Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-17 / 166. szám

KOZELET Legyen jobb a gyermekeknek néven nemzeti stratégia értékelő bizottság létrehozásáról döntött a kormány - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet ülését követő tájékoztatón. A stratégia a 2007 és 2032 közötti időszakra határoz meg feladatokat, célja a gyermekszegénység jelentős csökkentése. KIRSAV Kitelepítés Angyalföldön egy bomba miatt ÚJABB NAGYMÉRETŰ világhá­borús bomba miatt kellett tegnap este mintegy ötezer embert kitelepíteni Buda­pesten. Az ötszáz kilogram­mos szerkezet feltehetően sérült gyújtószerkezetet tar­talmaz. Az amerikai bomba célpontja az Angyalföld és Zugló határán húzódó vas­útvonal lehetett. Felfüggesztik a Zsanett elleni nyomozást NAPOKON BELÜL felfüggesztik a hamis vád miatt indított nyomozást a Múzeum körúti erőszak sértettjeként ismert­té vált E. Zsanett ügyében - értesült a Magyar Nemzet. Az ügyészség ugyanis sze­retné megvárni az E. Zsanett által indított pótmagánvádas eljárás végét a Fővárosi Bíró­ságon. A lány ügyvédje azt követően terjesztette elő a pótmagánvádat, hogy ügyük­ben tavaly év végén meg­szüntette az eljárást az ügyészség. Teleki megköszönte a Kuruc.info leállítását köszönetét mondott az ame­rikai nagykövetnek Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, amiért az Egyesült Államok megszüntette a Kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál működését. Az Egyesült Ál­lamokban bejegyzett honlap forgalma július 5-én, Dallas­ban szakadt meg először. Teleki köszönte a nagykövetnek Százmilliós parlagfűbírság allergiaveszély Még mindig nem kaszálják mindenhol a növényt Hitelesítette az OVB a Jobbik népszavazási kezdeményezéseit Kevesebb a parlagfű az autópályáink mellett, de a Balatonnál még mindig nagy területen nő. Több mint kétszázmillió forint bírságot szabtak ki tavaly parlagfűvel szennyezett területek miatt. Ambrus Vilmos A Parlagfűmentes Magyaror­szágért tárcaközi bizottság mun­káját és a hazai parlagfű elleni küzdelem eredményeit ismertet­ték szerdán sajtótájékoztatón. Péterfia Éva, a testület elnöke el­mondta, az ország egyes terüle­tein, mint például a Velencei-tó­nál vagy közutak, autópályák mentén kevesebb a parlagfű az utóbbi években, de nem értek el sikereket a parlagfűmentesítés­sel a Balaton környékén. Szintén eredmény, hogy az állami tulaj­donú területek közül például a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozókon lekaszálták a parlag­füvet, ületve javultak ilyen szem­pontból a MÁV területei. Ezzel szemben sok a parlagfű a nemze­ti parkok területén, mivel ahol megbolygatják a talajt, a gyom­növény óhataüanul megjelenik. Péterfia Éva elmesélt egy olyan sajátos esetet, amely ráirányítot­ta a helyi lakosság figyelmét a parlagfűirtásra. A Baranya me­gyei Zengővárkonyban a polgár- mester maga kaszálta a parlagfü­vet a lakosok kertjeiben, majd a házak előtt. Egy idő után már a helyiek megszólták azt, akinél a polgármester kaszált, és rosszal­lást váltott ki, hogy miért nem a háztulajdonos maga irtja a par­lagfüvet. Végül mindenki ráállt a kaszálásra, így a településen mára már nincs parlagfű. A kaszálásra kényszerítő esz­köz lehet más is. Ma húszezer fo­rinttól ötmillióig terjed a parlag­fűirtás elmaradását szankcionáló bírság. Tavaly több mint kétszáz- millió forint bírságot szabtak ki parlagfűvel szennyezett területek miatt. Péterfia Éva elmondása szerint sok helyen csak akkor kezdenek el kaszálni, amikor 1 0 1 •g c Sok önkéntes jelentkezik a parlagfűmentesítésre országszerte, mégis erősen fertőzöttek az elhanyagolt területek Mit szól hozzá? - Mi lehet a legjobb megoldás? orosz Sándor, az MSZP képvi­selője: Saját telkén mindenkinek magának kell lekaszálnia a par­lagfüvet, ha ezt valaki nem teszi meg, kény­szerkaszálást kell elrendelni. A legjobb módszer gyö­kerestül ki­húzni a nö­vényt. péterfia Éva, a Parlagfűmen- tes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke: Nem mindegy, hányszor kaszáljuk a parlagfüvet. Ha leka- 7 ! száljuk, a gyom még P* nem pusztul el, többször * is kaszálni kell. Azt kell elérni, hogy a földben található parlagfűmagkész- let csökkenjen. meglátják a növényvédelmis szakembereket. A jövőben már cégeket is köteleznek parlag­fűirtásra, például úgy, hogy egy építkezést pályázaton elnyerő vál­lalatnak kötelessége a beépítendő terület kaszálása. A költségvetésben 2004 óta lé­tezik elkülönített keret parlagfű­mentesítésre. Ez az összeg idén 860 millió forint. Ehhez hozzá kell még venni a közmunka­programok költségvetésének egy részét, mivel ilyen típusú foglal­koztatással is küzdenek a parlag­fű ellen. Két olyan népszavazási kezde­ményezést is hitelesített az Or­szágos Választási Bizottság (OVB) tegnapi ülésén, amelyet a Jobbik Magyarországért Moz­galom elnöke, Vona Gábor adott be. Az egyik kezdeménye­zés szövege: „Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselek­ményt elkövető büntethető le­gyen, ha a cselekmény elköve­tésekor 12. életévét betöltötte?” A másik kezdeményezés így szól: „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehe­tővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló in­tézményből történő kizárását?” Az OVB szerdai ülésén össze­sen 22 népszavazási, illetve né­pi kezdeményezésről döntött. Húsz esetben különböző okok miatt - az egyértelműség hiá­nya, formai hibák vagy költség- vetési érintettség - nem hitele­sítette a feltenni szándékozott kérdéseket. ■ Megbilincselve vitték el a volt alpolgármestert Ittas vezetésen érték és megbi­lincselve vitték vérvételre a rendőrök Szolnok egyik volt szo­cialista alpolgármesterét, jelen­legi önkormányzati képviselőt a megyeszékhelyen. Szabó Zita, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője szerdán elmondta, hogy egy negyven­éves szolnoki férfi szenvedett balesetet szombat este. Autójá­val egy kanyarban kisodródott és sövénynek ütközött. Személyi sérülést nem okozott. A kiérkező rendőrök megmérték a férfi vér­alkoholszintjét, és a szonda 0,91 ezreléket mutatott. A szemtanúk elmondása sze­rint az ittas férfi Radócz Zoltán, a képviselő-testület pénzügyi bi­zottságának elnöke volt, akit megbilincselve vittek el a rend­őrök. ■ Életfogytig ülhet az esztergomi rendőrgyilkos Vádat emelt a Központi Nyomo­zó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki februárban, Eszter­gomban lelőtt egy rendőrt - kö­zölte szerdán a főügyészség. A vádlott egy engedély nél­kül tartott lőfegyverrel mellka­son lőtte a családi vitához kiér­kező rendőr zászlóst, aki a hely­színen életét vesztette. A minősített emberölést a törvény tíztől tizenöt évig terje­dő vagy életfogytig tartó sza­badságvesztéssel, míg a lőfegy­verrel és lőszerrel visszaélést két évtől nyolc évig tartó sza­badságvesztéssel büntetheti. A vádlott a nyomozás kezdeté­től fogva előzetes letartóztatás­ban van. ■ Balsai: milliárdos önfényezés fejlesztési ügynökség A költség 85 százaléka uniós pénz „A Nemzeti Fejlesztési Ügynök­ség (NFÜ) egymilliárd forintot po­csékol el arra, hogy az olimpia idején különböző reklámbevásár­lásokkal népszerűsítse a kor­mány munkáját, az úgymond nemzeti fejlesztés eredményeit” - hangoztatta tegnap Balsai Ist­ván az NFÜ épülete előtt. A Fi­desz országgyűlési képviselője azt is kifogásolta, hogy a Minisz­terelnöki Hivatal további mintegy 900 millió forintot költ a kormány tevékenységének népszerűsítésé­re. A politikus a Közbeszerzési Értesítőre hivatkozott, amely sze­rint a kormány csaknem 583 mü- lió forintot fordít úgynevezett kreatív média tevékenységre, amellyel szintén saját magát kí­vánja népszerűsíteni. A kabinet pedig újabb 300 millió forintot szán „médiabevásáriásra”, rek­lámakciókra. „Két hónap alatt így mintegy kétmilliárd forintot fog szétszórni arra a kormány, hogy a saját gyalázatos tevékenységé­vel szemben megpróbálja elhitet­ni az adófizetőkkel és a válasz­tókkal, minden rendben van” - mondta Balsai. A Nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos kötelező tájékoztató tevékenység fedezetét 85 száza­lékban az unió fedezi, nem a ma­gyar adófizetők - közölte az NFÜ kommunikációs és sajtóosztálya. Az ügynökség kizárólag a többi tagországra is érvényes kötele­zettségeinek tesz eleget, amikor a szigorú szabályozást betartva el­látja az uniós forrásokkal, illetve az unió irányelveivel, célkitűzé­seivel kapcsolatos tájékoztató te­vékenységet „A Fidesz egészen más állás­pontot képvisel, mint 2001-ben, amikor az Orbán-kormány kan­celláriája egy év alatt hétmilliárd forintot fordított a kormányzati kommunikációra az állami ün­nepségek megszervezésével együtt” - hangoztatta tegnap Bu­dai Bernadett. A kormányszóvivő arra emlékeztetett, hogy az Or- szágimázs Központ országkép- építésre és kommunikációs fel­adatokra pedig nem egészen há­roméves működése alatt csak­nem 13 milliárdot költött. ■ É. S. XVI. Benedek Ausztráliában Különleges állatfajokkal ismerkedett Ausztrá­liában a pápa. XVI. Benedeknek egy Sydney-hez közeli állatkertben mu­tatták be a jellegzetes helyi fajokat: egyebek közt egy koalát, egy pitont, egy krokodilbébit és egy hangyászsünt. A pápa a ma kezdődő katolikus ifjúsági világtalálkozón vesz részt Ausztráliában. HAZÁNKBAN ötmillió hektá­ron található parlagfű, az erősen fertőzött terület nagy­sága 700 ezer hektár. Négy éve, 2004-ben 209 olyan nap volt, amikor a pollenkoncent- : ráció mértéke száznál na­gyobb volt légköbméteren­ként. Az ilyen napok száma 2007-ben 114-re csökkent. Szintén 2004-ben 785 volt a i pollenkoncentráció legmaga- - sabb mértéke, 2007-ben már csak 557, tehát a pollenkon­centráció három év alatt visszaesett. 2004-b^n 90-120 napig tartott, míg a bejelentéstől számítva meg­kezdődött a parlagfű kaszá­lása, 2007-ben ez az idő már csak négy-hat nap volt. Parlagfűmentesítés Magyarországon a számok tükrében

Next

/
Oldalképek
Tartalom