Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-26 / 71. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA SPORT Emigráns tibetiek alternatív olimpiát terveznek, kedden elindult a láng is Emigráns tibetiek azt tervezik, hogy alternatív olimpiát rendez­nek száműzetésben lévő kormá­nyuk székhelyén, az indiai Dharmszalában május 15. és 25. között, hogy felhívják a világ fi­gyelmét Tibet helyzetére. A tibe­ti emigránsok szervezte sport- eseményhez kapcsolódó „olim­piai láng” kedden indult el Dharmszalából világ körüli útjá­ra, és a pekingi nyári játékok kezdetére, augusztus 8-ára ér Ti­bet fővárosába, Lhászába. A lán­got egy majdnem 50 főből álló váltócsapat viszi földön és leve­gőben öt kontinensen át, egye­bek között az Egyesült Államo­kon, Franciaországon, Ausztráli­án, Japánon és Nepálon keresz­tül - közölte az egyik szervező, Tsewang Rigzin, a Tibeti Ifjúsá­gi Kongresszus (TYC) radikális szervezet vezetője. ■ Papp László-díjat kaptak a legjobb fiatal ökölvívók Papp László születésének 82. év­fordulóján harmadszor adták át az ökölvívó-legendáról elneve­zett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek. Elismerést kapott a kadett Euró- pa-bajnok Móna Imre, a junior Eb-bronzérmes Lakatos Péter, OraveCz Pál és Ungvári István, valamint a kadett Eb-n harma­dik Kálé Sándor. A díjátadáson részt vett Balzsay Károly szövet­ségi kapitány, aki az eddigi négy kvalifikáció - köztük a kecske­méti Szellő Imre - mellett továb­bi egy-két kvóta megszerzésé­ben reménykedik az athéni kva­lifikációs tornán, ahol elsősor­ban Bedák Pálban bízik. Az olimpián pedig egy érmet és egy pontszerző helyet remél. ■ fedelem a tárcsákkal Kecskemét harmadszor adott otthont a súlyemelő-diákolimpia országos döntőjének. A házigazda KTE sportolói sikeresen szerepeltek a viadalon. Az újoncként induló Szatmári Erika a második helyen végzett, Sátrán Gábor és Kosik András egyéni csúcsot emelve a harmadik, illetve a negyedik lett. A képünkön látható Patkós Krisztián küzdelmes versenyben maradt alul a bajnoki címet szerző vetélytársával szemben. Egy bírói döntés végén Krisztián 145 kg-os lökés gyakorlatát szabálytalannak ítélték meg, miközben ellenfelének két szabálytalannak tűnő kísérletét érvényesnek fogadták el. Ennek ellenére Bálint Csaba edző nagyon elégedetten nyilatkozott versenyzői teljesítményéről, akik kihozták magukból a maximumot. Szávay-szervák Miamiban tenisz Blanka tornát nyert Algériában, most együtt a két testvér Gyengébb idei szereplése ellenére tartja 18. helyét a világranglistán Szávay Ági. Két hetet Budapesten tréningezett, már Miami­ban készül, ahol a máso­dik körben lép pályára. Rajtmár István Ágit a tizenötödik helyen emel­ték ki a 3,77 millió dollár össz­díjazású miami tenisztornán. Az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban - a 32 közé jutá­sért - a Jelena Lihovceva-Jelena Vesznyina orosz párharc győzte­sével mérkőzik. Szávay Ági a múlt héten vírusos betegséggel bajlódott, ezért néhány edzést ki kellett hagynia. Már jól van, és nagyon készül az amerikai tor­na első mérkőzésére. Péntek óta tartózkodik a verseny helyszí­nén, így volt ideje a megfelelő akklimatizálódásra. Az elmúlt közel két hétben a bu­dapesti edzéseken a korábban fegyvernek számító szervajáték csiszolása került előtérbe. Re­mélhetőleg, már most, Miami­ban visszatérnek azok a tavalyi vízfakasztó szervák, mert akkor nagy gond már nem lehet, hi­szen Ági nem felejtett el teni­szezni.- Az idei évben hiába ment jól a játék az edzéseken, hiába győz­tem le nagyágyúkat is, a mécs­eseken túl nagy nyomást érez­tem magamon. Nem a korábban megszokott laza, úgymond nor­mális teniszemet játszottam, ha­nem idegesen mentem fel a pá­lyára - mondta nemrégiben Szávay, aki a hírek szerint most visszanyerte önbizalmát és meg­felelő formában várja a csütörtö­ki rajtot. Segíthet neki a jó szereplésben az is, hogy vele utazott húga, Blanka, aki úgy tűnik, hamaro­san nővére nyomdokaiba léphet. A tizenötödik életévét taposó if- jabbik Szávay lány Algériában vett részt egy ITF-juniortornán, ahol a döntőbe verekedte magát. Itt az olasz Stefánia Rubini volt az ellenfele, akit 2:6, 6:0, 6:2-re legyőzött. Ezzel a sikerével Blan­ka 55 világranglistapontot szer­zett, és az 570. helyre jön föl (je­lenleg még az 1002. helyen áll). Híres versenyzők a rajthoz állok és a vendégek közt a szlalomnyitányon Vasárnap európai szintű autós szlalomversenyt rendeznek a kecskeméti gokartstadionban. Ekkor tartják az országos szla­lombajnokság első futamát, mely egyben a Közép-európai Zóna Trófea-bajnokság nyitó fu­tama is. Az előzetes jelentkezé­sek alapján, közel 120 autó vetél­kedését izgulhatják végig a sportág barátai. A rendezvényen az autósport számos jeles sze­mélyisége részt vesz. Itt lesz töb­bek között Túri Tamás többszö­rös magyar ralibajnok, Lide- scher Loránd, az elmúlt év szla- lom-Európa-bajnoka is. ■ Stephanie Rice: négy nap alatt két új világcsúcs! STEPHANIE RICE újabb világcsú­csot úszott. A mindössze 19 éves ausztrál lány a Sydney-ben zaj­ló országos bajnokságon szom­baton már megdöntötte a 400 ve­gyes világrekordját, most pedig 200 vegyesen is hasonlóan tett. Rice 2 perc 08,92 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel 0,8 mp-cel javította meg a csúcsot. A korábbi rekordot a kínai Wu Janjan úszta, még 1997-ben. Az idei ausztrál bajnokságon ez a negyedik női világcsúcs volt. ■ A maratonisták körbefutják a magyar tengert Első alkalommal rendezik meg a BSI Balaton Szupermaraton-ver- senyt. A március 27-étől 30-áig tartó vetélkedőre, ól egyéni futó - köztük a kecskeméti országné faragó ÉVA és a vadkerti Klamm Csaba - és nyolcvan csapat küld­te el nevezését. A mezőnyben ott lesz négy megyei csapat is. A csapatok három váltó tag­gal teljesíthetik a távokat. Kü­lön érdekessége a versenynek, hogy míg az első napon min­denki egyszerre indul, a máso­dik és harmadik napon az elő­ző napi eredményük alapján párokban rajtolnak. ■ Sz.T. Kiút a szenvedélybetegségből uniós pályázat Mintegy százhatvan segítőt képeztek tovább A szenvedélybetegségből is van kiút. A kecskeméti Rév Szenve­délybeteg-segítő Szolgálat im­már tíz éve dolgozik azért, hogy a különböző szenvedélybete­geknek, illetve hozzátartozóik­nak segítsen. A Rév Szolgálat a gyógyuláson túl fontosnak tart­ja az érintettek társadalomba való visszailleszkedését is. En­nek szerves része, hogy a köz­véleménnyel elfo­gadtassák: a szen­vedélybetegség is egy betegség, nem kirekeszteni kell őket a társadalom­ból, hanem segíteni nekik. Emellett a Rév folyamatos kapcsolatot tart fenn egészségügyi és karitatív szervezetekkel.- A hosszú távú siker érdeké­ben nem csak a szenvedélybete­gekkel kell foglalkozni, hanem a segítőket is megfelelő képzésben kell részesíteni - hangsúlyozta Molnár Ferenc, a Rév vezetője. - Egy európai uniós HEFOP- pályázat jóvoltából az elmúlt hó­napokban 164 embert képez­tünk ki öt megyében, így Bács- Kiskun megyében is. A képzések Ásotthalmon, Kecelen, Kecskeméten, Kiskő­rösön és Mezőhegyesen zajlot­tak. A projekt ötletgazdája a Rév volt, viszont a képzések szervezését és lebonyolítását konzorciumi partnerünk, a Fa­lugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete végezte szakembe­reink oktatói közreműködésé­vel. A képzéseken első­sorban falu- és tanya­gondnokok, illetve a szociális alapellátás­ban - családsegítés­ben, gyermekjóléti szolgálatnál, idős- gondozásban, hajlék­talanszállón - dolgozók, vala­mint a Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász önkén­tesei vettek részt. A jelentkezők két képzésből - a szenvedély­beteg-segítő, illetve a munka­erő-piaci továbbképzésből - vá­laszthattak. A legtöbben az előbbi mellett döntöttek - mondta Molnár Ferenc. Összességében úgy érzem, a képzések sikeresek voltak. Nem szenvedélybeteg-segítőket akartunk kiképezni, hiszen ez 40 órában nem is lehetséges. Ennek az úgynevezett érzéke­ny ítő képzésnek célja az volt, hogy a szenvedélybetegekkel foglalkozó segítők ismerjék meg magát a betegséget, s a ké­sőbbiekben ismerjék fel annak jeleit, s ne erkölcstelenségnek vagy akaratgyengeségnek vél­jék azt. Ha felismerik, hogy be­tegség, akkor még időben nyújt­ható segítség, és a segítő moti­válhatja a szenvedélybeteget, il­letve hozzátartozóit a gyógyulás irányába. A legfontosabb, hogy a segítők is higgyenek és bízza­nak benne, hogy egy szenve­délybeteg is talpra állhat, és bol­dogan, teljes értékű emberként élhet - tette hozzá végezetül Molnár Ferenc. ▲ RÉV SZENVEDÉLYBETEG-SEGÍTŐ SZOLGÁLAT BŐVEBB ELÉRHETŐSÉG: Kecskemét, Fecske u. 20. Tel.: 76/415-466 • zöldszám: 80/204-226 e-mail: revkmel@t-online.hu • www.revkecskemet.hu ■ A szenvedélybe­tegek bármikor személyesen vagy telefonon is felkereshetik a Rév-szolgálatot. HIRDETÉS Új típusú talajfertőtlenítő szer már a kertészeti kultúrákban is! Hatékony vedelem I - * -4? "S'-; a talajlakó kártevők ellen: • széles hatásspektrum • erős gázhatás • korszerű formuláció • munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap • felhasználóbarát csomagolás • 0,5 és 5 kg-os kiszerelés Bács-Kiskun megye , Területi képviselő: Szdec/Jvi Attila: 06 20 366-5306 Promóciós térj esz tők: Bács-Kiskun-Nyugat: Kapitány József: 06 20 414-8123 Bács-Kiskun-Kden Opavszki Mihály; 06 tí) 218-0 i >1 Bács-Kiskun-Észak: Greksa Tibor: 06 30 551-9358 syngenta www.sy ngenta .hu A készítmény 1 forgalmi kategóriájú, felhasználásává! és beszerzésével kapcsolatban forduljon növényvédő szakmérnökéhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom