Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-11 / 60. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 11., KEDD Végzetes lehet a nyárlőrinci cserebere labdarúgó molnár fatelep megye iL észak A zöld gyepen a házigazdák nyerték meg a mérkőzést A pályán megnyerte a mérkőzést a Nyárlőrinc, de nem valószínű, hogy a három pontot is magáénak érezheti. Az ok: a házigazdák a megengedettnél több játékost cseréltek. A Helvécia bejelentette: megóvja a meccset. Szentirmay Tamás Hazai rohamokkal indult a találkozó, és az első negyedórában szinte a kapujához szögezték ellenfelüket. A nagy elszántságnak meglett az eredménye: sikerült gólt szerezniük. Igaz, Hajdú kapusnak is megköszönhetik a nyárlőrinciek azt, hogy vezetéshez jutottak. A mezőnyben kiegyenlített játék folyt, de a vendégek előtt nem igazán adódott gólszerzési lehetőség. A hazaiak néhányszor alaposan megtornáztatták Hajdút, de nem sikerült újabb találatot elérniük. A második játékrészben továbbra is a nyárlőrinciek veszélyeztettek, és egy remek támadásból sikerült növelniük előnyüket. Ezt követően a helvéciaiak bátrabban támadtak, néhány alkalommal el is jutottak Varga kapujáig, bár igazi átütő erő nem volt akcióikban. Az már látszott, hogy a vendégcsapat a pályán nem tudja megszorítani ellenfelét. Éppen ezért Bende edző a tartalékoknak is lehetőséget adott. Ám a mester nem figyelt eléggé, és senki sem figyelmeztette arra, hogy öt játékost már másikkal váltott fel. A szabályok értelmében csak ennyit lehet becserélni. Már csak egy perc volt hátra, amiHajdú kapus bravúrjára több alkalommal is szükségük volt a vendégeknek. A képen éppen Bimbó Antal elől (jobbra) szerzi meg a labdát. kor újabb cserére szánta el magát. Utólag kiderült: ez az ötlet nagy hibának bizonyult. Berki játékvezető a mérkőzés jegyzőkönyvében is rögzítette, hogy a hazaiak öt helyett hat alkalommal cseréltek. A vendégek már a helyszínen közölték, hogy megóvják a mérkőzést, így lehet, hogy nem a pályán született eredmény lesz a hivatalos. A nyárlőrinciek egy figyelmetlenség miatt, melyben nem csak az edző a felelős, a fe- Tiérasztal mellett egy már megnyert mérkőzés három pontját veszíthetik el. Nváriőrinc-Helvécia 2-0 í 1-0) Nyárlőrinc: Helvécia: Varga Bálint Forgó Molnár Sáfár (BeraT.) Csernák (Bimbói.) László (Mányi) Bera A. Bődé (György) Bimbó A. (Kovács R.) Torbán (Dávid) Hajdú Gyurász Török Seres Szöböllődi (Hardi) Gartner Kovács P. Pető ifj. Mata Dobosi Szabó T. Mestermérieg a Nyárlőrinc- Helvécia-meccs után j jpr m Edző: Edző: Bende József Mata József Nyárlőrinc, 150 néző. Vezette: Berki (Ártim, Polgár). Gól: László, Bimbó A. Sárga lap: Csernák, ill. Szöböllődi. Kitűnt: Varga, Bálint, Molnár, Csernák, ill. ifj Mata, Gyurász, Gartner. Ifj.: 3-4. BENDE JÓZSEF: - Az első fél órában jól fociztunk, ezt követően elvesztettük a játék ritmusát. Kapkodóan játszottunk, ezért nehézkesre sikerült a győzelem egy masszív Helvécia ellen. mata József: - Egyenlő feltételeket kellene biztosítani a megyei labdarúgásban. Most' úgy látom, a szerencsésebb csapatnak sikerült győznie. A mérkőzést a hat cserejátékos miatt megóvjuk. Percről percre 3. perc: Jobb oldali szögletrúgás után Torbán kapáslövését a léc alól tolta ki a vendégek kapusa. ío. perc-. Sáfár szabadrúgása után a helvéciai hálóőr csak beleütni tudott az előtte lepattanó labdába, László ott termett, és a cipője orrával a hálóba pöckölte a játékszert, 1-0. 50. perc: Forgó hatalmas kapáslövését remek ütemmel ütötte a léc fölé Hajdú. 56. perc: Bimbó az ellenfél térfelének közepéről iramodott kapura. Kicselezte Dobosit, majd a kifutó Hajdú mellett elgurította a labdát, ami a hálóban kötött ki, 2-0. 65. PERC: Gyors ellentámadás után Bera András két védő mellett is szép cselekkel vitte el a labdát a bal oldalon, lövése azonban az oldalhálóban kötött ki. Ladánvbene - JakabszáBás 5-1 (2-0) Ladánybene: Jakabszállás: _____ Sz ulyovszky Kovács Mészáros (Baranyi L) Kátai (Nagy) Dóka Z. (Dóka D.) Kiss Homyák (Dorogi) Major Guttyán Bende Hídvégi H. Szabó Boda Tímár Kislőrinc Baranyi T. András (Miskei) Szász Lázár (Kollár) Palásti Virág F. Átrak Edző: Edző: Ozsváth Ferenc TorbaveczJózsef Ladánybene, 100 néző. Vezette: Ignácz (Körösi, Szeles). Gól: Homyák 3, Lázár, Kislőrinc, ill. Palásti. Sárga lap: Bende, H. Szabó, Szász. Kitűnt: Virág, Homyák, Kislőrinc, Boda, ill. Kiss, Major, Tímár. Ifj.: 3-0. Kkfh. Vasutas - Szabadszállás 5-0 (3-0) Kunfehértólakitelek 0-3 (0-21 Heténvefivháza 0r£ovánv2-0(0-0) Kkfliázi Vasutas: Szabadszállás: Kunfehértó: Lakitelek: Hetényegyháza: Orgovány: Cseh A. Újvári Csorba Terjéki Nagy Jelen Horváth Oláh Hérány Molnár Reibl Oláh Dongó (Oroszi) Huszár Kamara Tóth Sándor Lantos Vidéki (Cseh Zs.) Sári Berki Rózsa (Oláh) Berta Kis-Juhász SiberZ. Varga Szabó R. Kocsis (Virág) Nyakócza Csernik (Mankovics) Cseke Zrinyi Horváth (Szklár) Bállá Botos (Kovács) Gréczi Soós Horváth Csernik Magyar (Budai) Szeleczki Péntek Csincsák Gáspár Kiss (Szabó G.) Fazekas (Makra) Németh Hugyecz (Kocsis) Gulyás Szántói Odor Fórizs Tóth (Déváid) Szalai Papp Kiss Tóth (Pintér) Lángos Boros (Szapu) Szabovik (Szegedi) SiberM. (Seres) Búzási Tarjányi Kalics Kapás Rontó Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Fútyú Illés Búzási Balázs Bodor László Ézsiás Gábor Berta Zsolt Vízteleki János Kiskunfélegyháza, 80 néző. Vezette: Amán Kunfehértó, 100 néző. Vezette: Serdült (PrikiHetényegyháza, 100 néző. Vezette: Kertes (Lovas, Takács). Gól: Gulyás 3, Horváth, Csindánovics, Kosár). Gól: Lángos2, Fórizs. Sár(Törőcsik, Molnár). Gól: Nyakócza, Déváid. csák. Sárga lap: Vidéki, ill. Huszár, Zrinyi. Kitűnt: Dongó, Vidéki, Gulyás, ill. Újvári. Ifj.: 2-4. ga lap: Odor, ill. Rózsa, Kocsis, Kitűnt: Kamara, Hérány, ill. Lángos.Tóth, Molnár. Ifj.: 1-5. Sárga lap: Sándor. Kitűnt: az egész csapat, ill. senki. Ifj.: 0-4. CsólvosDálos - Pálmonostora 1-3 (1-1) TabdiButíac 4-2 (3-11 Kecel - Dunavecse 2-2 (1-0) Csólyospálos: Pálmonostora: Tabdl: Bugac: Kecel: Dunavecse: Szekeres Mindák Kapitány Kökény Balogh (Gerstner) Bebők Andricz Kovács S. Horváth (Suba) Szele Angeli Kajári Tálas Szeri (Tóth Z.) Bonea (Galántai) Pintér Tamaskó Polánszki Novikov (Harkai) Papp Doszpod Szabó L Ábrahám (Havasi) Verbóczki Pócsik Kovács L Digner Tholt Rádi Gutman Répás S. Kovács N. Fábián (Vincze) Tarjányi Béleczki Oszlánszki Répás N. Szabó (Bíró) Szabó N. Czakó Bállá Miklós (Kővári) Sándor Tóthi. Mezei K. Szabó N. Tóth Felföldi Varga Nagy Fazekas Koncz (Szikora) Szakács Kovácsi Boros N.(Paragi) Mészáros (Tamási) Rumán (Tóth Z.) Szabó Á. (Kovács) Kovács P. Petrás Török Potor Szlovák (Butra) Nádasdi (Tarjányi) Sendula (Kolompár) Princes (Farkas) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Gyuris István Fehér László Mezei Zsolt Tóth Béla Csanádi Mihály Sümegi József Csólyospálos, 100 néző. Vezette: Filus N. (Soós, Tabdi, 100 néző. Vezette: VargaZ (Vén, SzalonKecel, 150 néző. Vezette: Szávai (Fülöp, Bábel). Apró). Gól: Répás N„ ill. Nagy, Potor, Bíró. Sárga tai). Gól: Fazekas 2, Mezei, Szlovák, ill. Nádasdi, Gól: Bállá, Béleczki, ill. Miklós, Kővári. Sárga lap: lap: Novikov, ill. Szabó. Kitűnt Répás N., SzeSzabó N. Sárga lap: Szikora, Pintér. Kitűnt FazeAngeli, Béleczki, ill. Princes. Kitűnt Angeli, Bállá, keres, ill. Na$, Kovács N., Potor, Tóth 1. Ifj.: 2-1. kas, Szabó N. Szlovák, ill. Szele, Szabó N. Ifj.: 1-1 Rádi, Szakács, ill. Kővári, Polánszki, Gutman, Miklós. Ifj.: 1-3. JON A 17. FORDULÓI AKKER TÜZÉP MEGYE I.. március 15., szombat, 15 óra: Tiszakécske-Harta, Soltvadkert-Kiskőrös; március 16., vasárnap, 15 óra: Kalocsa-Kerekegy- háza, Bácsbokod-Kiskunhalas, Izsák- Bácsalmás, Solt-Kunszállás. Tompa- Dusnok, Akasztó-Nemesnádudvar. MOLNÁR FATELEP MEGYE II. ÉSZAK, március 15., szombat, 15 óra: Orgo- vány-Kiskunfélegyházi Vasutas, Dunavecse-Kunfehértó, Ladánybene- Helvécia, Bugac-Csólyospálos, Szabadszállás-Tabdi; március 16., vasár- oap, 15 óra: Lakitelek-Hetényegy- háza, Jakabszállás-Kecel, Pálmonos- tora-Nyárlőrinc. STADLER MEGYE II. DÉL, március 15., szombat, 15 óra: Fajsz-Kelebia; március 16., vasárnap, 15 óra: Mélykút- Katymár, Bajaszentistván-Szakmár, Szeremle-Nagybaracska, Csávoly- Bácsborsód, Sükösd-Felsőszentiván, Császártöltés-Érsekcsanád, Vaskút- Hajós. Nagybaracska: Bajaszentistván: Feisöszentíván: Fájsz: Szakmar: Császártöltés: Bácsborsód: Vaskút Mikolás Détári Csehó-Kovács Benke Zsinka Frick Farkas Shaffer Fekete Lovrity Kovács Varga Lakatos (Kocsis) Árvái Varga Ács Nagy Á. Radics Nemes Cs. MihalikZs. Tóth (Mádi) Berger Török Putnyik (Fercsák) Király 1. (Király II.) Gergity Répási Tóth A. Perity (Kovács) Kardos Bognár(Csontos) Császár (Cseke) Király F. Pankovics Nemes! Mihalik 1. Romsics Májer Orosz Imre Molnár Havas Lajkó Kutasi Bréti Jánosi Hamóczi Dömény(Milánkovics) Császár Szatmári Ficsor Póta Balogh (Szalontai) Herczeg Zavaros (Kurdi) Takács Balics Rigó (Szólik) Schnobl A. Anisity Nagyapáti (Rab) Varga Bulla Csőzik Slezák(Papp) Török Ercsi Kékesi Gillich Filus Merkler (Csúcs) Rebenszki Somogyi! Kincse Rezsneki Tóth! András Vata (Timer) Rácz Pastrovics Gúnya (Kubovics) Hangya Schnobl K. Szász Gubányi Kovács Salamon (Dankó) Tamasi Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Vanó Sándor Baros Tibor Szűcs Zoltán Gyuricza János András Gábor Ónodi Tamás Váits Zoltán Zsibrek Zoltán Nagybaracska, 100 néző. Vezette: Tóth 1. (TöNagybaracska, 100 néző. V.: Tóth 1. (Török Szakmár300 néző. Vezette: Körösi Bácsborsód, 100 néző. Vezette: Pákolicz (Szűcs, rök, Rátkai). Gól: Király E, Somogyi T. Sárga lap: Mikolás, ill. Radies, Gergity. Kitűnt: Fekete, Nagy Á., ill. Détári, Hangya. Ifj.: 4-0. S., Rátkai E.). Gól: Ficsor2, Rezsneki, ill. Tóth A. 2, Szász, Sárga lap: Nemes, Répási, ill. Mihalik, Kékesi, Tóth. Piros lap: Póta. Kitűnt: Ficsor, Lajkó, ill. Varga, Tóth A. Ifj.: 3-2. (Szécsényi, Minda). Gól: Kovács. Kitűnt: Zsinka, Gubányi, ill. Árvái, Kardos, Herczeg. Ifj: 7-1. Sánta). Gól: Orosz, Kurdi, ill. Acs, Csőzik. Sárga lap: Zavaros, Bulla, Melkler. Kitűnt Varga, Csúcs, ill. Pastrovics, Schaffer, Imre. Ifj.: 1-1. Hajós-Szeremle 5-0 <0-01 Kelebia-Csávolv2-3(l-2) Érsekcsanád- Mélykút 2-1 í 1-1) Katvmár-Sükosd 1-2(0-11 ssouiár fateiep megye h. észak stadur megye it. dél Hajós: Szeremé: Kelebia: Csávoly: Érsekcsanád: Mélykút Katymár: Siikösd: 1. Ladánybene 16 12 2 2 46-17 38 1. Szeremle 16 11 3 2 28-15 36 Tihanyi Tamási Kollár Á. Molnár Pesti KissG. Palásti Szabados 2. Nyárlőrinc 16 12 1 3 44-20 37 2. Hajós 16 11 2 3 61-24 35 Ruff (Földi) Kámán Szabó A. Kárpáti (Bona) Szabó P. (Tóth N.) Farkas (Kiss!) Kovács Balázs 3. Orgovány 16 10 2 4 47-20 32 3. Császártöltés 16 11 2 3 53-18 35 Haris Kohl (Nasz) Huber Kővári Teket Tokodi (Konkoly) Gémes (Ronyecz) Kollár A. (Erdélyi) Párocskái I Kiss Káli Kővári (Mészáros) Miókovics Major KissS. KissM. Puskás Bényi Rasztik Rákity Gulyás Marosa 4. Tabdl 16 9 4 3 37-29 31 4. Szakmar 16 10 2 4 50-18 32 Kutyka Kárpáti (Tölgyesi) 5. Kkfhází Vasutas 16 9 1 6 34-20 28 5. Katymár 16 10 0 6 53-32 30 6. Dunavecse 16 4 32-22 28 Gombkötő (Kovács) Tamaskó Csongor Végh Párocskái M. Ürmös Gémes (Vízhányó) Bárth Illés Nagy (Faddi) Bori Szabó! Pillér! (Győré) Juhász! Angeli Nagy 8 4 6.Sükösd 16 9 2 5 35-37 79 7. Bugac 16 7 3 6 36-32 24 7. Kelebia 16 8 2 6 38-33 26 Birgány Sánta (Csili) Miklós Margit Kasza (Csőnk) Kürtös Janity Kazinczi 8. Kecel 16 6 4 6 32-32 22 8. Bajaszentistvánl6 9. Nagybaracska 15 6 2 8 37-43 20 Pesti Bényei Czuczu Tirpák (Újházi) Dulics Losonczi Vidákovics (Kovács) Ságodi Pilcsuk (Juhász R.) Halász 9. Pálmonostora 16 6 3 7 34-35 21 5 5 5 24-34 20 Pencz Majoros (Hegyi) Fodor Tartott Edző: Szabó G. Ercsényi (Bosnyák) Edző: Hoffman (Taba) Ritter Edző: Maczkó (Bállá) Dervaderics (Berkó) Edző: Ribár Tóth Edző: Gruber (Koprivanacz) Takács Edző: Lógó János 'ezette: Fülöp (Gál, 10. Helvécia 16 6 3 7 30-35 21 10. Csávoly 16 5 3 8 21-34 18 11. Jakabszállás 16 5 2 9 33-40 17 11. Feisöszentíván 16 5 3 8 31-48 18 Ginál Gábnr Raffai Rudolf 12. lakltelek 16 5 2 9 2633 17 12. Fájsz 16 5 2 9 37-50 17 Hajós, 150 néző. Vezette: Eke (Sörös, Király). Kelebia, 150 néző. V: Pocsai (ifj. Péter Szabó, Érsekcsanád, 150 néző. Vezette: Pólyák Katymár, 150 néző. V 13. Csólyospálos 16 4 4 8 21-31 16 13. Érsekcsanád 16 5 1 10 29-44 16 14. Kunfehértó 16 1 10 2647 16 Gól: Tamaskó 3, Pesti, Czuczu. Sárga lap: Ruff, Kohl, Pesti, ill. Kámán, Kővári, Tokodi. Varga I) Gól: Szabó A., Kollár, ill. Szabó G. 2, Encsényi. Sárga lap: Erdélyi, ill- Kárpáti, Kővári. (Aradi, Lang). Gól: Illés, Kovács, ill. Maczkó. Sárga lap: Illés, ill. Puskás, Maczkó. Kitűnt: Baráthi). Gól: Gulyás, ill. Nagy, Kazinczi. Sárga lap: Kovács, Rasztik, Gulyás juhász, 5 14. Mélykút 15 4 7 9 2341 14 15. Hetényegyháza 16 3 3 10 24-46 12 15. Bácsborsód 16 3 4 9 2639 13 Piros lap: Teket. Kitűnt: Tamaskó, Birgány, Piros lap: Tartott, ill. Losonczi. Kitűnt: Szabó A., Illés, Ritter, Miókovics, ill. Kiss G., Kiss M., ill. Kutyka, Angeli. Piros lap: Tóth, ill. Balázs. 16. Szabadszállás 16 1 1 14 21-61 4 16. Vaskút 16 1 1 14 2666 4 Pesti, ill. senki. Ifj.: 6■í. Párocskái, Ronyecz, ill. az egész csapat Ifj.: 1-4. Szabó! Ifj.: 3-0. Kitűnt: Gulyás, ill. Kazinczi. A Szabadszállástól 3 büntetőpont levonva.