Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-09 / 108. szám
16 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 9., PÉNTEK BULVÁR & TÉVÉ Ma is száz fokon égnek siker Idén lett harminckét éves a 100 Folk Celsius együttes A 100 Folk Celsius ma is népszerű a gyerekek körében. Igaz, koncertjeiket a szülők is élvezik. HIRSAV Nem maradt jegy a POSZT előadásaira óriási érdeklődés előzi meg az egy hónap múlva kezdődő Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), amelynek versenyprogramjaira a belépőjegyek több mint fele egy nap alatt elkelt. Az első vásárló hajnali két órakor foglalt helyet magának, hogy biztosan legyen belépője választott darabjára. Rákóczi nyughelye megszépült MÁR LÁTOGATHATÓ a felújított Rákóczi-kripta a kassai dómban. A rekonstrukciós munkálatokhoz szükséges pénzt az Európai Unió interregionális pályázatán nyert összegből, a szlovákiai város, valamint a sárospataki egyház és egy nonprofit szervezet anyagi hozzájárulásával teremtették elő. Rekordárat fizettek egy festményért rekordáron, csaknem 40 millió dollárért kelt el a New York-i Sotheby’s aukciósház árverésén egy Femand Léger- festmény. A kép 1912-13- ban készült kubista olajfestmény, a Tanulmány egy kék ruhás nőről címet viseli. @ TOVÁBBI HÍREK: www.rkggel.hu Littvay Imre, a 100 Folk Celsius együttes alapító tagja sem gondolta volna 1976-ban, hogy három évtized múlva is színpadon lesznek még. Szinte nem múlhat el gyerekrendezvény anélkül, hogy ők ne lépjenek fel. Hegedűs V. Rita- Harminckét éves idén a zenekar. Gondolta volna 1976- ban, hogy ennyi idő múlva is zenélni fognak?- Aki azt mondja, hogy eszébe jut ilyen húszéves korában, nem mond igazat. Akkor még azt hittük, ez múlandó műfaj, és valamit ki kell majd találnunk, hogy mit fogunk csinálni, ha már nem lehet zenélni.- Foglalkozott a zenén kívül mással?- Nem. De a zenekartagok szülei egytől egyig azt gondolták, hogy ilyen hülyeségből nem lehet megélni, és mindenkit zaklattak, hogy valamit végezzen el. Én például történelem-ének szakos tanár vagyok. Igaz, annak idején csak a kötelező hat órát tanítottam le.- Melyik a közönségük kedvenc dala?- Csinálhatunk bármit, a Paff, a bűvös sárkányt, a Nagy ho-ho- ho horgászt és a Miki manót mindig el kell énekelnünk. Most már családi pozícióba jutottunk el. Azok a harmincéves szülők hozzák el a gyerekeiket a koncertjeinkre, akik még meg sem születtek, amikor mi alakultunk.- A Paff, a bűvös sárkányt állítólag Amerikában a marihuánával kötik össze. Igaz ez?- Csak legenda. A szocializmusban abból volt bajunk, hogy a Vietamot bombázó amerikai repülőgépeknek volt a beceneve, hogy Paff the magic dragon. Úgy gondolták, hogy szocializmusellenesek vagyunk, amikor ezt a gyerekeknek énekeltük. Igazából egy régi amerikai dalt fordítottunk le, ami sokkal idősebb a vietnami háborúnál vagy a marihuána megjelenésénél.- Az amerikai megjelenésükből adódtak problémáik a szocializmusban?- Az NDK-ban egy koncertünk alkalmával le kellett vennünk a kalapunkat, mert úgy már nagyon amerikaiaknak néztünk ki. Ugyanúgy kockás ingben bendzsóztunk tovább, bár ez az előadásmód nem tudom, milyen pluszjelentést hordozhat kalapok nélkül. Mi is csak röhögtünk rajta.- Melyik volt a legemlékezetesebb koncertjük?- Pár éve egy indián rezervátumban játszottunk Arizonában. A közönség soraiból az apacsok közül előkerült egy magyar rajongónk. Beigazolódott számunkra, hogy mi magyarok tényleg ott vagyunk mindenhol. Névjegy I9?s nyarán alakult az együttes. Eddig több mint hétezer koncertjük volt a világ számos pontján, 24 lemezt adtak ki egymillió példányban. Ebből kettő platina, négy pedig arany lett. tagok: Orbán József, Littvay Imre, Mikes Attila, Kocsándi Miklós, Légrádi Péter, Torontáli István. Magyarországra jön Robin Cook, a kórházi krímik népszerű írója Robin Cook amerikai író európai kőrútján a magyar fővárost is érinti: a népszerű krimiszerző jövő kedden érkezik Budapestre. A népszerű orvoskrimik vüág- hírű szerzője május 13-án, délután 17 órakor közönségtalálkozón vesz részt a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban, majd 18 órakor ugyanott dedikál. ■ Cook még ma is orvosnak tartja magát, aki írásra adta a fejét. Robin Cook orvosnak tanult, és a mai napig úgy gondol magára, mint egy orvosra, aki ír, és nem úgy, mint egy íróra, aki történetesen éppen orvos. Néhány éve még praktizált egy oktatókórházban. Könyvei a filmrendezők figyelmét is felkeltették, és az 1977-ben megjelent Kóma című kötetéből már 1978-ban elkészítették az első adaptációt. Ezt követték a Szfinx, a Műhiba, a Halálfélelem, a Járvány, a Haláltusa, az Invázió és a Halálos félelem televíziós és moziváltozatai. Huszonhét regénye jelent meg eddig, magyarul az utolsó a Válság volt, amelyet 2006-ban adtak ki, témája egy orvosi műhibaper. Angol nyelven tavaly jelent meg Critical című regénye, amelyet idén júniusban olvashatnak a magyar rajongók. ■ RTLKXÚB wü M a- - - ST! -' m H *0 5.30 WSTeleshop 6.00 Alexandra-pódium 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte »4 9.00 Csak csajok 7.05 Mokka 5.50 Nap-kelte 9.00 Alma Mater (6/6.) H 10.05 TopShop 9.00 Jóban Rosszban ® 9.00 Quinn doktornő © 9.55 Nyitott stúdió n! 11.10 Receptklub 9.30 Stahl konyhája 9.50 Tv-taxi 10.10 Hrvatska krónika 'W 11.30 A kezdetek kezdetén © 9.35 Kvízié délelőtt 10.05 A palota ékköve © 10.35 Ecranul nostru " s (am. film, 2000-2/2.) 85' 10.05 Teleshop (dél-koreai sor. - 54/41.) 11.05 Kárpát expressz R.: Kevin Connor 11.20 Kvízió 11.10 Elisa di Rivombrosa 11.30 Átjáró 13.25 Disney-rajzfilm 12.30 Ne folytassa, felség! 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.15 Záróra % 13.50 06-91-334-455 (amerikai vígjáték, 1991) 12.30 Sorstársak 13.00 Érték és mérték (28.) 5 15.10 Receptklub 14.25 Drága testek © 13.00 Sírjaik hol domborulnak... 13.55 Évszázadok slágerei 15.25 Döglött akták © 15.25 „Szentek” kórháza © ® 13.30 Körzeti magazinok 14.25 Nekem ne lenne hazám? § 'W 16.25 Vacsoracsata © (ausztrál krimisorozat) 14.35 Nyári álmok © 14.40 Európa kastélyai Gasztroreality 16.25 Sentinel - Az őrszem © 15.05 Baba Tv 15.35 Temészeti kincseink 17.25 Mónika (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Família Kft. © 16.00 Érmelléki barangolások fi- A kibeszélőshow © d) 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 16.30 Tv-taxi 16.25 Balettábécé Henriettel 18.30 Híradó ® 18.30 Tények® 16.45 Körzeti hírek 16.35 Membrán 19.05 A széf 19.00 Jóban Rosszban ® 17.10 Asztalitenisz olimpiai 17.00 Válaszd a tudást! 6.15 Ally McBeal © 7.15 8 perc a konyhában 7.25 Baywatch © 8.30 Kölykök 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Jake és a dagi © 6.00 Világunk - reggel 7.05 Kikötő (ism.) 7.25 Heuréka! Megtaláltam! 8.00 Maigret© 9.25 Bűvölet© 10.25 Carlo és vendégei 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Regélő kövek 7.10 Dinónyomon Afrikában © 8.20 Legény - lakás 9.20 Jamie vidéki konyhája 10.30 Enyém a vadon Óriási murénák © 11.30 Úgy szeretlek... 12.05 Vészhelyzet © 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Halálblztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © j.6.20 Jó barátok © (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 14.00 Duna tér. Hírek 14.15 Virágvasárnap 15.10 Világítótornyok 15.45 Négyzetméter 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 18.00 Bűvölet © 12.30 Legény - lakás-Ki a jobb? (27-28.) 13.30 A nagy óceán peremén (13.) 14.05 Forma és tervező (3.) Olivier Gagnére 14.30 Regélő kövek 15.45 Jamie vidéki konyhája E! Ö5 H 20.00 Fókusz© 20.35 Barátok közt © ® (magyar sorozat) Utána: Hírek 21.15 CSI-Miamihelyszínelők© (amerikai krimisorozat) Ártatlan 22.15 Édes, drága titkaink (amerikai sorozat) © (magyar sorozat) 19.40 Aktív© 20.10 Hal a tortán© 21.10 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) © Fsz.: Teri Hatcher, Marcia Cross, Felicity Huffman, Eva Longoria, Brenda Strong, Nicollette Sheridan kvalifikációs verseny 18.40 Az örökös 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Tiszta kabaré! © Konferanszié: Szilágyi Tibor 21.10 Csináljuk a fesztivált! © Külföldi slágerekkel 18.05 Dob + basszus © 18.30 Fürdőhelyi utazás (4.) 19.00 Kultúrház © 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre © 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Laura útja © (francia thriller, 2005 - 2/1.) 17.25 Kölykök © 18.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) © 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi- meg egy kicsi © (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 Kordáék a Föld körűi© 19.00 Labdarúgó-mérkőzés Nyíregyháza- MTK Budapest 21.00 Híróra 22.00 Kikötő 22.25 Közös múltunk ® (olasz film, 2000)86' 23.50 Kinematográfus a videográfiáról © (magyar dokumentumfilm) 0.30 Rejtett szavak 16.55 Úgy szeretlek, majd megeszelek (5-6.) (angol ism. sorozat) 17.55 Dinónyomon Afrikában © 19.10 Enyém a vadon (7.) (ísmeretterj. sor.) Óriási murénák © 20.15 Doktorológia Leslie Nielsen módra © 21.25 Gyilkos gyógyítók © 23.20 Asszonymaffia © 22.10 Popdaráló © 22.10 Péntek este 22.00 Fallal szemben © 22.05 A férfi fán terem © 1.05 Híróra (ismétlés) 22.35 Háború színesben 1-4 (angol sorozat) Zenés show-műsor 22.45 Kamera Hungária Gála (német-török film, 2004) (amerikai vígjátéksorozat) 2.00 Váltó- A győzelem napja © W 23.50 Reflektor © 23.10 Beugró © 23.15 Múlt kor© 24.00 Arcpoétika 23.05 Nyomtalanul © 2.15 Kikötő (dokumentumfilm) ** 0.10 Hosszú, 23.45 Tények este 23.55 Sporthírek 0.25 Nap-nyugta (amerikai krimisorozat) (ismétlés) 23.40 A föld alatti fájdalmas csók © 0.15 James Bond-sorozat 24.00 Tv-taxi (ism.) 2.55 Bűvölet © 0.05 Babylon 5 © 2.35 Mese Róma csodái 'W (amerikai thriller, 2005) 81' Szigorúan bizalmas © 0.15 Aranysárkány © (olasz sorozat - 52/8.) 54' 1.05 Kordáék a Föld körűi 2.45 Charles Simonyi, 0.50 Gyermekkórház, 1.50 IttHON (angol kalandfilm, 1981) (magyarfilm, 1966) 85' 3.50 Érték és mérték (28.) 2.05 Nyomtalanul a metautazó Glasgow (9-10.) © 23.20 Asszonymaffia angol sorozat 22.10 Popdaráió zenés show-műsor 3« 14.35 Nyári álmok francia kalandfiimsorozat 22.00 Fallal szemben német-török film HÍR TV 13.30 Paletta. 14.05 Reporters. 1430 Sziluett. 1530 Zöldövezet. 16.05 Ingatlanpiac. 1630 Barangoló. 17.00 Híradó. 1730 Széles út. 18.05 Keresztmetszet. 19.00 Híradó. 1930 Rájátszás. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó 21.2130 Célpont (tényfeltáró műsor). 22.05 Civil kaszinó. 23.05 Péntek 8. 9.10 Egyenes beszéd. 9.45 Friderikusz most. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet észszel! 1630 Együtt a biztonságért! 17.00 Te vagy az életem. 17.55 Híradó. 18.15 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A hálózat csapdájában. 21.00 Párshow. 22.05 Start! 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. HÁLÓZAT FILMMÚZEUM 17.00 Businessmix. 1730 Csodatarisznya. 18.00 Különjárat 1830 A liliomlány (mex. sor.). 1930 Mentőhelikopter (német akció- film-sor. - 8.). 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 401-es járat (am. katasztrófafilm, 1978). 23.00 A liliomlány (ism.). 24.00 Hírháló. 030 Bencze-show. 1.00 Különjárat. 1630 Új KRESZ, 1976. január 1.17.20Abag- dadi tolvaj (angol mesefilm, 1940). 19.10 Alfa holdbázis (4.). 20.00 Belphegor, a Louvre fantomja (francia sor. -13/13.). 2030 Hódító Pelle (dán-svéd film, 1987). 23.00 A mi kis családunk... (kisfilm). 23.20 Best of Folytassa... (angol vígjátéksor. -13/10.). 23.05 Nyomtalanul amerikai krimisorozat SP0ET1 11.15 Olasz labdarúgás. 13.15 Jégkorong, NHL. 15.15 MilanTv. 15.45 MKB Heti helyzet. 16.45 Spanyol labdarúgás. 17.45 Férfi vízilabda. Euroliga, elődöntő. 21.45 Motor- sportl. 2230 EntemetGolfTv. 23.00 Full kontakt magazin. 23.15 Motokrossz. 0.15 Spanyol labdarúgás. 1.15 Lovastoma. 22.25 Közös múltunk olasz filmdráma 22.35 Háború színesben dokumentumfilm MIKIMÄX DISCOVERY 6.00 Rajzfilmek. 17.05 Találjuk ki együtt, apu és én! 17.10 Mondókák. 17.15 Koala Brothers. 17.25Thomas,agözmozdony. 1735 Yakari. 17.45 Irány Dinóföld! 18.00 toopdidoo. 18.05 Maya és Miguel. 18.30 Pat és Stan. 1835 Jane és a sárkány. 18.55 Mini News. 19.00 Symfollies. 19.05 Ripper és barátai. ■UHUI 11.00 Veszélyes versengés. 12.00 A fiz legjobb... 13.00 Brainiac. 14.00 Roncsfutamok. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Újjáépítők. 17.00 Megamotorok. 18.00 Amerikai hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A leggonoszabb. 22.00Trauma. 23.00 Küzdősportok. 24.00 Versengés.