Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-27 / 72. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Csólyospálos FÓRUM A nevelőszülői hálózat kialakítását szorgalmazza az önkormányzat. A képviselők abban bíznak, hogy a leendő nevelőszülők által befogadott gyerekeknek köszönhetően emelkedni fog a helyi iskolába járók száma, illetve a lehetőség orvosság lehet a szülők számára a munkanélküliség kezelésére, mert az állam, a hivatásos nevelőszülői státust munkaviszonyként ismeri el. Az érdeklődők bővebb információt a ma este hat órakor a házasság- kötő teremben tartandó fórumon kaphatnak. (Sz. T.) Dunafalva KOMP A téli hónapokban tartott üzemszünetet követően immár ismét jár a komp Dunafalva és Dunaszekcső között. Az eredeti menetrend szerint közlekedő hajó természetesen járműveket is szállít, így az autósőknak már nem kell kerülniük Baja vagy Mohács felé azért, hogy átkelhessenek a folyón. (G. Zs.) Kecskemét kereszténység Ökumené? Egyedül üdvözítő egyház? címmel tartja soron következő előadását ma prof. dr. Szigeti Jenő. A kereszténység ma?! című hatrészes előadás-sorozat hetek óta nagy sikerrel fut az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. A 18 órakor kezdődő előadáson szó lesz többek között az ökumenikus mozgalom eredményeiről és csődjeiről, illetve arról, hogy van-e joga az egyháznak kisajátítania az üdvösséget. A belépés díjtalan. (S. H.) Lajosmizse VÍZVILÁG Ma délelőtt 10 órától ünnepelnek a Fekete István Általános Iskolában, a víz világnapja alkalmából. Először a Kiskunsági Nemzeti Park, a Bácsvíz Rt., a Magyarvíz Kft. szakemberei beszélnek a gyerekeknek az ivóvíz védelméről. Ezután játékos vetélkedő lesz, majd megjutalmazzák a világnapra meghirdetett rajzverseny résztvevőit. Az ünnepséget a Benei Vízivilág Alapítvány szervezi. (M. J.) Tiszaalpár DÖNTÉS Fontos ügyben hoznak határozatot mai testületi ülésükön a képviselők. El kell dönteniük azt, hogy a Tisza Menti Orvosi Ügyeleti Társulásból Lakitelek, Szentkirály és Tiszaug kiválásával hogyan tudják megvalósítani az orvosi ügyeletet. A legjobban azt szeretnék, ha önállóan oldhatnák meg a betegek ügyeleti ellátását. (Sz. T.) A bácsalmási Cserkó Zsuzsanna veszi át a támogatásról szóló okmányt Rausch Sándortól. Mellette Magyarné Korsós Katalin, Kunné Korsós Erzsébet és Kolompár Karolina. Segítséget kaptak az árvák állami gondozás Felnőttkorban jutott el hozzájuk a támogatás Önálló életkezdéshez kapott támogatást négy egykori állami gondozott. Bálái F. István A megyei önkormányzat közreműködésével jutott anyagi segítséghez négy egykori Bács-Kis- kun megyei állami gondozott. Az erről szóló szerződést tegnap vehették át a kecskeméti megyeházán Rausch Sándortól, a megyei közgyűlés alelnökétől. Személyenként mintegy félmillió forintot kaptak, amit lakáskörülményeik javítására fordíthatnak. Rausch Sándor azzal a gondolattal adta át a támogatást, hogy annak összege kevés, ha rosszul használják fel, de sokat segíthet, ha jól sáfárkodnak vele. Urbán Ildikó, á megyei közgyűlés hivatalának gyermekvédelmi referense elmondta, hogy a támogatásra olyan fiatalok pályázhattak, akik 1997 előtt váltak nagykorúvá, ezért az akkori jogszabályok szerint még nem kaphattak anyagi segítséget az önálló életkezdéshez. Az ő „kárpótlásuk" érdekében hirdette meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a lakáshoz juttatási támogatást, ami felhasználható hitel- törlesztésre és lakásfelújításra is. A tegnap kiosztott pénz ösz- szesen 2,3 millió forint, amiből 1,5 milliót a minisztérium, 0,8 milliót pedig a megyei közgyűlés biztosított. A fiataloknak (akik már maguk is 29-32 évesek) tízszázalékos önrészt kellett felmutatniuk, de ezt teljes egészében átvállalta a megyei önkormányzat. A kiosztott legkisebb összeg 430, a legnagyobb 715 ezer forint volt. Jellemzően olyan fiatalok tudtak élni a pályázat lehetőségével, akik egykori állami gondozottként is vagy'legalább leérettségiztek, vagy felsőfokú tanulmányokig is eljutottak. A pénzt hiteltörlesztésre, lakáscserére vagy lakásfelújításra használják fel. ► NÉZŐPONT: 3. OLDAL ■ Azok tudtak élni a lehetőséggel, akik nem kallódtak el. Digitális kamerákkal figyelik a Dunát árvízvédelem A gátőrházak wifin csatlakoznak a korszerű rendszerhez Áprilistól digitális IP-kamerák figyelik majd a Duna Solt és az országhatár közötti szakaszát, segítve ezzel az árvizek elleni felkészülést. Az EU Interreg-prog- ram keretében megvalósuló projekt beruházója az Alsó-Duna- völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, melynek hoszszú távú terveiben egy határon átnyúló árvízvédelmi kamerahálózat szerepel. Az új berendezéseket - a bajai állomás korszerűsítése mellett - Dunafóldvár, Paks, Dombori és Mohács környezetébe eső Duna- szakaszok megfigyelésére szerelik fel. Az IP-kamerák alkalmazása egyébként mind elterjedtebb a vízgazdálkodásban. A kamerák képe egy központi szerverre fut be, a gátőrházak pedig wifin csatlakoznak a rendszerhez. A most tervezett ütemben a vízügyi igazgatóság és a kivitelező szakemberei két fix referenciaállomást, valamint három mobil állomást építenek ki. A beruházó célja a Solt és az országhatár közötti Duna-szakasz teljes megfigyelőhálózatának kiépítése. A beruházásokkal az ország egyik, árvízi szempontból legveszélyeztetettebb területe kerül így huszonnégy órás kamerás megfigyelés alá. ■ Cserbenhagyó autóst keresnek a bajai rendőrök Kerékpárosnak tolatott, majd szó nélkül továbbállt egy autós Baján. Az eset három hete történt, ám azóta sincs meg az elkövető. Éppen ezért a lakosság segítségét kéri a kapitányság. Amint a rendőri tájékoztatásból kiderül: a baleset március 3-án, délelőtt 9 órakor, a Pokorny és a Rókus utca kereszteződésében történt. Ismeretlen rendszámú és gyártmányú, feltehetően kávébarna gépkocsival jobbra kanyarodás közben megállt a sofőr, majd visszatolatva nekiütközött a mögötte kerékpárjával álló személynek. A biciklis az úttestre esett, nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Más személy nem sérült meg. A balesetet követően az autós adatai hátrahagyása nélkül távozott. A bajai rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása végett szemtanúk jelentkezését várja. Jelentkezni a közlekedésrendészeti osztályon, a 79/321-955- ös telefonszámon, illetve a 107- es vagy 112-es segélyhívó telefonszámon lehet. ■ G. Zs. Üj hegyközség, bácsszőlősi székhellyel Két évüzede még több mint kétezer hektár szőlő díszelgett a bácsalmási határban. A privatizációt követően megváltozott a kép. A nagyüzemi ültetvények jelentős része parlaggá vált, ugyanakkor a gazdák által művelt területek száma is fokozatosan csökken - tudtuk meg Varga József nyugdíjas kertészmérnöktől. A gazdákkal a hegyközségek tartják a kapcsolatot. A bácsalmási kistérségben eddig három szervezet ténykedett. Ám az újabb törvénymódosítás szerint csak akkor működhetnek hegyközségek, ha legalább 300 hektár szőlőültetvény tartozik hozzájuk. Dönteni kellett a Kunsági borvidék bácskai körzete tulajdonosainak: összeolvadás vagy teljes megszűnés. Ha nem tartoznának egyik hegyközséghez sem, az értékesítés jelentene gondot. Ezért a beolvadás mellett döntöttek, s bácsszőlősi székhellyel új szervezetet hoztak létre. A hegyközség elnöke Varga József, titkára Kiss Mi- hályné lett. ■ Juhász Jenő Sokoldalú Opel Meriva már 2 899 000 Ft-tól! MERIVA Az akció 2008 március 1. és március 31. között, illetve a készlet erejéig érvényes, és csak az akcióban részt vevő Opel-forgalmazóknál érhető el. A tájékoztatás nem teljes körű, részletekért kérjük forduljon az Opel-forgalmozókhoz. A General Motors Southeast Europe Kft. és o kampányban részt vevő Opel-forgolmazók fenntartják a jogot, hogy a kampányt megszüntessék, vagy annak feltételeit megváltoztassák. A képen látható autó illusztráció. Fogyasztás (kombinált) 5-8,71/100 km, CO?-kibocsátás (kombinált) 135-190 g/km. Az Ön Opel-partnere: Opel Tormási 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 100., Tel.: (76) 502-900 6000 Kecskemét, Jász utca 24-26., Tel.: (76) 500-240 info@tormosi.Hu, www.tormasi.hu i Nyílt hétvégénkén minden tesztvezető Splash ajándék csomagot kap ! Beépített mosoly A hétvégén megrendelt Splash-ekhez még ajándékot is választhat felszereltégtől függően: GC felszereltség esetén navigációs rendszert vagy könnyűfém felnigarnitúrát, GLX !§jjy felszereltségnél mindkettő az Öné lehet. SPLASH Üzemanyag-(ogyaszt$s(kombinált); 4,5-5,91/100 km; C02-kibocsátás: 120-142 g/km. szebb és esőbb Suzuki Tormási márkakereskedés Cím: 6000 Kecskemét, Jász utca 26. Telefon: 76/500-250* internet: www.tormasi.hu Nyitva tartás: H-P: 8-18-ig; Szó: 8-13-ig, e-mail: suzuki@tormasi.hu