Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-02 / 153. szám

JfíX Iß 2008. JÚLIUS 2., SZERDA LXIII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM A Chelsea leigazolta a portugál Decót, állítólag tízmillió fontot fizettek érte. Kisütötték, hogy halat sütögetnek Nem csak főzve jó a hal. E közis­mert tényre kívánják ráirányíta­ni a figyelmet Érsekcsanádon, ahol fesztiválnak nevezett hal­sütést rendeznek a szabadidő­parkban. Szombaton - hagyo­mányteremtő célzattal első íz­ben - gyűlnek össze a halsütés­re vállalkozók, illetve azok, akik az étel elkészítése helyett inkább a vásárlás és falatozás módszerét választják. Tíz órától strandröp­labda- és vízifoci-mérkőzésekkel érhetik el a kellő mértékű éhsé­get a bajnokságra benevező csa­patok tagjai. Délután kettőtől pe­dig a vessző- és csuhéfonás, az agyagozás, valamint a bőrözés fortélyaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Hivatalosan 17 órától sütik a halakat, ám ez az időpont csupán a szervezők ajánlása. Ahogy azokat se nézik ki, akik más alapanyagot vetnek a zsiradékba. A vásárlók azt is elmondhatják majd magukról, hogy forintjaikkal az óvodai és iskolai alapítványok javára esz­nek. Az Operettszínház művé­szei - Szabó Dávid és Kerényi Miklós Máté - este 7-től szóra­koztatják dalokkal a közönséget, majd az Olaszországba készülő­dő Bazsarózsa Néptánc Egyesü­let műsora következik. A főpró­bának beillő fellépést követően retrodiszkót tartanak a csatorna partján. ■ K. T. Nem jeges, fagyis Itália állatkertjei lakóinak egy részét próbára teszi a hőség. De egy kis fagyi a macinak, és máris jobb a helyzet. Magyar pilóták is gyakorolnak a gall légtérben A Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe is repül majd július 14-én, a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezendő katonai díszszemlén, Párizsban. (A franciák a Bastille 1789-es el­foglalását ünnepük.) A magyar vadászgép és tartalékja már a franciaországi Nancyban gyako­rol. Franciaország júliustól az EU soros elnöke, ezért az idei pará­dén összeurópai légi felvonulás lesz a Champs-Élysées felett. ■ ETZ 250-ES eladó. 88-as évjáratú. Olcsóbb ro­bogót beszámítok. Érd.: 30/417-89-10. Kíná­lati ár: 100 E Ft----í------------*66000* FE HÉRBOR eladó. 30/9-457-502.- *963307* a FIAT Scudo 1.9- TD '99-es eladó.70/420- 5589 •963351* FRIZ növendék bikák eladók. 30/619-1509. •963329* FŰNYÍRÓ traktorok 150 E Ft-tól 30/299-9901 •932285* HEMSTER 3,5-es Mengele rendfelszedő eladó vagy cserélhető rendkezelőre, szárzúzóra. Ár: 200 E Ft T.: 06-30/242-0330 — -------------1-----:---------*961637* KÁ NIKULÁBAN ideális pihenőhely egy erdős, dombos, tavakkal övezett faluban lévő vidéki parasztház. Az ország egyik legszebb helyén, az őrségi Szalafőn kiadó hangulatos, zsúpfede- les házikónk 4(+2) fő részére. Ár: 15.000,­Ft/4 fő/éjszaka. Érd.: 30/305-6352 (9-21h) — ------- ---- --------------------*66000* ár s-Kiskun megye apróhirdetési újságja TÖBB EZER APRÓHIRDETÉSSEL Ha nem tudta eladni használt autóját, már régen lakást, házat keres, megválna felesleges holmijaitól, vagy nines munkája, jó lenne egyállás... Lépjen újra! 6500 Bajo, IV kér. 163. Telefon: 06-79-325-035 • Fax: 06-79-322-396 Pótz Katrin telephelyvezető - 30/968-0803 SKÖRBALAS réti széna eladó. 30/9-160- 252. —--------- -- — *963267* a KÖRBÁLÁS széna, árpa, zab és tritikálé el­adó. 30/62-17-602.------------------:-------------------------*963295* KÖ RBÁLÁZÓ Velger tip. eladó.T: 30/239-2033 *960116* S K-430 bálázó eladó. 30/9-759-715.-------------------------------------------------------------------------*963343* MAN TGA 18.460 hidraulikás nyerges 45 mJ billenős pótkocsival eladó. Érdeklődni: 30/9534-472.----------------■- *963329' MANIT0U eladó. 30/9534-472.----------------------------------------------------------------*963329* MBP 6,5 pótkocsira oldalakat keresek. Tel.: 30/341-96-62----------------*963109* MT FRISS fejőstehén borjával eladó. 400-500 kg-os bikát beszámítok. 20/418-3959.----------*963337* a M T tehén eladó. 30/28-29-161.-----------------*963343* MT Z 80-as 1988-as évjárat, 2010-ig műszaki val eladó. T.: 30/207-2621----------*963138 MT Z-RE KHR homlokrakodó eladó. 30/3700 207---------------,------*963260 RE PCÉT nagy tételben vennék. 30/619-1509. aSAVANYÍTANIVALÓ káposzta eladó 20/3233-070---------------------------------------------------------------*963235 S0 PÁR és Társa Kft. C kategóriás gépkocsive zetőket és rakodómunkásokat keres. Tel. 30/9941-200---------*963229 SÖ RÁRPÁT veszek bevizsgáltat, azonnali kp. fi zetéssel! 30/861-8192. .............- *963316 TR ITIKÁLÉT 25 t-tól veszek. 30/619-1509.--------------*963329 BT-088-as trágyaszóró eladó. 30/597-31 28.-----------------------------—27— *963359 ÚJTELEKEN kocsma eladó. 20/360-8002. •963335 üldözésből bevétel rendőrség A bírságból tankolnak Amerikában UNIMIX kiosztó kocsi eladó. Érdeklődni: 30/9534-472.----------------------------------------------------------------*963329* BV W Caddy 1.4B, 3 éves eladó. 70/420-55- 89.----------------------------------------------------------- *963351* 1 ÉVES TOYOTA YARIS S0L klímás, 69 LE, me­tál színű eladó. Érdeklődni lehet: 70/361- 2502. •963234* »3 db anyakecske 3 db gidával eladó. 30/427-16-49. •963225* 40 HL-ES légzsákos gyümölcsprés eladó. 30/9589-052.-----*962055* 7 HÓNAPOS vemhes tehén eladó, csere érde­kel. 30/9982-465.---------- -......... *963140* ' 7 HÓNAPOS vemhes tehén eladó, csere érde­kel. Érdeklődni lehet a 30/9982-465-ös telefonszámon.---------------------—---------------------------------------*963140* SI MPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ On is! . iFabia Combi BENZIN + GAZ üzemmód Havi törlesztő: 19.990 Ft* Havi megtakarítás: 17.500 Ft* Havi megtakarítással csökkentett költség: Az ön Skoda Márkakereskedése |/VlaxX-Auto Trade Kft. Kecskemét, Szent László krt. 29. 1 Tel.: 06-76/503-900; www.maxxautokecskemet.hu Lr " - - ‘' 1 USJ A «neytakakarttAs ».MKtfcmiurvt é«!«*»« énenlíílt x<rv&~a, iMrftreM* *«•**» »­17-XJO Kö: tt-té», CM* »ti**»« kW«*#». »HM: *5M*Á * mHatiu «*»-------í— ------------ássa**-----------I—_—m----------—— Me gdrágul a közrend mint szolgáltatás az Egye­sült Államok egyik déli városában. PN-világjáró Holly Sprmgben a közlekedési ki­hágást elkövetőknek 12 doüárjuk bánja a kiszabott büntetésen felül azt, hogy a rendőrök autójába is drága benzin kerül. Az üzem­anyag árának emelkedése meg- viseü a rendőrség költségvetését, ezért határozott a rendőrfőnök úgy, hogy „üldözési díjat” is ki kell róni a renitens közlekedőkre. A Holly Spring-i főrendőr a gallo- nonkénti 4 dolláros benzinár okozta sokkhatás alatt azt mond­ta: „ha a légitársaságok, a pizza­futárok, a virágkihordók és min­denki más árat emelt, miért ne te­hetné meg a rendőrség is ugyan­ezt a saját szolgáltatásával?” De spórolnak másutt is. Harrisburgben a járőrök egy ré­szét kiszáUították a kocsiból. Gya­log, illetve kerékpáron járják a vá­rost. Egy másik pennsylvaniai te­lepülésen a légkondicionálók használata miatt szánta el magát cselekvésre a rendőrfőnök. South Fayette-ben tilos a klíma haszná­lata a rendőrkocsikban. „Ha hűvö­set akarnak, áüjanak egy fa alá, az árnyékba!” - így biztatta munká­ra beosztottjait a rend éber főőre. Tankolni kell. A benzinköltség egy része a szabálytalankodót terheli. A GabonaTransz Zrt. bajai telepe környékén megkezdte 0 búza és takarmány árpa felvásárlást és szolgáltatási szerződések kötését. Felvásárlási ár: korrekt napi piaci áron Érdeklődni lehet: f ransz 1 Zrt. —AUJÜI I III, 1,1 „—I VÉGRENDELET Egy férfi a halá­los ágyán odaszólítja magá­hoz a feleségét:- Az utolsó kívánságom az, hogy ha meghalok, Kovács Pistához menj feleségül.- Hogyhogy? Hisz mindig utáltad a Kovács Pistát!- Most is utálom. BETEGSÉG Az egérke és az ele­fánt találkozik:- Hány éves vagy, te, ele­fánt, hogy ilyen nagyra nőttél?- Kettő- Én is - mondja az egérke -, de két hétig beteg voltam. KÉRDÉS - Mondja, nővérke, mi ennek a hosszú evőesz­köznek a neve?- Infúzió, Szabó néni. nyolc Vízibicikli-kölcsönző a tóparton. Két kölcsönzős figyeli az ügyfeleket.- Kilences! Jöjjön ki, vihar közeleg.- Te Józsi, nekünk csak nyolc vízibiciklink van.- Hatos, hatos, csak nincs valami baj? print NYOMDA Kecskemét, 2000 Végvár u. 71. ÖLELŐ KÉZ ÁPOLÁSI és HOSPICE ALAPÍTVÁNY kiemelkedően közhasznú 2007. évi mérleg adatok E Ft-ban Befektetett eszközök 31 069 Forgóeszközök 11 039 Eszközök összesen > 42 108 Saját töke 39 711 Röv.lej.kötelezettségek 2 397 Források összesen > 42 108 Kapott adományok: 796 APEH SZJA1 % közcélú adomány: 591 Alapítvány által adott adomány, juttatás 531 Részletes jelentés: lásd az alapítvány székhelyén. (Kecskemét, Nyíri út 38.) 995358 • 200-300 m2-es • ingatlant keresünk bérbevételre, csendes ipari tevékenység céljából Kecskemét területén, frekventált helyen. Ajánlattétel a 20/9684-353­• as telefonszámon, a SZUPEREXPRESSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom