Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-22 / 298. szám
12 HIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2007. DECEMBER 22., SZOMBAT Két Raiffeisen-fiók várja az ügyfeleket Kecskemét Hálózatbővítés és innovatív, széles körű fogyasztói igényeket kielégítő termékpaletta Megnyitásának egyéves évfordulóját ünnepli a Raiffeisen Bank második kecskeméti fiókja decemberben. Kecskeméten a Raiffeisen Bank főtéri fiókját ünnepélyes keretek között szerdán avatták fel. A Kossuth tér 6-7. szám alatt található fiókban teljes körű szolgáltatásokkal áll a lakossági és a vállalati ügyfelek rendelkezésére, az ügyfelek munkaidőn túl, napi 24 órában önkiszolgáló terminál és ATM automata segítségével intézhetik pénzügyeiket.- A kecskeméti, Kossuth téri fiókot tavaly decemberben nyitottuk meg - mondta Fellegi András fiókigazgató. - Az első évünk teljes mértékben terveinknek és várakozásainknak megfelelően alakult, így nagy várakozással tekintek a 2008- as esztendő elé. A fiók egyéves működésének eredményeként közel 700 lakossági és 50 vállalati ügyféllel büszkélkedünk. Fő profilként a lakossági és mikrovállalati ügyfélkör kiszolgálását jelöltük meg, de társasházi számlavezetéssel és lízingigények megoldásával is foglalkozunk, emellett a hitelközvetítői tevékenység is egyre jelentősebb méreteket ölt - tette hozzá Fellegi András. Fellegi András fiókigazgató köszöntötte a vendégeket. A nemzetiszínű szalagot dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere és Horváth Krisztina vezérigazgató-helyettes vágta át. ■ A bank Bács-Kis- kun és Szolnok megyei régiója az elmúlt ÍO évben folyamatos és dinamikus növekedést mutat. Népszerű lakossági bank A Raiffeisen Bank az ügyféligények széles skáláját kielégítő, folyamatosan bővülő, fejlődő termékpalettával várja lakossági ügyfeleit. A Raiffeisen OKOSkártyák már négy változatban érhetők el: a Start OKOSkártya és a Sokoldalú OKOSkártya már dombornyomott változatban is igényelhető, így az ügyfelek biztosan megtalálják a vásárlási és kártyahasználati szokásainak legmegfelelőbb bankkártyát. A Raiffeisen a megtakarítások terén is többféle megoldást nyújt ügyfeleinek, így lehetőség van megtakarításaik megosztására többféle befektetési forma között, és megosztott kockázattal a betéti kamatoknál magasabb hozamot is elérhetnek. A Raiffeisen Univerzum Kombinált Betét, a Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap és a Raiffeisen Trend Kötvények biztonságos, magas hozammal bíró befektetési lehetőséget ajánlanak az ügyfelek számára. Teljes körű banki szolgáltatások kis-és középvállalkozásoknak A Raiffeisen Bank kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kis- és középvállalkozások számára is gyors, egyszerű, a napi bankolási szokásaikhoz igazodó szolgáltatásokat nyújtson, legyen szó számlavezetésről, hitelkonstrukciókról vagy bármely egyéb banki termékről. A vállalkozások megnövekedett terheit figyelembe véve, a Raiffeisen Bank új hitelkonstrukciót ajánl részükre. Az Univerzál szabad felhasználású vállalkozói jelzáloghitel már 15 éves futamidő mellett kínál egyszerű és gyors finanszírozási megoldást. A hosszabb maximális futamidő miatt a hitel összege hosszabb idő alatt, kisebb törlesztőrészletek mellett fizethető vissza. A konstrukciónak köszönhetően a vállalkozások könnyebben tudják kigazdálkodni a fejlesztésekhez, beruházásokhoz igénybe vett hitel törlesztéséhez szükséges forrást. Számlavezetési ajánlataik között minden vállalkozás megtalálhatja a számára legmegfelevé Égáz-Dégáz jé Égáz-Dégáz FÖLDGÁZELOSZTÓ Az Égáz-Dégáz Csoport minden kedves Ügyfelének békés, meghitt karácsonyt, és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván. Köszönjük egész éves bizalmukat, és reméljük, hogy 2008-ban is elvihetjük Önökhöz az otthon melegét. Égáz-Dégáz Zrt. Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Kecskemét belvárosában, a Batthyány utcában 100 m2-es iroda KIADÓ ELADÓ vagy Érdeklődni: a 30/9671-878 telefonszámon. TERRAKOTTA WELLNESS-, HIDROMASSZÁZS- ÉS CSEMPECENTRUM Baja, Dózsa Gy. út 113. Tel. 79/520-170 www.terrakotta.hu MINŐSÉG és KÖRNYEZETVÉDELEM Elektromos Fővállalkozás Tervezés, kivitelezés, szaktanácsadás.-i= Ä CROUPE SCHNEIDER %a£f/f minősített elosztóberendezés gyártója Msz EN ISO 14001 ELMÍ), DÉMÁSZ, DÉDÁSZ, TITÁSZ- és NATO-minősítéssel rendelkezünk. ; Cím: 6000 Kecskemét Csongrádi út 56. Tel./íox: 76/480-370,415-416,329-567. www.polar-studio.hu e-mail: polarl@polar.t-online.hu i Msz EN ISO 9001 több csomagot. A Bank Raiffeisen Minimum számlacsomagját elsősorban induló és kisebb árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak kínálja, mely rendkívül kedvező, mindössze havi 490 Ft-os számlavezetési díj mellett a legfontosabb banki szolgáltatásokat tartalmazza. Helyi elkötelezettség A Raiffeisen Bank országos támogatási és adományozási tevékenysége mellett a kecskeméti régió és fiókjai szerepet vállalnak a települések egészségügyi, kulturális és sportéletének támogatásában is. Az idei évben többek között a kecskeméti Városházi Esték, az Univer kosárlabdacsapata, a Delim KC kézilabdacsapata, a Hírős Vízilabda Sport Egyesület és KTE labdarúgó-egyesület részesült a Bank támogatásában. A Raiffeisen Bank kecskeméti régiója támogatásával hozzájárult a Kecskeméti Nyári Fesztivál keretén belül megrendezett Al Di Meola-kon- cert sikeréhez is. A gyermekegészségügy támogatása mellett elkötelezett Raiffeisen Bank 2007 decemberében összesen 25 millió forinttal járult hozzá beteg gyermekek gyógyulásához. Mikulás napján betegszállító mentőautót ajándékozott a budapesti Szent László Kórház csontvelőtranszplantációs osztályán működő Démétér Alapítványnak, valamint karácsonyi ajándékként egy gyermekmentő esetkocsit adományoz a Szemem Fénye Alapítványnak. ▲ Köszönthették az 500 000. ügyfelet A RAIFFEISEN BANK 1992-ben kezdte fiókhálózatának kiépítését, 1997-ben 15 fiókkal rendelkezett. 2004-től a bank fokozott ütemű hálózatbővítési kampányt indított, melynek eredményeként 2006. év végére a fiókhálózat 121 tagúra bővült, az idei év végére ez a szám eléri a 135-öt, és 2008- bah további 25 fiók megnyitása várható. A BANK kecskeméti régiójának fiókjai a két kecskeméti egységen kívül Baján, Jászberényben, Kalocsán, Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason és Szolnokon várják az ügyfeleket. A régió dinamikus fejlődést mutat: a teljes hitelállomány 2007 novemberére 31 %- os növekedést mutat az elmúlt év végi állományhoz képest. A lakossági hitelek jelentős mértékben, 94%-kal emelkedtek, mellyel a régió lakossági hitelállománya 2007- ben meghaladta a 24 milliárd forintot. Nem maradt el a betéti állomány növekedése sem: 36%os emelkedés mutatkozott 2007 első 11 hónapjában. A Tompa ás Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ munkakör betöltésére munkatársat keres. Feltételek:- főiskolai vagy egyetemi diploma (vezetői gyakorlat)- mérlegképes könyvelői képzettség (regisztrált)- büntetlen előélet Részletes felvilágosítás: 77/451-622/14,15-ös telefon mellékszámain. Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Svábbál Helyszín: MNÁMK (Baja Duna u. 33.) Időpont: 2008. február 2., 19 óra Zene: Schütz zenekar és a Karawanka zenekar Tel.: 79/520-931 (105) ELVEZD A TANULÁST! VÁLASZD az ÚJ TSF-ET a KÖVETKEZŐ TANÉVBEN! A 2007-es év igen nagy változásokat hozott a Tessedik Sámuel Főiskolán - Szarvason, Gyulán és Békéscsabán - mind a tanulásban, mind a hallgatói életben. Az AGRIKON KAM Kft. kiskunmajsai gyára gyakorlattal rendelkező HEGESZTŐ munkatársakat keres azonnali belépéssel! Bérezés: 130.000 Ft/hótói + egyéb juttatások. Érd.: Kónya Lázár hegesztő üzemvezetőnél a 20/922-0811-es számon. Tanulásra, s élvezni a főiskolai életet a TSF keretein belül a különböző szakestek, kari napok, kari rendezvények adnak lehetőséget, valamint a főiskola „klubijai, ahol koncertek és egyéb más rendezvények kerülnek megrendezésre, ezen kívül a főiskola új kollégiumai is szerveznek programokat az év folyamán. A legnagyobb program a diáknapok, ez háromnapos, kifejezetten főiskolai rendezvény, amely minden évben április végén kerül megtartásra „Földfordulás" néven. A sportolást nem csak a testnevelőképzés teszi lehetővé a hallgatók számára. A legnagyobb nézettségü és létszámmal működő sportrendezvény a félévente megrendezésre kerülő házi kispályás labdarúgó-bajnokság. Önképzésre ugyancsak van lehetőség, amit a hallgatói önkormányzat is meghatározott kerettel támogat. Erre minimum ötfős csoportok pályázhatnak. Ez a sporttól a néptáncon át a képzőművészetig bármi lehet. A városokban számos kikapcsolódási lehetőség van, itt mindenki megtalálhatja a lehető legkedvezőbb helyet a szabad Idő eltöltésére. Több múzeum, galéria, képtár, színház, koncertterem található a városokban. Nem csupán a hallgatói élet, a kollégiumok újultak meg a TSF berkeiben. Lássuk a szakokat, melyek kibővülve várják az ország legkülönbözőbb pontjairól leendő hallgatóikat. GAZDASÁGI FŐISKOLAI KAR alapszakjai: pénzügy és számvitel BSc szak, gazdálkodás és menedzsment BSc szak, andragógia BSc szak, műszaki menedzser BSc szak. Felsőfokú szakképzés: Intézményi kommunikátor szak, banki szakügyintéző szak. A MEZŐGAZDASÁGI VÍZ- és KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI FŐISKOLAI KAR alapszakjai: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki BSc szak, környezetgazdálkodási agrármérnöki BSc szak, mezőgazdasági mérnöki BSc szak, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki BSc szak. Felsőfokú szakképzés szakjai: hulladékgazdálkodási technológus szak, agrárkereskedelmi menedzserasz- szisztens szak, gyógy- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó szak. PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR alapszakjai: óvoda- pedagógus BA, tanító BA. Felsőfokú szakképzés: csecsemő és kisgyermek nevelő-gondozó szak, ifjúságsegítő szak, médiatechnológus asszisztens szak. EGÉSZSÉGÜGYI FAKULTÁS alapszavai: ápolás és betegellátás BSc szak, szociális munka BA szak, egészségügyi szervező BSc szak. A megszerzett diplomához „Europass”, európai útlevél-diploma dokumentumokat csatolunk, hogy intézményünkben végzett friss diplomásaink európai színtéren is sikeres munkavállalók lehessenek.