Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-17 / 293. szám

9 2007. DECEMBER 17., HÉTFŐ INTERJÚ Karácsonykor csak fölfelé tekinthetünk varga László Ha még valahol használható leszek, akkor szívesen szolgálok szeretett városomban A Petőfi Népe és a Baon.hu olvasói ezúttal Varga Lász­ló református püspök­helyettestől kérdezhettek online-interj ú-sorozatunk- ban. Oktatási és szociális kérdések éppúgy felmerül­tek, mint a közélet aktuális problémái. Szerkesztette: Rákász Judit Petőfi Népe: - Úgy tudjuk, hogy Ön tagja Orbán Viktor tanácsadói körének. Helytálló az információ? Milyen taná­csot adna a jelenlegi helyzet­ben a Fidesz elnökének?- Nem tartozom a közvetlen tanácsadói körbe, főként nem hivatalosan. A hír azonban any- nyiban igaz, hogy kecskeméti ügyekben rendszeresen kikéri többek között az én véleménye­met is. Hála istennek, elmond­hatom, hogy a későbbi intézke­désekben jó néhány esetben visszaköszönt az, amit jeleztem neki. Ami a tanácsokat illeti, mindig arra biztattam, hogy erélyesebb, gyorsabb megoldá­sokat válasszon. De természete­sen elfogadom, hogy ő a politi­kus: ő tudja, mi a legcélraveze­tőbb a politikában. Vélemé­nyem szerint a jelenlegi hely­zetben arra kell felkészülniük, hogy - ha nem lesz radikális változás - közel van az ország összeomlása. Az a reménysé­gem, hogy nem fogja elsöpörni a nép az egész politikai elitet. De ahogy látom, még ennek a veszélyes is fennáll. Súlyos mondatok, de vállalom. Szülő: - Miért viszik be a poli­tikát a gimnáziumba?- A pártpolitikát nem szeret­nénk bevinni az iskolába, de a politikát igen. Mi a kettő között a különbség? A politika szó ere­deti jelentése a várossal, a nép­pel való törődés. Szeretnénk, ha a nálunk tanulók soha nem len­nének közömbösek a társadal­mi kérdésekkel szemben. Ha mindig élnének és jól élnének állampolgári jogaikkal. Szava­zatukat pedig meggyőződésük szerint mindig a jobbra, a jóra adnák le. Minden keresztyén felekezetitek megvan a maga hitből fakadó, a Szentíráson ala­puló nézete a társadalmi rend­del kapcsolatban. Vannak olyan pártok, csoportok, amelyek kö­zelebb állnak ehhez az egyér­telmű és örökérvényű érték­rendhez, mások távolabb van­nak. Azonban soha nem az egy­ház közeledik egyik vagy másik párthoz, hanem éppen fordítva: a pártok ideológiája, programja Bálterem lett a tornacsarnokból KÜLÖNLEGES LÁTVÁNYBAN Volt részük azoknak, akik ott le­hettek a Református Gimnázi­um szalagavató ünnepségén. Ugyanis meglepő módon a tor­nacsarnok alakult át elegáns bálteremmé.- Már a tervezéskor az volt a cél, hogy olyan tornacsarnok épüljön, amely alkalmas kü­lönleges rendezvé­nyek, például bá­lák befogadására - magyarázta Var­ga László. - Azon­ban a csarnok fel­épülése óta sem al­Egyházi törvényeink szerint 2008-ban betöltőm azt a kort, amikor nyugdíjba kell vonulni - mondta Varga László református püspökhelyettes. közeledik vagy távolodik a ke­resztyén egyházéhoz. Mester: - Elégedett iskoláik hírnevével? Nem tartja túlzás­nak a tekintélytisztelő maga­tartás megkövetelését?- Megmondom őszintén, hogy elégedett vagyok: a jelent­kezők száma azt igazolja, hogy jó úton haladunk. Valóban te­kintélytisztelő magatartásra szeretnénk nevelni gyerekein­ket, ez azonban semmiképpen sem jelenthet szolgalelkűséget. Hisszük, hogy egyéniségét min­denki Istentől kapja - értékei­vel együtt. De boldog ember csak akkor lesz, ha megtalálja helyét a társadalomban, az élet­ben. Ehhez ismernie kell helyét a családban, az iskolában is. Kecskeméti: - Elégedett-e Zombor úrék tevékenységé­vel?- Zombor polgármester úr te­vékenységével maximálisan elégedett vagyok. Nemcsak azért, mert egy év alatt a város adósságából 1 milliárd forintot le tudott dolgozni, hanem azért a nyugodt, higgadt, ugyanakkor következetes és egyenes város- vezetésért, amellyel az elmúlt két ciklus sokszor tragikus következményeit igyekszik felszá­molni. Érdeklődő és Ott­hon: - Korábban arról beszélt, hogy 2008-ban visszavonul. Továbbra is így tervezi? Visszatér még a közéletbe?- Egyházi törvényeink sze­rint 2008-ban betöltőm azt a kort, amikor nyugdíjba kell menni. Hogy tovább mi lesz, azt pontosan magam sem tudom. Ha még valahol használható le­szek - akár a közéletben, akár másutt, és Isten engedi -, akkor szívesen szolgálok egyházam­ban és szeretett városomban is. Érdeklődő: - Hogyan lehet be­kerülni a Budai utcában lévő Sión nyugdíjasházba? Milyen ellátást biztosítanak a rászo­rulóknak?- Nyugdíjashá­zunk nyugdíjasla­kásokból áll, ahol 24 órás nővérszol­gálatot biztosí­tunk. Ennek a költ­sége benne van a társasházi közös költségben. Ezen túlmenően ha valaki ápo­lásra szorul, akkor házigondo­zói óradíjjal tudjuk ápolását vál­lalni. A háznak a pozitívuma, hogy mindenki a sajátjában van, ugyanakkor az idősek bár­mikor segítséget kaphatnak a nővérhívón keresztül. Sőt min­denkinek van pánikjelzője, amit a nyakukban hordanak, így bárhol segítséget kérhet­Mindig arra biz' tattam Orbán Viktort, hogy erélyesebb meg­oldásokat vá­lasszanak. nek, és a nővér azonnal ott van. Több idős ember életét mentet­te meg ez a pánikgomb. A laká­sok megvásárolhatóak, örököl- hetőek. Tudomásom szerint jelenleg egy megüresedett laká­sunk van. Másik Varga: - Tetszett a re­formátusok szolgálata a főtéri első adventi gyertyagyújtáson, kár hogy szétharangozták.- Egyetértek azzal, hogy haj­szál híján botrányba vitte a szervezetlenség ezt a nagyon jó kezdeményezést. Közel három­ezer ember töltötte meg a vá­rosháza előtti teret azon a szombat estén. Azonban nem volt jó a hangosítás, és feltehe­tőleg nem értesítették a Bará­tok templomát, hogy a rendez­vény alatt ne harangozzanak, így a 200 fős énekkar mindkét számát „szétharangozták”. Saj­náltuk azt is, hogy senki sem jelentette be a karácsonyi dísz­kalom, sem anyagi erő nem volt az átalakításhoz. Idén vi­szont 116 érettségizőnk lesz, s ennyien nehezen fértünk volna el a díszteremben. Az igazgató­nő, Vetéssy Katalin személyé­ben szövetségesre találtam, s kétheti munkával sikerült el­tüntetni a bordásfalakat, szé­pen felöltöztetni a termet. Mostantól akár egyik napról a másikra 600 férőhelyes bálte­remmé változtatható a torna- csarnok. Ha asztaloknál sze­retnének ülni a vendégek, úgy 400 ember méltó elhelyezését biztosíthatjuk. kivilágítás felkapcsolását, így elmaradt a közös élmény, amit ez a megható pillanat jelenthe­tett volna. Az emberek rossz szájízzel mentek haza, és a kö­vetkező szombaton már ne- gyedanyian sem jöttek el. Hegyi Pál: - Ön szerint mi az idei karácsony üzenete?- Az idei karácsony üzenete is ugyanaz, mint az első kará­csonyé volt. A betlehemi mezőn a karácsonyi angyalok hirdet­ték: „Megtartó született, az Úr Krisztus”... „Dicsőség a magas- ságos mennyekben az Isten­nek, a Földön békesség és az emberekhez jó akarat” (Lukács evangéliuma, II. rész). Ebben a rohanó, sok ember számára el­képzelhetetlenül nagy gazdag­ságot, mások számára elképzel­hetetlenül mély nyomort terem­tő magyar valóságban kará­csonykor csak fölfelé tekinthe­tünk. Arra, aki bennünket is megtarthat, aki adhat békessé­get az embernek, és segíthet bennünket abban, hogy úgy él­jünk, hogy életünk egymás szá­mára ne átok, hanem áldás le­gyen, Istennek pedig dicsőség, így kívánok minden kedves kecskeméti és Bács-Kiskun me­gyei olvasónak áldott kará­csonyt és új esztendőt! HIRDETÉS Infineon Legyünk együtt sikeresek! Never stop thinking Az Infineon Technologies Kft. teljesítmény félvezető elemek gyártásával és mérésével foglalkozik. A vállalat folyamatos fejlődésének köszönhetően új munkatársakat keresünk az alábbi poziciókba; Mérnöki pozíciókba: • GYÁRTÁSTÁMOGATÓ INFORMATIKUS • FOLYAMATMÉRNÖK •TERMÉKMÉRNÖK • GYÁRTÁSTERVEZŐ •TERMELÉSVEZETÖ Egyéb pozíciókba: • OPERÁTOR és TECHNOLÓGUS • RAKTÁROS • ELEKTROMOS és MECHANIKUS KARBANTARTÓ • MŰSZERÉSZ • MÜSZAKVEZETŐ • MŰSZAKVEZETŐ GALVANIZÁLÁS TERÜLETÉRE, szakirányú vegyipari végzettséggel A vidéki jelentkezők számára a cég bejárási lehetőséget tud biztosítani! GBővebb információ és jelentkezés:^ Balogh Nóra - Toborzási referens Tel: 53/510-739, Fax: 53/510-701. nora.balogh@infineon.com : y 2700 Cegléd, Ipartelepi út 3. j í 1 ' pidK ,.r,’ „Dél-Alföld legnagyobb faipari és kereskedelmi egysége” Minden Kedves Vásárlónknak. Békés Boldog Karácsonyt és Boldog Új évet kívánunk! Ak. cHoroáth FAIPARI KFT HORVATH FAIPARI KFT. 6000 Kecskemét, Kaffka Margit út 3. Tel.: 76/505-048; 505-049 Fax: 76/481-558 Mobil: 30/37-07-900 www.horvathfaipari.hu • info@horvathfaipari.hu “V A lízingpiacon előkelő helyen álló, országos hálózattal rendelkező LOMBARD LÍZING CSOPORT www.lombard.hi* : — Termelőeszköz-finanszírozási igazgatósága bővülő csapatába munkatársat keres Bajai munkavégzésre­4 órás részmunkaidőbe - az alábbi munkakörbe: menedzserasszisztens j Feladatok: • az értékesítő munkájának közvetlen támogatá­sa (standard ajánlatok készítése, továbbítása, tárgyalások előkészítése), • általános irodai adminisztrációs és szervezési feladatok ellátása, • belső nyilvántartások készítése. | Elvárások: • középfokú iskolai végzettség, I Amennyiben megfelel a fenti követelményeknek, levelét a hr9iiszegedJombard.hu e mail címre kiváló kapcsolatteremtő-, szervező- és kommu- i- nikációs készség, • magabiztos számítógépes ismeretek, • előny az asszisztensi munkakörben szerzett tapasztalat és a pénzügyi, számviteli ismeret. Amit kínálunk: • stabil, biztonságos vállalati háttér, • modern, színvonalas irodai környezet, • széleskörű juttatási csomag. fényképes szakma* önéletrajzát és motivációs várjuk. Benyújtást határidő: 2007. december 21. rfis A Thomas 8, Betts amerikai központú nemzetközi " , ~ nagyvállalat, amely elektronikus/elektromos rendszereket, f- ,! alkatrészeket, illetve kábelkötegelőket gvárt. \ r Kecskeméti üzemébe az alábbi munkakörökbe ___________vár jelentkezőket: ________ iá KIÁR©! (3 missakl Elvárásaink: • érvényes targoncavezetői jogosítvány (elektromos villástargonca) és targoncavezetői gyakorlat • alapvető számítógépes ismeretek • raktárt gyakorlat Feladatok: • raktári áruátvétel • anyagmozgatás • késztermékszállítás előkészítése (SíIPKEZELd (2 mélszak) Elvárásaink: • szakmunkás bizonyítvány • műszaki érzék Feladata: • Célgép működtetése, felügyelete (excenter présgép, rajta fémszalag kivágó szerszám), valamint a mellette üzemelő kisméretű vágógép felügyelete Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük hogy szakmai önéletrajzát pontos címmel, telefonszámmal és a pozíció feltüntetésével az alábbi címre juttassa el 2008. január 04 ig: «, Thomas & Betts Gyártó Kft. 6000 Kecskemét-Kadafalva, Heliport E-mail: tnb kecskemet@tnb.com _™ _ t w Tel: 76/515 4 3 5 TnO/n3S&aGttS

Next

/
Oldalképek
Tartalom