Petőfi Népe, 2008. június (63. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-03 / 128. szám

14 SPORT PETŐFI NEPE - 2008. JUNIUS 3., KEDD Kilenc perc alatt három gólt lőtt a Löki labdarúgó molnár fatelep megyei ii. osztály, észak Az edző „kért elnézést” játékosai produkciója miatt A Félegyháza-Kunfehértó meccs előtt a hazai szur­kolók a három pont meg­szerzését tartották elfo­gadható eredménynek. A vendégek egy pont megszerzésében remény­kedtek. Sokáig úgy tűnt, meglepetést okoznak. Szentirmay Tamás A Löki lépett fel támadólag a mérkőzés elején, de utána ki­egyenlített lett a játék. A kun­fehértóiak nem álltak be sün­disznóállásba, és nekik is akad­tak figyelemfelkeltő akcióik. Eb­ben a játékrészben úgy tűnt, hogy akadozik a Vasutas-csapat gépezete. A rövid passzos játék helyett az előreíveléseket válasz­tották, ami nem vezetett ered­ményre. Aztán jött a meglepetés: a kunfehértóiak szereztek veze­tést. A gól után nem sokkal tíz fő­re fogyatkoztak a vendégek, mert Kamara megkapta máso­dik sárga lapját, utána pedig a pi­rosat is. A második félidőben az a nem könnyű feladat várt a ven­dégekre, hogy megőrizzék az előnyüket, vagy legalább egy pontot szerezzenek. A hazaiak szinte kapujukhoz szögezték el­lenfelüket, de azok hősiesen vé­dekeztek. A tizenegyes is a Lokinak kedvezett, de Gulyás mellé lőtte. A második félidő kö­zepén gólt szerzett a Vasutas. Nem sokkal később egy újabb hazai találat következett, majd ismét tizenegyes, amit Gulyás értékesített. Mesterhármas! Bár az elején úgy tűnt, hogy meglepetés születhet (a kunfe­hértóiak lelkesedése eredmé­nyes volt), végül a hazaiak simán nyerték a mérkőzést. Csávolv - Érsekcsanád 1-1 (0-0) Csávoty: Érsekcsanád: Molnár Pesti Kővári Aranyos KissR. Kasza (Hoffman) Losonczi KissS. Káli Nagy Gémes (Novák) Miókovics (Major) Bárth Tóth Király (Katyvaracz) Kovács Bosnyák (Mészáros) Gyurkity (da Szilva) Ercsényi Illés Szabó Ritter Edző: Edző: Krascsevics Atilla Kemya Tibor Csávoly, 250 néző. Vezette: Alaga (Prikidá- novics, Horváth). Gól: Ercsényi, ill. da Szilva. Sárga lap: Szabó. Kitűnt: Molnár, ill. Kiss S. Ifjúsági eredmény: 0-4. Bácsborsód - F.szentiván 2-3 (0-21 Bácsborsód: Fetsöszentbán: Farkas Csehó Kovács Varga Kovács Török Nemes Cs. Hamóczi Mészáros Héhn Csaba Nemes T. (Ördög) Bognár (Dankó) Lajkó (Kiss) Melkler (Kurdi) Ficsor Rácz Schnobl A. Orosz (Bulla) Ercsi Salamon Rezsneki Várnai (Csontos) Schnobl K. Edző: Edző: Vaits Zoltán Szűcs Zoltán Bácsborsód, 150 néző. Vezette: Rácz(Ste- fánovics, Nasz). Gól: Salamon, Hamóczi, ill. Ficsor2, Rezsneki. Sárga tap: Varga, Héhn, ill. Ercsi. Kitűnt: senki, ill. Csehó Kovács, Mé­száros, Ficsor. Ifjúsági eredmény: 3-2. Faisz-Szakmar 2-6 (0-4) Fájsz: Szakmán Benke Zsinka (Maráczi) KupuszfTanyóB.) Varjú (Bréti) MihalikZs. Lakatos(Kovács) Tóth A. Tóth K. Mihalikl. Romsics TanyóZ. (Kútasi) Gubányi Póta Perity (Mádi) Anisity András Kékesi (Varga) Balogh TóthT. (Blahó) Nagyapáti Szász Szalontai Edző: Edző: Gyuricza János András Gábor Fájsz, 100 néző. Vezette: Körösi (Vörös, Zsebő). Gól: Póta, Szász, ill. Szalontai 3, Gu- bányi, Perity, Nagyapáti. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat Ifjúsági eredmény: 1-5. Vaskút-Katvmar 0-5 (0-21 Vaskút Katymár: Zsibrek B. Palásti (Lehoczki) Rebenszki Kovács (Marcsó) Kurucz RasztikV. Vedelek Janity Milánkovics Rasztik P. Balogh Győré (Gulity) Imre Gulyás Fercsák Juhász Cseke Pilcsuk Császár Ribár Putnyik Tóth Edző: Edző: Zsibrek Zoltán PillerTibor Vaskút, 100 néző. Vezette: Serdült (Horváth Z., Atyánszki). Gól: Tóth 3, Juhász, Pilcsuk. Sárga lap. Juhász. Kitűnt: senki, ill. Pilcsuk, Tóth, Juhász. Ifjúsági eredmény: 1-0. Sükősd - Nagvbaracska 1-0 (0-01 Sükösd: Nagyba racska: Szabados Mikolás Molnár Somogyi Marosa (Nagy) Nagy Matity Fekete Gruber Pintér Kazinczi Király Kárpáti Gúnya Tamás Kubovics Kutyka Császár Takács (Sipos) Molnár (Slezák) Szabó(Papp) Illés Edző: Edző: Lógó János Vanó Sándor Sükösd, 120 néző. Vezette: Sánta (Vén, Hodován). Gól: Matity. Sárga lap: Molnár, Kárpát Kitűnt: Matity, Molnár, Nagy, Szaba­dós, ill. senki. Ifjúsági eredmény: 4-0. Császártoltés-B.szentistván 4-011-0) Császártöltés: Bajaszentistván: Paplanos Détári Timer Gergity Májer (Flajsz) Puskás Árvái Holczer Berger(Heibl) Gugán Schindler Szatmári Kardos (Vata) Rigó (Kristolovics) Varga Éber Filus G. Török Filus A. Hamvas (Pankovics) Jánosi Hangya Edző: Edző: Verba József Baras Tibor Császártöltés, 150 néző. Vezette: Berki (Sö­rös. Polgár). Gól: Filus G., Jánosi, Vata. Sárga lap: Jánosi, ill. Szatmári. Kitűnt: Filus A., Filus G., Schindler, Jánosi, Timer, ill. Szatmári, Détári, Puskás. Ifjúsági eredmény: 1-4. Kelebia­Haiós 3-211-0) Kelebia: Hajós: Kollár Á. Tihanyi Szabó (Ronyecz) Ruff Kollár A. Staffer Patocskai Gyöngy Ürmös Huber Miklós Gombkötő Dulics Tamaskó Fodor Birgány Tartott Pesti Erdélyi (Kovács 1.) Kohl (Szeicz) Gémes Csúcsú(Kovács) Edző: Edző: Dulics József Gínál Gábor Kelebia, 150 néző. Vezette: Witmann (Tóth P, Salamon). Gól: Patocskai, Fodor, Miklós, ill. Tamaskó, Kohl. Sárga lap: Ürmös, ill. Tamaskó, Pesti. Kitűnt: senki, ill. az egész csapat Ifjúsági eredmény: 0-4. Mélykút - Szeremle 0-2 (0-11 Mélykút Szeremle: Gaglik Tamási Maczkó (Berkó) Tirpák (Végh A.) KissM. Kővári A. Kránicz Újházi (Kővári R.) Bényi Tokodi Bori Végh G. Szabó Sánta Balia Cs. (Balia N.) Koch Kürtös Pencz KissT. Majoros (Csikó) Kiss G. (Doszpod) Konkoly (Csongor) Edző: Edző: Velez Attila Raffai Rudolf Mélykút, 150 néző. Vezette: Zsebó (Péter Szabó, ifj. Péter Szabó). Gól: Tokodi, Végh G. Sárga lap: Kürtös, ill. Pencz, Majoros. Kitűnt: Szabó, Bori, ill. Tokodi, Végh G. Ifi: 0-3. Dunavecse, 50 néző. Vezette: Soós (Fejes, Sütő). Gól: Kővári, Gutman, Felföldi, Varga, Farkas. Sárga lap: Kővári, ill. Tálas, Boros. Piros lap: Verbóczki. Kitűnt: Polánszki, Gutman, Felföldi, ill. Pécsik, Répás N. Ifjúsági eredmény: 3-3. Orgovány, 200 néző. Vezette: Kiss (Bakos, Besszer). Gól: Hugyecz2, Kis-Juhász, ill. András, Virág F. Sárga lap: Mészáros, Guttyán, András. Kitűnt: Hugyecz, Fejes, Csemik Cs., ill. Mészáros, Hídvégi, Kislőrinc, Virág F. Ifjúsági eredmény: 2-1. Lakitelek, 250 néző. Vezette: Amán (Király, Magó). Gól: Fórizs, ill. Torbán 2. Sárga lap: Molnár A. Kitűnt: Fórizs, Tánczos, Molnár A., ill. Torbán, Varga, Forgó Z. Ifjúsági eredmény: 4-4. Jakabszállás ■ Jakabszállás: Ónodi Kátai (Szilágyi) Gulyás (Major) Kiss (Kovács A.) Torbavecz Tímár H. Szabó Baranyi Törtelei Palásti Átrak Edző: Torbavecz József Jakabszállás, 80 néző. Vezette: Fülöp (Mol­nár H., Barta). Gól: H. Szabó, ill. Szabó Á 2. Sárga lap: Baranyi, H. Szabó, Torbavecz, ill. Tholt, Nádasdi. Kitűnt: Törteti, Tímár, ill. Sza­bó Á., Kovács G., Szabó L Szele. Ifjúsági eredmény: 5-0. Bugac 1-2(1-11 Bugac: Kökény Szele Pintér Kovács G. Kovács P. Tarjányi B. Nádasdi (Tarjányi E.) Szabó Á. Szabó N. Tholt (Szabó L.) Koncz Edző: Kovács György Helvécia - Pálmonostora 0-0 Heténvegyháza • Hetényegyháza: Szentesi Koncz Berta Reibl Kapás Varga Németh Szeleczki Szapu Patai Dobos Edző: Berta Zsolt Tabdi 3-4 (1-01 Tabdi: Kapitány Fábián Doszpod Fazekas Bonea Eiler Szabó Suba Vincze Tóth (Szlovák) Huszár Edző: Mezei Zsolt Hetényegyháza, 100 néző. Vezette: Ignácz (Bánfi, Mester). Gól: Szapu, Németh, Szeleczki, ill. Suba, Eiler, Vincze, Szlovák. Sárga lap: Reibl. Kitűnt: Szentesi, Szeleczki, Németh, Szapu, ill. Suba, Eiler, Vincze, Szlo­vák. Ifjúsági eredmény: 0-3. Helvécia: Körtvélyesi Hardi (Barczi) Török (Gartner) Seres Juhász Szabó S. (Csorba) Kovács (Dombi) Pető (Nyúl) ifj. Mata Dobosi Uptai Edző: Mata József Pálmonostora: Mindák Papp Kovács L. Kovács S. Földesi Tamási Mészáros Tóth Kovács N. Bíró (Szabó A.) Potor Edző: Fehér László Helvécia, 50 néző. Vezette: Kiss (Filus, Bánáti). Kitűnt: senki, ill. Mindák,Tóth. Ifjúsági eredmény: 7-0. MOLNÁR FATHfP MEGUIII. OSZTÁLY, ÉSZAK 1. Ladánvbene 28 22 2 4 95-23 68 2. Nyáriőrlnc 28 19 5 4 74-35 62 3. Orgovány 28 17 6 5 93-39 57 4. Helvécia 28 17 3 8 69-55 54 5. Tabdi 28 16 4 8 6645 52 6. Dunavecse 28 14 8 6 63-34 50 7. Kkfh. Vasutas 28 14 5 9 56-33 47 8. Bugac 28 11 6 11 55-61 39 9. Lakitelek 28 11 4 13 51-59 37 10. Kecel 28 9 6 13 58-65 33 11. Pálmonostora 28 7 10 11 48-58 31 12. Jakabszállás 28 8 4 16 59-72 28 13. Kunfehértó 28 8 2 18 46-78 26 14. Csótyospátos 28 7 4 17 34-72 25 15. Hetényegyháza 28 4 5 19 37-92 17 16. Szabadszállás 28 2 2 24 36-114 1 Szabadszállás - Kecel 5-5 (3-11 Szabadszállás: Kecel: Újvári Zelenka Huszár Sári Kissi. Mózes Juhász Búzási Gáspár Oláh Szántói (Prógli) Jaksa Orcsik Sendula Z. Ábrahám Rádi Bállá Vargacz Szakács Varga i Kovács Sendula J. (Tamaskó) Edző: Csanádi Mihály Edző: Búzási Balázs Szabadszállás, 50 néző. Vezette: Pólyák Attila (Tóth L, Aradi). Gól: Mózes 2, Búzási 2, Juhász, ill. Bállá 3, Vargacz, Szakács. Sárga lap: Szakács. Kitűnt: Újvári, Mózes, ill. Bállá, Ábrahám. Ifjúsági eredmény: 1-6. STAOtER MEGYEI II. OSZTÁLY, BÉL Szabadszállás: -7 pont. 1. Szakmar 28 19 5 4 87-27 62 2. Szeremle 28 19 5 4 54-28 62 3. Császártöltés 28 17 5 6 98-39 56 4. Hajós 28 16 6 6 87-37 54 5. Katymár 28 17 0 11 78-55 51 6. Sükösd 28 15 6 7 6144 51 7. Nagybaracska 28 14 6 8 58-52 48 8. Kelebia 28 12 5 11 55-55 41 9. B.szentistván 28 9 5 14 59-68 32 tO. Felsöszentiván 28 9 5 14 53-71 32 11. Fájsz 28 9 4 15 62-75 31 12. Érsekcsanád 28 8 6 14 52-63 30 13. Csávoly 28 8 6 14 4042 30 14. Bácsborsód 28 6 9 13 4440 27 15. Mélykút 28 6 4 18 33-72 22 16. Vaskút 28 1 1 26 34-138 4 Vasutas légi balett Polgár István előadásában. Kiss Krisztiánnal többször is összecsaptak a mérkőzés alatt. Dunavecse - Csólvospálos 5-0 (3-01 Dunavecse: Csólyospábs: Orgovány-Ladánvbene 3-2 (1-1) Orgovány: Ladárrybene: __Lakitelek - Nvártőrinc 1-2 (0-1) La kitelek: Nyáriőrlnc: Kkfli. Vasutas-Kunfehértó 4-1 (0-1) Kkfházi Vasutas: Kunfehértó: Pelikán Horváth Dongó (SiberZ.) Papp Cseke Soós Zs.Juhász Gulyás Polgár (Cseh) Csincsák Abonyi (Seres) Csorba Hérány Szabó R. (Csemik) Kamara Tóth Odor Kiss Popán Bozsóki Tarjányi SzabóG. Edző: Edző: Fütyü Illés Bodor László Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Kasza- la (Bábel, Boros). Gól: Gulyás 3, Csincsák, ill. Bozsóki. Sárga lap: Horváth, Soós, Polgár, ill. Kamara, Kiss, Popán, Bozsóki. Piros lap: Kamara, Hérány. Kitűnt: Gulyás, Papp, ill. Bozsóki, Tóth, Kiss. Ifjúsági eredmény: 0-5. így estek a gólok 40. perc: Kiss jobb oldali be­adása után Bozsóki csúszva rúgta a kapuba a labdát, 0-1. 42. perc: Kamara kiszólt az egyik nézőnek, mivel már volt egy sárga lapja, a má­sodikat is megkapta, majd következett a piros. 54. perc: Szabó Gábor kezé­re pattant a labda a tizen­hatoson belül, amiért a já­tékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Gulyás a kapu mellé rúgta. 73. perc: Gulyás két védőt kicselezve lőtt a kapuba, 1-1. 76. perc: Csincsák beadását Gulyás fejjel továbbította a hálóba, 2-1. 79. perc: Hérány beszólt a játékvezetőnek, ezért ő is mehetett zuhanyozni. 82. PERC: Popán felvágta Soóst a tizenhatoson belül, amiért tizenegyes járt. Gu­lyás ezúttal nem hibázott, 3-1. 89. perc: Csincsák a lesha­tárról indult el, a védők le­álltak, ezért nem volt nehéz dolga a labdát a kapuba to­vábbítania, 4-1. Mestermérleg FÜTYÜ ILLÉS: - Aki látta ezt a találkozót, nem hiszi el, hogy megyein, osztályú mérkőzés volt. Ilyen hozzáállással nem lehet játszani. Minden elképze­lés nélküli volt a játékunk. Szé­gyellem magam a csapat nevé­ben attólßggetlenül, hogy 4-1- re nyertünk. bodor László: - Véleményem szerint a játékvezető durván be­lenyúlt a mérkőzésbe. A hazai csapat négy góljából hármat egyértelműen szabálytalanság előzött meg. így csak azt tudom mondani, hogy Kunfehértó-Já- tékvezető 1 -4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom