Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-06 / 31. szám

BULVÁR & TÉVÉ PETŐFI NÉPE - 2008. FEBRUÁR 6., SZERDA Nyomozó tarolt a szemlén mozi Mundruczó Kornél Delta című filmje a kritikusok kedvence A nyomozó című alkotás nyerte a legtöbb díjat a filmszemlén Családi ezüst a Nemzeti Múzeumban több MINT száz ötvösreme­ket mutatnak be tegnaptól az érdeklődőknek a Nemze­ti Múzeum Családi ezüst - Asztali ezüstök a 18-19. szá­zadból címmel látható ki­állításán. A tárlat tárgyai nem csupán az egykori lakomák hangulatát idézik fel, hanem fontos történel­mi, iparművészeti doku­mentumok is. Befejezik a sztrájkot a forgatókönyvírók? hét végén befejeződhet az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja. A november óta sztrájkoló szerzőknek ugyanis a legkényesebb kérdésben, vagyis az internetre, mobiltelefonra írt tartalmak bérezéséről sikerült megegyezniük a producerekkel. Egy játékkészítő lehet a következő íírturista megkezdte a felkészülést a következő űrturista, Richard Garriott. Ő készítette az el­múlt másfél évtized kulti­kus fantasy szerepjátékát, az Ultimát. Garriott, akinek az apja is űrhajós volt, októ­berben indulhat útnak. @ további hírek; www.reggel.hu Lapzártánk idején ért vé­get a 39. Magyar Film­szemle. A díjkiosztón, ahogy a filmhéten is, Gigor Attila A nyomozó című alkotása arafta a legnagyobb sikert. Hegedűs V. Rita A vörös szőnyeg hiányzik egyedül az Oscar-díj hangulatá­hoz: amint feltűnik egy ismert arc, a fotósok azonnal rávetik magukat, vakuk világítják be a Millenáris Teátrum előcsarno­kát. A filmszemle díjkiosztó gá­láján nem csak a filmes szakma képviselteti magát, itt van Demszky Gábor főpolgármester és Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter is. Hajós András konferálása leg­inkább kabaréjelleget kölcsön­zött az eseménynek, ahol Heren­di Gábor, a Szemletanács elnöke értékelte a filmhetet. Szerinte döcögősen indult, de a végére fel­pörgött és izgalmassá kerekedett a 103 filmet bemutató szemle. Azt is elmondta: több mint 30 ezer néző váltott jegyet a filmek­re, számos pótelőadást kellett szervezni. A mozisok országos szövetsé­gének díját, amelyet a legtöbb nézőt vonzó alkotásnak jár, Sas tamás S. 0. S. szerelem című filmje kapta. A rendező azt mondta: a közönségfilm nem ki­szolgálja, haem szolgálja a né­zőt. Ezzel ellentétben a játékfil­mes zsűri elnöke, Klaus Eder német filmkritikus úgy véli: nem a nézőszám alapján kell megítélni egy alkotást. Példa­ként a nyolcvanas évek német filmtermését említette: ott a víg­játékok taroltak, míg külföldön a művészfilmek váltak ismert­té. Szerinte ez lehet a magyar filmek jövője is. A szemlén A nyomozó kapta a legtöbb tapsot, és 30 éves Gigor Attila filmje a díjak között is ara­tott. Megkapta a közönségdíjat, a Nagy Zsolt a Berlinalén noha A hét közepén kezdő­dő berlini nemzetközi film- fesztivál különböző hivata­los programjaiba idén nem került be magyar film, a hazai filmszakma képvisel­teti magát a Berlinalén - nyilatkozta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügy­vezető igazgatója. A BERUNALÉNAK ugyanakkor lesz egy magyar vonatkozá­sú, fontos rendezvénye is. A legtehetségesebb fiatal színé­szek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Shooting Stars programban ugyanis a jelölt kilenc fiatal és tehetsé­ges színész között Nag}’ Zsolt is ott lesz. Nagy Zsolt a Zu­hanórepülés című filmmel szerepelt a válogatásban, s kiemelkedő alakításáért esett rá a zsűri választása. diákzsűri díját, a legjobb forgató- könyvnek, a legjobb férfi szerep­lőnek, a legjobb vágásnak és a legjobb zsánerfilmnek járó Mo- ziverzum díjat. A külföldi kritikusok díját és a legjobb filmnek járó Arany Orsó díjat Mundruczó Kornél Delta cí­mű alkotása nyerte el. Képregénnyel tanítják Hitler uralmát és a holokausztot A német iskolások a múlt héttől képregényekből . tanulhatják Hitler hatalomra jutását és a holokauszt borzalmait. A Kere­sés (Die Suche) nevet viselő gra­fikus regény stílusa a belga Tin Tinhez hasonlít, ám a történet rejtélyes nyomozások helyett a Führerről és Auschwitzról szól. ■ A tervek szerint az összes német iskolában a könyv­ből tanítanak majd. A képregényeket Eric Heuvel rajzoló munkássága alapján, Hit­ler hatalomra jutásának 75. év­fordulója alkalmából, a Holland Anna Frank Központ megbízásá­ból készítették. A grafikus regé­nyeket Berlinben és Észak-Rajna- Vesztfáliában a 13-16 évesek tör­ténelemóráin segédanyagként használhatják majd. Ha a kép­regény sikeres lesz, a tervek sze­rint az összes német iskolában megjelenik majd. A regény egy kitalált zsidó család, a Hechtek történetét me­séli el: 2007-ben Esther Hecht el­meséli unokájának, Dánielnek, hogy szüleit a nácik miként tar­tóztatták le a második világhábo­rú kitörésekor, majd egy Bob ne­vű szomszédjukkal Auschwitz­ba deportálták őket. Esthernek később sikerült megszöknie a haláltáborból, de a szüleit meg­gyilkolták. ■ A tUr-Hét AJÁNLÁSÁVAL DÉLELŐTT RT L KLUB ^—B TnTSnHHHHHHH Ml "7 •'' ' ' 'v 7: * 777757 VIASÄTSS 5 ' S'fg'g.. 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.25 Műholdvevő a birkák közt (ausztrál vígjáték, 2000) © Fsz.: Sam Neill 6.00 Kurázsi 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.25 Betűbár 10.15 Teleshop 11.25 A dzsungel könyve 2. (amerikai kalandfilm, 1997) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © (amerikai sorozat - 150/70.) 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.05 Don Matteo © 11.05 Drága doktor úr © 5.50 Nap-kelte 9.02 Századfordító magyarok 9.55 Homokzene mesék 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 11.55 Zöld 7-es (30/3.) 6.50 A Vadmacska új élete © 7.50 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Jake és a dagi © 6.00 Világunk - Reggel 7.00 Duna tér 7.05 Kikötő (ism.) 7.30 Arcélek (ism.) 7.55 Nyolcvan nap alatt... 9.30 Malgret © 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Citytitkok (3.) © 6.55 Tengerek határán (8.) 7.55 Fotósuli (5-6.) 8.55 Szombat esti konyhaláz (15-16.) 10.05 Kikelet (5-6.) 11.05 Jamie menzája - Második menet (3-4.) DÉLUTÁN 13 .30 Dlsney-rajzfilm 14.00 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 M, mint muskétás © 16.25 Balázs- A szembesítőshow © 17.25 Mónika- A kibeszálőshow © 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place © 15.00 Száguldó vipera © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.00 Hetedik mennyország © (amerikai sorozat) 17.00 Bostoni halottkémek © (amerikai krimisorozat) 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Nemzetiségi magazin 13.35 Iskolatársak © 14.30 Nyugat 100 15.00 Kormányváró 15.30 Tinik, tenisz, szerelem © 16.00 Kisváros © 16.35 Ablak 12.15 Záróra 13.05 Mi a pálya? (7/4.) 13.30 Sorstársak 14.00 Vigyázz, kész, rajt! 14.30 A nemzet könyvtára 14.35 Az irodalom nyelve 14.40 Élet a magasban © 15.35 Legendák földje© 12.05 Trükkös hekus © 13.10 Az osztag © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 17.25 Szívek szállodája © 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.20 Masszázs-varázs 14.30 Az örökifjú lélek titka 15.20 Univerzum 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 12.00 Fotósuli (5-6.) A kertben; Állatok 13.10 Talp alá való városok 14.05 Citytitkok (3.) © Isztambul 15.05 Az embergyerek (3.) A beszéd 16.05 Szombat esti konyhaláz ESTE 18 .30 Híradó© Esti kiadás 19.05 Legyen ön is milliomos! Vetélkedő Műsorvezető: Vágó István 19.50 Fókusz® Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.10 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 18.00 Favorit© Utánunk a sztárözön 18.30 Tények ® Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.05 Aktív© 19.45 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 20.15 Shark - Törvényszéki ragadozó © (amerikai krimisorozat) 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.45 Bűvölet© 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.20 Modem képmesék 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Ó, testvér, merre visz az utad? © (amerikai film, 2000) 103" 16.05 A 20. század románcai 16.30 Membrán 16.55 Válaszd a tudást! 17.55 Zöld 7-es (30/3.) 18.00 Bestseller 18.30 Európa állatkertjei © 19.00 Kultúrház© 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre© 20.20 Zöld 7-es (30/3.) 20.30 Híradó este. Sport 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Emberi történetek © A mellem vagy az életem 20.00 Jó barátok ® (am. vígjátéksor.) 21.05 Femme Fatale © (am.-francia thriller, 2002) Fsz.: Antonio Banderas, Rebecca Romijn-Stamos, Peter Coyote, Eriq Ebouaney 18.15 A Vörös Pimpernel (angol sorozat -12/8.) © 19.05 Szerelmes Blume © (amerikai vigj., 1973) 111' Fsz.: George Segal 21.00 Híróra 22.00 Kikötő-extra 23.00 Titkok, titkok® (olasz film, 1985)91' 0.30 Párbeszéd a zenében - V4 dzsesszest 17.15 Jamie menzája - Második menet (3-4.) (ismeretterj. sor.) 18.15 Tengerek határán (ismeretterj. sor.) Szürke bálnák 19.15 Kikelet (5-6.) A kaliforniai sivatag; Görögország 20.25 Lényakták (3.) © Szárnyas lények ÉJJEL 22 .00 Lost-Eltűntek© (amerikai kalandfilmsorozat) 23.05 Alias © (amerikai a kciófi 1 m-sorozat) 24.00 Reflektor © 0.15 Bújj, bújj, gonosz! © (amerikai thriller, 2001) 21.15 Doktor House©© (amerikai sorozat) Kiskarácsony, nagykarácsony 22.15 Mi kérünk elnézést! 23.15 Médium © (am. misztikus krimisorozat) 0.15 Tények este 2 2 2 2 2 2 2 1.55 Modern képmesék 2.05 Szerda este 2.40 Kultúrház © 3.10 Lapozó © 3.40 Hírek. Időjárás 3.50 Sporthírek 4.00 Tv-taxi (ism.) 21.00 Rendezd meg a halálod! © (amerikai krimi, 2005) 82' 22.25 Egymillió fontos hangjegy 22.45 Ruanda kísértetei © (amerikai dok.-film - 2/1.) 23.45 Záróra 23.10 Kés/alatt © (amerikai sorozat) 0.05 Sírhant Művek ® (amerikai sorozat) 1.10 Femme Fatale © (am.-francia thriller, ismétlés) ' 1.05 Híróra (ism.) 2.00 Váltó 2.15 Mese 2.25 Töredékek (magyar ism.-terjesztő sor.) 2.45 Agora (ism.) 3.45 Élő népzene 26' 21.25 Különleges egységek (ismeretterj. sor.) 22.35 Károly herceg bolondériái © 23.30 Élet-halál kérdése © 0.30 Bob Geldof Afrikában 1.45 Különleges egységek © '0­i V* ! Or m ét,. vY ;f 11.25 Műholdvevő a... ausztrál vígjáték 23.15 Médium am. misztikus krimisorozat 10.05 Don Matteo olasz sorozat 14.40 Élet a magasban német ism.-terjesztő film 21.05 Femme fatale am.-francia thriller 18.15 A Vörös Pimpernel angol sorozat 19.15 Kikelet ismeretterjesztő sorozat íStTTBí ä— MAOTABATV MM IIEozat 11 ramrozEŰM*'- "Hű SPORT: v^l7ÍSlÍ|IÍt MINIMÄX biscóvSy • 13.05 Hírvilág. 1330 Paletta. 14.05 Különki­adás. 16.05 BBC Reporters. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Vonalban. 1830 Arcok a liftben. 19.00 Híradó. 1930 Iskolapél­da. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 lapzárta. 22.05 Arcok a liftben, 2230 Gyógy- Hír. 23.05 BBC-világhíradó. 2330 Iskolapélda. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 1350 Többet ésszel! 1630 Kaschmir Gold. 17.00 Te vagy az életem. 1755 Híradó. 18.15 Fórum. 1855 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikuszmost 21.15 A nó há­romszor. 22.10 Változások. 2255 Világkép. 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! 1530 Businessmix. 16.00 Játékháló. 17.00A kontroli. 1730 Dokumentumműhely. 18.00 Nyitott egyetem. 1830 Házibuli Attilával és vendégeivel. 1930 Virágzó Magyarország. 20.00100 év-100 kép. 2030 Hírháló. 21.00 A dzsungel törvénye. 23.00 Riválisok 3. - Nincs visszaút 1.00 Hírháló. 11.05 Megtalált városok (3.). 11.30 Kalauz. 13.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Aranykor. 1530 Út Santa Fébe (felir. am. film, 1940). 1735 Torreádorkeringő (angol vígj., 1962). 19.10 Alfa holdbázis (angol sci-fi sor.). 20.00 Az Angyal (angol krimisor.). 21.00 Snitt (mozimagazin). 2130 Két ezredes. 8.45 Német labdarúgás. 10.15 Holland lab­darúgás. 12.45 Labdarúgás. U21-es Eb. 15.15 Olasz labdarúgás. 16.15 Spanyol lab­darúgás. 17.15 Sakkmagazin. 17.45 Férfi kézilabda.Budapest Bank Liga. 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok. 20.30 Lab­darúgás. Anglia-Svájc. 23.15 Kézilabda. 6.00 Rajzfilmek. 15.05 Duda és Pocsolya. 16.55 Sam. 17.05 Frfi virágoskertje. 17.20 Erdei tanoda. 1735 Arthur. 18.00 Találjuk ki együtt apu és én! 18.05 Vándorvarangyok. 1830 Symfollies. 1835 Jane és a sárkány. 19.00 Pat és Stan. 19.05 Loopdidoo. 19.10 Hoiseland Lovasklub. 1935 Mentőosztag. 12.00 Ember alkotta csodák. 13.00 Brai- niac. 14.00 Everest. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Chop Shop. 17.00 Motorkerékpár- épitő vb. 18.00 Amerikai hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogy készült?. 21.00 A gyilkos nyomában. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 Veszélyes veisengés. WfflmMmmmMMMMMmmmfflmmmMfflmwmmmmxm

Next

/
Oldalképek
Tartalom