Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-21 / 117. szám
14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 21., SZERDA Baján dől el, hogy melyik a legjobb kadett fiú kosárcsapat Tuti tipp: angol kupasiker labdarúgás Az orosz fővárosban felkészülten várják a BL-finálét Csütörtöktől Baja ad otthont a fiú kosárlabda országos kadett- bajnokság döntőjének. Nyolc csapat két csoportban vág neki a küzdelmeknek az MNÁMK sportcsarnokában. A 16.30-kor kezdődő megnyitóig egy kört már lejátszanak a csapatok, a házigazdák 9 órakor az Albacomp ellen lépnek pályára a torna nyitómérkőzésén. A megyéből az Univer KSE és a bajnokság során minden mérkőzését fölényesen megnyerő Bajai Bácska jutott a döntőbe. A csoportmérkőzések után szombaton a keresztbejátszásokra kerül sor, vasárnap 9-től a helyosztókat rendezik.- Magasak az elvárások a szülők, szurkolók részéréről. Mégis azt mondom, hogy az érmes helyezés a célunk - fogalmaz Pálkerti Tamás bajai edző. Mint mondja: négy, közel azonos tudású csapatot tart esélyesnek a végső győzelemre. Ebben a korosztályban - legfeljebb ’92-es születésű játékosok léphetnek pályára - azonban fontosabbnak tartja a fejlődést, mint az eredményt ■ K. T. Az egy tucat gól felében Szálaié volt a főszerep Nem mindennapi fegyvertényt hajtott végre Szalai Boldizsár, a megyei II. osztályú orgoványi labdarúgócsapat csatára. Az orgoványiak a hétvégi fordulóban 12-1-re verték a Csó- lyospálost, és a találkozón Szalai játszotta a főszerepet. Az első 4 percben háromszor volt eredményes. Ez akár Guinness-rekord is lehetne. A hirtelen jött gólözön meg is pecsételte a csólyosiak sorsát. Az orgoványiak az I. félidőben kilencszer terhelték meg hálójukat. Vízteleki János edző a cseréknek is lehetőséget adott, így a II. félidőben már kevesebb gól esett, és a vendégek is szereztek egyet. A 3. helyezett orgoványi csapat edzője elmondta, hogy ilyen nagy különbségű győzelmet még nem arattak. Ez mindenesetre jól jött a rivális, 2. helyen álló Nyárlőrinc elleni vasárnapi találkozó előtt, ahol csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek. ■ Sz. T. Ryan Giggs és Wayne Rooney, a MU két kiválósága már a BL-döntőre melegít. Giggs az egyedüli játékos, aki egyhuzamban 12 BL-idényben lőtt gólt. Ma 20.45-kor játsszák Moszkvában a Bajnokok Ligája angol házidöntőjét, melynek két szereplője a Manchester United és a Chelsea. Szabó Etelka A házigazdák előrelátóan a szurkolókat és a két együttest is külön repülőterekre érkeztették, így igyekeztek felkészülni arra, hogy csak a Luzsnyiki Stadion j gyepén legyen összecsapás, a j pályán kívül ne. Hatezer rendőr és katona végzi szolgálatát, akik- | re a folyamatosan érkező, várhatóan 42 ezresre növekvő angol szurkolói sereg szétválasztása vár. A rendőrség már a hétvégén külön műveletbe kezdett, hogy még a vendégek érkezése előtt összeszedje az ez alkalomból Oroszországból Moszkvába érkezett zsebtolvajokat. A friss angol bajnok MU 24 futballistával érkezett, de a gárda skót mestere, Alex Ferguson I - akinek irányításával amúgy a Vörös Ördögök 1999-ben történetük második, egyszersmind eddigi utolsó BL-győzelmét aratták - csak 18-as kerettel számol. Elképzelhető, hogy az edző nem a kezdőcsapatban küldi pályára három csatár ászát: Cristiano Ronaldót, Rooney-t és Tévezt. Biztosan tagja lesz ugyanakkor az alaptizenegynek Scholes, a Barcelona elleni elődöntőből csapatát szó szerint továbblövő középpályás. Harmadik alkalommal fordul elő a Bajnokok Ligája történetében, hogy azonos nemzetbeli együttesek találkoznak a döntőben. Ma angol fináléra kerül sor Moszkvában. Korábban kétszer fordult elő hasonló eset: 2000-ben két spanyol - a Real Madrid és a Valencia míg három évvel később két olasz - a Milan és a Juventus - csatázott a végső sikerért. Az angolokkal ez el& A Chelsea-nél - melyet a MU csak orrhosszal előzött meg a bajnoki hajrában - egy jelentős kérdőjel akad: a könyökficammal bajlódó John Terrynek bizonytalan a fellépése. Egyébként a fővárosi alakulat vezetőedzője, Avram Grant ugyanazt a gárdát akarja szerepeltetni, mint amelyik az angol-angol-elődön- tős párharcban győzött a Liverpool ellen. Vagyis a moszkvai döntőben a kezdők sorában lesz szőr történik meg, bár tavaly már közel jártak hozzá, hiszen az elődöntőben akkor is érdekelt volt a MU, Liverpool, Chelsea alkotta hármas, ám a kakukktojás Milan elorozta előlük a trófeát. A BL-t (korábban BEK) a legtöbbször - 9 alkalommal - a Real Madrid nyerte meg. A Milan 7, a Liverpool 5, a Bayern München és az Ajax 44 BL-elsőséget számlál. az elnyűhetetlen középpályás Makelele, oldalán Ballack és Lampard, elöl pedig a gólveszélyes Drogba. Az esélyekkel kapcsolatban a „döntetlen körüli” vélemények vannak túlsúlyban, Nemzetközi tapasztalatát tekintve a Man- j ehester tűnik erősebbnek, és nemcsak a korábbi két BL-el- sőség miatt, hanem mert a csapat évek óta ott van az európai futball élvonalában. A Chelsea először küzdötte be magát a kontinentális döntőbe. Igaz, a londoni társulat csak mint csapat tekintendő újoncnak, hiszen a játékosok közül többen - mielőtt a Chelsea-hez szerződtek volna - már voltak részesei európai kupasikernek (Makelele, Sevcsen- ko, Ricardo Carvalho, Ferreira). Az edzői érdemek összevetésében a MU javára billen a mérleg. Míg Grant, aki tavaly szeptemberben ült le először a Chelsea kispadjára, 15 BL-mér- kőzést tudhat maga mögött, addig Ferguson 22 éve tartó manchesteri pályafutása alatt 151 BL-meccsen dirigálta csapatát. Harmadszor rendeznek „házi finálét” A Félegyháza emeltfővel vonulhatott le Mindent tudnak az olimpiákról vetélkedő Szombaton Lakiteleken mérkőzött meg a legjobb nyolc csapat A férfi kézilabda NB 1/B. Keleti csoportjának bajnoka a kecskeméti Delfin KC. A sikerkovács, Kun István edző a következőket nyilatkozta a győztes gárda honlapján, a delfinkc.hu-n:- A Kiskunfélegyháza elleni szombati mérkőzésen döntő volt a kapusok közötti különbség. Fontos volt még, hogy a II. félidőben Juhász és Berta teljesítménye is feljavult a végig remekelő Bíró mellett. Hozzáteszem: a találkozó végig sportszerű volt, és a jól játszó vendégek vereségük ellenére is emelt fővel vonulhattak le a pályáról. Gratulálok Rapi Róbert edzőnek, aki csapatával újoncként is a dobogón tudott végezni. ■ „Nem a győzelem, hanem a részvétei a fontos” - ez a báró Coubertin-től származó, mára szállóigévé vált kijelentés volt a mottója annak az internetes vetélkedőnek, melynek döntőjét - immár számítógépek nélkül - szombaton rendezték meg a Lakitelek Népfőiskolán. Az olimpiákkal kapcsolatos fejtörő utolsó fordulóját három internetes selejtező előzte meg. Ezek eredményei alapján választották ki a döntőbe jutó nyolc csapatot. A versenyzők válaszait a Juhász Pintér Pál, Német Vincéné, Agócs Sándor és Gyarmati Dezső alkotta négyfős zsűri értékelte, melynek elnöki teendőit a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó látta el. A versenyt a homrogdi Móra Ferenc Általános Iskola csapata nyerte. A versenyt 139 ponttal a homrogdi Móra Ferenc Általános Iskola és Könyvtár csapata (Orliczki Ádám, Nagy Csaba, Sípos Gabriella) nyerte. A második helyet a győri Váci Mihály Általános Iskola, míg a harmadikat a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium diákjai szerezték meg. Az első öt helyezett csapatot egy-egy aláírt focilabdával jutalmazta a Népfőiskola. A legjobb négy csapat tagjai pedig egy-egy Gyarmati Dezső által név szerint dedikált Peterdi Pál: Gyarmati Dezső című könyvet kaptak ráadásként a sok értékes könyv és lexikon mellé. ▲ KÜZDŐTÉRÉN kézilabda NB II-es mérkőzések, nők: Soltvadkert-Makó 29-21 (12-10). Kiváló csapatjátékának köszönhetően győzte le a listavezetőt a vadkerti együttes. Ber- zsenyiné 11, Korsós Ágnes 7 gólt lőtt. További eredmények: Kiste- lek-Kecskemét 25-23, Martfű- Tiszakécske 39-32, Bácsbokod- Hévíz 29-25. Férfimérkőzések: Miklós KC-Albertirsa 31-27, Kon- doros-Kiskunmajsa 34-33, Kalo- csa-Nagykanizsa 29-33, Siklós- Kecel 30-26, Hercegszántó-Du- naharaszti 28-29, Simontornya- Bácsalmás 50-28. SAKK NB J/B-s csb., Maróczy-cso- port: Debrecen-Köszolg SC 7:5. A végeredmény: 1. Pénzügyőr 78, 2. Füzesabony 72.5, 3. Miskolc 71,4. Sárospatak 70.5, 5. Mátra SE 69.5,6. Köszolg SC 67.5, Hajdúböszörmény 64.5,8. Orosháza 64, 9. Maróczy G. SE 63.5, 10. Barcza G. SC 63,11. Salgótarján 54.5,12. Debrecen 52.5 pont. KOSÁRLABDA NB I. B Csoportos férfi rájátszás az 1-10. helyért: Nagykanizsa-Bajai Bácska 100- 87 (31-23, 26-19, 14-25, 29-20). NB I. B csoport férfi alsóházi rájátszás: Budafok-Univer KSE II. 72-78 (23-19,23-19,15-22,11-18). tájfutás Országos rangsoroló verseny, Fenyőfő. Á Kalocsai SE eredményei, F16B: 3. Kopasz Róbert, F21 A: 1. Dénes Zoltán, 3. Kopriva- nacz Imre, 5. Spiegl Máté. F21B: 3. Baksa Csaba. N14B: 3. Dénes Orsolya. N16B: 4. Csóti Diána. birkózás Serdülő szabadfogású magyar bajnokság, Nagykanizsa. Megyebeli eredmények, 59 kg: 3. Pólyák Dániel (Kiskunfélegyházi VTK). 42 kg: 3, Daszkel Szabolcs, 66 kg: 3. Bagó Tibor (mindkettő Kalocsai SE). A bronzérmes Daszkel Szabolcs csak külön engedéllyel indulhatott, mert még csak diákkorú birkózó. LABDARÚGÁS Megyei III. o., 26. f.: Északi csoport: Városföld-Tisza- alpár 8-0, Dunaegyháza-Apostag 3-4, Fülöpháza-Ballószögi KSK 2- 1, Tass-Helvécia 3-0, Fülöpszál- lás-Miklósi GYFE 2-3, KLC- Ágasegyháza 1-2, Ballószögi V.- Soltszentimre 0-5, Kunbaracs- Tiszaug 10-0. Közép cs.: Kecel S.- Kötöny SC 4-3, Kisszállás-Öreg- csertő 4-4, Jánoshalma-Vadkert 3- 1, Kiskunhalasi Sp.-Jászszent- lászló 4-1, Harkakötöny-Csengőd 1-1, Szank-Tázlár 6-1. Déli cs.: Borota-Miske 3-2, Homokmégy- Uszód 0-5, Újtelek-Dávod 1-4, Géderlak-Bátya 7-1, Kunbaja- Foktő 1-0, Gara-Ordas 15-1. VÍZILABDA Országos ifjúsági bajnokság: Kecskemét-UTE 8-16, - Vasas 5-10 Ld.: Muth 6, Varga I. 3. Serdülők: Cegléd-Kecskemét 7-8. Leánybajnokság: Dunaújvá- ros-Villanó Fókák 18-18, ld.: Vav- rek 6, Körösi 4, Szabó V. 3. ■ kosárlabda NB I. A csoportos férfi rájátszás a 9-14. helyért: Univer Kecskemét-MAFC. Kecskemét, Messzi I. Sportcsarnok, 18 órakor. ■