Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-29 / 124. szám
3 A ETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Bácsalmás LEADER Tanácskozik a Felső-Bácska Helyi Közösség csütörtökön, 14 órától. A bácsalmási, bajai és jánoshalmi kistérségből kikerülő tagságot a bácsalmási polgár- mesteri hivatalba várják a szervezők. (J. J.) Baja KÖZÉLET Ülésezik a képviselő-testület ma délelőtt 9 órától. Elbírálnak a városatyák két vezetői pályázatot is. Döntenek a közterület-felügyelet és az immár a művelődési központot is magába foglaló könyvtár igazgatójának személyéről. (G. Zs.) Budapest VÁGTA A fővárosban rendezik meg szombaton és vasárnap a Nemzeti Vágta című programot. Baja is részt vesz standdal, míg a lovas versenyen Vinkó Csaba képviseli a várost, tájékoztatta lapunkat lllésné Schäfer Andrea, a bajai tourinform iroda vezetője. A rendezvényről részletes tájékoztatás található a www.vagta.hu oldalon. (G. Zs.) Hercegszántó KÁRTYA Folytatódik a községi nyílt ulti bajnokság. Az ötödik fordulót pénteken 18 órától rendezik meg az Ulti Klubban. Nevezni a helyszínen, a verseny kezdete előtt Vélin Marinnál lehet. (T. G.) Kecskemét koncert a 15 éves Fourtissimo együttes komolyzenei koncertet ad a kecskeméti Nagytemplomban június 2-án, 19 órai kezdettel. A szintén Príma-díjas Évszakok kamarazenekarral közös hangversenyen,Bach, Vivaldi, Haydn, Verdi, Albrechtsberger és más szerzők virtuóz versenyműveit hallhatja majd a közönség. A tatabányai Évszakok kamarazenekart 15 virtuóz vonós alkotja, Vörös Gyula irányításával muzsikálnak. Mélykút GYERMEKNAP Vasárnap számos programot kínálnak a művelődési ház és a sportpálya környékén. Bolhapiac, aszfaltrajz- és sakkverseny kezdődik 13 órakor, majd amatőr focitorna indul több korcsoportban. A parkolóban kerékpáros, görkoris és rolleres ügyességi versenyt rendeznek. Délután három órakor a Léghajó együttes koncertezik. A rendezvény szabadtéri szalonnasütéssel zárul. (J. J.) A pápa kertjének tölgye kecskémét A lengyel-magyar barátságra emlékeztet Wojtyla fája Apró tölgycsemete egy nagy ember kertjéből. II. János Pálra és a lengyel-magyar barátságra emlékeztet. A lengyel származású n. János Pál pápa születésének nyolcvannyolcadik évfordulóját ünnepelte Wadowice. A lengyelországi testvérváros meghívására egy kecskeméti delegáció is részt vett a megemlékezésen, a néhai Karol Wojtyla iránti tiszteletét leróva. (A két város között született baráti szövetségkötést októberben fogják ratifikálni.) A lengyel-magyar összetartás és szoros kapcsolat jelképeként egy tölggyel tért haza a magyar küldöttség. Ez a pápa szülőházának kertjéből származik. A fát Zombor Gábor polgármester közreműködésével ásták le új helyére a Katona József téren. ■ Bajáki Zsanett Házuk még nincs, de költségük már van ügyintézés Az egyik hivatal vétót emelt, a másik csekket küldött Még nem vehette meg egy apa a házat, amire megalkudott, mert a gyámhivatal közbelépett. Viszont az illetékhivataltól már megérkezett a fizetési meghagyás. A felvett hitel sem jutott az eladókhoz, ám a részleteket már törleszteni kell.- Két éve elváltam, két gyerekemmel a dunafürdői hétvégi házunkba költöztünk - idézi fel kálváriájukat Schultz Béla. A nem fűthető házból télre édesapjához költöztek kamasz gyermekeivel. Az előző telet már albérletben töltötte az időközben négyfősre gyarapodott család, a férfi ugyanis felnőtt lánya révén tavaly tavasszal nagyapává lett. Úgy döntöttek: közösen vásárolnak egy házat, inkább a részleteket fizetnék, mint az albérletet. Egy érsekcsanádi ingatlan gazdáival idén januárban állapodtak meg. Mivel a 14 éves fia nevén lévő házrészt tavaly eladták, ezért az ő pénze fenntartásos számlára került, ahhoz kizárólag a gyámhivatal hozzájárulásával nyúlhatnak. Az ő pénzét egészítette volna ki az apa által felvett bankhitel. Az adásvételi szerződés megköttetett, a gyámhivatalhoz eljuttatták azt. Remélték, hogy április közepére lezárul az ügylet. De nem kaptak választ a hivataltól, majd érdeklődésükre Tétován forgat' ja a fizetési meghagyást. tájékoztatták őket: nem csatolták a hitelszerződést, ezért vár a hivatal. Márciusra kiderült, hogy a pénzintézet a kértnél kisebb összeget hajlandó adni az apának. Schultz Béla a külön- bözetet készpénzben összekaparta, majd az építéshez szükséges anyagokra költött, április közepén ismét a gyámhivatalhoz fordult, közben az eladókkal megállapodott, hogy csak május közepén kapják meg pénzüket. Május elején azonban hidegzuhanyként érkezett meg a gyámhivatal határozata: nem áll a gyerek érdekében az ingatlanvásárlás, ezért nem adják meg a hozzájárulást. Indoklásuk szerint a húsz évre szóló hitel miatt a fiú nagykorúvá válva nem rendelkezhet szabadon az ingatlannal, ezért nem adja áldását a szerződésre a hivatal. Schultz Béla megfellebbezte az elsőfokú határozatot. Közben töri a fejét. Két hónapja fizeti a törlesztőrészletet, pedig hitele a bankban van. Tétován forgatja kezében az illetékhivatal 200 ezer forintos fizetési meghagyásról szóló levelét. A család Duna- fürdőn várja a döntést és reménykedik. Abban is, hogy közben nem lesz másé a majdnem megvásárolt ház. ■ K. T. ► NÉZŐPONT A hivatalok útvesztőjében MOST akkor kavarja ez, vagy nem kavarja? - tette fel magának a kérdést Fülig Jimmy, amint Piszkos Fred tevékenységét igyekezett elemezni. Sokat kár volt gondolkodni szegény Jimmynek, aki nem volt túl okos, röpke ideig mégis a királyságig vitte, hiszen a kapitány mindig kavart. Eny- nyiben rá emlékeztet számos honi hivatal, melyek ezen okból nyugodt szívvel felvehetnék a Piszkos Fred nevet. Szép gesztus lenne, mintegy emléket állítva Rejtő Jenő hősének. Sokkal szebb, mint csak úgy hatóságilag kavarni, viszonylag jelentős mértékben mellőzve a tájékoztatást, netán segítséget kérő polgártárs érdekeit. az állami gépezet akár szociálisan érzékeny is lehetne, de nem az. Az egyik hatóság még ki sem adta az engedélyt, miközben a másik már tartja a markát. És innentől tulajdonképpen az sem számít, kinek van igaza. Önmagát járatja le a rendszer, ahol nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Vagy ha mégis, akkor még nagyobb a baj. Mert az azért vicc, hogy a felvett hitel még el sem jutott az érintetthez, a részleteket máris törleszteni kell. Persze, nevetni senkinek sincs oka. Pláne kedve. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy kisvizes időszakot tudhatunk magunk mögött, és remélhetünk a következő hónapokra. így legalább nem önti ki a Duna az ártéri üdülőövezetbe száműzött családot. Mely a szép, vízparti környezet ellenére lassan azért átköltözne Dunafürdőről az áhított érsekcsanádi házba. forgatják az irathalmazt. nézik a csekkeket, várnak egy újabb hivatali döntésre. Még fizetnének is, ha lenne végre miből. Ők nem kavarni, csak élni szeretnének. A civil akadémia új információit a munkájukba is beépítik bács-kiskun megye Az elektronikus pályázatok benyújtásának előnyeit is megismerhették a résztvevők Mák Kornél az akadémia számos előnyéről adott számot. A következő előadást holnap tartják Milyen előnyökkel jár egy civil szervezet számára a Bács-Kis- kun Megyében nagy sikerrel zajló Duna-Tisza Közi Civil Akadémia. Többek között erről beszélgettünk Mák Kornéllal, aki több civil szervezetet is képviselt a rendezvényen, s emellett még NCA kollégiumi tagként is figyelemmel kíséri az előadásokat.- Ön szerint a résztvevő szervezetek mennyit profitáltak eddig az akadémia előadásaiból?- Több civil szervezetet is képviselek, melyek közül kiemelhetném a Kecskeméti Móricz Zsigmond Iskoláért Alapítványt, illetve a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye Ifjúsági Alapítványát, így több oldalról is rálátásom van az előadások menetére. Összességében elmondhatom: nagyon hasznosak a programok. Azokat az információkat kapják meg a civil szervezetek, amelyek napjainkban a fennmaradásukhoz szükséges. Átfogó képet kapnak többek között pályázat- írási tudnivalókról, és sok egyéb mindennapi életet megkönnyítő hasznos tippeket kaphatnak.- A pályázatírások kapcsán milyen pluszt kaptak az akadémián?- Kiemelhetném az elektronikus úton történő pályázatírást, amelytől még sokan idegenkednek, holott sokkal gyorsabb és hatékonyabb formája a pályázati anyagok benyújtásának. a részvétel ingyenes, a programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Önszerveződési Szakmai és Területi Együttműködési Kollégiuma támogatja.- Legutóbb hétfőn volt előadás. Miről szólt?- A tudásközvetítő programról esett szó, konkrétan a civil szervezetek és az oktatás kapcsolatáról a megyében. Az előadáson megfelelő tájékoztatást kaptunk arról, hogy egy civil szervezet hogyan tud részt vállalni az oktatásban, illetve ha egy iskolát működtet, mire kell odafigyelnie. A következő előadást 2008. május 30-án tartják 17 órai kezdettel Kecskeméten, a Katolikus Egyházközösségi Ház épületében.- Személy szerint mit tart legfontosabb eredményének az akadémián való részvételnek?- Számomra az előbb felsorolt két pont. Az elkövetkező időszakban magam is azon leszek, hogy miként tudjuk az új információkat adoptálni a mindennapi munkánkba. Bízom benne, a jövőben is folytatódik az akadémia. A i GÉCZY ■ ZSOLT