Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-11 / 288. szám

14 wmsmmm Az NB lll-ból igazol játékost a Kecskeméti TE labdarúgás Az NB II Keleti csoportjának éllovasánál, a Kecskeméti TE-nél megkez­dődtek a tárgyalások a leiga­zolásra kiszemelt játékosok­kal. Eddig egy labdarúgó szerződtetése tűnik biztos­nak, a legutóbb az NB III-as Tamásiban játszó Kosa Krisztiáné. A 19 éves, főleg védekező középpályásként bevethető futballista előtte a Dunaújvárosban szerepelt. A Reált a harmadik osztályba sorolhatják labdarúgás Jose Antonio Reyes feljelentette a Real Madridot. A klub egykori já­tékosa azt állítja, hogy több­havi bérrel tartozik neki. Ha Reyes-nek igaza van, akkor az illetékesek úgy is hatá­rozhatnak, hogy a spanyol csapat a télen egyetlen játé­kost sem igazolhat, sőt sú­lyosabb esetben még a har­madosztályba is visszasorol­hatják az élvonal bajnoki címvédőjét. Külföldi sztárjátékosok a kecskeméti csarnokban MAI MŰSOR Csoportbéli, utol­só Szuper Liga-mérkőzését játssza ma ló órakor a Kecs­keméti Spartacus női aszta­litenisz-csapata. A vendég a horvát Mladost Zagreb lesz, melyben olyan sztárok ját­szanak, mint a világranglis­tán 6. helyen álló kínai Gou Yan, vagy az Eb-győztes, már olimpiai résztvevő Bo­ros Tamara. A hazaiak a Molnár Zita, Nyitrai Anita, Madarász Dóra összeállítás­ban veszik fel a küzdelmet. Ha egy meccset nyernek, a horvátok mögött a 2. helyen bekerülnek a felsőházi (1-6.) rájátszásba. Tizenkét találatos szelvény a legjobb TOTÓ A 49. fogadási heti totó nyereményei a következők: sem 13 plusz egy, sem 13 ta­lálatos szelvény nem akadt. 12 találatos szelvény 26 darab volt, nyereményük egyenként 119865 forint. A 11 találatos szelvényekre 7890, a tízesekre 1220 fo­rintot fizetnek. SPORT PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 11., KEDD Kecskeméti úszó az Eb-n! siker Balogh Gábor: ifjúságiként a felnőttek közt léphet rajtkőre Nagy csatában szereztek értékes bajnoki pontokat a megyei gárdák Balogh Gábor, a Bácsvíz-KVSC 17 éves úszója részt vesz a csütörtökön Debrecenben kezdődő felnőtt rövidpályás Európa-bajnokságon. Debrecenben rendezik csütör­töktől az idei rövidtávú úszó- Eb-t, melyen ezúttal nemcsak a bajai Hosszú Katinka képviseli megyénket, hanem a kecske­métiek fiatal reménysége is. Balogh Gábor még csak 17 éves, de már ott lehet a felnőt­tek között. Budavári István - aki szeptember elseje óta látja el Kecskeméten a vezetőedzői tisztet - Békéscsabáról hozta magával tanítványát. A fiatal te­hetség nyáron elsőéves ifjúsági­ként harmadik helyezést ért el Antwerpenben, az ifi-Eb-n. Budavári István elmondta, hogy Gábor a mostani konti­nensviadal előtt egy hetet Deb­recenben készült a válogatot­tal, majd Hódmezővásárhelyen vett részt egy edzőtáborban. A hétvégi békéscsabai Viharsa­rok Kupán azonban nem tudott elindulni, mert torokfájás mi­att a válogatott orvosa nem en­gedte rajthoz állni. Remélhető­leg csütörtökre meggyógyul, akkor áll ugyanis először rajt­kőre az Eb-n 200 m-es hát­úszásban. Ez az erősebb szá­ma, ezért edzője döntőbe jutást remél tőle. Szombaton 100 m háton versenyez, edzője ezen a távon a 16 közé jutást is ered­ményként könyvelné el. Ne feledjük: Gábor még ifjúsági korúként, eddigi kiváló ered­ményei alapján lehet ott a fel­nőtt Eb-n! A felkészülését jó­nak értékelte a mester, és bízik abban, hogy tanítványa bizo­nyítja képességeit a rövidtávú­kontinensviadalon. ■ Sz. T. Olimpiai és világbajnokok a KRC ellen röplabda Szerda este sztárcsapatot láthat a kecskeméti szurkolótábor A kecskeméti röplabda­sport negyvenhárom éves történetének legrango­sabb vendégeit látja ven­dégül szerdán este a Phoenix Mecano KRC fér­ficsapata. Rajtmár István Az olasz Palavello Modena együttesében annyi világ- és olimpiai bajnok röplabdázó sze­repel, hogy az átlag magyar baj­noki színvonalhoz és játékosál­lományhoz szokott sportbarát csak kapkodja a fejét! S az még csak hagyján, hogy ilyen jó csa­pat az olasz, no de legutóbb a MAFC otthonából is vereséggel távozó Karagics-legénységnek szerda este meg is kell mérkőz­nie a világhírű taljánokkal! A Challenge-kupa soros fordu­lójának első meccsét rendezik ekkor a Messzi István Sport- csarnokban. A találkozó iránt óriási az érdeklődés. Mint Kodácsy Péter KRC-s ügyvezető igazgató elmondta: rendeltek belépőket az ország minden tá­járól. Joggal mozdult meg a sportág honi szakmai és szur­kolótábora: az olaszoknál négy olimpai és öt világbajnok szere­pel! Ráadásként Andrea Giani, a csapat edzője, háromszoros világbajnok, kétszer állt az olimpiai dobogó második, egy ízben a harmadik fokán. Talán a fenti adatokból is kide­rül, hogy nem akármilyen csa­pattal mérkőzhet meg a Kecske­mét! Karagics Mátyás edzőt jog­gal kérdezgetik mostanság: mi­lyen esélyei lehetnek a KRC- nek, miben reménykedhet egy­általán a magyar bajnoki lan­gyos vízhez szokott vendéglátó?- Azt szoktam válaszolni, hogy ha úgy küzdünk, mint ellenünk a kupafordulóban a Pécs, vagy legutóbbi bajnokin a MAFC, ak­kor igenis játszhatunk egy jó és szoros meccset az olaszok ellen. Mert a fenti két csapat gyen­gébb játékerőt képvisel nálunk, de tudásuk legjavát adva küz­döttek ellenünk. Játékosaimnak is adott a lehetőség a bizonyí­tásra. Nagyon készülnek, és én bízom bennük! - mondta a kecskeméti vezetőedző. kosárlabda Az első félidőben szerzett előnyét megőrizte, így győztesen hagyhatta el a pályát a Baja az alapszakasz második körének nyitómérkőzése után. NB I. B csoportos férfimérkő­zés: BAJAI BÁCSKA-ELITE BASKET 100-93 (26-16, 30-26, 17-21, .27- 30). Baja: Ágfalvi 17, Szabó Á. 7, Radnóti 18/12, Kovács 32/6, Szabó A. 10/9. Csere: Ács 10/6, Kati 6, Kancsár. Edzők: Hosszú István, Pump Gábor. Tetszetős, gyors játékkal lé­pett el a vendégektől a Bácska az első negyedben. A megnyug­tató előny tudatában egy-két al­kalommal könnyelműek voltak a hazaiak. Kovács és Radnóti je­leskedett a pontgyártásban, de nem nőtt tovább jelentősen a különbség, mert a vendégek is jól termeltek. Szünet után Ág­falvi vette hátára a langyosan kezdő és a negyedet elveszítő Baját. Az utolsó játékrészben egyre jobban dobott kintről a fő­városi gárda, mégis 14 pontra nőtt a hazai előny, ami csupán a végére olvadt hét pontra. Hosszú István: - Egy gyors lá­bú, kellemetlen csapat ellen kellett hozni a papírformát. A kapott 93 pont sok, de most még ez is belefért. Kovács Péter, a bajaiak legjobbja. A csoport másik férfimecs- csén: univer kse/b-debreceni EGYETEM 61-59 (16-12, 13-20, 11- 17, 21-10). NB I. B csoportos női mérkő­zésen: KISKUNFÉLEGYHÁZI KC- FEHÉR KOSÁR SE KODOLÁNYI 73­66 (18-16, 19-8, 15-24, 21-18). KKC: Nagy H. 8, Pasek 20, Tóth E. 16/3, Nagy Z. 11. Jáger 10. Csere: Rajnai 8. Edző: Nádasdi József. A székesfehérvári gárda a harmadik negyedben megne­hezítette a hazaiak dolgát. ■ BÁCS-KISKUN MEGYEBELI VERSENYZŐK A KÜZDŐTÉREN röplabda NB I-es női mérkő­zés: Angyalföldi DRC-Kalocsai SE 3:0 (17, 10, 15). Bp. Vezette: Katona, Csizmarik. KSE: Faragó L., Vass L., Vörös V, Csintalan, Vörös M., Faragó E. Csere: Vass V, Uhercsák, Szigeti. Edző: Faragóné Magyar Edit. Az utób­bi évhez képest sokat erősödött angyalföldi gárdában több új meghatározó röplabdázó is pá­lyára lépett. Ettől függetlenül a kalocsai csapat nagyobb ellen­állást is tanúsíthatott volna. sakk NB I/B- s csapatbajnokság: Sárospatak-Köszolg SC 8:4. NB Il-es csb.: Tákisz SE-Békés 6:6, Bajai SVSC-Nádudvar 6:6. Négy forduló után a kecskeméti csa­pat a 2., a bajai a 8. helyen áll. Dr. Bán Jenő utánpótlás emlék- verseny 3. fordulója, Kalocsa. A korcsoportonkénti győztesek: Márta Dominik (Kiskunhalas), Fekete Martin (Kkhalas) - mind a hét meccsét megnyerte, Istella .Milán (Kalocsa), Galam­bos Márton (Kalocsa). kosárlabda NB Il-es férfimér­kőzés: Gyula-Kiskunfélegyházi KC 83-85 (23-24, 21-21, 19-28, 20-12). KKC: Hajdú 41/21, Do­bos 17/6, Simon 9/3, Varga 14, Kállai 2. Csere: Guóth 2. Edző: Guóth Ádám. Színvonalas mér­kőzésen, nagy csatában nyer­tek a félegyháziak, akik közül Hajdú szenzációs dobóteljesít­ménye emelhető ki. szkander Nyílt országos baj­nokság, évadzáró verseny, Fü- löpszállás. A hazai versenyzők eredményei, női, +60 kg: Tolnai Tünde jobb kéz 2., bal kéz 3. hely. Férfiak, junior kcs: Hor­váth Gergő jk. 5., bk. 6.; Víg Gá­bor jk. 4., bk. 5.; Vörös János jk. Varga János (balra) és Horváth Gergő, a két legeredményesebb fülöp- szállási szkanderos bírói beállítás közben a hétvégi versenyen. 6., bk. 7. Felnőtt, 65 kg: Balog János jk. 1., bk. 1.; Horváth Ger- Gábor jk. 2., bk. 3.; 73 kg: Varga gő jk. 4., bk. 3., 86 kg: Jámbrik Tibor jk. 4., bk. 4., Kelemen László jk. 2., bk. 1; +95 kg: Ha­zafi Imre jk. 4., bk. 4., Bodnár Robin jk. 5., bk. 5. hely. l'ülöp- szállás csapatban a 2. helyen végzett. Figyelemre méltó Var­ga János eredménye, aki egy súlycsoporttal feljebb indult, és így is két aranyérmet szerzett. A juniorkorú Horváth Gergő még kezdő ebben a sportágban, de már a felnőttek mezőnyben a dobogóra állhatott. lovassport A francia Eduard Mathe nyerte a Papp L. Sport­arénában zajló Lovas Világku­pa díjugrató számát (150 cm magas akadályon). A kecske­méti Horváth Balázs (Airvent) a 4., a hetényi Hugyecz Mariann a 21. lett. A négyesfogathaj tó­versenyt a nyolcszoros világbaj­nok holland Ijsbrand Chardon nyerte Lázár Zoltán előtt. Char­don teljesítményének értékét növeli, hogy Dobrovitz fogatát hajtotta, és Bozsik József kocsi­ján ült. Bárdos Attila a 4. lett. bowling NB I-es mérkőzés: Agrikon Malom Kecskemét-Pin Devils Bp. 14:18 (2663-2802). Psz.: Grosán P. 6 pont/744 fa, Orosz Z. 4/716, Orosz M. 4/672. birkózás Kecskeméten rendez­ték a Garaczi Sándor utánpótlás emlékversenyt, melynek az olimpiai és világbajnok Pólyák Imre volt a vendége. Az egykori kiváló birkózó elismerően nyi­latkozott a mérkőzések színvo­naláról. A csapatverseny vég­eredménye: 1. Univer KTE 226, 2. Kiskőrös 43, 3. Kalocsa 38,4. Kiskunfélegyháza 30, 5. Oros­háza 27, 6. Baja 19 ponttal. A www.baon.hu oldalon más eredmények is olvashatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom