Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-08 / 107. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZKA FERENC pálmonostori lakos 2008. május 1-én, 51 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2008. május 9-én 10 órakor a pálmonostori temetőben lesz. Gyászmise május 9-én 9 óra 15 perckor, a pálmonostori katolikus templomban. Búcsúzik tőle szerető édesanyja, húga két gyermekével. GYÁSZHÍR „Bíztunk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minkét szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem; édesapánk, nagypapánk, apósom, testvérem BÁNÓ IMRE a DUTÉP vállalat volt dolgozója életének 67. évében elhunyt. Temetése 2008. május 10-én, szombaton 10.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik id. NAGY GYULÁNÉ MÁTYUS MARGIT temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. 1 T A gyászoló család. I GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk, hogy BEIWINKLER GYŐZŐ I nyugalmazott erdőmérnök [életének 95. évében elhunyt. I Hamvasztás utáni I búcsúztatására a bajai I Barátok Templomában 12008. május 9-én (pénteken) 117.00 órakor kerül sor. IA részvétnyilvánítást kérjük l mellőzni. Szerettei. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKÉIMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481 -220, 76/481 -975, 76/506- 818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 76/505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi íz. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS. Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház 78/482-763. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. A szavunkat adjuk! Petőfi Népe Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APR® INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-304.---------------------------------------------------------------*946950* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu •944991* ÁGASEGYHÁZÁN, főutcán családi ház eladó: 5,5 M Ft, 30/500-7154.-------*928427* a Á gasegyházán lakás telekkel eladó. Iá.: 4,2 M Ft Érd.: 20/447-95-82.---------------------------------------------------------------*948447* BÁCSALMÁSON, 6 éve épült családi ház a pi­acnál eladó, két generációnak is!72/232-200-----------:-------------------------------------------------—*947357* DR ÓTKERÍTÉS VÉDD A MAGADÉT hegesztett kerítéshálóval! Tetra Garden 1.5 m magas: csak 9600 Ft/50 m (192 Ft/m) Tetra Home 1.5 m magas: csak 8500 Ft/25 m (340 Ft/m) Az árok az Áfát tartalmazzák. Gyártás és forgalmazás: Horoz Kft. Kecskemét, Szolnokihegy 181/A (44-es út)g Tel : 76/450-210 | HELVÉCIÁN 2x2000 m! építési telek megkez­dett építkezéssel eladó. 20/491-28-89.--------------------------------------------------------------*948382* HE TÉNYEGYHÁZÁN, Belsőnyírben köves úthoz közel, 600 nöl területű 3 szobás családi ház gyümölcsfákkal, gondozott kerttel, gazdasági melléképülettel, csendes zöld környezetben, bútorozva is eladó. 30/617-6080.---------------------------------------------------------------*948124* KADAFALVÁN 4 éves 120 nm családi ház 1400 nm telken eladó. Iá.: 17,9 M Ft, 20/491-28- 89. *948478* KECSKEMÉT belvároshoz közel 1. em 1,5 szo­bás lakás eladó. Iá: 5,9 M Ft, 20/522-4984.---------------------------------------------------------------*948478* KE CSKEMÉT, Auchannál 75 nm 2,5 szobás ház 1600 nm telken eladó. 9,5 M Ft, 20/394- 7530.--------------------»------------------------------------------*948478* KE CSKEMÉT Felsőcsalános 56 nm ház 6000 nm telken eladó. Iá.: 7,9 M Ft, 20/927-6637.---------------------------------------------------------------*948478* KECSKEMÉT Máriahegy 70 nm 2 szobás ház 1200 nm telken eladó. 10,9 M Ft, 20/394- 7530.---------------------------------------------------------------*948478* ELADÓ Kecskemét belvárosában, Károlyi utcában kitűnő állapotú belsőportás ház. Három szoba, központi fűtés, garázs: 13.000.000 Ft. Tel.: 30/943-5733.--------------------------------------- *66000* KECSKEMÉT Petőfivárosban 100 nm ház 570 nm telken eladó. Iá.:15,9 M Ft, 20/491-2889.------------------------------------ — *948478* KE CSKEMÉT, Taljáfa köz elején 110 m2-es hő­szigetelt, tetőteres összközműves családi ház nyári költözéssel eladó. Ár: 24 M Ft, 30/839- 9956.- *947248* KECSKEMÉT széchenyivárosi, nem zárószinti IV. emeleti, 54 m!-es jó állapotú lakás eladó. 8 06-70/270-3824.----------------------------------------------------.----------*921086* KE CSKEMÉTEN, a Rendőrfaluban 90 m2-es, 4 szobás családi ház parkosított telken eladó. Csere is lehetséges kecskeméti 2 szobás la­kásra. Kínálati ár: 11M Ft Tel.: 30/225-75-65---------------------------------------—------------------*946932* Ke cskemét központjában, a Petőfi S. u. 14. szám alatt 184 m2-es üzlethelyiség (jelenleg Ágyak Háza) kiadó! Érdeklődni: Q6 3Q/219-4630 KECSKEMÉTEN, az Egyetértés u.-ban újonnan épülő pince+fsz+tetőtér beépítésű sorházi la­kások eladók szerkezetkésztől. Érd.: 30/6847-245. Ár: 19,6 M Ft-tól-----—-----------------------.---------------------------*947135* KE CSKEMÉT, Ceglédi úton 5000 m2 ipari in­gatlan eladó, családi ház cserét beszámítok 6 E Ft/m2 Érd.: 30/6847-245.-------------------------------------------------;------------*947131* KM ÉT, Domby L. u.-i sorház pincével, garázs- zsal eladó. Este: 76/410-839, 70/394-3898.---------------------------------------------------------------*948418* 8 KMÉT, hunyadivárosi 1,5 szobás lakás el­adó alacsony rezsivel: 9,5 M Ft, 20/9188- 912.---------------------------------------------------------------*941430* KM ÉT közelében új lakóövezetben 1021 m2-es összközművesített telek eladó. 30/418-6205 •948271* KECSKEMÉT, Kristály téren üzlethelyiség eladó vagy kiadó. 30/2998-443.----------------------------------------—----------------*947106* KM ÉT Muraközi J. u-ban 2 szobás tárolós II. em. távfűtéses lakás eladó. 70/291-9054---------------------------------------------------------------*948268* KMÉT-BELSŐNYÍRI patinás polgári villa festői környezetben eladó, 49 M Ft. 30/938-22-00.----------------------------------------------- *948359* KM ÉTEN, a Malom közben, kertes ház pincé­vel, mellékhelyiségekkel eladó. 30/9152-264. •943809* KMÉTEN Rávágy téren 41 m2-es erkélyes kon- vektoros III. e. lakás tárolóval eladó. Ir. ár: 7,8 M Ft. 76/494-167, 20/495-2621---------------------------------------------------------------*948379* LAJ0SMIZSÉN 2 családnak kertes családi ház eladó! T.: 70/323-0775, 76/455-995---------------------------------------------------------------*945424* LA KITELEK belterületén, Kapásfaluban szépen felújított régi ház (78 m2, közp.fűtés, csator­názás), igényesen parkosított, Tőserdőtöl 1,5 km-re, buszmegállótól 200 m-re eladó. Mel­lette ugyanakkora építési telek is eladó. Együt­tes ár: 8,7 M Ft. Tel.: 20/9326-852. —------------------------------ - — *66000* MÉ NTELEK központjában 4 szobás+2 nappa­lis, galériás, kandallós, 2 fürdőszobával, alá­pincézve, 2 garázzsal családi ház eladó. Ár: 17.2 M Ft, 06-30/602-15-80. *905617* SZÉCHENYIVÁROSBAN 2 szobás, 4. emeleti, gázfűtéses, felújításra szoruló lakás eladó. Irányár: 7,8 M Ft. Érdeklődni: 76/492-724, 06-70/301-3381. •948389* SZEKSZÁRDI I. em-i 2 szobás, 56 m2, erkélyes lakást elcserélném kecskeméti 1 szobásra vagy ingatlanra, 8,5 M Ft. 06-30/502-37-54 *948398* 8 Szentmártonkátán, új erdő 20. szám alatt tanya eladó. 2 szoba, konyha, melléképület, fúrott kút van. Csendes, nyugodt hely. Villany megoldható. Iá.: 1,3 M Ft vagy teljes értékben sertést beszámítok. Érd.: bármikor 29/463- 229,30/55-62-883.---------------------------_----------i----------------------‘948429* 8TŐSE RDŐN fürdőhöz közel, 370 m2 telken, 1.5 szobás faház nyaraló eladó. 20/241- 9298.--------- ---------------------------- — *926268* VÁ ROSKÖZPONTI új lakások, zöld parkos kör­nyezetben, Kecskemét, Gyenes tér 7. sz. alatt. Lakásaink 52, 83, 90, 113, 138 m2-esek, utóbbi 2 db tetőkertes. Ajánlunk még 2 db üz­letet, 24 és 53 m2, valamint teremgarázshelyeket. Érd.: Bau-System Kft., Kecskemét, Munkácsy u. 19. 76/484-501, 30/43-63-703 www.bausystem.hu *931955* BÉRLEMÉNY KMÉT főterétől 200 m-re működő bejáratott vendéglátó egység bérleti joga eladó. Ár: 2,7 M Ft Teli: 20/447-0370, 70/320-8191---------------------------------------------------------------*948402* S0LTVADKERT-CSÁB0RI 4 ha kaszáló kiadó. 30/2894-782.--------------------------- *947209* AL BÉRLETET KÍNÁL FIATAL párnak 40 m2-es, 1 szobás, bútorozott lakás kiadó. 76/495-650.---------------------------------------------------------------*947319* KECSKEMÉTEN, nyugodt környezetben 1 szo­bás, II. em.-i, kis rezsijű, bútorozott albérlet kiadó. 70/554-3088. •924881* KMÉT, belvárosi 1 szobás, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. Iá.: 35 E Ft + rezsi + 1 hó kaució. 20/520-1654.---------------------------------------------------------------*948521* KMÉTEN a Nagykőrösi utcában bútorozott al­bérlet kiadó. Irányár: 40.e./hó. 30/318- 2099, 30/618-3947.---------------------------------------------------- ‘948473* KMÉTEN garzon kiadó. Tel.: 20/341-8780------------- •948373* JÁ RMŰ ASTRA G 6 éves ezüst klímás: 70/334-9815. •948186 RAKTÁRKÉSZLET AKCIÓ! Audi A3 és A3 Sportback 10 % kedvezménnyel! CUGD Aifdt Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. Tel: 76/503-050 C02 kibocsátási 132-223 »Hm. _____________átlafitbgya&aás-. 4,0-13,2 1/100 ktn.________ GO LF ll-es 1.6-os TDi friss műszakival, zöld­kártyával eladó 280 E Ft. 70/360-7285.------------1---------------------------------------------------*948528* AU TÓT vásárolok 5-50 E Ft-ig, kortól, állapot­tól, típustól függetlenül, roncsautót is. 70/360-7285.---------------------------------------------------------------*948532* BO NTÁSRA autót veszek. 1:06-30/432-6226---------------------------------------------------------------*948300* 8 Bontásra váró autóját megvásárolom, ne­véről leveszem, házhoz megyek érte. 30/304- 1097.---------------------------------------------------------------*948412* EL ADÓ Peugeot 407 2.0 HDI automata, 2005.07. grafitmetál, sérülésmentes. 30/536-2394---------------------------------------------------—--------'$48120* ME GVÉTELRE keresek T5, P10, P12-es Pannó­niát, 12 V, 350-es Jawat, kizárólag szép álla­potban. 06-30/570-6446. ______________________________________*948369* MITSUBISHI Colt 1.3 '97-es, Mo.-i, sok extrá­val, mélyen ár alatt eladó. 30/9257-514. •948367* OPEL Corsa 1.4L 92 évj. eladó. 20/545-3074 •948388* PEUGEOT 607 2.0 HDI 2004. évj. klímás el­adó. Autót beszámítok. 20/9603-007.---------------------------------------------------------------*948519* RE NAULT Megane 1.6B kiváló állapotban, ke­vés km-rel 1. tulajtól, metálzöld eladó, 2,5 éves. Ár: 2,35 M Ft. 70/333-1122.---------------------------------------------------------------*948486* SUZUKI Ignis használt Kecelen. 30/3700-808---------------------—---------------------------———-*932957* VE CTRA '95. extrás megkímélt: 76/368-079.---------- *948191* ww w.kismobil.hu------------------—-----------------------------------------*941603* GÉ PEK * Becker vetőgépek; rögtörő, sima hengerek; kultivátor, T150 Rábás munkagépeivel eladó. Tel.: 70/240-22-32.----------------------------------------;----------------------*948413* 8B H01 betonacél hajlító és hidraulikus betonacélvágó-gép eladó. 30/94-53-615.---------------------------------------------------------------*948518* EL ADÓ 4 soros sorraszóró műtrágyaszóró 65 E Ft. 30/9784-076.-------.------------------------------------------------------*948394* 8 Rat kistraktor, 20 LE, kitűnő állapotban és multicar kétszemélyes billenős eladó. 30/472-9821.--------------------------------------------------------------*948544­8 G YORSBÁLÁZÓ K-430 szolnoki eladó vagy cserélhető. 30/413-19-98.---------------------------------------------------------------*945537* 8 Harisnyakötőgép eladó. 20/355-3412.-------------------.-------------------------------------------*948162* 8 Ho lder kistraktor, egyhengeres, hidrauliká­val, jó állapotban eladó. 70/36-38-555.------------------------­-------------------------------------*948422* 8 Ta rgoncavillák eladók. 70/36-38-555. •948437* 8IH 6200 gabonavetőgép eladó. 70/413- 0697. •948132* 8 MTZ 892 és Hesston H5580 bálázó eladó. 30/279-4542.------------ *948475* PI ROS rendszámos 50-es MZT-t vásárolnék. 30/900-7568.---------------------------------------------------------------*948423* SZÁNTÓFÖLDI permetező 500 l-es, ZET0R 5611 piros rendszámmal, FAHR 165 fűkasza és 210-es szárzúzó eladó. 30/423-9441.--------------------------------*948202* TÁ RCSÁT új állapotban /1,5 m széles/, kisebb kaszára cserélek. 30/291-5845.----------- -*948477* 8 TERMÉNYHORDÓ csigák, újak eladók. Tel.: 30/412-47-04 •815867* 81 db 50 MTZ 4 év műszakival, jó állapot­ban eladó. 30/913-89-82. •948488' a 16 hl-es permetező eladó, szőlőpermete­zéshez is felújítva. 30/855-3701. *948491* 8 3 késes altalajlazító eladó. Érdeklődni: 20/230-60-56.-------------------------------------------------------- *948507* 8 301-es önjáró kasza eladó. 30/9-853- 529.-----------*948258* 8 82 /1 MTZ eladó. 30/296-68-77.---------- *948134* 8 900x20 kerekek, Csepel főtengely, dugaty- tyú hajtókar, hüvely eladók. 30/543-45-46.---------------------------------------------------------------*948507* ÁL LÁST KÍNÁL A CASINO Kecskemét Kft (6000 Kecskemét, Kossuth tér 3.) munkatársat keres pénztáros/fő- pénztáros munkakörökbe. Feltétel: érettségi bi­zonyítvány. Valutapénztárosi végzettség vagy szakmai arakorlat előnyt jelent Jelentkezni lehet: 76/480-160 telefonon, 10-15 h-ig. 1--------------------------------------------------------------*948200* A KUNSÁG Fenster Ablakgyártó Kft. asztaloso­kat keres változó munkahelyen kiemelt bére­zéssel. Elsősorban kecskemétiek jelentkezését várjuk. Jelentkezés: Kunság Fenster Kft. Tóth Attila Mobil: 30/9672-052 •943678* AZONNALI munkakezdéssel kiskunfélegyházi áruház őrzésére vagyonőri igazolvánnyal, ka­marai tagsággal rendelkező vagyonőrök je­lentkezését várjuk. Jelentkezni: a hirdetés megjelenésének napján 08.00-16.00 30/826-7764-es telefonszámon lehet.--------------------------------------------------------­------*948559* ALK ATRÉSZEK összeszerelésé­re dolgozókat keresünk tatabá­nyai munkahelyre. Amit biztosí­tunk: bruttó 100-140.000 Ft-os kereseti lehetőség, havonta 4.500 Ft-os étkezési jegy, 10.000 Ft-os jelenléti bónusz, ingyenes utazás és szállás felszerelt albér­letekben. Tel.: 06-70/303-8983, 06-20/263-9528, 06-70/303­8981. B,C kategóriás jogosítvánnyal kecskeméti te-, lephelyre gk.vezetőt keresek. 30/9283-218---------------—--------------------------------------------*948404* 8 Bontással foglalkozó cég építészmérnököt - építésztechnikust keres. 30/22-88-204.---------------------------------------------------------------*948236* Az Árpádvárosi 101-103 jelű tár­sasház Számvizsgáló Bizottsága pályázatot hirdet a Kecskemét, Dobó István krt. 3-11. sz. 160 la­kásos, 5 lépcsőházból álló liftes társasház közös képviselői fel­adataira. A pályázat leadási ha­tárideje, vállalási árral: 2008.05.20. Érdeklődni: 30/9536-213,.94a36g. DIÁKMUNKA! 18 év feletti diákokat keresünk kecskeméti hipermarketbe pénztárosi munká­ra, azonnali kezdéssel! Kezdő órabér: 420 Ft + műszakpótlék. Érdeklődni: 30/38-89-701.--------------------------------------------------------------*944994* EG ÉSZSÉGÜGYI szűrésekhez keresünk autóval rendelkező életmód tanácsadókat. Betanítjuk. Info: www.pannonfitt.hu vagy 20/962-1130 •948405* A szabadszállási Róna Mg. Szövetkezet pályázatot hirdet 1 fő növénytermesztési technikusi állás betöltésére. Elvárások:- szakirányú középfokú végzettség,- B kategóriás jogosítvány,- számítógépes alapismeretek (Word, Excel) Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát a következő címre: Róna Mg. Szövetkezet 6080 Szabadszállás, Hajcsár u. 7/A vagy * a ronamgszov@t-online.hu e-mail címre. £ Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 FI: egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Kecskeméten, a Kápolna utca 2. alatt található a Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodája. Telefon: 76/505-310,76/505-311 ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA

Next

/
Oldalképek
Tartalom