Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-20 / 67. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP r Kipusztulás fenyegetheti a parlagi sasokat Az elmúlt tíz évben 71 sast mérgeztek meg. Harmincegy parlagi-, harminckilenc réti- és egy szirti sast. A sasokon kívül tizenkilenc fokozottan védett és hatszáznegy- venhat védett madár pusztult el mérgezés miatt. A természetvédelmi kár mértéke több mint 90 millió forint, foglalta össze a sasmérgezések adatait a Magyar Madártani Egyesület (MME). Az utóbbi két évben megsokszorozódott az ilyen esetek száma. Összesen 53 sast mérgeztek meg, természetvédelmi értékük 52,5 millió forint. Közülük mindössze tíz egyedet tudtak meggyógyítani és szabadon engedni, kettőt jelenleg is kezelnek. A természetvédelmi kár a feltüntetett értékeknél jóval nagyobb, a tetemek nagy részéről nem szereznek tudomást a szakemberek. A parlagi- és a rétisas is fokozottan védett. Bár állományuk az elmúlt évtizedek erőfeszítéseinek köszönhetően emelkedett, még mindig csak 85 pár parlagi- és 160 pár rétisas fészkel. ■ A madarak gyilkosai saját állatállományukat féltik a ragadozóktól. A közelmúltban elszaporodott bűncselekmények a Kárpát-medencei populációt néhány év alatt a kipusztulás szélére sodorhatják. A mérgezést minden megállapított esetben olyan növényvédő szerek okozták, amelyeket vagy kivontak a forgalomból, vagy folyamatban van kivonásuk - áll az MME tájékoztatójában. Az elkövetők a legtöbb esetben az apróvad-vagy háziállat-állományukat féltik a ragadozóktól, ezért nyúlnak az illegális eszközhöz. Az Alsó-Duna-völgyben jobb a helyzet. - A környéken nem történt hasonló eset, legalábbis nincs ilyen jellegű információ - válaszolta érdeklődésünkre Mórocz Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci tájegységének vezetője. - A hozzánk legközelebbi mérgezés a Tolna megyei pacsmagi halastavakon történt, két évvel ezelőtt. Ezeket a mérgezett csalétkeket ugyanis elsősorban jó apróvadas területen helyezik ki, rendszerint rókára és egyéb dúvadra. Márpedig Baja környéke inkább a nagyvadról híres, míg az egyéb, apróvadas környéken nem jellemzőek ezen sas-félek - tudtuk meg a természetőrtől. ■ Géczy Zsolt Útfelújításra és az intézményekre költenének sokat Óriási az igény az iskolák, óvodák, kollégiumok felújítására. Eddig a dél-alföldi régióból 214 pályázat érkezett Szegedre a Dél- Alfóldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, ahol elbírálják a kérelmeket. Az önkormányzatok 4ó milliárd forintot költenének az intézményeikre, ám ez ötszöröse a kasszában lapuló pénzösszegnek. A lezárt pályázatok többségénél ugyanez a helyzet. Például a közutak felújítására az ön- kormányzatok 20 milliárdot költenének, de ezekre a munkálatokra csak 4,73 milliárd forint fordítható a régióban. Ipari parkok fejlesztésében is több helyen gondolkoznak. Talán ettől várják a helyi elöljárók a munkanélküliség csökkentését. Eddig 37 dokumentumot vettek át a DARFT Kht. munkatársai, melyek feldolgozása után kiderült, hogy az elkölthető csaknem hárommilliárdos összeg dupláját igényelték meg a pályázók. Érdekes, hogy legkevesebb pályázat - összesen tíz - az egészségturisztikai fejlesztésekre érkezett, 7,3 milliárd forint értékben. Azaz, aki tollat fogott, az komoly összeget - átlagosan 700 milliót költené - fejlesztésekre. A rendelkezésre álló keretösszeg viszont csak 5,116 milliárd forint. Ami viszont elgondolkodtató: akadálymentesítésre egymilliár- dot lehetne költeni. A108 pályázó azonban 800 millió forintot igényelt. Holott a térségben jóval több helyen lehetne és kellene megoldani a mozgáskorlátozottak közlekedését. ■ B. Zs. HIRDETÉS Indul a bakterház Kiskunhalason Rideg Sándor 1943-ban megjelent regényének népszerűsége csak Rejtő Jenő légiós könyveivel vetekedik. Ez a vasutastörténet éppúgy a naiv és népies alakokra alapozott humorból építkezik, mint a Piszkos Fred, a kapitány. Az Indul a bakterház filmváltozatát nemrég mutatták be a Koltai szórakoztató-művek, színpadon pedig a Turay Színház előadásában kedden este, immár sokadszor láthatta a halasi közönség. Mikó István, Nemcsák Károly, Szacsvay László, Szabó Anikó, Tóth Judit és társaik nagy sikert arattak. Megsürgették a 4-es főút építését a szaktárcánál Országgyűlési képviselők egy csoportja követeli: intézkedjék a közlekedési szaktárca a 4-es főút továbbfejlesztéséről. A Pest-, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselők tavaly már módosíttatták a gyorsforgalmi utak fejlesztéséről hozott törvényt. A gazdasági minisztérium be is vette a 4-est a gyorsforgalmi utakról szóló programba, de más nem nagyon történt. Ezt elégelték meg a honatyák, és léptek fel ismét. Czinege Imre országgyűlési képviselő (MSZP) elmondta: nyomatékosan felhívták Kákosi Csaba miniszter figyelmét is arra, hogy a térségnek rendkívül fontos a 4-es út jó állapota és kormányzati garanciát kérnek a beruházás új ütemezésének betartására. E szerint 2011-ig a ceglédi körforgótól Albertirsáig négysávosra szélesítik az utat, ami a vecsési elke- rülőig teljesen új nyomvonalon fut, Szolnokot pedig északról is kerüli egy új szakasz. Az építkezés várhatóan a jövő évben kezdődik. Az országhatárig tartó útépítés költsége meghaladja a 300 milliárd forintot. ■ M. J. vodafone Jó lenne mindent kipróbálni, mielőtt megveszed? Próbáld ki a vezeték nélküli szélessávú internetet új Internet FIX csomagban. Ha nem vagy elégedett, 30 napig visszahozhatod. Lefedettségi térkép: www.vodafone.hu/internet Ez a Te pillanatod /* Az ajánlat 2008. március 20-tól visszavonásig érvényes. Szerződésbontás esetén a 3. napot kővetően, de még a visszavásárlási időszakban a szolgáltatás időarányos díja kerül kiszámlázásra. További információk és feltételek: Részvételi Feltételek www.vodafone.hu/intemet ■ »; ... + ajándék metálfénnyel, vagy arantált 600.000.- Ft használt autó Ik. beszámítási felárral Suzuki Tormási márkakereskedes 6000 Kecskemét, Jász utca 26. Telefon: 76/500-250 Nyitva tartás: H-P: 08-18-ig; Szó: 8-13-ig e-mail: suzuki@ tormasi.hu internet: www.tormasi.hu A mi autónk SUZUKI Készült az üldöztetésre a csempész vpop A vámosok egy éppen üzemelő pálinkafőzőt is lelepleztek A vámosok bűnügyi információk alapján ellenőriztek egy személyautót Fischerbócsa közelében, egy mellékúton. A raktárból előkerült 708 karton, adózás alól elvont, koszovói adójeggyel ellátott Memphis cigaretta. Eredetét a sofőr nem tudta igazolni, ezért a pénzügyőrök őrizetbe vették. A kocsi ajtaján lévő rekeszből előkerült néhány acélbogáncs is, amelyeket az esetleges üldöző megállítására tartott magánál a sofőr. Ám ezúttal nem tudta használni őket. A több millió forint értékű cigarettát a pénzügyőrök lefoglalták. A kiskunhalasi sofőr ellen jövedéki orgazdaság gyanúja miatt eljárást indítottak. A vámosok egy soltvadkerti családi házban is ellenőriztek. Ott a pincében pálinkát áhítottak elő egy épp működésben lévő lepárló berendezéssel. A helyszínen senki sem tartózkodott, a berendezést lopott gázzal fűtötték. A tiltott pálinkafőzőn kívül előkerült mintegy 5600 liter ismeretlen alkoholtermék, cukorcefre előállításához használt berendezések és különféle segédanyagok. A pénzügyőrök ismeretlen tettes ellen jövedékkel visszaélés elősegítése miatt eljárást indítottak. ■ gzs