Petőfi Népe, 2008. március (63. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-12 / 61. szám
4 RIPORT PETŐFI NÉPE - 2008. MÁRCIUS 12., SZERDA Luxuséletvitel - de a bankszámla üres végrehajtás Tanulságos történetek, azaz itt a lehetőség, hogy ezúttal mások kárán tanuljunk Számtalan módon keveredhet valaki adósságba, és ugyanennyiféleképpen válhat károsulttá is. Történeteinkből kiderül: mit mondanak a jogszabályok a végrehajtással kapcsolatban, és hogyan szlalomoz- nak köztük egyesek. Gál Zita Két és fél éve jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy Mátyás 15 millió forinttal tartozik Bélának. (Az egyébként kecskeméti szereplőknek természetesen nem ez az igazi nevük.) De Béla hiába nyert, pénzétől egyre távolabb kerül. Közben Mátyás nem bujkál: 25 millió forintértékű terepjáróval járkál, és 60 milliós házban lakik. Béla azért döntött úgy, hogy elmeséli történetét a Petőfi Népének, mert szeretné megadni a lehetőséget arra, hogy mások az ő hibájából tanuljanak.- Kőműves vagyok. Több mint három éve megbízást kaptam Mátyástól, hogy a családi háza mellé építsek egy mellék- épületet. Nem valami ólat kell elképzelni, hanem egy tizenötmillió forintos ingatlant. Láttam Mátyás életvitelén, hogy bőven van pénze, a munka meg kellett. így - felelőtlenül - belementem abba, hogy utólag fizessen. A tüzépen régóta ismernek, a nevemre ideadták az anyagokat, elkészült a ház. De Mátyás megmakacsolta magát és nem fizet - meséli Béla, akinek azóta saját házát is el kellett adnia a tartozások rendezésére. - Az a legrosszabb az egészben, hogy Mátyás azóta is itt él az orrom előtt. Naponta látom a luxusterepjárójával, mégis tehetetlen vagyok - sorolta a károsult, akinek lassan a vagyona mellett az egészsége is ráGyakori eset: az adós luxuskörülmények között él, azonban nincs semmi a nevén, nem lehet tőle semmit lefoglalni. megy erre az ügyre. A bíróság természetesen kiadta végrehajtásra a tartozás rendezését, mégsem sikerült egy vasat sem behajtani a gazdag ügyféltől. Felbérelt verőlegények Béla azt gyanítja, hogy Mátyás valamit mutyizhatott a végrehajtóval, hiszen a lefoglalások megkezdésének lehetséges időpontja után valamiért két hónap türelmi időt kapott. Ez idő alatt saját nevéről mindent leíratott, egyebek mellett azt a terepjárót is, amit azóta is használ. Az ügy pikantériája, hogy kiderült: Mátyást is nyomasztja a tartozás. Megpróbálta rendezni a konfliktust a maga módján. Legépelt egy papírt Béla nevében, amin a kőműves elismeri, hogy hiánytalanul megkapta a 15 millió forintot Mátyástól. A papírt fogták a felbérelt verőlegények, és indultak, hogy aláírassák Bélával. Egy építkezésen találták meg. A keményfiúknak viszont nem volt szerencséjük: Béla éppen egy őrző-védő vállalkozás tulajdonosának házát építette, aki történtesen a helyszínen volt és segítséget hívott. A nehézfiúk elmentek, de a papír ott maradt Béla kezében. A bizonyítékként szolgáló papír és az ügy bíróság elé került, a jelenlévők vállalták is a tanúskodást, Béla mégsem jutott közelebb elveszett pénzéhez.- Mátyás nemcsak nekem tartozik. Az elmúlt évek küzdelmei alatt összehozott a sors másokkal, akikkel hasonlóan elbánt. Éppen egy éve, hogy összegyűjtöttünk minden papírt, végzést, ítélelet, nyilatkozatot és bizonyítékot. A csomagot átadtuk a rendőrségnek egy feljelentés mellékleteiként. Mit gondol, mi történt azóta? - kérdezi Béla, és tekintetéből tudom a választ: semmi. Válás dupla buktával Irén elvált férjétől, Sándortól. Ötéves kislányuk az asszonynál maradt. Eltelt pár hónap, tompultak a sérelmek, és az asszony bé- külést kezdeményezett Sándor nagy örömére. A pár újra összeállt, és az asszony azt mondta: költözzenek megint össze, vegyenek közös lakást! Sándornak volt pénze, amit odaadott az asz- szonynak. Keressen ő lakást! Irén talált is, leelőlegezte és megkapta a kulcsokat. Az újra összeállt család beköltözött a lakásba, de Irén a foglalónál többet nem adott az eladóknak. Pár hét elteltével Sándorral újra összevesztek, aki elköltözött a lakásból. Az ingatlan pórul járt tulajdonosai végrehajtóhoz fordultak, hogy vagy a pénzt szerezzék meg nekik, vagy a lakást ürítsék ki. Az intézkedést megneszelte Irén, aki addigra már hónapok óta a ki nem fizetett lakásban élt lányával. És még mielőtt bármi történhetett volna, fogta a kislányt, és külföldre távozott. Felkerestük azt a végrehajtót, aki ebben a furcsa ügyben eljárt. Megtudtuk: az ostor végül Sándoron csattant. - Irént nem találtuk és azóta sem találjuk sehol - meséli a végrehajtó. - Csak annyit tudunk, hogy külföldre távozott a kislányával, amit meg is tehetett, hiszen a gyermeket a válás után az ő felügyeletére bízta a bíróság. Valakin mégis fogást kellett találnunk, hiszen a lakás tulajdonosai Irénék miatt vesztették el kiszemelt lakásukat. Nem maradt más, mint Sándor, aki - ha csak pár napig is - szintén lakott a lakásban. Az elhagyott férfi most egy tanyán él, nincs vagyona, a lakásra adott pénzt Irén magával vitte külföldre. Egyedüli bevétele a rokkantnyugdíja, azt foglaljuk le, és abból próbáljuk kártalanítani a lakás tulajdonosait. Örökölt haszonélvező Egyik olvasónk, T. Márta egy la kás felét örökölte távoli, jóformán ismeretlen rokonától a fővárosban. A lakásban lakott egy számára ismeretlen ember, aki viszont haszonélvezeti joggal rendelkezett. Mint ismert: ez a jog a tulajdonjognál is erősebb, a haszonélvezőt „csak úgy” nem lehet kitenni a lakásból. Olvasónknak ez meg sem fordult a fejében, mint ahogy az sem, hogy az illető nem fizeti a rezsi- költségeket. Márta erről nem tudott, hiszen a felszólítások - igaz, az ő nevére, de - a fővárosi lakás címére érkeztek. A haszonélvező pedig ahogy megérkeztek a levelek, azzal a lendülettel dobta is ki őket. A fizetési meghagyással is így tett, amit a társasházközössége indítványozott, hiszen a lakás után akkor már régen nem kaptak közös költséget. A levelek pedig csak jöttek Márta nevére. A törvény szerint két megkísérelt kézbesítés után öt nappal kézbesítettnek tekintik a levelet. Márta addig semmit sem tudott a helyzetről, amíg vidéki lakásában meg nem jelent a végrehajtó, és a hiányzó közös költség értékében le nem foglalt vagyontárgyakat. Márta természetesen bírósághoz fordult. Ügyvédjével arra hivatkozott, hogy a Ptk. szerint a haszonélvezőnek kell a közös költséget fizetnie. Hivatkozásuk pontos volt, a pert mégis elveszítették, mert a társasházi törvény szerint a tulajdonos hivatott a költség fizetésére. A bíróság - indoklása szerint - azért az utóbbi törvényt vette irányadónak, mert az specifikusan foglalkozik a társasházi viszonyokkal, míg a Ptk. általánosságban. A haszonélvező azóta sem fizeti a költségeket. Tegyük fel, hogy Iksz tartozik Ipszilonnak tízmillió forinttal! A témával kapcsolatban jogi szakértőt is megkérdeztünk. Dr. Nagy Rajmund ügyvéd a „végrehajtás” szó hallatán sorolni kezdte a sajátosságokat: - Nem csak anyagi tartozás kerülhet végrehajtókhoz. Le lehet például foglalni követeléseket, vagy meg lehet kísérelni például kiköltöztetni egy családot egy jogtalanul használt lakásból. Ez mind a végrehajtás tárgykörébe tartozik - mondta az ügyvéd. Kiemelte: nem szabad összekeverni a magánszemély tulajdonát a vállalkozásának a tulajdonával, hiszen az már egy másik jogi személy. - Tegyük fel, hogy Iksz tartozik Ipszilonnak tízmillió forinttal! Iksz nevén nincs semmilyen vagyontárgy, nem tartozik neki senki, állandó jövedelemmel, nyugdíjjal vagy rokkantnyugdíjjal sem rendelkezik (amik egyébként lefoglalhatóak). Fele részben tulajdonosa viszont egy csavargyártó kft-nek Ez esetben az üzletrészét megpróbáljuk elárverezni, amiből akár reményünk is lehet a pénz megszerzésére, ha a vállalkozás birtokában értékes gépek, vagy élő, értékes szerződések is vannak A részletekben bújik meg az ördög - a kínai vázát épp eladták általában nem éri meglepetésként az embereket, ha végrehajtást rendelnek ki vagyonukra. Dr. Miklós Ramóna ügyvéd elmondta: ha időben elkezdi az illető a „tisztogatást”, sajnos, simán megúszhatja a lefoglalásokat Akiket viszont hirtelen ér a felismerés, általában ajándékozással vagy gyors eladással hozakodnak elő. - A nagy értékű kocsik eladása kifejezetten divatos ilyen szorult helyzetekben. Azért gyors és praktikus ez a megoldás, mert az autók adásvételénél a vevőnek kell intéznie az átíratást így vissza lehet dá- tumozni egy szerződést úgy, hogy csak az átíratás hiányzik Más a helyzet, ha sikerül bizonyítani, hogy a delikvens a határidő után mentette ki a vagyonát. Az ilyen cselekmény A polgári törvénykönyvbe ütközik ezeket a szerződéseket érvényteleníteni lehet A „kielégítési alap elvonása” pedig bűncselekménynek is minősülhet Arra is gyakran hivatkoznak hogy értéküket - például egy kínai vázát - éppen eladták hozzátartozójuknak A jog szerint ilyenkor vélelmezni kell, hogy nem történt pénzmozgása Nemzetközi beruházásban kamatoztatják a tudásukat Ganzair kft. A kiskunhalasi cég szakértő a kompresszorok, aggregátorok tervezésében, gyártásában Amerikai és finn partnerekkel közösen vesz részt egy algyői gáztározó építésében a GanzAir Kft. A saját fejlesztőgárdával dolgozó halasi cég számára ez nem csak anyagi, hanem szakmai elismerést is jelent. Az erős fejlesztői hagyományokkal bíró GanzMávag egyik utódjaként megalakult, jelenleg 67 főt foglalkoztató vállalkozás a kompresszortechnikai eszközök - sok esetben egyedi - tervezésére-gyártására, illetve forgalmazására szakosodott. Ezen kívül néhány éve dízel és gázmotoros áramfejlesztő aggregátorokat is forgalmaznak. Tavalyi árbevételük 1,2 milliárd forint volt, aminek 35 Az Ipari gázkompresszorokat leginkább Szlovákiába és Csehországba exportálják. százaléka az exportból, 30 százaléka a szervizből és a tartalék alkatrészek forgalmából, 35 százaléka pedig az egyéb belföldi értékesítésből származott. Gidai lános ügyvezető igazgató elmondta, legjelentősebb munkájuk jelenleg a MÓL égisze alatt zajló algyői gáztározóépítés, amelyben amerikai és finn partnerekkel dolgoznak együtt. Nem ez az első olyan nagyértékű megbízás, amely jelzi: a szakmán belül elismerik a GanzAir kvalitásait. A cég kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezik - Halason gyártják például a svájci Stadler motorvonatok fékkompresszorait. Ezenkívül a balti államokba is több tucat fékkompresszort szállítanak évente; Romániába, ahol saját leányvállalatuk van, mintegy 100 darabot értékesítenek ebből a berendezésből; továbbá megrendeléseket teljesítenek a szerb és montenegrói vasúttársaság és más állami vállalatok számára, Újvidéken pedig saját irodát nyitottak. Az ipari gázkompresszorokat leginkább Szlovákiába és Csehországba exportálják - a megrendelések nagy száma miatt egy új szerelőcsarnokkal kell bővíteniük telephelyüket. Gidai János hangsúlyozta: ezenívül természetesen kiszolgálnak kis- és középvállalkozásokat is, legyen szó kompresszortechnikai rendszerek vagy áramfejlesztő aggregátorok tervezéséről, gyártásáról. Az ügyfelek kényelmét szolgálja, hogy a cég szervizhálózata az ország egész területén 8-12 óra alatt képes orvosolni az eszközökkel kapcsolatban esetlegesen felmerülő problémákat. ▲ GANZAIR Kompresszortechnika Kft. 6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15. Tel.: 06-77/423-448 Fax: 06-77/423-348 www.ganzair.hu