Petőfi Népe, 2008. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-16 / 165. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. JÚLIUS 16., SZERDA HÍREK A-TÓL Z-IG Baja BEBUKOTT Belső kamera buktatta le a tolvajt egy szórakozóhelyen. A tulajdonos tett bejelentést a kapitányságra ismeretlen tettes ellen, aki vasárnap az üzletéből 95 ezer forintot lopott el. A bűncselekményt a beltéri kamerarendszer rögzítette. Megtekintését követően kiderült, hogy az egyik alkalmazott a tettes. Előállították a rendőrségen. (G. Zs.) Baja / Kalocsa vízügy az aisóDuna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság A Felső- Bácska és a Duna-völgyi főcsatorna tervezési alegység jelentős vízgazdálkodási problémáinak áttekintése címmel tart vitafórumot. Tegnap Kalocsán tárgyaltak, ma Baján üléseznek 10 órától a szakemberek. Elsősorban a vízgazdálkodásban, természet- és környezetvédelemben érintett szervezetek és a települések képviselői egyeztetnek a tennivalókról. (G. Zs.) Dél-ifid OPERA A Gyulai Várszínház csütörtökön mutatja be Erkel Ferenc: Bánk bán című operáját, amit Vidnyánszky Attila állít színpadra. Vezényel: Kocsár Balázs. (M. Gy.) Kalocsa DOHÁNY Nagy értékű betörés történt a városban. Hétfő reggel vették észre, hogy a Szent István király úton lévő dohányboltból dohányárut, kávét, valamint illatszereket vittek el. Az okozott kár mintegy 2,4 millió forint. (M. Gy.) Kecskemét ROBOGÓ A városi rendőrkapitányság nyomoz ismeretlen tettes ellen, aki hétfőre virradóra egy Bajza József utcai lakóház garázsából ellopott egy robogót, valamint egy mobiltelefont. A lopással okozott kár 300 ezer forint. (M. Gy.) Mélykút őrizet A kiskunhalasi rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 23 éves jánoshalmi férfit. Az illető július 11-én az esti órákban Mélykúton egy Bartók Béla utcai lakóház udvarából ellopott egy negyvenezer forintot érő Simson motor- kerékpárt. (M. Gy.) A SZDSZ kecskeméti szervezet tisztújító közgyűlésén ismét Zombori Mátyást választották elnöknek. Nem azért a tíz-húsz forintért tejkereskedelem Családi gazdaságuk hatmilliója veszett oda a MiZo csődjében Már az unióba lépésünk évében komoly gondok mutatkoztak a hazai tejágazatban: mintegy 10 százalékkal csökkent a tehenek száma, visszaesett a termelés. A problémák azóta sem szűntek meg. A. Tóth Sándor A bajok fő oka az, hogy a felvásárlók annyit sem fizetnek a tejért a termelőknek, amennyibe az előállítás kerül. Szappanos Imre jakabszállási tejtermelő és -árus saját tapasztalatai alapján állítja ezt. Családi gazdasága nyolc évig a MiZónak szállított, 6 milliójuk veszett oda a cég csődjében. A kecskeméti üzem bezárása után maradtak felvásárlónak a nepperek 50-60 forintos árkínálatukkal, amiből ők nem kértek. Mivel pár év óta a kistermelő a megtermelt árut kijelölt helyen (ők a kecskeméti nagypiacon) közvetlenül a fogyasztónak értékesítheti, ezt az utat választották. Több mint két éve kiváltották a kistermelői regisztrációs engedélyt, amihez eleget kellett tenniük állat-egészségügyi, higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírásoknak. így a hatóság a tejtermeléstől a sajt- és a túró-előállításig, -értékesítésig nyomon tudja követni tevékenységüket, az áruikat. (Havi 2-3-szor ellenőrzik őket) A kijelölt piaci részlegben jelenleg tejet (150 Ff/liter), túrót A friss termelői tejért, túróért, sajtért még a sorban állást is sokan vállalják a kecskeméti piacon. Szokott-e vásárolni házi tejterméket? DR. PÁNCZÉl GYULA: - Csakis olyat vásárolok. Szappanos ár a tejesem, de van zöldségesem is. A tej legyen tejízű, a paradicsom meg paradicsom ízű. Mint orvos, sajnálom azokat a fiatalokat, akikkel elhitetik, hogy az adalékokkal teli dobozos, zacskós bolti áru a jó, és ágy nőnek föl, hogy az igazit nem ismerik. SZABÓ MIHÁLY: - A kisunoká- imtól kezdve nálunk az egész család évek óta kizárólag termelői tejet fogyaszt. Jobb, finomabb és sokkal tartalmasabb, mint amit a boltokban árulnak Ráadásul a belőle készített aludttejnek alig van savója. Biztos, hogy akkor is ezt a tejet vásárolnám, ha a boltinál lényegesen drágább lenne. SORBÁN IRÉN: - Egy éve szoktunk rá a házi tejre, biztosak lehetünk abban, hogy mindig frisset kapunk. Sok benne a tápanyag, az íze is finomabb a boltinál. Hetente általában 2-3 litert veszünk. Egy részét főzésre használjuk, ami megmarad, abból pedig aludttejet készítünk. Próbáltuk a boltit is altatni, de nem sikerült. (900 F^dcg) és sajtot (1500-1700 Ff/kg) árusít Szappanos Imre és leánya. A tej önköltségi ára 90 forint körül van jelenleg a családi gazdaságban.- A mi termékeinkben semmiféle tartósítószer, adalék nincs! - szögezte le beszélgetésünkkor Szappanos Imre. - Csak tej, sajtkultúra (oltóanyag) és konyhasó van bennük. A vevőink nem azért jönnek hozzánk és a többi termelőhöz, mert 10-20 forinttal olcsóbbak vagyunk az áruházláncoknál, egyéb üzleteknél. Ezt az is bizonyítja, hogy törzsvásárlóink közt tisztelhetünk milli- árdosnét, közismert orvosokat, ügyvédeket is. Szappanos Imre szerint a Magosznak jelenleg a tejtermelők nem adnak érdekvédelmi feladatot, mert aki megfelelő tejet termel, el tudja adni közvetlenül a fogyasztónak, esetleg fölvásárlónak, ugyanis hiány van a piacon. Az áruházláncok elé tervezett tüntetéseket nem tudja értelmezni, mert a termelők zöme a szervező Tej Terméktanácsból kilépett, amióta a tagság önkéntes. Ezenkívül a termelők a feldolgozókkal állnak kapcsolatban, nem az áruházakkal. Közvetlen értékesítési kvóta egy termelő 1 regisztrációs engedéllyel naponta 200 liter tejet vagy 40 kg tejterméket értékesíthet a kijelölt helyen, amiről nyilvántartást kell vezetnie. Őstermelői nyugtát kell adnia. A közvetlen értékesítési tejkvóta teljesítéséről az MVH-nak évente jelentést kell tennie. Baján teret adunk a tudománynak! matematika 7. Nemzetközi Potenciálelméleti Nyári Iskola Bács-Kiskunba is jutott a három és fél milliárdból A bajai Eötvös József Főiskola rangos matematikai rendezvénynek adott otthont június 29- étől július 6-áig. Neves nemzetközi matematikusok és akadémikusok tették tiszteletüket a 7. Nemzetközi Potenciálelméleti Nyári Iskolán. A potenciálelmélet a matematikai analízis egy ága. Magyarország a XX. század első felében a matematika, és azon belül a potenciálelmélet kutatásában is jelentős szerepet játszott, pl. a Riesz testvérek munkássága révén, az utóbbi évtizedekben pedig a súlyozott logaritmikus potenciál approximációelméleti alkalmazásában volt jelentős szerepe dr. Totik Vilmos akadémikusnak. A nyári iskolákat a tudomány- terület tanulmányozásának céljával dr. Révész Szilárd, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Intézetének tudományos főmunkatársa indította útjára 2002-ben, s azóta minden nyáron sor került rá. Általában 20-30 résztvevő jön össze a világ minden tájáról, hogy intenzív előadások, előadás-sorozatok keretében elmélyítse tudását, kicserélje gondolatait, megossza egymással saját kutatási tapasztalatait. A szervezés során dr. Fekete Árpád főiskolai docens - aki Szegeden, dr. Totik Vilmos kutatócsoportjában tanulta a potenciálelméletet, most pedig az Eötvös József Főiskolán tanít - javasolta, hogy az iskolát ezúttal Baján rendezzék. Dr. Abonyi István igazgató úr is mindent megtett a konferencia támogatásában. A résztvevőket teljesen magával ragadta Baja város nyugodt hangulata, a csodálatos Sugovica, maradandó élményt nyújtott a Gemenci- erdőben tett kirándulás és a Sobri csárdában tartott banketten elfogyasztott finom bajai halászlé. A Gyenesei István önkormányzati miniszter döntött a kistelepülések és kistérségek által benyújtott pályázatokról. A 3,5 milliárdos támogatást az önkormányzatok a tagiskolák és körjegyzőségek tárgyi feltételeinek javítására használhatják. Továbbá ebből a forrásból nyílik lehetőség közösségi buszok beszerzésére is. Bács-Kiskun megye települései majd’ 89 millió forint költségvetési többlettámogatásban részesülnek. ■ M. Gy. Körjegyzőségek tárgyi feltételeinek javítására Nyertesek (millió forint)- Borota (Kéleshalom) 7,5- Szeremle (Dunafalva) 7,5- Géderlak (Ordas,Úszód) 5,0- Csólyospálos (Kömpöc) 3,5- Foktő (Dunaszentbenedek) 2,5- Miske (Drágszél) 2,1 Tagiskolák tárgyi feltételeinek javítására Nyertesek (millió forint)- Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás (Bocsa, Császártöltés, Csengőd, Imrehegy, Kaskantyú, Kecel, Páhi, Soltszentimre, Soltvadkert, Tabdi, Tázlár)- Kalocsa (Dunaszentbenedek, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek, Úszód) Kistérségi közösségi buszok beszerzése 20.0 15,6 Nyertes (millió forint)- Kalocsa Kistérségi Többcélú Társulás 25,0