Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-31 / 75. szám
9 2 2008. MÁRCIUS 31., HÉTFŐ INTERJÚ Kitüntetés egy magyar szírrealistának bahget iskander Itteni sikerei révén felfedezte magának az arab világ is a fotóművészt A hetényegyházi műterem falán Bahget Iskander legjobb képei lógnak. Kezében a Kék Duna című, Magyarországról szóló arab nyelvű újság. A Szíriái származású kecskeméti fotóművészt, Bahget Iskandert a magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ebből az alkalomból tekintünk visz- sza pályafutására. Bálái ,F. István- Szenvedélyes, szókimondó beszélgetőtárs vagy, nem lenne hiteles az interjú, ha nem tegező modorban írnánk.- Persze, hiszen arabként a tegező modort tanultam meg jól a magyarból, fiatal főiskolások között. Különben is, régóta ismerjük egymást.- Buda Ferenc nevezett szírrealista magyarnak, barátjuknak tekintenek a Forrás szerkesztőségével kapcsolatban álló írók. Pintér Lajos is azt hangsúlyozza egy versben, | hogy „sokaknál magyarabb” vagy. Kezdjük ezért inkább a szíriai mivoltodnál.- Apám korán meghalt, anyám második házasságából sok testvérem van. Anyám és az apai nagyapám nevelt, utóbbinak volt néhány hektár jó földje a tenger közelében, ahol füge és olívabogyó termett. Anyámtól tanultam az embereket becsülni és szeretni, nagyapámnak köszönhetem, hogy tanulhattam.- Mi volt a jellemzően arab vonás a neveltetésedben?- Ha egy magyar gyerek kap a szüleitől egy új szandált, az többnyire olyan szigorú szavak kíséretében történik, hogy „nagyon vigyázz rá!”, meg hasonlók. Anyám a szandált azzal adta át nekem, hogy „remélem, szétszabdalod egészségben”. Ez nem azt jelentette, hogy nem kell a szandálra vigyázni, hanem anyám a szeretetét fejezte ki. Azt kívánta, hogy sokáig legyen a lábamon, s míg hordom, ne legyek ágyban fekvő beteg, akinek nincs is szüksége szandálra. Anyám tehát nem a gondoskodásért várt hálát, hanem az én személyemre helyezte a hangsúlyt. Aki hordja és nyűvi a szandált, legalább él.- Sok szeretetet kaptál tehát. Szellemi útravalóként mit hoztál magaddal?- Nagyapám ügyelt rá, hogy tanuljak, bennem pedig óriási volt a tudásszomj. Az öregek megengedték, hogy hatévesen leüljek közéjük, s olykor bele is . szóljak a beszélgetésbe. Nem intettek le, nem gyermeknek tekintettek tehát, hanem maguk közül való férfinak. Sokat tanultam tőlük is, meg az iskolákban és az olvasmányaimból is. Talán én sem mondtam butaságokat, mert amikor huszonöt év után hazamentem, találkoztam olyan aggastyánnal, aki felidézte, hogy mit mondtam nekik gyermekként.- Eredetileg azért jöttél Magyarországra, mert olajmérnök akartál lenni. Aztán teljesen másként alakult.- Az aleppói műszaki egyetem gépészmérnöki karán végeztem két évet, s röviddel azután, hogy 1967-ben Magyarországra jöttem tanulni, kitört az arab-izraeli háború. Én azzal a buzgó tudásvággyal és ambícióval érkeztem, hogy majd olajmérnök leszek, visszamegyek és segítek a hazámon. A GAMF kecskeméti kollégiumában Orosz Lászlótól és Szekér Endrétől tanultam magyarul, de kohászati karra irányítottak Dunaújvárosba. Nem ezt akartam, reklamáltam volna, de a háború miatt senki sem törődött velünk a hivatalos'Szíria részéről. Kohász lettem, amit sohasem szerettem, s később elvégeztem a műszaki tanári szakot is. Egy tőserdei kiránduláson megismertem a feleségemet, s Dunaújvárosból is visszajártam Kecskemétre a színházba, valamint Hetényegyházára.- A fotózással hogyan ismerkedtél meg?- Itt, Magyarországon. Fotóztak a társaim, s én is vettem egy Zenit típusú gépet. Elhatároztam, hogy mindent magam csinálok, nem viszem az Ofotért-ba előhívatni a képeket. A dunaújvárosi kollégium hetedik emeletén, a fotólaborban csodálkoztam rá erre a világra, élveztem a fixírszagot, s megérintett az alkotás öröme, amikor a hívóban úszó papíron kezdett kirajzolódni a kép.- Melyik volt az a pülanat, amikor elkezdtél magyarrá válni, mert eldőlt, hogy nem mész vissza?- Hűséges típus vagyok, hűséges azokhoz, akik szeretnek. A döntés fokozatosan alakult ki, miközben többször is megérez- tem, hogy engem itt valóban szeretnek. Tetszett, ahogyan az apósom intézkedett az egyházi hatóságoknál, hogy eredetileg muzulmán arab létemre összeadjon bennünket a plébános a hetényegyházi katolikus templomban. Jártam a tanyákat, hogy szociofotókat készítsek, s érdekelt, hogy milyen történet húzódik meg az arcok és képek mögött. Az emberek megnyíltak felém, s én is megszerettem őket, ami nem volt nehéz, mert mindenkihez eleve barátsággal közeledem.- Az embereken kívül mi fogott meg Magyarországban?- A kultúrája, ami mögött persze az emberség is ott van. Az írók és más művészek embersége, alkotói minősége, a kulturális alkotások színvonala. Ez a magyar nemzet legnagyobb kincse, sajnálatos, hogy mostanában keveset költenek rá. Megszerettem a magyar ételeket is.- Azt tartják rólad, hogy kitűnően főzöd némelyiket.- Nem engedem, hogy más készítse például a gulyást. El tudnék képzelni minden McDonald’s mellé egy gulyásbüfét, stabil minőséggel, formatervezett tányérokkal. Nagy konkurencia lenne. Nagybaracskán az alkotótáborban Sobri Jóskától tanultam a halászlét, most Veránkén pedig a Kohl-féle halászléért rajongok. Nem tartom sokra, ha valaki szakácskönyvből főz, mint ahogyan tévednek azok is, akik azt hiszik, hogy a tűz főzi meg az ételt. A lelkűnkből is bele kell főzni egy darabot.- Hogyan fogadta a környezeted, hogy magas magyar állami kitüntetést kaptál?- Óriási a visszhangja, aminek nagyon örülök. Olyan régi ismerőseim is felhívtak, akikkel évtizedek óta nem beszéltem. Idős édesanyám látta a szíriai televízióban - mert az is leadta, hogy ott állok a magyar miniszter előtt, aki a köztársasági elnök javaslatára tüntetett ki -, s felhívott telefonon. Nagyon büszke volt rám, mint ahogyan mások is örültek. Bahget Iskander fotográfus 1943-BAN született Szíriában, El-Barazinban. 1967-BEN érkezett Magyarországra, 1971- ben szerzett műszaki főiskolai diplomát, 1972- BEN lett a Kecskeméti Fotóklub tagja. 1979-BEN megkapta Bács- Kiskun megye művészeti díját, majd számos elismerésben részesült. 1990-től él saját műtermében Hetényegyházán. Egyéni kiállítása volt Magyarországon kívül többek között Franciaországban, Szíriában, Jordániában és Erdély számos városában. Csoportos kiállításon vett részt többek között Kanadában és az USA-ban. Főként fekete-fehér szociofo- tói, íróportréi, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképei ismertek.- Újabban mintha ismét szorosabbra fűznéd a kapcsolatodat az arab világgal.- A kapcsolatom sohasem szakadt meg, volt már kiállításom például Algériában, most pedig egy-jordániai és damaszkuszi kiállításra készülök. Idén ugyanis Damaszkusz az arab kultúra fővárosa. Létezik egy arab nyelvű újság, a Kék Duna, amit vagy harminc országban terjesztenek, én pedig sok cikket és fotót küldök a szerkesztőségnek. Az a célom, hogy jó hírét vigyem Magyarországnak az arab világban.- Gyönyörű az otthonod, itt, Hetényegyházán.- Amikor a Mezőgép dolgozójaként visszajöttünk Algériából, mindenki igyekezett egy nyugati kocsit hozni. Én is hoztam egy BMW-t de eladtam, hogy az árából építkezhessek. Úgy gondolom, hogy a ház és a műterem hitelesen mutatja: én végleg idetartozom. Szeretem, ha sok barát látogat meg, akik tudják, hogy mennyi munka van ebben az otthonban. Nincs olyan négyzetcentimétere, ahol legalább hússzor ne járt volna a saját kezem. Maszkok: Arcok, vonalak és tónusok. Minden kép mögött egy történet van, mondja a művész, itt pedig az elképzelt történet mellé a kérdőjelet is odatehetjük: melyik arc az igazi? Mindkettő, vagy egyik sem? Vincellér: A fotós egyik kedvenc figurája, az első hetényegyházi ismerősök egyike: a vincellér. Faludy: Híresek Bahget Iskander íróportréi. A kortárs magyar irodalom ismert és elismert alakjai álltak lencséje elé, mert bíztak benne, személye szavatolta a művészi minőséget. Ezért fotózhatta Faludy Györgyöt is.
