Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-13 / 290. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Rendőrkézen a kecskeméti kerékpáros sorozatrabló ► Folytatás az 1. oldalról. Végül megszerezte a táskát, melyben mobiltelefon, személyes iratok és bankkártya volt A következő napokban azután újabb és újabb, hasonlóan elkövetett kerékpáros támadások történtek a városban. így például szeptember 8-án a városközponti élelmiszer-áruház közelében két fiatal nő haladt gyalogosan 21 óra 45 perckor. Mögöttük érkezett a kerékpáros, letépte egyikük válláról a táskát, és elmenekült. Ebben a táskában is mobiltelefon és iratok voltak, valamint 8 ezer forint készpénz és 4 ezer forintnyi étkezési utalvány. ■ Huszonöt különböző bűncselekménnyel gyanúsítják a rendőrök a kecskeméti biciklis rablót. Október 3-án reggel 5 óra 20 perckor a Hosszú utca és a Hoffmann János utca kereszteződésében támadt meg a kerékpáros egy 65 éves asszonyt. Letépte a válláról a táskát - személyes iratok voltak benne -, és elvitte. Október 25-én este 10 órakor a Batthyány utcában egy 31 éves nőt támadott meg az akkor még ismeretlen férfi. A zsákmányként megszerzett táskában telefon, iratok, bankkártya és 4 ezer forint volt. Végül november 15- én a Március 15. utca környékén egy 60 éves nő közlekedett gyalogosan kora reggel. Mellé ért egy kerékpáros, aki ki akarta kapni az asszony kezéből a kosarat. A váratlan rántás hatására a gyalogos elesett és eltörött a csuklója. A kosarat azonban az idős nő „megvédte”. A rendőrség ekkor már nagy erőkkel, külön nyomozócsoporttal kereste a kerékpáros támadót. A lopott mobütelefonok híváslistája alapján november végén jutottak el több személyen keresztül a gyanúsítotthoz - tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei főkapitányság szóvivőjétől. A férfi eleinte mindent tagadott, de a bizonyítékok hatására megtört. Huszonöt különböző bűncselekménnyel - rablás, lopás, súlyos testi sértés, okirattal visszaélés - gyanúsítják, és várhatóan még ebben az évben befejezik a nyomozást az ügyben a rendőrök. ■ Noszlopy Visszakérik a támogatást uniós pénz Olcsóbb cuccot vettek, mint amit elszámoltak PÁNCSICS HAJNALKA Beugrásra van-e mód? AKI AZT ÁLLÍTJA, hogy a mai fiatalok nem képesek előre gondolkodni, az nem ismeri a kecskeméti anyakönyvi hivatal év végi forgalmát. Ugyanis már most szinte teljesen elfogytak a jövő szeptember ó-ai időpontok. Hogy mire kell bejelentkezni? Hát házasságkötésre! AZOK A HÁZASULANDÓK, akik életük legboldogabb napjának minden percét jó előre megtervezik, már most lekötik a jövő őszi boldogító igen kimondásának dátumát és óráját. Mi ez, ha nem gondos, előrelátó szervezés? Azért a nagy napon így is lesz idegeskedés meg kapkodás. De a most még távolinak tűnő esküvőig tuti lesz idő kiválasztani és lefoglalni az éttermet, a zenészeket. Összeállítani az ajándék- és vendéglistát. No meg felkutatni az álomruhát. Aztán csak arra kell figyelni, hogy az ara se ne hízzon, se ne fogyjon. Az is pont elég macera. de a házasságkötések divatjában legalább nem majmoljuk az amerikai stílust. Itthon, kérem, adnak magukra az emberek! Nem kapkodják el az életre szóló döntéseket. Nincs Las Vegas, ahol egyik óráról a másikra összeadják az ember lányát a fiával. Nem állítom, hogy nincs szerelem első látásra, de ez talán nem az a zsákbamacskás választás. azért a szándékot hiába jelentik be nálunk majd’ egy évvel korábban a szerelmesek. Hosszú és rögös út vezet a kiválasztott házassági dátumig. így egy hónappal a nagy nap előtt ismét le kell jelentkezni a hivatalban. Meg kell erősíteni, hogy még mindig egymást akarják a fiatalok. Vagy nem. Arra, mondjuk, kíváncsi lennék, hogy utóbbi esetben van-e lehetőség a dátum megtartására - beugrás párral? A pályázati pénzzel való visszaélés miatt reflektorfénybe került halasi Dance Tuning Disco fontos közösségi eseményeknek is helyet adott. 2004- ben ott köszöntötték az NBI/B-s bajnok halasi kézilabdás lányokat. Felvételünk is akkor készült, és azt örökíti meg, ahogyan az akkor még aktív politikus, Zuschlag János átadja az érmeket. Feljelentést tett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mert a gyanú szerint szabálytalanul vett fel közel 25 millió forintos támogatást egy diszkót üzemeltető kiskunhalasi cég. Az ügynökség szerint a kft. olcsóbb eszközöket vásárolt, mint amelyekre a támogatást felvette. A kiskunhalasi szórakozóhelyet üzemeltető Disco Magic Kft. a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján található adatok szerint 2004 szeptemberében nyert el támogatást „új fény- és hangtechnikai berendezésekre”. A cég „versenyképességének javítására” kapta a közel 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Az NFÜ azonban most azt állítja, hogy szabálytalanság történt, és felvetődik a bűncselekmény gyanúja is, ezért feljelentést tett az ügyben. Az ügynökség közleménye szerint „közérdekű bejelentés alapján” kezdett el vizsgálódni. Október 25-én helyszíni ellenőrzést tartottak a kft. telephelyén, és megállapították, hogy „bár a cég a megpályázott összegeket számlával, hivatalosan is elszámolta az NFÜ felé, valójában a pályázatában jelzettekhez képest több esetben jelentősen gyengébb minőségű és alacsonyabb árú eszközöket szerzett be”. A vizsgálatot követően az NFÜ elrendelte a teljes támogatási összeg visszafizetését. A feljelentést a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságán tették meg. A DISCO MAGIC KFT.-NEK nyújtott állami milliókról Zuschlag János első ízben a kiskunhalasi hetilapban nyilatkozott 2004 novemberében. (Azokban az években tucatnyi vállalkozásfejlesztési, beruházási pályázati támogatást jelentett be saját sajtótájékoztatóin az akkor még aktív politikus.) Az azóta különféle pályázati táA Disco Magic támogatási ügyéről szerdán sajtótájékoztatót tartó Bajnai Gordon terület- fejlesztési miniszter megerősítette korábbi kijelentését, hogy az anti-lop portálra beérkező minden ügyet kivizsgálnak. A tájékoztatón kiderült: eddig 150 bejelentés érkezett a portálra, ezek egy része internetes viccelődés, és többnyire kisebb ügyekről van szó. Szeptember végéig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 46 ügyben indított mogatási ügyekben gyanúsított MSZP-s politikus nyilvánosság előtt jelentette be, hogy csaknem 25 millió forintos szakminisztériumi támogatást nyert az a cég, mely üzemelteti a város déli kapujában egyébként évek óta sikeresen, országos hírnévnek örvendő Dance Tuning Discót. A cég illetékese jelenleg külföldön eljárást, 29 esetben jogsértést állapított meg, és összesen 780 millió forint támogatás visszafizetését rendelte el. 13 esetben nem történt szabálytalanság, 4 ügyben pedig még tart a vizsgálat. Az ügy egyik mellékszála lehet, hogy a kiskunhalasi önkormányzat szocialista frakciójának egyik tagja, Weiszenberger László egy nyilvánosságra került videófelvételen támogatási pénzek lefölözéséről beszélt. ■ van, és csak az év utolsó napjaira érkezik haza - közölte lapunkkal egy, a neve mellőzését kérő, a diszkó hivatalos információs vonalán elért személy. A beszerzési összegek feltuningolásáról, vagyis a valós ár többszörösének elszámolásáról az ügyvezetőt - távolléte miatt - nem tudtuk megkérdezni, (kz) Abszolút feltuningolták a kiskunhalasi diszkót, a Dance Tuningot? Gratulálunk BODOR DEZSŐ (Kecskemét, Egyetértés u. 12.) kedves előfizetőnknek, aki már megújította előfizetését januárra, és beküldte a pályázati szelvényt. Nyereménye egy ajándékcsomag. A szavunkat adjuk! AKCIÓ! Petőfi Népe Díszített körömépítés már Ifll Ilii T t-tó l Körömkuckó Kecskemét, Széchenyi sétány 6. (orvosi rendelő mellett) _______Tel.: 70/252-12-21_______ A P hoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose&Krieger profitcenterébe keresünk egy új kollégákat: Munkakör: ÁLTALÁNOS SZERELŐ (emelő rendszerek) Két műszakos munkavégzés Elvárás:- gépipari végzettség (autószerelő, műszerész, lakatos)- pontosság, megbízhatóság Fiatal pályakezdők jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet: Baráth Mihály termelésvezetőnél, 76/516-671, 14 óra után._________________ 9435HIR DETÉS Ml SZOL AZ S40 ES A V50 MELLETT? LEGALÁBB 535 000 ÉRV. VEGYES FOGYASZTÁS: 4.9 10.1 p.100 KM,.COa KIBOCSÁTÁS: 1 ?fF?41 G/KM 2007 DECEMBER 31-IG 380 000 FT ÉRTÉKŰ VÁLASZTHATÓ EXTRÁVAL VAGY V-FELAR NÉLKÜL VÁSÁROLHATJA MEG S40 ÉS V50 MODELLJEINKET. RÁADÁSUL MINDEN AUTÓHOZ KÖNNYŰFÉM FELNIT ADUNK, ÍGY ÖSSZESEN LEGALÁBB 535 000 FT ÉRTEKBEN AJÁNDÉKOZZUK MEG VÁSÁRLÓINKAT. RESZTETEKÉRT ÉRDEKLŐDJÖN MÁRKAKERESKEDÉSÜNKNÉL WWW.JANSIK.HU JANSIK AUTÓHÁZ KFT. 6000 KECSKEMÉT, SZEGEDI UT 90.KM..TEL: 76/ 506 480, FAX: 76/ 498 554, KECSKEMÉT«vJANSIK.HU 2700 CEGLÉD, KÜLSŐ-JÁSZBERÉNYI ÚT, TEL 53/316-495. EAX: 53/314-005, C£GLED(«jJANSIK.HU