Petőfi Népe, 2008. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-17 / 14. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK SPORT Norvégiában ma a spanyolok ellen kezdi az Eb-t a magyar válogatott Egynegyednyi „Pála-show” kosárlabda Kétszer is felkelt a padlóról az Univer együttese kézilabda Ma kezdődik, és január 27-éig tart Norvégiában a férfi Eb. A magyar válogatott célja, hogy olyan helyen zárjon, amellyel részt vehet a májusi olimpiai selejtezőn. Ugyanakkor nem lehet megjósolni, hányadik helyen kell végezni ehhez. Csak annyi biztos, hogy a szlovén, cseh, norvég, montenegrói, fehérorosz, , izlandi, szlovák, svéd és a magyar gárda közül a két legjobb marad versenyben. Az Eb másik hét alakulata ugyanis már pekingi résztvevő. A mieink felkészülési szakasza nem jól sikerült: két vereség a franciáktól és utolsó hely a norvégiai Posten Kupán. Skaliczky László szövetségi kapitány nem is titkolta: eddig többet várt a játékosaitól, akik között Császár Gábor, Fazekas Nándor és nagy László kisebb sérüléssel bajlódik.- Ennél mindenkinek sokkal többet kell nyújtania! Remélem, az utóbbi másfél hét eredményei senkit sem keserítenek el, ugyanakkor tanulni kell a hibákból - mondta Skaliczky. A magyar csapat a bergeni Eb-csoportban a kontinensmásodik, három évvel ezelőtt világbajnok spanyolokkal kezd (ma, 19.15), a világbajnoki aranyérmes németekkel folytatja (szombat, 18.15) és fehéroroszok elleni meccsel (vasárnap, 18.30) zárja a csoportküzdelmeket. Az első három jut a középdöntőbe, ahol a címvédő francia, az izlandi, a szlovák és a svéd négyes legjobb három gárdájával találkozik. Innen az első két helyezett jut az elődöntőbe. ■ Nem sikerült a kecskeméti bravúr a bajnokesélyes Pécs otthonában. Pála játékvezető, és a házigazdák klasszis játékosa, Alekszics eldöntötte a meccset. Rajtmár István A soporoni Pála Zoltán a bírói küldés magasiskolájaként, a nagy vetélytárs Sopron küldötteként érkezett játékot vezetni Pécsre... Ezen alaposan meglepődtek a kecskeméti szurkolók, akik kisebb létszámuk ellenére túlharsogták a hazai „B”-közepet. Az első negyedben egyik fél sem fordított gondot a védekezésre, 16-16-ig fej fej mellett haladt a két csapat. A játékrész vége felé azonban, néhány buta kecskeméti hibát követően, 10 ponttal meglépett a Pécs. A második etapot nagyon jól kezdte az Univer. Jefferson, Blair és Szabó Zsolt vezérletével a 16. percben 42-40-re fordítottak, de ez még kevés volt, mert a negyed végére ismét a Pécsnek állt a zászló. A hosszúszünet után jó néhány játékvezetői ítélet borzolta Zsoldos András edző és a vendég szurkolók idegeit. A 24. percben például Jefferson gyönyörű „sapkáját” látta szabálytalannak Pála játékvezető, akinek munkája nyomán jelentős előnyt szereztek a baranyaiak (60-49). Görcsös akarással az Univer feljött 66-62-re, de még mielőtt jobban megközelíthette volna a vendéglátókat, a színre lépett Alekszics, aki akkora előnyt kovácsolt a házigazdáknak, hogy az elegendő volt egészen a mérkőzés végéig. PVSK-Expo Center Pécs-Univer-Kecskemét 91-82 (30-20, 21-28, 26-16,14-18) NB I/A csoportos férfimérkőzés. Pécs, 1500 néző. Vezette: Pála, Tóth K., Farkas. PÉCS: Wittmann 24/3, Williams 15/3, Hosszú 11/9, Tóth N. 8, Lapov 9/3. Csere: Grebenár 7, Alekszics 17/6, Dénes. Edző: Sztojan Ivkovics. mß i Szabó Zsolt (14) az első három negyedben hibátlan dobóteljesítményével tűnt ki a kecskeméti csapatból. UNIVER: Sigurdarson 2, Horváth Á. 8, Blair 23/6, Jefferson 22/12, Fiegi 7/3. Csere: Szabó Zs. 14/6, Csabay 6/6, Tóth E, Vida, Halmai. Edző: Zsoldos András. Kitűnt: Wittmann, Alekszics, Williams, illetve Jefferson, Szabó Zs. de eredménytelen a Érvényes, fradi-ügy Érvényes, ám eredménytelen lett az FTC Üllői úti ingatlanjára kiírt újabb pályázat. A beadványt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács bírálta el. Ez volt az ötödik eredménytelen pályázat az Üllői úti hat plusz két hektáros ingatlanokra. Az angol Esplanade már pályázott, ám akkor is eredménytelenül. Az ingatlanforgalmazó céget birtokló Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is hajlandó lenne befektetni a ferencvárosi futballklubba. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács állítólag már a következő ülésén foglalkozni kíván az ügygyei, egy új pályázat kiírásával. A ferencvárosi klub vezetése érthetetlennek tartja, hogy elpályázat utasították „egy olyan befektető már érvényesnek nyilvánított pályázatát, aki évente több százmillió eurót költ labdarúgásra, aki egy mai kornak megfelelő új stadiont építene, aki beruházásaival hozzájárulna a magyar futball felemelkedéséhez.” ■ HÍRSAV A legjobb nyolc közé jutott a Kecskeméti RC! RÖPLABDA A Phoenix Mecano-Kecskeméti RC férfigárdája 3:0-ra (-27, -21, -15) győzött a Magyar Kupa tegnapi, pécsi visszavágóján, így 6:0-s összesítéssel került be a legjobb nyolc közé. A KRC játékán főleg a blokkmunkában volt érezhető, hogy nagyon rég játszottak meccset. A baranyaiak ezt kihasználva tudták szorossá tenni az első két szettet. A negyeddöntőben a Szeged lesz a kecskemétiek ellenfele. Válogatott játékost igazolt a Félegyháza kézilabda Nagy halat fogott a Kiskunfélegyházi TVSE NBI/B-s férficsapata, mely leigazolta Rosta Istvánt. A Gyöngyösről érkezett kétméteres beállós 38-szor szerepelt a válogatottban. Rajta kívül a 24 éves Varga Antal is a félegyházi csapatot erősíti. Az Orosházáról érkezett játékosra a bal szélen számít Rapi Róbert edző. Capello szponzorok pénzeit titkolta el? adócsalással gyanúsítják hazájában Fabio Capellót, az angol labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát. A torinói ügyészség szerint a 61 éves szakember 2004 és 2006 között - még az AS Roma, illetve a Juventus vezetőedzőjeként - különböző szponzorpénzeket titkolt el a hatóságok elől úgy, hogy külföldi bankszámlákra utalta át őket. Rutinos beállós a halasi együttesnél kézilabda Újabb játékossal bővült a NB I-es Kiskunhalas NKSE kerete. A rutinos kapuvédő, Sirina után, az ukrán származású Szvetlána Moszkovaja írt alá az idény végégig a kék-fehérekhez. A 37 éves beállós korábban szerepelt az FTC, a Győr és a Vác csapatában is, legutóbb a Vasast erősítette. Az új szerzemény ma jelentkezik először edzésre. Több poszton erősítésre szorul a csapat labdarúgás Egy-két játékostól elköszönnek az orgoványi együttesnél Elérhető közelségben van az első hely a megyei n. osztály Északi csoportjában szereplő Orgo- vány számára, mindössze három ponttal vannak leszakadva az éllovastól. Igaz, az őszi szezonban olyan is előfordult, hogy hét pont előnyük volt a ladány- beneiekkel szemben.- Nem vagyunk elégedetlenek a helyezésünkkel, a dobogóra kerülés volt a célunk az őszi idény végére - mondta Vízteleki János edző, majd így folytatta: - Álltunk a tabella élén is, de aztán visszacsúsztunk. Ez annak volt köszönhető, hogy néhány meghatározó emberünk megsérült, és nem tudtuk őket hozzájuk hasonló tudásúakkal pótolni. A tél folyamán csatár, középpályás és kapus posztokra szeretnénk igazolni, mindenképpen meg kell erősítenünk a keretet. A tervünk ugyanis az, hogy a bajnokság végére mi szerepeljünk a tabella élén. Ehhez elengedhetetlen, hogy középpályán erősebbek, a széleken hatékonyabbak legyünk.- Fizikálisán is vannak lemaradásaink, de ezt megfelelő edzéslátogatottsággal kompenzálni lehet. Egy-két játékostól biztosan megválunk, az ifjúsági csapatból viszont lesznek olyanok, akiket a felnőtteknél veszek számításba - fűzte hozzá az orgoványi tréner. ■ Sz. T. í I Bt F — i/5 •Ö Csernik Csaba (jobbra) az orgoványi gárda legjobbja volt ősszel. MEGYEBELI VERSENYZŐK A KÜZDŐTÉRÉN sakk A megyei szövetség a diákolimpiára benevezett 8-10-12 éves fiúk számára selejtezőt tart; az Északi csoport részére február 2-án Kiskunhalason, a Délinek egy héttel később Kecskeméten. A lányoknál mindegyik korosztály, a fiúknál a selejtezőből továbbjutottak, valamint a 14-16-18 évesek számára április 5-én rendezik a megyei döntőt Kecskeméten. A csapatverseny fináléja március 8-án lesz Kun- szentmiklóson. Részletek a www.bkmsakk.hu honlapon. labdarúgás A hétvégén Izsákon és Jánoshalmán rendezték meg a Kaefer Heibl Megyei Teremkupa selejtezőit. Végeredmények, A csoport: 1. Ladány- bene 9,2. Kerekegyháza 6,3. Ja- kabszállás 3,4. Apostag 0 pont. B cs.: 1. Orgovány 10,2. Solt 7,3. Ballószög 6,4. Szakmár 6,5. Fü- löpjakab 0 pont. C cs.: 1. Kunszállás 10,2. Izsák 9,3. Tázlár 5, 4. Csengőd 4,5. Szabadszállás 0 pont. D cs.: 1. Kalocsa 9,2. Bács- borsód 9, 3. Soltvadkert 6, 4. Mélykút 3,5. Jánoshalma 3 pont. E cs.: 1. Tompa 12, 2. Dusnok 7, 3. Csávoly 4,4. Gara 3,5. Bátmo- nostor 1 pont. Mindegyik csoportból az első két helyezett jutott a január 19-ei fináléba. FÉRFI KÉZILABDA NB II, DÉL ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. flbony 11 9 0 2 289-242 18 Z. Ercsi 11 8 1 2 318-296 17 3. Albertirsa 11 5 2 4 326-302 12 4. Miklós KC 11 8 0 5 292-281 12 S. Szigetszent. 11 5 2 4 305-304 12 6. Budakalász 11 5 0 8 274-267 10 7. Bp. Honvéd 11 4 2 5 302-309 10 8. MizseKC 11 4 1 6 301-316 9 9 Oabas II. 11 3 2 6 279-297 8 10. Hatvan 11 4 0 7 270-341 8 11. Gyömrő 11 3 1 7 277-257 7 12.TFSE 11 3 1 1 299-320 1