Petőfi Népe, 2008. április (63. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-14 / 87. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. ÁPRILIS 14., HÉTFŐ Már nem csak ápolókat keres Kecskeméten a megyei kórház ► Folytatás az 1. oldalról Ez olyannyira kevés, hogy hiába adunk valamennyi plusz juttatást, akkor sem lehet belőle normálisan megélni. A szakemberek Görögországtól Dániáig mindenhova mennek, sokan itt hagynak bennünket. Egy idegen nyelvtudással rendelkező diplomás ápolónő például külföldön az itthoni bére tízszeresét keresi. Ha egyszer nem tudja eltartani a gyerekeit a hazai bérből, akkor érthető a döntése. Utánpótlás pedig nem érkezik. De most már nem csak orvosból, ápolónőből és műtősnőből van hiány. Most éppen konyhalányt és szakácsot, szakácsnőt keresünk. Közalkalmazotti fizetésért ők sem szívesen dolgoznak. ■ Ennyi fizetésért senki nem akar elhelyezkedni az egészségügyben, különösen nem három műszakban. Ezt erősítette meg Bálint István, a munkaügyi központ kecskeméti kirendeltségvezetője is. Mint mondja, orvos és műtősnő náluk nem keres munkát, de az előfordul, hogy ápolónő kerül a regisztráltak közé. Szakács is akad az álláskeresők között, illetve abban is tudnának segíteni, hogy konyhalányt találjon a kórház. Elméletileg. A gyakorlatban ennyi fizetésért senki nem akar elhelyezkedni az egészségügyben, különösen nem három műszakban. Az ápolónők is szívesebben jelentkeznek a magánszférába, ahol többet keresnek, könnyebb a munka és jobb az időbeosztás. Mint kiderült, a munkaügyi központ és a kórház közösen próbál képzéseket szervezni - például műtőssegédeknek - de ezzel a bérek problémáját nem tudják áthidalni. ■ Takács Valentina A megyei kórházból hiányzó munkaerő: ✓ tüdőgyógyász______________ ■■■■__1___ ✓ 11 szakképzett ápolónő________ * 2 gyógyszertári asszisztens ✓ 2 műtős szakasszisztens ✓Zstaisáesftő____________ ✓ 4 konyhalány______________ FORRÁS: MEGYEI KÓRHÁZ Mikor lesz újra szökőkút? főtér Félreértések miatt húzódik nyolc hónapja a beruházás HÍREK A>TÓL Z-IG Bácsalmás bál Zenés összejövetelt tartanak szerdán 15 órától a Rákóczi utcai idősek klubjában. Muzsikáról Raits Károly gondoskodik. (J. J.) Baja TÁRLAT Csütörtökön 16 órakor nyílik Gyarmati Ági festőművész kiállítása a megyei önkormányzat nemzetiségi központjában. Megnyitja Klossy Irén grafikusművész. (G. Z.) Izsák DOHÁNY Betörő járt péntek hajnalban Izsákon egy Tavasz utcai lakás melléképületében, ahonnan készpénzt és dohányárut vitt el. A kár 1 millió 586 ezer forint. (M. Gy.) Kiskuníéleg|láza tisztújítás Kedden délután 2 órakor, a TEMI Szakmaközi Művelődési Házban tartja tisztújíts közgyűlését a Fogyatékkal Élők Kiskunfélegyházi Egyesülete. (Sz. A.) Kiskunhalas nyitott A rendőrök keresik azt az ismeretlen tettest, aki péntekre virradóra az Erzsébet királyné téren lévő lakáshoz tartozó nyitott garázsból, valamint a szintén záratlan lakás előszobájából közel 500 ezer forintot lopott el. (M. Gy.) Kunadacs ismeretlen Betörőt keres a kunszentmiklósi rendőrkapitányság. Az ismeretlen tettes szombaton Kunadacson a Hunyadi utcában egy családi házból laptopot, Rolex karórát és 40 ezer forintot vitt el, 400 ezer forint kárt okozva a sértettnek. (M. Gy.) Madaras muzsika A zenebarátok tizenegyedik találkozóját a Petőfi Sándor ÁMK-ban április 26- án, szombaton tartják meg. Furulyásokat, rézfúvósokat, szólistákat, valamint kamarazenekarokat várnak Baja és Bácsalmás térségéből. Főként a településeken működő zeneiskolákból. Hangszerszóló esetén öt-öt, kamarazene és zenekarok esetében pedig tíz-tíz percre korlátozzák a szabadon választott előadás időtartamát. (K. L.) Uszakécske szavazás a Fei a cipővel elnevezésű játékos sportvetélkedő dabasi középdöntőjén a Református Kollégium csapata a harmadik helyet szerezte meg, mindössze két ponttal lemaradva a második helyezettől. A csapatra a 06-91/332-442-es telefonszámon, vagy sms-ben FC2 néven lehet szavazni ma délig, hogy bejussanak az országos döntőbe. (Sz. T.) A remények szerint a csobogós játszóteret nyáron már birtokba vehetik a gyerekek. Nyolc hónapja kezdődött Kecskemét főtérén az úgynevezett Pelikánosszökőkút átalakítása. A munka még tavaly októberben teljesen leállt, csak szóbeszédek vannak arról, hogy miért. Gál Zita Tavaly szeptemberben, a Hírős Hét Fesztivál végeztével nagy erőkkel megindult Kecskeméten az Aranyhomok szálloda előtti szökőkút átépítése. A tervek szerint itt egy speciális játszóteret alakítanak ki, ahol a gyerekek különböző, járható csobogókon játszhatnak majd. A munka szeptemberben a Bácsvíz Zrt. víziközmű-rekonstrukciójával kezdődött, majd az októberi teljes leállás előtt térkövek lerakásával folytatódott. Mint kiderült: a város engedély nélkül kezdte el a beruházást. A máig tartó késlekedés pedig az engedélyek utólagos beszerzése miatt van. Sipos László alpolgármester elmondta, a dolgok nem ilyen egyértelműek. - Tavaly év elején felkértük a város főkertészét és főépítészét, hogy dolgozzanak ki egy tervet a szökőkút átalakítására - kezdte az alpolgármester. - A tervek elkészültek, megtörtént az egyeztetés a műemlékvédelmi hivatallal és az illetékes szakbizottsággal. A terv készítői úgy tudták, nem kell külön engedélyezési eljárás az átalakításhoz. A munka már elkezdődött, amikor a jegyző asszony a jogszabályokat felülvizsgálva kiderítette, hogy mégis engedélyköteles az átalakítás - mondta Sipos László. Az engedélyezési eljárásból azonnal ki kellett zárni Kecskemét polgármesteri hivatalát, hiszen a jogszabályok szerint nem lehet azonos az építtető és az engedélyező hatóság. A közigazgatási hivatal az eljárást 2007. végén Kiskunhalasra helyezte. Halasi illetékesektől a Petőfi Népe megtudta, rendkívül szövevényes ügyet kaptak a kecskeméti szökőkút átépítésének engedélyezésével.- Mivel álh'tólag utólag derült Változás a volt szovjet emlékmű helyén is AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉSBEN 27 millió forint szerepel a főtér környezetrendezésének tervezésére és kivitelezésére. Sipos László a Petőfi Népe kérdésére elmondta, ennek az összegnek csak egy része mehet a szök& kút körüli térburkolatok maradék költségére. Nagy része egy másik pontot érint. - A volt szovjet emlékmű környezetét kívánjuk rendezni ebből az összegből. A főtér ezen részének közepén álló virágágyás bontási tervei készen vannak, a terület burkolatának és zöldfelületeinek revitalizációját jelenleg is tervezi Farkas Gábor építész - mondta az alpolgármester. Hozzátette: a bontás ezen a területen két héten belül elkezdődik. ki, hogy a főtéri átalakítás engedélyköteles, több részre fennmaradási engedélyt kellett kérni - tájékoztatott a kiskunhalasi polgármesteri hivatal munkatársa. - Kollegáink már helyszíneltek és a felügyeletek véleményezése is visszaérkezett. Az engedélyt így körülbelül egy hét múlva kiadjuk - fejezte be a halasi szakember hozzátéve: ha Kecskemét szabályosan, a munkák elkezdése előtt megkéri az engedélyeket, már régen túl lehettek volna az egészen. A beruházás költségeiről Sipos László elmondta, a körülbelül 30 millió forintos költségeket támogatásaival egyrészt a Bácsvíz, másrészt a Betonút Zrt. állja. A szökőkút átalakításának kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. és a Vakond Kft. konzorciuma. PR- menedzserük, Bárth Balázs elmondta, az engedélyek kiadása után vállalkozásuknak körülbelül egy hónapra lesz szüksége a járható csobogó megépítéséhez, így várhatóan már idén nyáron birtokba vehetik majd a gyerekek. Felszámolnák a telepeket felzárkóztatás Pályázatokra készül a halasi központ Az önkormányzattal közösen a romatelepek felszámolását, új lakások építését tervezi az Esély Cigány Módszertani Központ Kiskunhalason. A kisebbségi önkormányzathoz kapcsolódó civil szervezet közel 40 milliós uniós pályázatra készül. Évről évre új programokkal áll elő a halasi Esély Cigány Módszertani Központ. A kisebbségi önkormányzat épületében működő szervezet a munkaügyi központtal közösen már elindította kilenc fiatal értelmiségi továbbképzését. A leendő közösségépítő asszisztensek feladata többek között tanácsadás, és az álláskereső fiatalok eligazodásának segítése lesz. Az ECMK megkezdte az előkészítését egy cigánytelepek felszámolását célzó pályázatnak. Uniós források segítségével szeretnénk új otthonhoz juttatni a legnehezebb körülmények között élő roma családokat. A cigány önkormányzat vezetője, aki néhány hete érkezett meg Brüsszelből, az Európai Unió központjából, úgy látja: most jó eséllyel pályázhatnak. - A cigánytelepek felszámolását célzó új uniós pályázatok már Kiskunhalas méretű városok számára Is elérhetőek lesznek. Tizenkét közművesített ingatlan van birtokukban a vásártér mögött, ahol első körben kilenc lakás építésére lesz mód - nyilatkozta lapunknak Rostás László elnök. A roma vezető a települési önkormányzattal közösen szeretné a közel 40 milliós lakásépítési pályázatot beadni. Főképp önerőhöz és a program alatt felmerülő költségekhez kérnek segítséget a városvezetéstől. A program ugyanis utófinanszírozású és a hosszadalmas adminisztráció miatt a támogatás több hónapos csúszással érkezik csak meg. ■ H. A. ■ Tizenkét közművesített ingatlan van birtokukban a vásártér mögött. Akció Baján a Magyar Autóklub és a Bridgestone a hétvégén ingyenes ellenőrzéssel és tanácsadással egybekötött közlekedésbiztonsági akciót szervezett. Felhívták az autósok figyelmét a gumiabroncsok nyomásának, kopottságának ellenőrzésére, a biztonsági öv, a fejtámla és a gyermekülés használatának fontosságára. Apró hasznos ajándékokkal jutalmaztak meg mindenkit, aki beállt egy gyorstesztre.