Petőfi Népe, 2008. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-07 / 5. szám
kötelezték a francia nemzeti légitársaságot, hogy több mint kétmillió forintos kártérítést fizessen annak az utasnak, akit még 2005 augusztusában két repülőjegy megvásárlására köteleztek. A férfi a Párizs-Újdelhi járaton utazott, ám kövérsége miatt két jegyet vetettek meg vele. Állítása szerint az újdelhi reptéren még a derékbőségét is megmérték. A férfi beperelte a légitársaságot, és most jogerősen nyert is. Kétes indok miatt törölték a járatot az egyik fapados légitársaság nemrégiben indulás előtt törölte a Róma-Katowi- ce járatát, amelyre 174 jegyet értékesítettek. Az indoklás szerint a lengyel időjárási viszonyok lehetetlenné tették az indulást. Erről az utasok közül többen csak a reptéren értesültek, és emiatt szállás nélkül maradtak. Hazatelefonálásukkor kiderült, hogy Lengyelországban tiszta az idő, ezért a légitársaság most több reklamációra számíthat. Mr. Darcy és Harry Potter turistákat vonz Angliában sosem látott érdeklődésnek örvendenek azok a forgatási helyszínek, amelyek kapcsolódnak vala- müyen módon a nagy kasz- szasikerekhez. A kastély, ahol Harry Potter és barátai iskolába jártak, vagy a park, ahol a Büszkeség és balítélet Mark Darcyja törte össze a női szíveket, a filmek megjelenése óta sok millió fontos bevételt hoztak. Kártérítést kapott a túlsúlyos utas ELETMOD AUTO, UTAZAS, EGESZSEG, CSALAD Ahonnan Afrika a színeit meríti marräkech Kertekben és kígyóbűvölőkben is gazdag színes forgatag Marokkó korábbi fővárosa, az okkersárga agyagfallal körülvett város igazi kulturális keverék. Wlcsek Anna Marokkó és Marrakech mára az egyik legkedveltebb afrikai úti cél lett a magyar utazók körében. A virágzó oázisok nyugalmát a városban éjszaka mutatványosok zsibongása váltja fel, a turista pedig egy színes-szagos, elvarázsolt kalandfilmben érzi magát. ■ Jellegzetes helyi termék a zúzott magokból készült olívaolaj, de drágább is a megszokottnál. Marrakecht 1062-ben alapította Yusuf ben Tachfin, a későbbi Almoravid-dinasztia első tagja. A város gyors fejlődésének köszönhetően az egymást követő dinasztiák évszázadok alatt mindig ugyanazt a hibát követték el: túlterjeszkedtek, és védtelenné váltak. Ezért rendre újabb berber törzsek foglalták el a mind jobban virágzó Marrakecht egészen a 20. századig, a spanyol és francia megszállásig. 1956-ban végül az ország kivívta függetlenségét, és megalakult a Marokkói Királyság. Marrakech meghatározó színei és építészeti stílusai az itt keveredő arab, berber, mór és spanyol kultúráknak köszönhetőek. A gyönyörű kapuívek néhol bordó, sárga és narancs, néhol kék és fehér, néhol pedig kék-zöld színekben pompáznak. A híres negyedben, a Palmeraie-ben található pálmaliget a monda szerint úgy keletkezett, hogy a város helyén korábban egy oázis volt. Amikor az arra haladó karavánok megpihentek ott, az egyeüen élelem a datolya volt. Ahogy a magokat a berberek eldobálták, azok kikelve egész ligetet hoztak létre. Marrakech egyik fő nevezetessége az a terrakottafal, amely az óvárost övezi. Könnyű séta keretében érdemes elgyalogolni a város minden pontjáról látható Szuvenírnak érdemes bőrdíszművet, ezüst ékszert vagy kézzel készített szőnyeget vásárolni, a sorrend az árak tekintetében megegyező Koutoubia minarethez, és megpihenni a körülötte lévő parkban. A közelben lévő Jemaa El-Fna tér este megtelik élettel. Az árusok, az ételesbódék, a mutatványosok, a kígyóbűvölők és a szórakozó emberek színes forgatagát vétek kihagyni! Innen indul a szouk, a legnagyobb sikátor; ahová a turistáknak óvatosan szabad csak bemerészkedni. A fedett bazársor ugyanis még a legpontosabb térképeken sincs részletesen feltüntetve, ezért nagyon könnyű eltévedni. Gyakorlati tanácsok marokkóban a legtöbb ételt kézzel eszik, de szigorúan a jobbal. A bal kéz tisztátalan, azt más testtájak tisztán tartására használják. VÍZUM a magyar állampolgároknak nem szükséges. A VEZETÉKES víz sok más afrikai országhoz hasonlóan nem iható. Tömény szeszes ital napifogyasztása javasolt a gyomorfertőzések elkerülésére. iszlám ország lévén nem illendő a túlzottan kivágott öltözet, főleg a templomokban. Az ételek fő alapanyaga a birkahús Fontosabb tudnivalók főváros: Rabat IDŐELTOLÓDÁS: -2 Óra HIVATALOS NYELV: arab pénznem: marokkói dirham (MAD) 1 dirham kb. 22-23 forint 1,5 LITER VÍZ: 7-8 DH EGYFOGÁSOS ÉTEL: 30-50 DH KÉPESLAP: 1-2 DH PITA: 1,5-2 DH JELLEGZETES ÉTELEK: harira: sűrű leves, tajine: kúp formájú cserépedényben sült étel, kuszkusz: párolt búzadara zöldségekkel és hússal Marrakechben több garden, azaz kert is van, amelyet a helyiek helyett inkább a turisták látogatnak. A legjelentősebb és legszebb a Majorelle Garden, amelyet faques Majorelle francia festő építtetett az 1940-es években. A kertben álló épület Majorelle életében műteremül szolgált, ma iszlám művészeti múzeum. A kék, amelyet az épület színezésére használtak, a majorelle kék nevet kapta, utalva rá, hogy ő keverte ki és alkalmazta először ezt az árnyalatot. A gyönyörű pálma, kaktusz, bambusz, tavirózsa és egyéb fantasztikus növényekből álló gyűjteményben sétálva jóleső érzés megpihenni a számtalan pad egyikén. Említésre méltó még az Agdal Garden és a Menara Park, de akinek kevés ideje van, inkább a Majorelle-t válassza. Felvételre keresünk mérlegképes könyvelői végzettséggel és legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező munkatársat számviteli-pénzügyi területen önálló munkavégzésre Kecskemét, városközponti munkahelyre. Fényképes önéletrajzokat a 6000 Kecskemét, Pf.: 347 postacímre vagy a patko@ramsys.hu e-mail címre kérjük megküldeni. Az H-PROSPECT NYELVISKOLA kecskeméti vállalati oktatásokhoz óraadó angoltanárokat keres 2008. januárjától. Életrajzát az allas@m-prospect.hu címre küldheti. Info: 06 20 348-0875 [www.ffl-prospect.tiu Nyárlőrlnc község önkormányzata pályázatot hirdet a fogászati alapellátási feladatok vállalkozás keretében történő ellátására. Az önkormányzat a feladatellátás céljára berendezés nélküli (Nyárlőrinc, Fő utca 16. szám alatti) víz, villany és gázellátási lehetőséggel biztosított rendelő és váróhelyiséget ingyenesen bocsátja a pályázó vállalkozó fogorvos részére. A pályázatot Nyárlőrinc Község Jegyzőjéhez 2008. január 15. napjáig beérkezően személyesen lehet benyújtani. A tevékenység legkorábban 2008. február 16-án kezdhető meg. További információ kérhető: Nyárlőrinc Község Jegyzőjétől. Telefon: 76/343-019 M5650 Kecskeméti székhelyű élelmiszeripari vállalat karbantartó lakatosokat és villanyszerelőket keres. Elvárások: PLC vezérlés ismerete. Jelentkezéseket rövid életrajzzal együtt a Pf.: 276-ra kérjük megküldeni. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose&Krieger profitcenterébe keresünk egy új kollégákat: Munkakör: ÁLTALÁNOS SZERELŐ (emelő rendszerek) Két műszakos munkavégzés Elvárás:- gépipari végzettség (autószerelő, műszerész, lakatos)- pontosság, megbízhatóság Fiatal pályakezdők jelentkezését is várjuk. érdeklődni lehet: Baráth Mihály termeiésvezetőnél, 76/515-671, 14 óra után. ________________ 9460! Aga segyhází italipari cég gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keres. Önéletrajzot az ungor@t-online.hu címre kérjük küldeni, s Tel.: 06-20/915-4442 l IGN Ipari és Ingatlan Fővállalkozási Zrt. vállalatmenedzselésí és műszaki csapatába keres Irodavezető-műszaki asszisztens és építész szerződéskötő munkatársakat. Elvárás: néhány éves hasonló munkakörben szerzett szakmai tapasztalat, felsőfokú vagy középfokú műszaki végzettség. Pályázatokat: t palyazat@ign.hu címre kérjük Kecskeméti székhelyű autó márkakereskedés keres menedzser asszisztens munkakör betöltésére hölgy munkavállalót, az alábbi feltételekkel: • Középfokú végzettség • Felhasználói szintű számitógépes ismeret • Jó kommunikációs készség, kreativitás Előnyt jelent: • Menedzser asszisztensi gyakorlat Fényképes szakmai önéletrajzokat a Szerkesztőségbe kérjük „Asszisztens” jeligére. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. HIRDETÉS Kecskeméti székhelyű autó márkakereskedés keres pénztáros munkakör betöltésére hölgy munkavállalót, az alábbi feltételekkel: • Középfokú gazdasági végzettség • Felhasználói szintű számítógépes ismeret Előnyt jelent: • Szakmai gyakorlat, házi pénztár kezelésben való jártasság Fényképes szakmai önéletrajzokat a Szerkesztőségbe kérjük „Pénztáros" jeligére. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.