Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-19 / 42. szám
2 Kalocsa keresztek Romsics Imre etnográfus múzeumigazgató előadáson mutatja be a Kalocsa déli szállásainak út menti keresztjeiről írott, Az Öreg- köröszt című könyvét. A múzeumbarátok köre és a TIT által szervezett rendezvényt holnap este hat órakor tartják a Viski Károly Múzeumban. (K. T.) Kecskemét ÉVFORDULÓ Fennállásának 110. éves jubileumát ünnepli szombaton a Corvina Óvoda és Általános Iskola Mathiász János Iskolája. Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik, köszöntőt mond Zombor Gábor polgár- mester. A műsorban az iskola egykori tanítványai is fellépnek a mostani diákokkal és óvodásokkal együtt. Ezt követően kihirdetik a névadó születésének 170. évfordulója alkalmából megrendezett Mathiász-játék eredményét, és átadják a díjakat. (T. V.) Kiskunmajsa energia A kiserő- művek és a megújuló energiát hasznosító erőművek létesítéséről esik szó azon a szakmai tanácskozáson, amit holnap rendeznek. A Jonathermál Zrt. konferenciaépületében 10 órakor kezdődő szeminárium résztvevői hallhatnak a kiserőművekre vonatkozó legfontosabb új előírásokról is. (T. K.) Lakrtelek FÓRUM A település kulturális koncepciójával kapcsolatos fórumot tartanak holnap este öt órakor a polgármesteri hivatal tanácskozótermében. A megbeszélésre meghívták a nagyközség valamennyi civilszervezetének képviselőit is. A szervezők arra számítanak, hogy az ott elhangzott ötletekkel, javaslatokkal ki lehet majd egészíteni a kulturális koncepciót. (Sz. T.) Negyvenszállás elfüstölt Bér- füstölést vállalt, de kipakolták a garázsában kialakított füstölőjét egy negyvenszállási illetőnek. A tolvaj a zár nélküli épületből vitte el az ötvenezer forintnyi értéket. Egy 25 kilós sonka, négy tábla szalonna és két csülök volt a zsákmánya. (K. T.) Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke holnap (szerda) délután 2-től 3 óráig Tisza- kécskén, a polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. ■ MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. FEBRUÁR 19., KEDD r Bács-Kiskunban nem kevés nő hord puskát mentés Még nem intett lassításra a navigációs készülék ha vadászni megy Útkeresés kalocsai módra Papírjuk van róla, hogy együttműködnek. Egymást segítik a rendőrök és a mentősök, utóbbiak egy műholdas navigációs készülékkel gazdagodtak. Kubatovics Tamás írásba foglalták a kalocsai rendőrök és a mentősök együttműködését. Gyepes Zsolt városi kapitány és Cserjés Andrea, a mentőszolgálat regionális igazgatója látta el tegnap kézjegyével a dokumentumot.- Az a legkevesebb, hogy bemutatókban részt vállalunk, ló a kapcsolatunk a rendőrséggel, de ezt kevés helyen foglaltuk írásba. Mindig könnyebb megtalálni a kapcsolatot a településeken, mint a nagyobb egységeknél - utalt Cserjés Andrea a korábbi években kialakult gyakorlatra. A diszkóbalesetek következményeit bemutató, elrettentő szimulációban ugyanis már korábban is együttműködtek a szervezetek. ■ A címtől húsz méterre közölte, hogy megérkeztünk.- Csak azért, hogy papírunk legyen, nem érdemes megállapodást kötni. De többféle módon segíthetjük egymás munkáját a baleset- és bűnmegelőzésben. Például egy családon belüli erőszak vagy más jogszabálysértés esetén a mentősök jelezhetik észrevételeiket. Természetesen a diszkóbalesetes szimulációVarga Sándor, a kalocsai mentősök gépkocsivezetője. Negyvenből hét mentőkocsiban van egyedülálló a kalocsai alapít- tározó készülékekkel. Bács-Kis- vány gesztusa: a mentősöket ed- km megye tizenkét állomásán dig forgalmazik, fejlesztők segí- negyven mentőautó dolgozik, tették meg hasonló, helymegha- közülük hétben van GPS. ban is számítunk a segítségre - vélekedett Gyepes Zsolt. Az alezredes egy nyakmerevítőt is alaposan megvizsgálhatott, ugyanis Cserjés Andrea a szegedi tűzoltókkal kialakított kapcsolatról szólva bemutatott egyet, és megemlítette: ilyen, esetenként életet mentő eszközökkel látták el a tűzoltókat, és tanították meg nekik használatát. A kalocsai rendőrök viszont úgy gondolták: ezúttal ők segítik a mentősök munkáját. Kérésüknek megfelelően a Vagyonvédelmi Alapítvány egy beszélő térképpel, azaz GPS készülékkel ajándékozta meg a kalocsai mentőállomást. Bálint József, Kalocsa címzetes főjegyzője, a kuratórium elnöke gesztusként említette az adományozást. Kiemelte, hogy a rendőröknél beváltak a közel egy éve használt hasonló készülékek. Tapasztalata szerint is rendkívül praktikus segítség lehet a közlekedők számára, különösen azoknál, akiknél minden perc számít.- Nagyon jó. Persze ismerős terepen az ember fejében van a térkép, de a készülék egyszerűen kezelhető, és jó szolgálatot tesz. Mindent előre, pontosan jelez, figyelmeztet. Riasztáskor egy percen belül mennünk kell az állomásról. Minap Dunaegy- házán volt a cél, és a címtől 20 méterre közölte a készülék, hogy megérkeztünk - számolt be Varga Sándor mentős gépkocsivezető az egy hete használt GPS-ről. Kérdésünkre elmondta: lassításra még nem szólította fel a szerkezet. Szelektíven gyűjtenek Balotaszálláson környezetvédelem Két társaság is gondoskodik a hulladék elszállításáról Napokon belül elindul a szelektív hulladékgyűjtés Balotaszálláson, miután egy szegedi társaság a COOP-bolt mellett helyez el a papír, a műanyag és az üveg tárolására alkalmas konténert. Ezzel újabb szolgáltató kap lehetőséget a községben keletkező hulladék kezelésére. Balotán eddig a Felső-bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. végezte a kommunális szemét elvitelét, a kukák rendszeres ürítését. Nekik 2013-ig van szerződésük az önkormányzattal. Most a képviselő-testület támogatásával a Környezetgazdálkodási Kht. is bekapcsolódott a tevékenységbe. A cég szelektív hulladékgyűjtésre specializálódott. Harmincmilliós beruházás keretében már elkészítettek a szeméttelep közelében egy hulladékgyűjtő udvart, ahol hatalmas konténerekben lesz lehetőség az építési törmelék, vagy például, a komposztálásra alkalmas növényi anyagok elhelyezésére. A község központjában rövidesen befejeződik a hulladék- gyűjtő sziget építése. Itt a lakosság számára lesz lehetőség a háztartásokban keletkező szemét szelektív elhelyezésére. Az új társaság szolgáltatása ingyenes, míg a hagyományos kukás ürítésért továbbra is fizetni kell. A községben várhatóan 2009-re fejeződik be a helyi hulladékgazdálkodási program, melynek keretében a régi szeméttelep rekultivációjára is sor kerül. ■ h. a. ■ A komposztálásra váró anyagokat is el lehet helyezni.- Évek óta nem változott a vadászok száma Bács-Kiskunban. A nimródok serege 2006-ig folyamatosan nőtt - tudtuk meg tegnap Miklós Károlytól, a vadászkamara titkárától. Mivel a tavalyi vadászjegy február végéig érvényes, már csak két szűk hetük van a vadászoknak, hogy megújítsák. - A 3400 kamarai tag közül - márpedig a megyében egyetlen fő kivételével valamennyi puskás tagja a kamarának - már több mint kétezren váltották ki az új vadászjegyet erre az idényre. Köztük nyolcvan hölgy - mondta a titkár. Hogy megkönnyítsék a vadászok dolgát, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kitelepültek a kamara munkatársai három-három napra Bajára és Kiskunhalasra. Jelenleg már csak a megyeszékhelyen osztanak vadászjegyeket. Bács-Kiskun megyében a hetven év feletti vadászoknak nem kell tagdíjat fizetniük. ■ Géczy Zsolt A partfal mozog, a hajóút szűkül, veszélyes a lösz Megkétszereződött a dunaszek- csői süllyedő hegyeken a veszélyeztetett terület nagysága. Ahogy omlik, úgy nő majd az új zátony a Dunában. A vízügyesek szerint dolog nem lesz vele. Jó esetben a folyó lassan elhordja majd a szigetet, és szétteríti a mederben. Viszont a hajóút szélességét Dunaszekcsőnél az eddigi 180 méterrel szemben 120 méterre szűkítették. Telkes Róbert bajai vízügyi igazgató kérdésünkre elmondta: biztonsági okokból jártak el így. A hajóútszűkület ellenére zavartalan a vízi forgalom, csupán a veszteg- lési tilalom él. Az új, életveszélyes részek miatt továbbiakkal bővültek a lezárt területek a Duna-parton, a magaslatok lábainál. Erre a dunaszekcsői hétvégi házukba igyekvő bajaiaknak is számítaniuk kell. Az odavezető utakon rendőrök állnak. A nyaralókhoz vezető út keresztben több helyütt szétnyílt, a házakat a partról vaslépcsőn lehet megközelíteni. ■ G. Zs. Akció a Sdl-Coop jpHTf j össics üzletében •|pw>| február 20~2G-ig Bőrös sertéscomb, -lapocka 699,-Ft/kg Bőrös sertéskaraj és -tarja 679,-Ft/kg Bőrös császár 659,-Ft/kg Füstölt darabolt comb, lapocka 1179,-Ft/kg Füstölt főtt tarja 1179,-Ft/kg Füstölt tarja 1179,-Ft/kg Füstölt hátsó csülök 749,-Ft/kg Tyúk mell nélkül 369,-Ft/kg Kerek zsemle (P&P) 15,-Ft/db Eidami sajt "Szlovák” 1385,-Ft/kg Puszta friss poly tasakos, 1 I 2.8% (Naszálytej) 139,-Ft/db Fitt tejföl, 175 gr 20% (Naszálytej) 79,-Ft/db Red Bull energiaital, 250 ml 279,-Ft/db Welsenburg sör, 0,5 I dobozos 119,-Ft/db Csemege kukorica konzerv, 340 gr 99,-Ft/db Reál konyhakész rizs, 250 gr főzőtasakos 79,-Ft/db Crepto duó eü. papír, 4 tekercs, 2 réteg 189,-Ft/db Szindy papírzsebkendő, 100-as, 4 illat 89,-Ft/db Vanish folteltávolító, 1 I+500 ml 2 féle 879,-Ft/db Akció a készlet erejéig érvényes! (ytaáril Találkozzunk mindennap! Kopjafát állítanak Horthynak Nagykőrös Tavasszal avatják fel a kormányzó emlékére Emlékművet állítanak Horthy Miklósnak Nagykőrösön. Az egykori kormányzóra helyben mindössze egy képmással díszített kopjafa emlékeztet majd, de annak is csak a református temetőben, a háborús hősök emlékparcellájában jut hely. Ám már ennyi is komoly eredménynek számít annak ismeretében, hogy a város vezetése nem akarja a Horthy-emlék- művet - mondják a felállítására most gyűjtést szervező helybéliek. Kiss János, a város rendszer- váltás utáni első polgármestere a Történelmi Vitézi Rend és Horthy Miklós Társaság segédletével évek óta próbálja kiharcolni az önkormányzatnál, hogy engedélyezze és támogassa egy szobor felállítását a kormányzó emlékére. Azonban a városi képviselő-testület minden fordulóban elvetette az ötletet. Utóbb a művelődési ház lépcsőházában, a háború után befalazott Horthy- dombormű feltárását próbálták elérni, de még arra sem kaptak engedélyt, hogy megvizsgálják, egyáltalán helyén van-e a harmincas években gipszből öntött képmás. Mert semmi sem biztos. Többen úgy emlékeznek, hogy a negyvenes évek végén kiszedték a plasztikát, és valahova elszállították. Ezért aztán, hogy a szóbeszédnek sem sikerült a végére járni, az emlékműhöz ragaszkodók feladták az önkormányzattal szembeni erőfeszítést: immár komolyabb támogatást nem remélve, saját zsebből adják most össze a pénzt az emlékműre. De csak egy faragott kopjafára futja. A református egyház megengedte volna, hogy azt a templomkertben állítsák fel, viszont a műemléki felügyelőség nem adott rá engedélyt. Ezért a temetőkertben avatják majd a Hor- thy-kopjafát - a tervek szerint tavasszal. ■ M. J. ■ A városi képviselő-testület elvetette az ötletet. Olyan rend lesz a Bereczkiben, hogy csak na! Országos tanulmányi versenynek ad otthont a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola. Szerdától péntekig a rendészeti verseny döntőjét rendezi az intézmény az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal karöltve. Tizenkét középiskola legjobbjai jönnek össze. Társadalmi és rendészeti ismeretekből, informatikából és idegen nyelvből mérik össze tudásukat. Az elődöntő 206 tanulójából 31 jutott a döntőbe, köztük öt bereczkis. A pénteki záróünnepség előtt, 9-től látványos rendvédelmi bemutatót tartanak a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem közreműködésével. Ezt bárki megtekintheti az iskolában. ■ K. T.