Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-15 / 292. szám

2007. DECEMBER 15., SZOMBAT ADVENT 7 várakozás „Advent idején a napi áhítat volt nálunk a szokás. Apám tartotta, felolvasva egy-egy részletet az evangéliumból.” A LEGJOBB DOLGOK VÁRATLANOK Advent azt jelenti: megér­kezés. A négygyertyás ko­szorú a szeretet érkezésé­re, kiáradására való vára­kozás jelképe. Adventi emlékeiről Szabó Magda mesélt. Rá is emlékezünk. „Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek” - ír­ja a kolumbiai író, Gabriel García Márquez. így esett azon az első karácsonyon, amikor megszüle­tett a Megváltó. A keresztény ha­gyomány szerint ismeretlenül, ki­csiny faluban, elhagyatott pajtá­ban, egyszerű emberektől és há­zijószágoktól körülvéve. És talán így történik ma is, a szeretet ünnepén, azok számára, akik hisznek abban, amiről Pál apostol ír: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem ke­resi a maga javát, nem gerjed ha­ragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Min­dent eltűr, mindent elhisz, min­dent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.” Holnap meggyullad az adventi Holnap gyújtjuk meg az adventi koszorúkon a harmadik gyertyát. A négygyertyás koszorú a szeretet érkezésére, kiáradására való várakozást jelképezi. Adventi koszorú: varázskor és örökkévalóság a varázskor gondolata az ősi időkből származik. Az embe­rek koszorút fontak szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyő­ágakból Vörös meg aranyszí­nű szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a pi­ros az életé, az arany a fényé. A koszorút, a kört az örökké­valóság jelképének tekintették. Varázserőt is tulajdonítottak neki. Úgy tartották, minden gonosz szellem elől el lehet ve­le zárni a házat A hag};o- mányt 1838-ban újította fel Johann Heinrich protestáns lelkész. Ő alapította Hamburg­ban az első gyermekotthont, ahol a ház egyik ter­mébe fából hatal­mas csillárt készí­tett. A csillárkoszo­rúba minden isten­tiszteleten egy-egy újabb gyertyát tűzött. Egészen karácsonyig. Később, 1860-ban, Berlin-Tegelben he­lyettesítették először a fakari­kát fonott fenyőkoszorúval. A huszonegy gyertya helyett né­gyet tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Rados Virág Jeles nap: december huszonegyediké, Tamás sok adventi jeles napon túlha­ladt a naptár - eg}' még hátra­van. Tamás napjához, mint sok társához, férjjósló prakti­kák kapcsolódnak. Hiszen mi lehet fontosabb, mint a párválasztás? Egy életre dön­teni valaki mellett, akivel jó- ban-rosszban mindent megoszt az ember? Érthető tehát, ha a lányok tudni akarták, ki lesz a jövendőbelijük. De Tamás-nap arról is nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. A családalapí­táshoz bőség kell, vág}' leg alábbis egy kicsi a földi javak­ból, etetni az éhes szájakat. Márpedig akinek levágandó disznaja volt, nem szűkölkö­dött. Az ekkor leölt disznónak tamásháj a neve. Kelések gyó­gyítására alkalmas. medvesauán úgy tartották, hogy az ezen a napon vágott disznó sózott vérét el kell tenni, mert alkalmas a köszvény or­voslására. A Mura-vidéken pe­dig úgy hitték: aki ezen a na­pon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit Mert különben Tamás öl, el­pusztítja valamelyik állatát. nak, mindegyiknek egyet. Azok meg csak törték a fejüket, mi le­het ez az egész. így hát rend volt. Egyszer a szüleim társaságban találkoztak. Apám hazakísérte anyámat, és amikor elbúcsúztak, kérte, látogassa meg ismét a munkahelyén. Anyám megijedt: valami baj van az állásával? El­ment hát a kultúrtanácsnoki hi­vatalba, és kérdezte apámat: ha a fiúiskolából el kell mennie, tud-e neki új állást ajánlani. Apám er­re azt felelte: »igen. Legyen a fe­leségem!« Anyám megkérdezte, nem baj-e, hogy volt már egyszer férjnél. Mire apám: »Nem kér­ném meg, ha nem lennék tisztá­ban a múltja legapróbb részletei­vel.« Aztán az sem baj-e, hogy van már gyereke? - kérdezte anyám. Az sem volt akadály. évek vége felé történt. Karácsony­tájt tartották meg az esküvőt. Pár hónap múlva anyám már velem volt terhes. Advent idején a napi áhítat volt nálunk a szokás. Apám tartotta, felolvasva egy-egy részletet az evangéliumból. Erre a házi isten- tiszteletre vacsora előtt került sor. Apám adott rá, hogy a református vallásban nevelkedjek, már csak azért is, mert Debrecen köztudot­tan kálvinista város volt. Hát így nőttem fel én, a képzett tanítónő és a református püspök fiának lányaként. Amikor konfir­máltam, a következő sorokat kap­tam a Bibliából örök emlékül: »Nem azé, aki fut, nem is azé, aki akarja, hanem a könyörülő Iste­né.« Ő és csakis Ő dönti el, üdvö­zölünk-e vagy sem." Fortélyok bolhával, söprűvel, fonallal, szösszel koszorúkon a harmadik gyertya. Az utolsó előtti a karácsonyt meg­előző négy vasárnap kicsiny láng­jaiból. Két évvel ezelőtt Szabó Magda író beszélt e lap hasábja­in arról, mit jelent számára ad­vent. Rá is emlékezünk, amikor felidézzük, hogyan mesélte lelke­sen: a négy hétről neki a szülei szerelme jut az eszébe. „Nálunk kicsi koromtól fogva mindenki készült a karácsonyra - emlékezett. - Anyám katolikus, apám református emberként. Amikor megesküdtek, anyám re- verzálist adott apámnak, hogy a születendő gyermekek reformá­tus nevelést kapnak. így lettem én református. Anyámnak azon­ban volt egy első házassága, amelyből elvált, és amelyből szü­letett egy fia, az én féltestvérem. Nálam tíz évvel idősebb. De en­nek később lesz jelentősége. Anyám okleveles tanítónőként végzett. Egyedül maradva állás­ra volt szüksége. Azt a tanácsot kapta, keresse fel apámat, aki Debrecen kultúrtanácsnokaként dolgozott. Hozzá tartozott a szín­ház, a zene, a nyomdák, az isko­lák - szóval minden, ami kultú­ra. És megjelent nála az én anyám. Elbűvölte a szépségével, kedvességével, elragadó bájával. Meg is ígérte neki, hogy szerez számára állást. Beszélt az apát­plébánossal, így anyám elhelyez­kedhetett egy katolikus elemi fiú­iskolában. Százhatvanhárom gye­rek tanult egy osztályban. Én is tanítottam, de nekem még a negyven is rengetegnek tűnt. Anyám azonban feltalálta magát. Az az ötlete támadt, hogy kis kár­tyákon betűket oszt ki a tanulók­az advents időszakban sem állt meg a tevékeny élet, bár egy ki­csit csöndesebben folyt. A lá­nyok, asszonyok legfontosabb társas munkája a fonóban zaj­lott. Ősztől farsang végéig jár­tak ide együtt dolgozni. A fonó az udvarlás, párválasztás hely­színe is volt. A lányok a fonó­ban tűkön ültek, hogy végre megérkezzenek a legények. Mindenféle fortéllyal igyekeztek odacsalogatni őket. Ha sokall­ták a kimaradásukat, az egyik lány felkapott egy söprűt, és minden társa előtt elsöpörve megkérdezte, kit söpörjön oda. A kérdezett a szeretőjét nevezte meg. Akkor a söprűs lány top­pantott egyet, hogy a fiú ott te­remjen. Aztán a szemetet és a söprűt a feje fölött az ajtó felé hajította. Ha a szerszám a nye­lével fordul kifelé, hitték, a legények eljönnek. De merről érkeznek? Ehhez a sze­metet kivitték az útra, ráállva ßttyentettek, és ahonnan legelő szőr hallottak kutyaugatást, on­nan jöttek a fiúk A fonóban sza­bad volt a lányoknak mindenki szeme láttára a legények ölébe ül­ni A csók sem volt tilos, pedig kint az utcán még egymás mel­lett sem mehettek el úgy, hog}' meg ne szólják őket. A levert or­sót egyenesen csókkal kellett visz- szaváltani. Ha ez elmaradt, a le­gények bosszút álltak Volt, ahol a fonalat lemotollálták, és a szöszt vizes vályúba dobták Közös játék volt a „Fordulj, bolha!” Egy legény leült a szék­re, és a többiekkel ezt a párbeszédet folytatta: For­dulj, bóha! - Nem fordulok! - Meddig? - Míg a Zsuzsi meg nem csókol!” És Zsuzsinak, akár tetszett neki a legény, akár nem, meg kellett őt csókolnia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom