Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-17 / 64. szám

KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 17., HÉTFŐ KÖSZÖNET KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KIRÁLY GERGELY búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZABÓ ATTILÁNÉ CZINGELL GIZELLA temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik HERCZEG ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy FEJES JÁNOS volt lajosmizsei lakos, \ életének 99. évében csendesen elhunyt. Temetése 2008. március 19-én, | 11.00 órakor lesz a lajosmizsei temetőben. ______________A gyászoló család. GY ÁSZHÍR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Munka és küzdelem volt az egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY LAJOSNÉ TÓTH MARGIT életének 77. életévében hirtelen elhunyt. Temetése 2008. március 20-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátokna szomszédoknak, ismerősöknek, akik SZIGETI IMRE temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. GYÁSZHÍR A gyászoló család. I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagypapánk, BALOGH JÓZSEF a ballószögi Aranykor Idősek Otthonának lakója, 95 éves korában elhunyt. Temetése március 19-én (szerdán), 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506- 818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 76/505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSM1ZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház 78/482-763. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, MiklayJenő, 20/942-1025. A szavunkat admk! Petőfi Népe j Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APU® INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-303. ........................ * *930655* BÁ TASZÉK központjában egy telken 2 családi ház, egyben eladó. Lakáscsere is érdekel. 74/491-305.--------------------------- *934543* EG ER mellett szép cs.ház ea. 30/695-3065.------------------------------ *915119* Ke cskemét központjában, a Petőfi S. u. 14. szám alatt 184 m’-es üzlethelyiség (jelenleg Ágyak Háza) kiadó! Érdeklődni: 06 30/219-4630 a ELADÓ lakást vagy házat keresek Kecske­méten. Marozsi Sándor 30/640-1180.-----------------------------------------*934536* HE LVÉCIA, Szabó Sándor telepen szerkezetkész családi ház eladó. Ár: 12,8 M Ft, 20/9894-682. ......................... *934593* HE TÉNY és Kerekegyháza közötti betonúthoz 800 m-re 2900 m2 területen bekerített, össz­komfortos tanya nagy melléképülettel 7 M Ft­ért eladó, 20/974-7320.---------------------------------------------T-----------------*934702* KA JSZIBARACKOS eladó. Tel.: 76/480-663----------------;----------------------------------------------*918985* KE CSKEMÉT, Csokor u.-i 47 m2-es II. em.-i 1,5 sz. lakás garázzsal eladó. 70/326-0050-------------- *922967* KE CSKEMÉT-MATKÓN tanyás ingatlan eladó nagy kerttel, 3, hold gyep, 1 hold szántó. 30/381-1012, 30/922-1464.--------------- *934664­Ke cskemét, Széchenyivárosban, kellemes helyen 64 m2-es, tágas, 1+2 félszobás, étkező-előteres, zártfolyosós rendszerű lakás áron alul sürgősen eladó. Szo­bák belső térre, dombra néznek, erkély, napemyős, nyílászárók redőnyösek. 30/326-2375..9!6M5. KECSKEMÉTEN azonnal beköltözhetően eladó 2 szobás, III. em.-i, Akadémia krt.-i távfűté­ses, egyedi hőszabályzós lakás. 20/9-421- 484,-----------*-------———-----------------------------*913099* KE REKEGYHÁZÁN eladó központhoz közeli rendezett családi ház. Érd.: 06-20/596-12- 96.------------------------ *934583* KE CSKEMÉT, Nagykőrösi u.-i fszt.-i 39 m2-es felújított lakás eladó. 70/326-0050.----------------;---------------------------------------------*922967* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-------------------------------*934611* KE CSKEMÉT, Vacsi közön 69 m!-es, I. em.-i, 2.5 szobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses lakás felújított állapotban+16.m2-es garázs (pince, víz, villany) eladó. 30/299-5680.-----------------------------*934463* VÁ ROSFÖLDÖN 3 szobás családi ház, különbejáratú 200 m2 gazdasági épülettel, ka­mionbeállási lehetőséggel, 2 db villanyórával, műhelynek, raktárnak kiválóan alkalmas, sür­gősen eladó: 18 M Ft. Ili.: belterületi telek, amellyel összekapcsolható az előző ingatlan eladó, 2,3 M Ft. 30/2448-520.-----------------*896544* 6.5 HA meggyes Kunbaracson eladó. 30/249- 5235.--------------- *934345* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉT, Dobó krt.-on 103 m2-es üzlethe­lyiség kiadó. 76/483-272, 30/525-3834,----------------------------------*926472* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT Vacsiközi üres nappali + 3 félszo­bás, 2 fürdőszobás, duplagarázsos sorházi la­kás kiadó április 1-jétől: 100 E Ft + rezsi. Tel.: 20/928-9349,----- *66000* KE CSKEMÉT, Izsáki úton 1 szobás összk. lakás kiadó, 76/495-650,-------------------------:----------------—----;-----------*934668* KM ÉTEN 1,5 szobás lakás kiadó. 70/326- 0050-•922967* ALBÉRLETET KERES KISEBB házat bérelnék Jánoshalmán, később megvásárolnám, 2 M Ft-ig. 70/587-8705. *934556* JÁRMŰ IVEC0 Euro Cargo 120 E ponyvás tgk. összt. 121 eladó. 30/9580-282---------------------------------------------------------------*934634* DAIHATSU Sharade 960 cm3,5 ajtós, 19 éves, vizsgával eladó: 100,000 Ft 70/398-7702.---------------------------------------------------------------*934786* F. DUCAT0 2,5 TD, '98-as, 3 fős, platós, 1,4 M Ft, hitelre is eladó, 20/3-311-187.-----------------*934212* LA KÓKOCSIK kedvező áron. 06-70/455- 7392.----------------------------■----------------------------------*924375* MA N 12.224 ponyvás tgk. összt. 12 t eladó, 30/9580-282,------------------------------------------ — *934634* MP A 6,5 t-ás pótkocsi piros rendszámmal, ér­vényes műszakival, '93-as Maruti eladó. 76/324-178, 30/476-6770.---------------------------------------------------------------*934169* OL CSÓ Simsont keresek, T.: 70/7724-193 —-----------------------------------------------------------*934766* SKODA Fabia 1.4 PDTDI lépcsöshátú, lakkfekete, bézs belső, emelt erősített futó­mű, vonohorog, klíma, el.ablak elöl-hátul, 1. tulajdonos eladó. Ár: 2,2 M Ft I: 06-30/242- 0330 *934487* UTÁNFUTÓT olcsón! 06-20/9530-663.---------------------------------------------------------------*930692* VW T4 '92-es 3x2 m-es platóval, ponyvával, vonóhoroggal 1 év műszakival eladó: 700 E Ft T.: 06-30/242-0330 ..................*934487* WW W.autokar.hu Tel,: 20/931-7400---------------------------------------------------------------*932727* GÉ PEK , PIROS rendszámú lassújárművet vásárolnék (dízelt). 70/614-9192.---------------------------------------------------------------*934495* KÖRBÁLÁZÓ Welger hevederes: 30/457-5055.----------------------:----------------------------------------*932044* a K-25 Zetor piros rendszámmal, 2 év mű­szakival eladó. 20/570-9752,---------------------------------------------------------------*934756* B LOVAS kocsi, 12 soros vetögép, 3 táblás könnyűfogas, 2 táblás nehézfogas, 2 db eke­kapa eladók. 30/354-7254, 76/371-672.-------*934595* MT Z targonca eladó. 30/3598-295.---------------------------------------------------------------*934505* MTZ 80 panorámafülkés eladó. 20/375- 0721.-•934374* 8 RÁBA motor, ZT 323-as traktor és talajma­ró eladók, 30/9853-529.---------------------------------------------------------------*934694* 8 XT tárcsából átalakított V tárcsa, 500 UNHZ markoló és kisbálás szalma eladók. 20/9472-162.------------------------------;--------------------------------*934671* 81 6 hl Novor szántóföldi permetező eladó vagy kisebb csere érdekel. 20/4955-519.---------------------------------------------------------------*934700* 8 442-es kisbálázó és állatszállító kocsi el­adó. 30/5710-496.-------------------------------------- *934603* ÁL LÁST KÍNÁL A CASINO Kecskemét Kft. (6000 Kecskemét, Kossuth tér 3.) érettségizett, elektronikában jártas rendészeti, valamint pénztárosi munka­körbe munkatársakat keresünk. Előny: valutapénztárosi vizsga. Jelentkezni lehet: 76/480-160 telefonon, 10-15 óráig. *934155* ANGOL tudással, kereskedelmi, marketing vagy közgazdasági végzettséggel keresünk munkatársat. Fényképes önélatrajzot a rontgen@t-online.hu címre kérünk.----- ---------------—-----------------------------------*934780* A FÜRGE Diák Iskolaszövetkezet diákokat ke­res nyári - élményfürdői munkára, folyamatos adminisztrációs munkára, gyári munkákra. Év­halasztó, -évismétlő diákok jelentkezését is várjuk! Jelentkezés: Kecskemét, Hoffmann J. u. 13, Telefon: 76/320-761, 70/370-1002, 70/370-1010-------------------------------------------------------------*934395* A JÉGSZILÁNK KFT. (Kecskemét, Matkói u. 18.) mirelit nagyker raktárvezetői állást hir­det. Elvárások: - legalább középfokú végzett­ség, - szakmai gyakorlat. Jelentkezés: Gara Mihály 30/278-7668. Beton-Star Kft. 6000 Kecskemét, István kir. krt. 24. keres azonnali belépéssel építőmérnöki végzettséggel rendelkező munkavállalót, kecskeméti tervezőirodájába. Számítógépes tervezési gyakorlat szükséges. NEMETSCHEK progam ismerete előny. Jelentkezni a 06-76/414-660-as telefonszámon lehet. A KEFAG ZRT Észak-Kiskunsági Erdészete gya­korlattal rendelkező munkatársat keres általá­nos ügyintéző, bérszámfejtő munkakörbe. Munkavégzés helye: Kerekegyháza. Az állás betöltésének feltétele: mérlegképes könyvelői végzettség. Érdeklődni lehet a 30/689-73-49- es telefonszámon.------------;-----------------------------------------------—*934242* A KKFHÁZI Hungary-Meat Kft. min. középfokú közgazdasági érettségivel, sz.gépes ismerettel (word, excel) rendelkező munkatársat keres könyvelői munkakörbe. Érd.: zsuzsa.seres@hungarymeat.hu, vagy 70/539- 93-50. A MOZAIK Kiadó főállású területi képviselőt keres Bács-Kiskun megyébe. Feltétel: pedagó­gusi végzettség, az elmúlt 5 évben aktív peda­gógusi gyakorlat, határozott fellépés, jó kom­munikációs képesség, jogosítvány. Fényképes pályázatokat a 6701 Szeged, Pf.: 301. címre várjuk vagy a kiado@mozaik.info.hu email címre jövedelemigény megjelölésével. Szerezzen európai ty számítógép-használó AKCIÓID bizonyítványt ajándék angol nyelvtanfolyammal I 210 órás, nemzetközileg elfogadott ECDL-tanfolyamot indítunk kezdőknek. Ara: 99.900 Ft (13. OOO Ft/hA) + vd. Ha most jelentkezik, 60 órás angol kezdő nyelvtanfolyamot adunk ajándékba! Karrier Továbbképző Bt. ,.s | Kmét, Nagykőrösi u. 12. III. cm. 76/504-497.P www.karricrkcpy-o.hu A SZÍJÁRTÓ Bt. kerekegyházi telephelyére azonnali belépéssel felvesz C és E kategóriás jogosítvánnyal és gyakorlattal rendelkező fia­tal férfi gépjárművezetőt. Tel.: 06-30/9-859- 665 ________________________________________*934372* AT RENKWALDER-MULTIMAN Személyzeti Szol­gáltató Kft. értékesítési képviselő munkakör­be keres munkavállalót. Feltétel: érettségi, ha­sonló munkakörben szerzett tapasztalat. Ér­deklődni: 20/389-2299. Önéletrajz küldése: HuJobKecskemet@trenkwalder.com Nyilván­tartási szám: 29338/2000-0100 •934764* AKAR extra jövedelmet keresni? Pozitív gondolkodású? Értékesítést! múlttal és gépko­csival rendelkezik? Akkor legyen a csapatunk­ban! Nagy múltú kecskeméti ingatlan és pénz­ügyi profillal rendelkező cég kínál Önnek biz­tos megélhetést főállásban. Érdeklődni: 20/3444-333. —'-------------------------------------------.--------------*927013* AS ZTALOST felveszek Kecskemét. 30/617- 0054------------------------ _ _ *934092* AZ ONNALI külföldi munkalehetőségek Európai Unióban. Tel.: 06-20/261-0794 —------------------------------------------------í------*934100* BÁ DOGOST va© bádogos segédmunkást kere­sek felvételre. 30/9358-705.------■---------------------------------------------------------*934431* BE LFÖLDI fuvarozó cég C, E kategóriás jogo­sítvánnyal, nehézgépkezelői végzettséggel te­hergépkocsi-vezetőt keres! Előny: ADR vizsga. Érdeklődni: 06-20/4-838-006.------------------------------------------------------4------*934566* BE UGRÓ pultost keresek Kerekegyházára. 20/771-6465,---------------------- *934165* BO RPALACKOZÓBA üzemvezetőt keresek. Béla Borászat-lmrehegy. Tel.: 20/938-6161------ *934686* CN C esztergályost és gépszerelőt kecskeméti munkahelyre keresek. 20/9-440-510.-*------,—;--------------------------------------------------*934120* DR YVIT munkára keresünk "kőműves és szo­bafestő" szak- és betanított munkásokat. Többéves múlttal rendelkező kft. Szélhámos­ok kíméljenek! 20/96-96-103. —--------------------------------------------1------*934095* ÉL ELMISZER nagykereskedés keres gyakorlat­tal rendelkező sofőrt C kategóriás jogosítvány­nyal, áruterítés céljából. Jelentkezni lehet az: info@fairker.hu ;------------i-------------------------------!----------14----*934534* ÉL ELMISZER nagykereskedés keres többéves szakmai tapasztalattal területi képviselőt, önálló, kreatív munkavégzéshez. Jelentkezni lehet az: info@fairker.hu ............*934534* Francia tulajdonú izsáki cégcso­port az alábbi munkakörök betöl­tésére keres munkavállalókat: húsfeldolgozó üzemébe Izsákra: műszakvezetőt, húsfeldolgozó szakmunkások, minőségellenőr higiénikus, karbantartó lakatos, raktáros (emelőgép kezelő), taka­rítónő, belföldi tehergépkocsi-ve­zető, üzemi adminisztrátor. Izsákra, irodai munkára: 1 fő ügyintéző-adminisztrátor fel­használó szintű számítástechni­kai ismeretekkel. Jelentkezni le­het: izsak@sylvain.hu e-mail cí­men szakmai önéletrajzzal, vagy levélben: Sylvain Kft. 6070 Izsák, 1623/5 hrsz. Tel.: 76/569- 196.932868* GÉPJÁRMŰVEZETŐKET (E kategóriás jogosít­vány, ADR bizonyítvány szükséges) KERES FLOTTABŐVITÉS MIATT, BELFÖLDI FUVARO­ZÁSRA KECSKEMÉTI KÖZPONTÚ DINAMIKU­SAN FEJLŐDŐ KÖZÚTI FUVAROZÓ CÉG. ÉRD.: TÓTH GYULA ÜGYVEZETŐNÉL I: 30/690- 0462, munkanapokon 8-16 óráig!!----------- *934672* 8 GÉPJÁRMŰVEZETŐT keresünk nemzetközi viszonylatra. Feltétel: érvényes C + E kategó­ria, TIR, gyarkorlat. Érd.: 77/492-035, 30/9- 381-407.------------------------------------------:--------------•—*934579* GY AKORLATTAL rendelkező esztergályost azon­nali belépéssel felveszünk. Dextron Kft. 6000 Kecskemét, Szent István város 15/A Tel.: 76/508-484-----------------------------------*----------------------!—*934293* GY AKORLATTAL rendelkező nemzetközi sofőrö­ket keresünk. 30/9-531-826,----------------------------------------------------------•—*934363* • ÉR ETTSÉGIVEL rendelkező területi képviselőt keresünk. Érdeklődni: 30/598-2330. Önélet­rajzokat várjuk kovacsne.anett@cfh.hu.----------- *66000* GY AKORLOTT C0 hegesztőket keresek kecske­méti munkahelyre. 20/985-7657.-------------------------------------------*934783* HI DEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk vi­déki, nehéz fizikai munkára, kiemelt bérezés­sel, folyamatos munkavégzésre. Érd.: 8-17 óráig, a 76/508-593 telefonszámon.-------------------------------------------------------*926491* HIDRA-SOR KFT. Kecskemét, Szegedi út 24. azonnali belépéssel felvesz esztergályos szak­munkást, CNC gépbeállítót, CNC gépkezelőt, hegesztő szakmunkást, géplakatos szakmun­kást, szerelőlakatos szakmunkást, autófénye­ző szakmunkást, elektroműszerész szakmun­kást. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Oskolásné Kovács Éva munkaügyi osztály, Tel.: 76/487-187, 40-es mellék, — ------- *920913* IN FORMATIKAI jellegű tevékenységhez keresünk társakat. Itt jelentkezhetsz: uzletek@terminator.hu---------------------------------------------------------------*934565* JÓ KOMMUNIKÁCIÓS képességgel rendelkező, lendületes, aktív munkatársat keresek értéke­sítésre. Változatos tevékenység, magas kere­seti lehetőség. 06-70/321-7334.-------------------->-------------------------*934461* JO GVÉDELMI zrt 3 fő területi képviselőt és 1 fő vezetőjelöltet keres, min. érettségivel, 25 év felett, Kecskemét és környékéről. 70/619- 4512.---------------- *928326* JU HÁSZT, juhász házaspárt keresek ottlakással. 06-30/981-9761. •934044* KECSKEMÉTEN állandó ügyeletes gyógyszertár gyógyszerészt és expediáié asszisztenst keres azonnali felvétellel. 30/249-5229.-------- *934627* KE CSKEMÉTEN belvárosba kozmetikust, fod­rászt keresek váltott műszakba. 20/460- 7956,-----------------------------------:---------------------------*934636* KE CSKEMÉTEN újonnan nyíló fogyasztó szép­ségszalonunkba önállóan dolgozni tudó agilis, fiatal kolleganőket keresünk. Fényképes be­mutatkozást kérünk. "Tavaszi kezdés" jeligé­re Tempó Szerk. Kmét, Szabadság tér 6.----------------- *934609* Kecskem éti gépjárműfinanszírozó iroda, hi­telügyintézőt keres. Feltételek: min. középfokú végzettség, szá­mítógépes ismeret, B kát jogosít­vány. Fényképes önéletrajzokat a "AUTÓHITEL" jeligére a szer­kesztőségbe kérjük..934327. KECSKEMÉTI cég keres E kát. vezetői enge­déllyel rendelkező tehergépkocsi-vezetőt, ne­hézgépkezelői vizsgával. 30/417-53-70.-----—------------------—-----------------------------*934515* KE CSKEMÉTI iskolabüfébe eladót felveszünk. Érd.: 06-20/429-0644.------------------ *934442* KECSKEMÉTI kereskedelmi cég munkatársat keres belső folyamatellenőrzési pozícióra. Fényképes önéletrajzokat a mig@trade-eu.eu e-mail címre várjuk.--------------------------- *934592* KE CSKEMÉTI kézi autómosóba fiatal férfi munkaerőt keresek. 20/9-623-872. —— — *932899* SZAKKÉPESÍTÉSSEL vagy gyakorlattal rendel­kező pályakezdő hölgyet keresünk teremedző­nek 4 órás vagy 8 órás munkakörbe. Jelentke­zéseket várjuk a 70/381-1581 telefonszámra.---------------------------------------------------------------*66000* KECSKEMÉTI kereskedelmi cég munkatársat keres kereskedelmi vezető pozícióra. Fényké­pes önéletrajzokat a mig@trade-eu.eu e-mail címre várjuk. *934592* KECSKEMÉTI zöldségboltba szakképzett el­adót keresünk részmunkaidőbe. 20/9-186- 776.---------------------------------------------------------------*932740* KERESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. sakraf@vipmail.hu-------*932221* KF T. keres jó kereseti lehetőséggel kül- és bel­földi munkára építőipari szakmunkásokat kő­műveseket burkolókat ácsokat vízvezeték-sze­relőket, továbbá, minősített CO-hegesztőket, AWI-hegesztőket kiemelten jól kereső cedes he­gesztőket, csövön szerzett gyakorlattal, valamint szerkezeti lakatosokat. Érdeklődni: 56/342- 033,20/347-1351 vagy 70/598-1175.--------------------------------------------------------------*934435* KM ÉT, helvéciai útnál lévő baromfivágóhíd ke­res ügyeskezű női III. hentes dolgozókat. Jó ke­reseti lehetőség. Tel.: 30/915-4723 — —*934047* KOZMETIKUS mellé műkörmöst, pedikűröst keresek Kecskemétre. 06-20/488-0596.---------------------------------------------------------------*930589* KÖLTSÉGVETÉSI intézmény oktatástecnikai feladatok ellátására, elektroműszerész vég­zettséggel rendelkező munkavállalót keres. Bérezés - KJT szerint. Jelentkezni a hirdetőbe "Iskola" - jeligére 2008. máricus 20-ig lehet.--------------------------------------------------------------*933143* KÖ RNYEZETVÉDELMI cég min. 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező férfi területi képviselőt (üzletkötőt) keres. Feltételek: kecskeméti va$ közvetlen környéki lakhely, jogosítvány. Szak­irányú végzettség előny. Fényképes önéletraj­zát a Design Kft., Kecskemét, Ipar u, 6,, vagy az info@designkft.hu címre várjuk.----------------------------*934306* LA BORASSZISZTENSI munkakörre ve^észtechni- kusi vagy környezetvédelmi középfokú végzett­séggel munkatársat keresünk Városföldre. Labor tevékenységhez adminisztratív feladatok elvég­zése is kapcsolódik. Tel.: 76/474-014---------------------------------------------------------------*933998* LADÁNYBENEI üzemünkbe női, férfi cukrászt felveszünk! T.: 30/249-24-33------;-------------------------------------------------------*928673* LA DÁNYBENEI üzemünkbe szakképzett vagy betanított péket keresünk! T.: 30/249-24-33-------------------------------------------*923673* LAJOSMIZSEI autómosóba fiatal férfi dolgozót keresünk! T.: 30/9-530-079---------------------------------------------------------------*934158* LA KATOS (szerkezeti) szakmunkásokat keresünk gyakorlattal, azonnali belépéssel Kecskemét kör­nyékére, Érd,: 53/383-065,30/232-23-32. —-----------------------------------------------------------*934682* ME ZŐGAZDASÁGI munkára ottlakással házas­párt keresek, traktorozni tudó előnyben. 06- 30/981-9761.---------------------------------------------------------------*934044* MU LTINACIONÁLIS cég céltudatos, karrierköz­pontú, min. érettségivel rendelkező (diplomások előnyben) munkatársakat keres átképzéssel (Kecskemét, Kalocsa, Baja). Kiemelkedő kerese­ti lehetőség. Érdeklődni: 06-30/302-9148.---------------------------------------------------------------*930098* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 FI; egy évre: 23.940 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft,, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom