Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-29 / 51. szám
12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. FEBRUÁR 29., PÉNTEK GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR KÖSZÖNET „Nincs annyi könny, mely méltán elsirat, és szívünkre írt ad és vigaszt." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZEGEDI ANTAL a Honvédkórház volt főszakácsa életének 87., házasságának 61. évében, 2008. február 17-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 3-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy csak 1 szál virággal róják le tiszteletüket. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIR Tudatjuk, hogy SZÉKELY JÁNOSNÉ (ICA SZALONOS) végső búcsúztatása 2008. március 4-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A családja. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, TÓTH FERENCNÉ Böde Ilona temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, gyászunkban velünk éreztek. A gyászoló család. „Nehéz küzdelmes életed most pihenésre tér, Te voltál a megtestesült jóság, mely mindennel felér. Te voltál, kit sosem feledünk, szívünk mélyén örökké szeretünk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy jAK^CS ZOLTÁN ISTVÁN hetényegyházi lakos, életének 70. évében csendesen elhunyt. Temetése március 3-án, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Ki mindig fáradott, most pihenni tér, földi jóságáért várja az égi bér. Édesapánk, Isten veled, legyen áldott nyugvóhelyed." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KULMAN SÁNDOR hetényegyházi lakos, 86 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 4-én, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ I | PÓLYÁK MÁRIA „ í volt budaihegyi lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése 2008. március 4-én, 13 órakor vy lesz a kecskeméti Köztemetőben, i f A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik Gáspár Istvánná Szalai Erzsébet Jolán temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. Külön köszönetét fejezi ki a család a Kiskunfélegyházi Művese Állomás orvosainak és nővéreinek az áldozatos, becsületes munkájukért. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiam, társam, Édesapánk, MOLNÁR JÁNOS a Hajdú Kft. volt dolgozója, kecskeméti lakos, 54 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása március 5-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését | kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Ki mindig fáradott, most pihenni tér, földi jóságáért várja az égi bér." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POLGÁR SÁNDORNÉ SIPOS ETELKA Kecskemét, volt tajfái lakos, életének 94. évében elhunyt. Temetése március 3-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, anyósunk, | özv. DOMBI KÁROLYNÉ Lévai Etelka I helvéciai lakos, életének 79. évében hirtelen elhunyt. Drága szerettünket 2008. március 4-én, 15 órakor kísérjük utolsó útjára a helvéciai temetőben. A gyászoló család. GYASZHIR . „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, ' [ munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GLUMMERCZ JÁNOS kadafalvi lakos, életének 76. évében elhunyt. Temetése 2008. március 3-án, 9 órakor lesz a ballószögi temetőben. i A gyászoló család. GYASZHIR „Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyám, nagymamánk, dédikénk, sógornőm, f DUNAI MIHALYNE Lajos Julianna ballószögi lakos, életének 80., házasságának 60. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2008. március 3-án. 11 órakor lesz a ballószögi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás I mellőzését kérjük. A gyászoló család. TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (Köztemető főbejáratán belül) Tel: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal Hit. t; * 1 INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-303.----------------------------------------------------:-------------------*922862* EL ADÓ Érsekcsanád, Szőlő u. 52. családi ház, vállalkozásra alkalmas épületekkel. 30/396- 4275.------------------------------------------------------------------------*928631* B ELADÓ Kecskemét, Petőfivárosban 1600 m2 terület, telephelynek is. 20/217-27-77.---------■--------------------------------------------------------------*928979* EL ADÓ 3573 m2 hobbikért Kisfáiban. Érdeklődni: 76/417-447. Ár: 1,5 M Ft----------------------------------------------------:-------------■------*928735* HELVÉCIA, Szabó Sándor telepen 1 hold zöldveltelini szőlőterület eladó. 20/777- 6800.------------------------------------------------------------------------*928075* KALOCSÁN, a Remete u. 15. sz. alatt családi ház eladó. 20/9724-340.------------------------------------------------------------------------*928871* KECSKEMÉT, Borz utca legmagasabb részén 270 m2-es felújítandó, lebontandó ház 17,5 M Ft-ért eladó. Érdeklődni 17 óra után. 30/2075-800.----------------------------------------------------------------------*930050* KECSKEMÉT, hunyadivárosi 6 éve épült társasházban bruttó 70 m2-es felújított lakás, új konyhabútorral eladó. 30/269-5558.------------------;----------------------------------------------------*928516* KE CSKEMÉT, Reile G. utcában III. em.-i, 2 szobás lakás eladó. 76/498-421.------------------;----------------------------------------------------*930151* KE CSKEMÉTEN kertes családi ház eladó: 18,5 M Ft, 76/493-518,------------------------------------------------------------------------*924302* KECSKEMÉTHEZ 8 km-re beköltözhető új épület+50 m2-es műhellyel, 1 hold szőlő gyümölcsfákkal bekerítve eladó, villany, víz van. 76/499-315.------------------------------------------------------------------------*928131* KEREKEGYHÁZÁN eladó központhoz közeli rendezett családi ház. Érd.: 06-20/596-12-96.------------------------------------------------------------------------*928845* KISKUNHALASON városközponti 4-es társasházban földszinti 3 szobás lakás eladó. Kisebb csere érdekel. 30/433-0377.------------------------------------------------------------------------*930502* KECSKEMÉT, Árok utcai polgárház eladó. Érd.: 30/9457-002.------------------------------------------------------------------------*923228* KECSKEMÉT, Batthyány utcán 62 m2-es lakás eladó. 20/980-9221.-----------------------------------------------------------------------*923078* KMÉT belvárosában 73 m2, 3 helyiségből álló iroda eladó. Ár: 18 M Ft, 30/911-9172. VE-GA Délicatesse Kft. (6300 Kalocsa, Alkotmány u. 49.) eladásra hirdeti a 6120 Kiskunmajsa, Árpád u. 27. szám alatti 5854 m2 alapterületű (beépített: 1592 m2) telephelyét. További információk: Telefon: 78/462-555, fax: 78/462-211 email cím: paprikart@mail.externet.hu » KECSKEMET, belvárosban 460 m építési telek 40% beépíthetőséggel eladó. Ár: 19,8 M Ft Tel.: 30/90-77-028--------------------------------------■---------------------------------*926569* KM ÉT, Fecske u. 3. em-i 2 szobás lakás eladó garázzsal. 10,9 M+2,5 M Ft. 30/269-5573-------------------------------------------------------------------*920608* a KECSKEMÉT-Katonatelepen családi ház melléképületekkel, 1700 m! telken szőlő és gyümölcsös, teljes közművel eladó. 30/366- 3169.------------------------------------------------------------------------*930505* a KECSKEMÉT központjában 2 fürdőszobás, 126 m2-es, tetőtér beépített családi ház eladó. 76/321-273.-----------------------------------------------*-----------------------*928722* a KECSKEMÉTEN a városközpontban 125 m2-es, 90%-os készültségű, alacsony rezsijű lakás eladó. 20/912-49-85.------------------------------------------------------------------------*926527* KECSKEMÉTEN, Felsőcsalánosban 6028 m2 építési telek eladó. Víz bekötve, gáz és villany telekhatáron. 52-es főúttól 200 m-re. Érd.: 30/9154-880.-----------------*930323* aK OCSÉRON tanya, gazdasági épületekkel, villannyal, 2 db fúrott kúttal, azonnali beköltözéssel eladó. 20/491-4549.------------------------------------------------------------------------*930011* KECSKEMÉT, Máriahegyben 3200 m2-es telek gazdasági épülettel, telekhatáron közművekkel 4,5 M Ft-ért eladó, Érdeklődni 17 óra után: 30/2075-800.-----------------------------------------------------------------------*930050* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904. —---------------------------- *928573* SZ ANDASZŐLŐSÖN 130 m2-es ingatlan eladó. Olcsóbb lakás beszámítható. 70/458-0146.------------------------------------------------------------------------*930302* SZ OLNOKON, lakóparkban 48 m2-es fszt.-i lakás eladó. Ár: 11 M Ft, 70/375-9099.----------------------------------------------------------------------*930104* »T anya nagy istálóval, hodállyal eladó. 30/23-93-778. ■~t----------------------------:---------------------------------—*928854* KE CSKEMÉTEN forgalmas út mellett, belterületen eladó 8x16 m-es épület 1/2 hold területtel. Teljes közmű a telekhatáron. Csőkút van, be van kerítve: 23 M Ft. 1:70/575-4779.----------------------------------------------------------------------- *66000* A N YÍRI erdőben, festői környezetben tanya eladó. 3 M Ft. 30/817-2941---------------------------------------------------------------,-----*666000* LA KITELEK belterületén, Kapásfaluban szépen felújított régi ház (78 m2, közp.fűtés, csatornázás), igényesen parkosított, Tőserdőtől 1,5 km-re, buszmegállótól 200 m-re eladó. Mellette ugyanakkora építési telek is eladó. Együttes ár: 8,7 M Ft. Tel.: 20/9326-852.---------------------------------------------------------------- *66000* BÉ RLEMÉNY BÁCSALMÁS központjában 160-700 m2-es helyiség kiadó (Ruhaüzemben). 30/382- 1020.------------------------------------------------------------------------*929976* KECSKEMÉTI szépségszalonban fodrászhely kiadó. 20/9375-280.---------------------------------- *924515* KE CSKEMÉT, Mészáros Lázár téren 15 m2 fűtött közöshelyiség kiadó. 70/296-7502.------------------------------------ *928214* KECSKEMÉTEN, a Nagykőrösi u. 5. szám alatt a Skála Áruház főbejáratával szemben kiadó kb. 70 m2-es üzlethelyiség. Érd.: 06-30/9441-881 vagy expimp@t-online.hu----------------------—----------------------------------------------*666000* LA J0SMIZSE iparterületén új építésű 1000 m2- es csarnok kiadó! T.: 20/9-418-393- ............... *928600* SK MÉTEN városközponthoz közel, 1 szobás lakás kiadó. Ár: 30 E Ft+rezsi/hó 30/416- 0593------------------------------------------------------------------------*928483* KM ÉTEN 1 szobás lakás kiadó. 76/495-650.------------------------------------------------------------------------*930308* SZEGEDI albérlet lánynak: 70/331-9821.--------------------------------------.-----------------------—*930045* JÁ RMŰ KECSKEMÉTEN Opel Astra ’96-os, tulajdonostól eladó: 680 E Ft. T.: 30/322-96-17.------------------------------------------------------------------------*666000* AUDI 100 2.5 TDI1992. modell magyarországi hófehér limuzin 6 seb. váltóval, kitűnő esztétikai állapotban, klímával 1.190 E Ft-ért háztól eladó. 30/9381-306.----------------------- ----- *930344* AUTÓJÁT megvenném 14 évesig. 70/576- 4017.------------------------------------------------------------------------*928543* BONTÁSRA autót veszek. I: 30/432-6226------------------------------------------------------------------------*930456* BONTÁSRA VÁSÁROLNÉK bármilyen személy- gépkocsit és kistehergépkocsit. Ár: megegyezés szerint. 06-20/208-5398.---------------------------------------------- *930025* » CITROEN Xsara Picasso 1.6Í, bordó-metál, 2004.05. havi, kitűnő műszaki állapotban, extrákkal eladó, 30/573-0529.------------------------------------------------ *930232* »F IAT Ducato 95-ös platós eladó.30/2131- 333-------------------------- . _ ----------------*929960* FI AT Punto 1200-as 2000-es évj. elsőkézből, megkímélten sürgősen eladó. Szín: ezüstme- tál, 24 E km. 76/497-656. .................................... - ............ *911167* FO RD kombi ‘89. Fiesta 180 E: 20/970-1044.--------------------------------------------------------------------—*930045* FO RD Orion ‘92-es évj. eladó. 20/9935-737.------------------------------------------------------------------------*930554* FORD Transit platós eladó. 06-30/619-1077.---------------------- ~ -------------------------------- *928766* JA WA motor, 350 cm3, oldalkocsis, 15 hó műszakival, jó állapotban eladó. 20/351-0043-------------------------- *930155* KÉ SZPÉNZÉRT magas áron bontásra vásárolok rossz állapotú kocsit. 20/229-2958.--------------------- *930092* LADA Samara ’93. 6+G 3 ajtós: 30/430-7911.------------------------------------------------------------------------*929026* a [ADA 1500, B+G üzemű eladó. 70/245-4082.------------------------------------------------------------------------*929957* MERCEDES kereklámpás E-290 turbódízel, automata váltós 1999.11. havi Classic változat sötét- kék-metál, szalon állapotban, gyári fényezéssel 2.970 E Ft-ért eladó. Hitelre is. 30/9381-306.------------------------- — ----------------------------*930344* ME RCEDES Sprinter 208 típus 2000-es modell 2300 cm3 dízel zárt 6 személyes, dobozos tgk. kitűnő állapotban 7 literes fogyasztással, tulajdonostól 2.395 E Ft-ért eladó. Hitel, autóbeszámítás lehetséges. Gyári fényezési 30/9381-306.-------------------------------------------------------------- -*930344* PE UGEOT BOXER 2,5 TDI leghosz- szabb, legmagasabb, ’99 évj., műszakival sürgősen eladó. I: 70/252-1221.------------------------------------------------------------------------ *66000* SUZUKI használt, jó áron, garanciával, hitel- ügyintézéssel! Kecel. T.: 06-30/3700-808-------I----------------------------------------------------------------*918445* SU ZUKI Maruti ’91-es évj., piros, 2 év műszakival eladó. 20/2106-103.------------------------------------------------------------------------*930533* VW PASSAT kombi 1998-as modell 1.9 TDI (90 LE) középkék metál digitklímás kitűnő állapot 5 lit. fogyasztás 1.795 E Ft-ért eladó. 30/9381-306.----------------------------- *930344* VW PASSAT Sedan ‘98-as évj. 1.9 TDI 110 LE klímás, extrás eladó. 20/9603-007.----------------------------------------------------------:-------------*930522* WW W.kinca-autoker-kft.fw.hu Bontó Kecel.-----------------------------------------------------------------:------*928829* a 2 db ETZ 250 m3 motorkerékpár, jó állapotban, műszakival, törzskönywel. 30/438- 7927 .......................................*930385* 405ÖS Peugeot 1988-as, 1.9-es TDI eladó. Ár: 280 E Ft Tel.: 20/3839-045------------------------------------------------- --------------*928655* GÉ PEK B AGGREGÁTOR 5 kW-os eladó. 20/953- 0099. — *930447* EGYTENGELYES 3 t-ás trágyaszóró eladó. 20/4850-469.-----------------------,------------------------------------•-----------*930504* EL ADÓ K-25-ös ZET0R 260 E Ft; 125-ös HONDA krosszmotor 170 E Ft; lll-as Golf, 1,6B 320 E Ft; silózó 70 E Ft. Érdeklődni lehet: 30/9784-076. ________________________■■-! -Mi,;A Palotást Mg. Zrt, mezőgazdasági erő- és j munkagép árverést tart. Az árverés ideje: 2008. március 7-én 10 óra. Az árverés helye: í a Palotás! Mg. Zrt. gépműhelye, | Besenyszög-Palotás. | A gépek megtekinthetők íj 2008. március 6-án 8.00-14.00 óráig, valamim . ‘ g az árverés napján 8 órától. j Érdeklődni: Tóth István 1 üzemeltető gépésztől lehet. II Te!.: 06-30/382-6938 m____________'________‘M26ÉS + a ALBÉRLETET KÍNÁL K ECSKEMÉT, széchenyivárosi V. em.-i, 1 szobás, bútorozott lakás hosszabb távra kiadó. 20/777-6800.----------------------------------------------------------------------*928075* KI ADÓ Kméten bútorozott, gázfűtéses szoba, konyha, előszoba, spájz felosztású lakás, dolgozó házaspárnak 2008. március 1-től. 24 E Ft+rezsi+1 hó kaució. 06-30/851-0668---------------------------------------------------------------------*930525* KM ÉT, Bocskai u. 13. alatt kétszintes, négyszobás, üres lakás kiadó. Érdeklődni: 20/320- 9828.------------------—--------------------------------------------*918396* KE CSKEMÉT, petőfivárosi társasházban 1,5 szobás lakás kiadó. 20/522-66-33. .............................................................................................*928676* KM ÉTEN belvárosban, bútorozott lakás hosszú távra kiadó 40 E Ft+rezsi/hó. Érdeklődni: 30/523-1185------------:----------------------------------------------------;------*930347* Petőf i Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft; negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 FI: egy évre: 23.940 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.