Petőfi Népe, 2008. február (63. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-01 / 27. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. FEBRUÁR 1., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Kevesebb járat drágábban kecskémét Lakbérügyi kényszerhelyzetet szült az áfatörvény A tömegközlekedés veszteséges marad a viteldíjemelés és a járatszámcsökkentés ellenére is. Hatvan autónál kevesebbet már nem is foglalnak le a vámosok? Újabb autókat foglaltak le a 1,5 milliárdos áfacsalás ügyében, és előzetes letartóztatásba került az a kiskunfélegyházi férfi, akit pénteken az ügyvédje még „ki­hozott” a bíróságról. Mint megírtuk: első körben mintegy 200 millió forint érték­ben foglaltak le 63 személyau­tót múlt szerdán a Vám- és Pénz­ügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságának nyomozói Kecskeméten és Kiskunfélegy­házán. Az akció hátterében 1,5 milliárd forintos áfacsalás gya­núja áll. A vámosok szerint az Olaszországból behozott hasz­nált autók eladását követően nem fizették be az importáló cé­gek az áfát. ■ Az akció hátterében másfél milliárdos áfa­csalás gyanúja áll. Kedden újabb 60 gépjárművet foglaltak le egy Kiskunfélegyhá­za melletti telephelyen. Egyúttal ismét őrizetbe vették P. N.-t.- Véleményem szerint meg­alapozatlan volt az intézkedés, mert semmilyen új információ, bizonyíték nem merült fel ügyfe­lem ellen az ügyben - mondta tegnap a P. N.-t védő Szabó és Tár­sa Ügyvédi Iroda tagja, Patakiné dr. Térjék Mária. - Ráadásul a házkutatásról sem értesített min­ket a hatóság, noha ismert volt, hogy irodánk védi a férfit. A pénzügyőrök a gyanúsított testvérét is elfogták. A kiadott közlemény szerint a hatóság megérkezése előtt elszökött a kiskunfélegyházi járműtelep­helyről. ■ N. N. M. A fináncok a ralit is végigszurkolták miközben immár 123 autót foglaltak le a bűncselekmény­nyel kapcsolatban Kecskemé­ten és Kiskunfélegyházán, addig a gyanúsítotti körben szereplő, és országos körözés alatt álló kiskunfélegyházi Görög Tibor, a Budapest-Ba- mako-rali mezőnyével járta Afrikát. Lapunk tudósítója úgy tudja, hogy hazaérkezése tegnap volt várható Ferihe­gyen, de lapzártánkig nem derült ki, hogy megérkezett-e. Nyolc százalékkal drágul a szemétszállítás és az au- tóbusz-viteldíj Kecskemé­ten. Lakbéremelés nem lesz, de az áfát meg kell fizetniük az önkormány­zati lakások bérlőinek. Takács Valentina Három, díjemelésről hozott dön­tést tegnap Kecskemét képvise- lő-testülete. A szemétdíj eseté­ben nyolcszázalékos emelésre adta egyhangú áldását a testü­let. Ez jóval kevesebb, mint amennyit a szolgáltatók szeret­tek volna. A szemétszállítást vég- J ző Városgazdasági Kft. ugyanis 13,3 százalékos, a hulladékkeze­Ötszázmillió forint uniós pénzre pályázik a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, melyből a hajó­si egykori érseki kastélyt újíta­nák fel. A pályázatot március 1- jéig benyújtják, és siker esetén biztosítják a szükséges 125 mii­lést végző Regionális Hulladék- lerakó Kft. pedig 12,9 százalékos díjemelést javasolt. A testület azonban egyik igényt sem tar­totta megalapozottnak. A nyolc- százalékos díjemelés február 1- jétől érvényes. Szintén nyolc szá­zalékkal drágulnak március 1-jétől a he­lyi autóbusz-viteldí- jak. Ezenkívül a szolgáltatást végző Kunság Vo­lán Zrt. idén 227 millió forint normatív támogatást kap a helyi tömegközlekedésre. Az összeg felét az önkormányzat, másik fe­lét az állami költségvetés állja. Igaz, csak elvileg, mert a gyakor­latban az állami kasszából rend­szerint nem érkezik meg a teljes lió forint önrészt is. Mindezt teg­nap jelentette be Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke azon az egyeztetésen, melyen a kas­tély rekonstrukciójának támoga­tói, résztvevői jelentek meg. A kezdeményező Bagó Zoltán összeg, így azt js a városnak kell kipótolnia. Ám még a díjemelés és a normatív támogatás Is kevés ahhoz, hogy a helyi tömegközle­kedés ne legyen veszteséges. Ezért a járatszámot Is csökken­tik, mégpedig 4,4 százalékkal, szin­tén március 1-jétől. Ebben a témában egyébként több va­riációról tárgyalt az önkormányzat, de úgy tűnt, hogy ez az egyetlen járható út. Nagyobb normatív támogatást ugyanis nem bír el a költségve­tés, és magasabb díjemelést sem tartottak elfogadhatónak. A já­ratszámot pedig nem szerencsés jobban csökkenteni, mert akkor még kevesebb lesz az utas. alelnök elmondta: az egykori ér­seki barokk kastély hamarosan a régió páratlan gyöngyszeme és turisztikai célpontja lesz. Múzeu­mot alakítanak ki, melynek fő cplja a barokk nemesi életforma bemutatása. A franciaországi A lakbéremelés kérdésében viszont a tervezettnél kedvezőbb döntés született. Eredetileg ugyanis az szerepelt az előter­jesztésben, hogy a bérlőket ettől az évtől terheli a húszszázalékos áfa, ezenkívül pedig tíz százalék lett volna a lakbéremelés. Ez utóbbi fedezte volna a működési költséget és a felújítások egy ré­szét. Szemerevné Pataki Klaudia fideszes önkormányzati képvi­selő, a pénzügyi bizottság elnö­ke azonban azt indítványozta: ha már változott az áfatörvény, és ez terheli a bérlőket, akkor leg­alább díjemelés ne legyen az idén. Ezzel a baloldal is egyetér­tett, így egyhangú döntés szüle­tett. ►NÉZŐPONT Vieux Cormenier Múzeumhoz hasonlóan itt is hang-, szín-, kép- és illateffektusokat alkalmazná­nak. Állandó kiállítások foglal­koznának a vadászat, a megyé­ben élő nemzetiségek, az egyház- és a borkultúra témakörével. ■ mill Q JP TAKÁCS flNHH VALENTINA Tejes, kenyeres megszorítások januártól már a lakások bérleti díja is áfaköteles. Szerintem ez a döntés úgy születhetett, hogy a kor­mánytagok összedugták a fejüket: kiről lehetne még egy bőrt lehúzni. Végtelen nagy bölcsességükben ki- okoskodták, hogy most a legszegényebbeken a sor. Nyilván úgy gondolták, hogy a közös teherviselés­hez ez a réteg járul hozzá a legkevésbé. Az eszükbe sem jutott - vagy nem érdekelte őket -, hogy ez a réteg viseli a legnagyobb terhet. A kilá- tástalanság és a holnaptól való örökös félelem terhét. Amit mellesleg nem elsősor­ban saját magának, hanem a mostanihoz hasonló bölcs politikai döntések több évti­zedes sorozatának köszön­het. A kormány, persze, az áfa­törvényt másképp kommu­nikálja. Azzal érvel, hogy az önkormányzatok nem köte­lesek áthárítani az áfát a bérlőkre. Saját zsebből is ki­fizethetik, ha annyira óvni akarják polgáraikat! Ennek viszont csak az dől be, aki nem tudja, hogy az önkor­mányzatok ma már képtele­nek ekkora lyukakat betöm ködni. Kecskemétnek, példá­ul, csak a bérlakások terén éppen elég azzal megküzde­nie, hogy az ezerötszáz la­kás között kétszáz olyan van, ahol folyamatosan hal­mozódik a lakbérhátralék. A bérlők döntő többségé­nek amúgy az életben nem lesz esélye arra, hogy saját ingatlanja legyen, a bér­házból elköltözzön. Legfel­jebb a vasúti váróba me­het. Ami a kormánynak egy tollvonás, az neki - egy ötven négyzetméteres lakás esetén - nagyjából havi négyezer forint pluszkiadás. Ha pedig nincs ennyi spórolt pénze, akkor eldöntheti, hogy me­lyik luxuskiadásából farag­jon le: a tejből vagy a ke­nyérből. Turístacsábító gyöngyszemnek szánják megújulás A hajósi kastély múzeumtermeit francia módira alakítanák ■ Nagyobb norma­tív támogatást nem bír el a költségvetés. Több díjat is hazavihet termékeiért a bajai Axiál Ismét szárnyra kapott a meglőtt sas tabdi Többször autózott a hatalmas madár, mire állatorvoshoz került Budapesten az Agro+Mashexpo kiállításon a bajai székhelyű Axiál Kft. által forgalmazott, a Framest által gyártott Frakomb 6000 univerzális magágy-elő­készítő megkapta a vásár külön- díját. A Fradisc 6000 tárcsás bo­rona az innovációs díjat érdeml- teki. A fővárosi szakkiállítást több mint húszezren látogatták meg négy nap alatt. Gráf József föld­művelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és Gőgös Zoltán állam­titkár is meglátogatta a bajai cég standját. A családi vállalkozás a külföldi szakemberek körében is elismerést vívott ki. A cég ár­bevétele évek óta tartósan meg­haladja a 20 milliárd forintot. ■ Hatala László marketingigazgató. ► Folytatás az 1. oldalról. A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrei a rétisast a Szegedi Vadaspark mentőköz­pontjába szállították, ahol dr. Kókai Károly állatorvos még az­nap délután elvégezte az állat vizsgálatát. Tajti László, az őr­szolgálat vezetőjének beszámo­lója szerint a madár ránézésre jó kondícióban volt, éberen vi­selkedett. A röntgenezés után kiderült, hogy a rétisas egyik combjában sörétszem van. A madár állapo­ta azóta jelentősen javult, az ál­latorvosi szakvéleményt alapján a szabadon lehetett engedni. Az állatorvostól megtudtuk, azért is volt fontos minél hamarabb sza­A rétisas az egyik legritkább madár nálunk badon engedni ezt az ivarérett tojót, mert a rétisasok már janu­árban elkezdik renoválni a fész­keiket. Tajti László lapunk kérdésére elmondta, hogy nincs tudomása a mostanihoz hasonló esetről a térségben, de más, fokozottan védett faj egyedét érte már lövés. Mint arról beszámoltunk a kö­zelmúltban több helyen mérgez­ték is Bács-Kiskun megyében ra­gadozó madarakat. Egy hét le­forgása alatt Fülöpszállás és egy Kecskemét közelében helyszí­nen is találtak a természetvédel­mi őrök mérgezett állatokat. A Kiskunsági Nemzeti Park Igaz­gatóság mindhárom esetben fel­jelentést tett. A fokozottan védett rétisas Európa egyik legnagyobb raga­dozó madara. Ritkán fészkel térségünkben. Teljes európai állománya hatezer pár körül mozog, amiből kétezer a skan­dináv államokban található, további kétezer pedig Oroszor­szágban. Magyarországi állo­mánya az 197(Fes évek mély­pontja óta - amikor csupán 4- 5 párt regisztráltak - javuló tendeciát mutat. 2007-ben 166 pár költött nálunk. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési terüle­tén fészkelő párok száma nem haladja meg a tízet. Fészkeiket rendszeresen vízpart közelé­ben építik, ezeket a természet- védelmi őrszolgálat tagjai fo­lyamatosan szemmel tartják, ellenőrzik. A védett madár pénzben kifejezett értéke egy­millióforint. A Tabdi mellett talált példány esetében természetkárosítás bűncselekménye történt, ami a jogszabály alapján - szándé­kos elkövetés esetén - háivm évig terjedő szabadságvesztés­sel sújtható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom