatésStan. 17.05 Mondókák. 17.10 Bori bari. 17.15 Noddy kalandjai. 1725 Miss Mallard nyomoz. 17.50 Pingu. 17.55 Pettson ésFindusz. 18.10 Yakari. 18.20 PatésStan. 1825 Miss BG. 18.50 Mini News. 18.55 Con­nie, a boci. 19.05 Pat és Stan. 19.10 Horse- land Lovasklub. 1930 3-2-1... 12.00 Bajnokoknak készül. 13.00 Roncste­lepi csaták. 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Újjáépítők. 17.00 A ralik világa. 18.00 Amerikai hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 Ötletemberek. 22.00 Piszkos munkák PeterSchmeichellel. 23.00 Futballhuligánok. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom