Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-06 / 284. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZH1R GYASZH1R „Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, Számunkra Te soha meg nem haltál." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy drága Édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmamánk, testvérünk, sógornőnk, id. ALFÖLDI PÁLNÉ Gajdácsi Ilona 2007. december 3-án, 87 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2007. december 11-én, 10.45 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. A gyászoló család. „Mert nem ezt akartam., nem így akartam, szerettem volna élni még, de a sors másként döntött, el kellett menni." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapám, nagyapám, testvérem, GERGELY ERNŐ kecskeméti lakos, életének 81. évében, 2007. december 1-jén hirtelen elhunyt. Temetése 2007. december 10-én, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás nélkül, csendesen emlékezzünk rá, s őrizzük meg Őt szívünkben. Minden külön értesítés helyett. _______________________________Gyászoló családja. TE METKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét. Béke fasor 71/A (Köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 GYÁSZHIRDETÉSÉT. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463- 274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A szavunkat adjukí Petőfi Népe Az hirdetések szöveget es képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készén kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194.----------------------------------------------------------909500* AKA DÉMIA krt-i I. em. távfűt., 2 szobás, erké- lyes lakás eladó: 10,3 M. 20/9580-973.- --------------------------------------------------------*902336* DUNA mentén tanya eladó. T.: 30/622-0468--------- ’909701* JÁN OSHALMÁN ötszobás, összkomfortos csa­ládi ház eladó. 30/98-17-559.---------------------------------------------------------’909547* KE CSKEMÉT, belvárosban 60 m2-es, egyedi fű­tésű lakás eladó: 15,3 M Ft, 20/491-2889.-----------------------------------------:----------------’911063’ KE CSKEMÉT, Rendőrfaluban 45 m2-es kis ház 280 m2 telken eladó: 7,7 M Ft, 20/491-2889------------- ’911063’ KE CSKEMÉT, Szarkásban 100 m2-es tanya el­adó. Ár: 6,9 M Ft, 20/528-1260.----------------------------------------------------------*911150* KECSKEMÉT-HETÉNYEGYHÁZA mellett hangu­latos, nyugodt környezetben, az Aranyló Pihe­nőparkban, fenyőerdőben eladó 4300 m2-es, villannyal és fúrt kúttal, illetve családi házra vonatkozó építési engedéllyel rendelkező te­lek. Ár 9.6 M Ft, 30/9636-504.---------------------------------------------------------*909707* * KMÉT, Batthyány u. 1+2 félszobás, erké- lyes, felújított lakás eladó. 06-30/6775-344.------------ -----’897077’ KE CSKEMÉT, Burga u.-i, II. em.-i, 2,5 szobás, erkélyes szép lakás eladó. 30/9357-295-------------------------------------------------------’909938’ KE CSKEMÉT, Jókai u.-ban garázs eladó. Ár: 1,8 M Ft T.: 30/9981-123 —- -- --—-------------------’909647’ MÉG nem késő! Építse meg házát 2008-ban, de még 2007-es áron árgaranciával a Luca Macera Kft-től. Tel.: 20/341-1986 ——--------------- ’911104’ NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-------------------’909387’ 8 SZ ABADSZÁLLÁSI 58 m2-es lakás áron alul eladó: 4,9 M Ft 20/253-7978. — -------—--------------------------------------------*904189* VÁ ROSFÖLD, Dózsa majorban 97 m2-es csalá­di ház eladó. Ár: 7,5 M Ft, 20/528-1260.----------------------------------------------------------’911150’ BÉRLEMÉNY KECSKEMÉTEN 80-100 m2-es üzlethelyiséget bérelnénk. 30/471-5533.------------------------------------------------------’909564’ AL BÉRLETET KÍNÁL «ALBÉRLET kiadó Kméten a Petőfivárosban, különálló épületben, 1 szoba, összkomfort. 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. 20/597-2363.------------------------------------.--------------------’911059’ KE CSKEMÉT Lánchíd u. 2 szobás, összkomfor­tos, hőfokszabályzós, klímás, redőnyös, búto­rozott lakás december 15-étől kiadó: 40 E Ft+rezsi. Tel.: 20/9289-349.--------------------------------------------------------- ’66000* KE CSKEMÉT, Batthyány u.-ban I. em.-i, 2 szo­bás, bútorozott lakás kiadó. 30/318-0745.-------------- ’905980’ KE CSKEMÉT, Batthyány u.-ban 1 szobás, búto­rozott, erkélyes lakás kiadó. 30/318-0745.---------------------------------------------------------’905980’ KE CSKEMÉTEN a Széchenyivárosban lakás ki­adó. 20/569-2722.-------------------------------------------------------:—*911178* KECSKEMÉTEN, széchenyivárosi cseréptetős házban I. em.-i, 1+2 félszobás bútorozott la­kás kiadó gyermektelen párnak. Azonnal be­költözhető. Ár: 40 E Ft+rezsi. 30/606-4598----------------------------------------------------------*91H27* JÁRMŰ «Autókat veszek bontásra, adás-vétellel is, üzemképtelent is. 20/3333-745. ......................................... ’905287’ F ASTRÁRA és B Corsára való téli gumi felnis­tíl eladó. 30/2666-479.---------------------------------------------------------*911137* MA RUTI piros 2 év vizsgás: 70/586-0660.------------ ’910943’ « MZ 125 ES, jó állapotban olcsón eladó. 20/2545-779.--------------------- ’911159’ OP EL Vectra 1,7 TD ‘95-ös évj., garázsban tar­tott eladó. 06-20/970-4016.---------------------------- ’911100* PE UGEOT 205 '92. olcsón: 20/244-8555.---------------------------------------------------------*910941* ­PE UGEOT 206 2001. évi tulajtól hitelre is el­adó. 30/385-3406.----------------------------------------------------------’909021’ PLATÓS Barkas eladó. 30/368-7087.----------------------------------------------------------’911120’ « SUZUKI Wagon R+ 38 E km ezüst: 70/334- 9815-------- — -------*910990* « UAZ pk. rendszámos, 2004. óta kivonva, jó állapotban eladó. 30/265-27-21. —----------------------- ’911122’ UT ÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.-------------------------------------- *909676’ VW BORA 1.9 PD TDI2002. évj. klímás, auto­mata váltós eladó, hitelre is. 20/9603-007----------------------------- •911130’ »1 ,5 t gázos Mitsubitsi ‘96-os évj. fülkés, megkímélt állapotban, szervizkönywel eladó. 30/2396-457.- - :-----------------------------------------------------’911184’ GÉ PEK 8 BETONACÉL-HAJÚTÓ B-H 01-es és hidrao- likus betonacél-vágógép eladó. 30/9453-615. •911173’ CLAAS Dominatorhoz (100,105,106) jó álla­potban lévő bontott alkatrészek eladók. Ugyanitt FKA-601-es csőtörő és 5,1 m-es ga­bona adapter, szállítókocsival eladó. 20/917- 12-08.----------------------------------------------------------’911102’ CSETTEGŐ D, műszakis eladó. 20/4399-549.-------------‘--------------------------------------------’911118’ 8 DETK-115 szippantó és 2 korongos fűkasza eladó. 06-30/33-03-303.----------------------------------------------------------*909718* 8 GÖDÖRFÚRÓ eladó. 20/473-8274.--------------------------------------------------------*909977* HEGESZTŐ dinamót, vagy 380- as hegesztőgépet vennék, lehet hibás is. Érd.: 20/383-32-59. *907417* 8 OSZLOPOS fúrógépek, állványos köszörűk, hidraulikus fémfűrész, faipari gyalugép, hajtó­művek, szivattyúk eladók. 30/740-4890. ÁLLÁST KÍNÁL A BÁCS-KISKUN Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet pályázatot hirdet műszaki-ellátási főelő­adó, illetve kazánkezelö munkakörök betölté­sére. Feltételek (főelőadó): műszaki felsőfokú végzettség, építőipari jártasság, energetikai szakismeret büntetlen előélet, magyar állam- polgárság. Feltételek (kazánkezelő) kisnyomá­sú gőzkazán kezelését tanúsító bizonyítvány, büntetlen előélet, ma$ar állampolgárság. A pályázatok beérkezésének határideje: 2007. december 15. Helye: Bács-Kiskun Megyei Bün­tetés-végrehajtási Intézet 6000 Kecskemét Mátyási u. 2. Felvilágosítás: 06-76/483-783.---------------- ----------------------------------’911090’ A KECSKEMÉTI Karcher márkaképviselet és szerviz keres szervizes munkatársat német nyelvtudással, valamint értékesítési tapaszta­lattal rendelkező üzletkötőt Jelentkezni sze­mélyesen önéletrajzzal: Kecskemét, Szolnoki út 1. Tel.: 76/508-613------------------1--------------------------------------’909290’ A KOCH’S TORMA KFT. kiskunfélegyházi telephe­lyére fakorláttal rendelkező géplakatost keres. Érd.: 76/559-400 számon 8.00-16.00 óráig.---------------------------------------------------------*9H030* Kö nyvelőiroda keres számítógépes ismeretekkel is rendelkező, gyakorlott könyvelőt önálló munkára. Jelentkezni és érdeklődni 17-18 óra között a 76/509-135-ös _ telefonszámon lehet. | A Brill Kft. új (SEAT, AUDI) és használt autó ÉRTÉKESÍTŐ munkatársakat keres. Feltételek: felsőfokú végzettség jó kommunikációs készség gépjármű kereskedelemben szerzett értékesítési tapasztalat Jelentkezni lehet a pjuhasz@brillkft.hu e-mail címen. AZONNALI munkakezdéssel felveszünk gyakor­lattal rendelkező fémforgácsoló szakmunkást, horizontál és helyzetfúró gépekre. Érd: 77/507-588, vagy a 30/2997-112 lehet.---------;-----1-------------------------------------— ’911183’ DU NAÚJVÁROSI telephelyre vafonöröket fel­veszünk. Tel.: 20/563-31-00------- ---------------------------’911145* GY AKORLOTT C0 hegesztőket keresek kecske­méti munkahelyre. 20/385-7657.----------------------------------------------------------’909007’ KECSKEMÉT, helvéciai útnál lévő baromfivágó­híd keres férfi munkaerőt darabolásra és más munkakörbe. Tel.: 30/915-4723 LADÁNYBENEI pékségünkbe betanított vagy szakképzett pékeket 40 éves korig kere­sünk! T.: 30/249-24-33--------------;-----------------------:------------------’907166’ KE CSKEMÉT, Malom Központban működő szó­rakoztató egységbe keresünk fiatal, dekoratív, jó kommunikációs készséggel rendelkező höl­gyeket főállásba, hostess munkakörbe (nem konzum). 30/663-7320.----------------------------------------------------------*909272’ ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó, munkájára igényes karosszéria-lakatost felveszünk. Master-Autó Kft. 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 1. Tel.: 76/480-037----------------------------------------------------’909955’ SE RTÉSTELEPRE állatgondozót keresek, ott- lakással is. Érd.: 06-30/97-58-399.----------------------------------------*911081* SZAKKÉPZETT virágkötőt felveszek! 20/9706- 654. —-------------------------------------------------------’909501’ VÍZ-, gáz-, központifűtés-szerelőket, ív-, és lánghegesztőket azonnali kezdéssel felve­szünk. Tel.: 76/320-481, 30/249-4329 ,----------------------------------------------------------*911116’ ADÁSVÉTEL 8 Akác és vegyes vágott tűzifa, ingyenes ház­hoz szállítással, Izsák 30 km-es körzetében, 2200-1300 Ft áron eladó. 20/9855-834.----------------------------------------------------------*911038’ ELADÓ: faházak, vasszínek, kovácsoltvas ka­puk, téglák, cserepek, acélcsövek, kis kongó, kovács satu, cső satu, állványos fúrógép, szer­számos kamra, utánfutó. 06-30/9-259-885. __________________ , ■_____* 908969* 8 KA RÁCSONYFA eladó. 30/9552-372.----'----------------------------------------------------’911088’ SA LGÓ jellegű polcrendszerek gyártói áron kis- és nagy tétéiben. 30/455-6432.------------------------'■---------------------------------*909230* SERTÉSKÁBÍT Ó-FOGÓ csapóval eladó. 30/498-99-50.----------------------------------------------------------’911179’ VÁGOTT vagy vágni való 35 cm felett hajat ve­szek jé áron. 20/497-9197. — ’902296’ 32-ES húsdaráló eladó. 20/343-2330.- - ’911062’ ÁLLAT SANYADISZNÓ eladó. 78/456-154.----------------------------------------------------------*911077* 8 ELADÓ 2 db húsjellegű hízó, kb. 280-300 kg, 260 Ft/kg. 20/422-3404.--------------------------------------------------;-------’911067’ 8 HÍZ Ó eladó 150 kg Orgovány. 30/310- 2336. —------------------------------------------------------*911114’ HÍZÓ el adó 250 Ft/kg 30/564-5152. •902280’ HÍZÓ, 215 kg eladó. Nem tápos! 76/706- 352. HÍZÓK eladók 100-300 kg-ig. 76/707-782.----’909331* HÚS HÍZÓ, kis- és nagysúlyú eladó. 30/2258- 058. HÚSJELLEGŰ hízó eladó. 30/490-46-45.-----------------‘--------------------------*911052’ 8 KAKASOK, 3-4 kg-osak eladók. 20/267- 56-53.----------------------------------------------------------*911119* «MANGALICA és húsjellegű hízók eladók. 320 Ft/kg. 30/4676-456.----------------------------------------------------------*911108’ MANGALICA hízók, szalonna: 20/9494-306.----------------------------------------------------------*911186’ 8 NÉMET JUHÁSZ kiskutyák eladók, dec. 6­tól elvihetők. 30/851-8100,20/383-3584.----------------------------------------------------------’909770’ ŐRKUTYÁK eladók. 06-30/375-2211. 4 koltoztessenvelem.hu * • : ■mwif/ költöztetés lomtalanítás (3» m US S2 m nm H* 5« « m m 13 *o y^l§ Jtö^fpf q PULYKA, csirke eladó. 76/708-020. __________________________________*909608* TÁP MENTES hízó: 320 Ft/kg! 76/701-909.----------------------------------------------------------*911079* VÁGNIVALÓ kakas, jérce eladó. 30/490-4645.---------------------------------------------------------*911052’ 81 10-170 kg-os hízók eladók. 70/273-47­41.----------------------------------------------------------*910963’ 18 DB hasas birka eladó. 06-30/549-7321. * * t $ i ! i i ár OROSZ barna és fekete daraszén szállítással megrendelhető. 30/257-8175.---------------------------------------------------------’909228’ 8 Svéd frissítő masszázs. Érdeklődni: 30/334-6800.---------------------------------------------*-----------*909590* TÁ RSKERESÉS i t t * j koltoztessvelem.hu J OKTATÁS ABSZOLÚT bájos, dúskeblű, szép, csinos, 35 éves nö Kméten ismerkedne. 30/945-8057. '' ■ ' '"#■------------------tt* •* “--------+*-*909694’ ADRIENN társat keres Kméten. Telefonszám: 70/603-2070. DAJKAKÉPZÉS januártól. Kasza Szakképző (Nyt: 01-0064-04). 06-1/276-5918. RÉGISÉG DUCIKA Kméten ismerkedne. Telefonszám: 20/383-0343. EZÜST 200 FT-os érmék eladók. Tel.: 56/422- 597 Érd.: 9-12-ig, 13-17 óráig.----------------------------------------------------------«820687* DÚSKEBLŰ 32 éves Kecskeméten ismerkedne. 06-30/433-5910. RENDEZVÉNY ÉVI Kecskeméten ismerkedne. 20/233-0780.------------------- ----------------------------*909957* SZILVESZTERI MULATSÁG a kméti Konzervgyár ebédlőjében az EDU-SHOW és KOMONYI ZSU­ZSI fellépésével. Jegyek: Német Z. 76/518- 188.------------ ’907754’ SZOL GÁLTATÁS ÁCSMUNKA, kúpcserép kikenés, terasz előte­tő, nyári kiülő, pergola készítése, anyagbe­szerzéssel, helyszínre szállítva, igény szerint. 30/376-3168; 76/424-263.-------------;------------------------------------------•906802’ 8 FR ISSÍTŐ, lazító masszázs. 30/3165-360.-------’909064* FR ISSÍTŐ, lazító masszázs. 30/975-9100. ________________ *909640* FR ISSÍTŐ masszázs. 06-70/344-6299. Ha fáj, mi segítünk! ^Nincs sorban állás, \AÍ\hJ.Í nincs várakozás! Reumatológiai szakrendelés Kezelt problémák: gerinc-, ízületi-, izom-, gyulladásos betegségek, statikai problémák,csontritkulás Bio-Spa Melissa Egészség­es Wellnessközpont Kecskemét, Malom Központ 4. emelet Tel.: 76/322-884; 20/971-27-72 FIATAL csinos, babaarcú aktmodell (21) is­merkedne. 70/554-5677.--------------------------------------;-------------------*909784* FI ATAL, vékony sztriptíz csajszi ismerkedne. 06-70/396-7608.--------------r------------------------------------------*911140’ KECSKEMÉTEN Dóra ismerkedne. 30/6838- 176.----------------- *909667’ KE CSKEMÉTEN MIRA ismerkedne. 30/658- 7434. _---------------- ’903607’ KE CSKEMÉTEN vékony formás Hajnalka ismer­kedne. 06-70/585-6036. — —— — ’909438’ KECSKEMÉTEN vörös démon ismerkedne. 06- 70/270-6261.------------- — - ’911140’ KE CSKEMÉTI csinos Nóri 38-as ismerkedne. 06-30/395-2268.-------------------------------------------------‘-------’909889’ KE CSKEMÉTI fiatal, szép lány keresi partnerét 06-70/295-3996.-----------------------------------------:---------------*911140’ KE CSKEMÉTEN Mónika ismerkedne. 20/427- 9726--------------------------------------------------------*909666’ KM ÉTI 22 éves 159 cm magas, 42 kg szőke, életvidám lány társat keres. 70/397-2203.----------------------------------------------------------’889189’ MAGAS, csinos, fiatal egyemista lány keresi társát. Tel.: 70/244-95-33-----------------------,----------:-----------------------’911165’ ME ZŐGAZDASÁGI rt.-ben dolgozó 60 év körüli szakmunkás férfi megismerkedne 40-60 éves korú hölggyel tartós kapcsolat céljából. Leve­leket “Titánvilág” jeligére a Kiadóba (Szabad­ság tér 6.) kérem. VÖRÖS csini 22 éves csajszi társat keres. 20/320-2307.---------------------------;-----------------------------’909600’ 36 ÉVES hölgy Kecskeméten ismerkedne. 30/945-1720.---------------------------------------------------------*882538’ 48 ÉVES elvált nő komoly kapcsolatra társat keres Kalocsa környékén. Telefon: 06- 20/285-8589.-------------------:-------------------------------------*911123* UTAZ ÁS SOPRONBAN dec. 16-22-ig 1 szobás, 3 sze­mélyes apartman átadó: 15E Ft Fakultatív üdülési jog 1,5 szobás (Sopron, Mátra, Sashegy, Harkány) eladó: 300E Ft, 76/323- 169.---------------------------------------------------------*911170’ VÁ LLALKOZÁS KECSKEMÉT piacterén 14 m2-es büfépavilon eladó/kiadó. Tel.: 30/99-88-555----------------------------------------------------------*847141* _________VEGYES_________ EL ADÓ egy 2500 m2 alapterületű 10 m magas acélváz szerkezetű raktárcsarnok, szétszerelt állapotban. Érdeklődni: 70/33-44-566.---------------*909973* FE KETEFENYÖ közép- és nagyméreC77/422- 517--------------------------------------------------_-----’910902’ 8 4 éves Móra gáztűzhely eladó. Ár: 18 E Ft, 30/354-8309.--------------------------------------------------------*911168’ GA RÁZS KECSKEMÉT, Forradalom utcában 42 m2-es garázs kiadó. 06-20/453-9440.---------------------------------------------------------*909279* ME ZŐGAZDASÁG «AKÁCCSEMETEeladó 8-15 Ft/db. 30/259- 22-89.------------------------------------------------------—*909358* «D ESIRE étkezési és vetőburgonya eladó. 30/6646-145.----------------------------------------------------------’911152’ JD BONTOTT 46-50-es alkatrészek, 18,4x38- as gumiabroncsok, IH nehéztárcsához szár­nyak eladók. 20/220-0567.----------------------------------------------------------*911065’ 8 JÓ minőségi, házikészítésű fűszerpaprika eladó. 30/430-54-41.------------------------------------------------,--------*910884* 8 KIS BÁLÁS szalma eladó. Érdeklődni: 30/286-1640.--------------------------------------- *911146’ « UT 1-es és UT 2-es vetőburgonya eladó. 30/276-2252.------------1--------------------------------------------*911060* 8 2 00 q tritikálé eladó. Ui. póni hintó. 20/33-70-548.-----------------------------------------*---------—*910877* 40 DB körbálás szalma, sárga köles eladó. Érd.: 30/9385-253.----------------------------------------------------------’911057’ 50 T kukorica eladó. Telefonszám: 70/453- 5914---------------------------------------------------------*909711* 6 ÉVES, 1 ha nyárfaerdő Helvécián eladó. 70/2173-392.----------------------------7----------------------------*909238* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon. 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.995 Ft: negyedévre: 5.985 Ft; félévre: 11.970 Ft; egy évre: 23.940 Ft Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- . nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállat A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom