Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-27 / 300. szám
Miniszteri köszöntő A 2004-2006-os időszak a magyar mezőgazdaság szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt. Egyrészt az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően a hazai termelőknek szembesülniük kellett a kiélezett piaci verseny minden előnyével és hátrányával, másrészt meg kellett ismerkedniük egy új típusú támogatási rendszerrel, amely a SAPARD előcsatlakozási program gyakorlatát és tapasztalatait, valamint a hazai agrártámogatási rendszer elemeit ötvözte. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) elsősorban a mezőgazdasághoz, az élelmiszer-feldolgozáshoz és a vidéki térségek mezőgazdaságához kapcsolódó fejlesztésekre irányult, és lehetőséget adott több mint 105 Mrd Ft felhasználására. Az AVOP meghatározó szerepet töltött be a mezőgazdasági termelés feltételeinek egyenlőtlenségéből adódó területi különbségek kiigazításában, csökkentésében, a vidék szociális problémáinak megoldásában, az ökológiai, a természeti értékek fenntartásában, megőrzésében, a környezet védelmében. Mindez három fő fejlesztési területen (prioritásban) valósult meg: a versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban, az élelmiszer-feldolgozás modernizálása és a vidéki térségek fejlesztése. Külön meg kell említeni a LEADER+ Programot, amely egy olyan helyi kezdeményezésű, területi alapú, integrált vidékfejlesztési program, amelynek keretében helyi vidékfejlesztési tervek alapján, helyi pályáztatás formájában, a helyi közösség döntésével próbálják megoldani térségük problémáit. Mindez új kihívásokat és feladatokat is hozott a magyar vidéki lakosság számára, hiszen saját kezükbe adta az ott élőknek mind a kezdeményezés, mind a vidékfejlesztési projektek lebonyolításának lehetőségét. Az AVOP által biztosított pénzügyi keret a három év alatt teljes egészében lekötésre került. Ez igazolja, hogy a magyar agrárium szereplői megismerték az EU támogatási rendszerét, és készen állnak a következő programozási időszakban, 2007-2013. között, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA), valamint az Európai Halászati Alapból (EHA), a mezőgazdaság- és vidékfejlesztésre elkülönített összesen 1310,5 Mrd Ft (1300 Mrd Ft EMVA + 10,5 Mrd Ft EHA) támogatási összeget a lehető leghatékonyabban felhasználni. Meggyőződésem, hogy élve a lehetőségekkel, Magyarország meghatározó szerephez jut az Európai Unióban, ugyanakkor fenntarthatóvá válik, és gazdaságilag megerősödik a vidéki térség. Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter Pályázó neve Elnyert támogatás Pályázó neve Elnyert támogatás Lidus Bt. 66 222 954 Nagykamarás Község önkormányzata 1 512 150 Lombfalvi József 3 723 750 Nagymágocsi Farmer Kft. 2912S 728 Lovas Club Egyesület Kecel 1999987 Nagymágocsi Farmer Kft. 20 246 161 Lovász Edit 441 431 Nagyné Kustár Dalma 9425 414 Lowland Wine Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 13 443 750 Nagyszénás Római Katolikus Plébánia 10 276 740 Lőrinczjánosné 3 422 473 Nánási Agro Kft 66 003 143 Macskási Tejtermelő Rt. 44 431 376 NATÚRA Tőzegbánya Üzemeltető és Szolgáltató Kft. 1 999 999 Madaras Község Önkormányzat 2 500 000 Nektár-Flóra Trade Mézfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. 175 395 163 Madaras Község Önkormányzat 2 800000 Németh Marianna 13 960 450 MADOSZ Szövetkezet 31 861755 New Flowers Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1 999 999 Magfa Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató 47 148 626 NICK ANDREA 799 999 Magony Ferenc 5 000 000 Nikodémusz Norbert 7650000 Magony Zoltán 9000 000 Nodium Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 19 764 395 Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége Bordányi Klubja 409 800 Nógrádi Tibor 7 500 000 Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 58-860 000 Novák Ilona 2458 125 Major László 486000 Novák Pál 5 975 296 Major László 121 500 Nyári András 6 107 142 Majorcoop Kft. 75 020 140 Nyári Attila 3 262 500 Majorcoop Kft. 31984 704 Nyáriné Dobák Erika 4 173 626 Makan János Pál 2086 892 Nyemecz Imre 3 105 000 Makó és Térsége Turisztikai Egyesület 977 500 Ocskó Imre Tamás 9000000 Makó és Térsége Turisztikai Egyesület 1 955 000 Ódor István 3 000 000 Makó Város Önkormányzata 33 523 520 Odrobinajózsefné 5 776 468 Makó Város Önkormányzata 980 934 ÓFÖLDEÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 634 215 MAKÓ VÁROSI KULTURÁLIS KÖZMŰVELŐDÉSI KHT 1624775 Oktatási Intézmények Gondnoksága Könyvtár 1 999 999 Makói Hagymafesztivál Alapítvány 1 999 999 Oktatási Intézmények Gondnoksága Kulich Gyula Művelődési Ház 3 995 000 Makóker-TÉSZ Szövetkezete 13 479 075 Ollár Illés 39086 700 Makovics Ferenc 2 281 648 Oltványi Gyula 8 597 821 Manax Kft. 90 000 000 Oltványi Gyula 10952 578 Manax Kft. 88 200 000 Onedin Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 350000 Manax Kft. 88 200 000 Onedin Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 650000 Manax Kft. 88 200000 Ópusztaszer Római Katolikus Plébánai 4008513 Mangó Katalin 1 072 800 Oravecz Tamás 4 950 000 Mangó Katalin 7 641 165 Oravecz Tamás 3834 640 Markó és Fia Mg. Term, és Ért. Kft. 2 722 252 Orcsik Ferenc 19647 890 Maros Fleur Kft. 90 000 000 Ordasi Lajos 804 600 Maroslele Község Önkormányzata 999 997 Orodán József 6620933 Mártélyi Agro Kft. 27 674 598 Orosfarm Szövetkezet 45 260702 Márton Csaba 7 650000 Ország Attila 6 375 000 Marton Pál 3 532 500 ORTUTAY HELEN 722 500 Mártonná Miron Ágnes 799 999 Oszlánczi Ignác 2 751 187 Martonosi János 1 760667 Osztrogonácz Antal 24 063 003 Masa Róbert 7616 348 Ökrös Bálint 6130 384 Mátételke Község önkormányzata 675 750 öregcsertő Község Önkormányzata 749 550 Mátételke Község Önkormányzata 994 330 Öregcsertő Község Önkormányzata 2 648 756 Mátételke Község Önkormányzata 2 328 668 Öreghegy Bor Korlátolt Felelősségű Társaság 493999 130 Mátételke Római Katolikus Plébánia 4 952 697 örménykúti Granárium Beszerző, Raktározó, és Értékesítő Szövetkezet 17 702 174 MEBO Csengele Kft. 14 759 736 ösvény Esélynövelő Alapítvány 3 088 800 Medgyesbodzás Község Önkormányzata 1 561 731 P-19 Postagalambsport Egyesület 1430 550 Medgyesbodzás Község Önkormányzata 658 534 Pákái Csaba Zoltán 2093 467 Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzat 845 500 Pákái István 5 610 826 Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzat 1 999 959 Pál András 9 532 582 Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata 62 406 437 Pál József 599 999 Medgyesegyházi Fiatalokért Közhasznú Egyesület 899 300 Pálinkójózsefné 7 650 000 Medgyesegyházi Fiatalokért Közhasznú Egyesület 1 430 550 Páncsics István 7 650000 Mélykút Nagyközség Önkormányzata 10 000 000 Pankota-Flex Kft. 71.198 901 Mélykút Nagyközség Önkormányzata 1 849 200 Pankota-Kórógy Kft. 88 208 450 Mélykúti Lovassport Egyesület 3 000 000 Pankota-Kórógy Kft. 5 206945 Mélykúti Szederinda Népzenei Egyesület 1 174666 Paor S. Róbert 7 650000 Ménesi Béla 80 068 350 Paplógó Gábor 76150424 Ménesi Béla 26459 505 Papp Béla 55 278 074 Merd Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 90 000 000 PappJános 3476812 Merinó Kft 37 257 302 Papp József Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft. 4612 240 Merkovics Kft. 26 354 187 PaprikaMolnár Élelmiszer Feldolgozó és Kereskedelmi Kit. 2 324 750 Merkovics Kft. 34 200 988 PaprikaMolnár Élelmiszer Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. 1800000 Mérőmé Kft. 14 842 087 Pásztor Vilmos Tamás 799 680 Meszes Mónika 6 361 950 Pataji Mezőgazdasági Zrt. 17 775 593 MEVIKft. 9 875 274 Patyi Ferenc 2579625 Mezei Jenő 44 078 415 Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság 1500000 Mezei Jenő 27693 810 Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság 1997 500 Mezőforszi Korlátolt Felelősségű Társaság % 6 584 835 Petákjózsef 66202915 Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. 69 609 776 Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár 409 800 Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 90000 000 Petőfi Sándor Művelődési Központ 3939580 Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 90000 000 Petővári László 999999 Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 89 941 157 Petővári László 7 499998 Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 85 523 946 Petrovszki Pálné 5 504835 Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 89 996 329 PH- Centrum Zöldség-Gyümölcs Forgalmazó és Feldolgozó Kft 157057146 Mezőkovácsházi "Új Alkotmány" Mezőgazdasági Szolgáltató Kft 90 000 000 Pigniczki és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 2 673438 Mezőkovácsházi "Új Alkotmány" Mezőgazdasági Szolgáltató Kft 5 238 791 Pilze-Nagy Mg., Kér. és Szolg.Kft. 8 593 322 Mildán János 2 154937 Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 84 354 339 Miksjános 7 650000 Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság 67988 979 Misinké Géza 20917 582 Piramis Trade Bau Építőipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft. 4500000 Mizsevad Vadgazdálkodási Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. 5 810439 Pohankovics László 7 650000 Mobil - Földeáki Fiatalok Egyesülete 1999 999 Polgár Mihály 4675154 Molnár Anikó 4 788 000 Polgármesteri Hivatal Szabadkígyós 1 028 160 Molnár Anikó 1 828 980 Polgármesteri Hivatal Szabadkígyós 1 999000 Molnár Etele 13 518 296 Polgármesteri Hivatal Szabadkígyós 1 275 000 Molnár István 917 550 Polimais Kft. 1 653 626 Molnár István 3 982 300 Pólyák Endre 1 108 125 Móra Ferenc Általános Művelődési Központ 67 233 ISO Pólyák Mária 7 650 000 Mórahalom Város Önkormányzata 33478 032 Pólyák Mihály 4 500000 Mórahalom Város Önkormányzata 54467 983 POMAR1UM Gyümölcstermelő és Szolgáltató Kft. 7 232 083 Moroko-Farm Kereskedelmi és Mezőgazdasági Szolgáltató Kft. 2 472 527 Pór Mónika Ágnes 9000 000 Munkácsy-szárító Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft 13 421 373 Preczner Ferencné 14 397 514 Munkácsy-szárító Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 2 934 890 Prjevara Zsolt 2 874419 Murony Község önkormányzata 2 000 000 Prohászka János 8 897 988 Müller Jenő 15 195 402 Pusenszki József 3459 375 Müller Tamás 6 375 000 Puskás László 7 650 000 MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR 1 999 999 Quality Champignons Mezőgazdasági Termelő Szóig, és Kér. KFT 75 521 436 Nádvár Kft. 40 297 421 Rábai Imre 20 589 576 Nagy Ernő 5 602 331 Ráczné Sándor Ildikó 17977 726 Nagy Erzsébet 2 377 087 Ráczné Sándor Ildikó 74 168 070 Nagy és Társa Mg Termelő és Szóig. Kereskedelmi Társaság 6 342 837 Radovics István 2 391 428 Nagy Gergely 2928 150 Rakonczai J ózsef 1 881 000 Nagy Gyuláné 4671000 Red Fruct Kft. 13 390 341 Nagy Gyuláné 2635 220 Rém Község Önkormányzata 2 681886 Nagy Irén 2 000 000 Rém önkormányzat 2 000 000 NagyJános 14 834 274 Rigli Mezőgazdasági, Szolgáltató és Keresekedelmi Kft. 12 098 571 Nagyjános 57 840 807 Ritter Balázs 6 375 000 Nagyjózsef 11333 051 Roczkó Attila 4 548 708 Nagy Mihály 6 329670 Római Katolikus Plébánia Zsombó 1467 342 Nagy Zsolt 644 430 Royal Hús Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. 25 999 826 Nagybánhegyes Község Önkormányzata 60 600 2S6 Rózsás Major Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft 15668 393 Nagybánhegyes Község Önkormányzata 1 909 500 Rózsás Major Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 25 922 642 Nagybánhegyes Község Önkormányzata 1 991 200 Rózsás Major Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 20762 802 Nagybánhegyes Község Önkormányzata 1 972 200 Rózsási Kft. 11 995 309 Nagybaracska Község Önkormányzata 5 999 250 Rozsnyai László • 1 928 571 Nagybaracska Község Önkormányzata 510000 Röszke Község Önkormányzat 2 972 700 Nagybaracska Község Önkormányzata 4 998 900 Röszke Község Önkormányzat 409 800 Nagybaracskai Haltermelő Kft. 5 522045 Röszke Község Önkormányzata 1 137 400 N agy- György J ózsef 21313 236 Röszkei Kaláka Hagyományőrző és Teleház Közhasznú Egyesület 1 137 300 Nagykamarás Község Önkormányzata 1013 074 Röszkei Sporthorgász és Természetvédő Egyesület 477 085 Nagykamarás Község Önkormányzata 1 497 618 Röszkei Sporthorgász és Természetvédő Egyesület 693 396