Petőfi Népe, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-10 / 287. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2007. DECEMBER 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNY A rendőrség lett végállomás a busz szarkájának kapcsolt Alig fél nap kellett, és a házhoz szállított tolvajt már el is ítélte a bíróság. Persze, a bra­vúrosan gyors eljáráshoz kellett a buszsofőr remek helyzetfelis­merése is. Szerda este Kecskeméten, a rendőrkapitányság épülete előtt fékezett le a Kunság Volán Har- kány-Kecskemét közötti me­netrend szerinti járata. A főka­pitányság épületében éppen szolgálatot teljesítő rendőrök minden bizonnyal meglepődtek az ideiglenes megállás miatt. Kiszállt a sofőr, lezárta járműve ajtaját, és a rendőrök segítségét kérte. Mondván: az egyik utasa jelezte neki menet közben, hogy eltűnt az erszénye. Benne volt 2 bankkártya és több mint 30 ezer forint. Ekkor már Kecs­kemét határában jártak, ezért a sofőr nem sokáig gondolkodott, hanem a rendőrség felé vette az irányt, így került oda a járat. Az ülések között a rendőrök megtalálták az üres erszényt, benne a bankkártyákat. Az egyik utas, az 53 éves kecske­méti K. I. zoknijának szárából pedig előkerült a 30600 forint. A férfit lekísérték a buszról, és azonnal megkezdték az ügy ki­vizsgálását. így esett, hogy másnap délelőtt már vádat is emelhetett a kecskeméti ügyészség a férfi ellen. Csütör­tök délután pedig a városi bíró­ságon felelt a lopásért: mivel eddig még nem követett el bűn- cselekményt, ezért jogerősen egy év próbára bocsátották. Az­az: ha egy éven belül bármi­lyen okból újra bíróság elé ke­rülne, a buszos lopás miatt is felelnie kell majd. ■ Noszlopy Azt hitte: addig fojtogatta, míg megölte a nejét családon belül Szombaton este egy kecskeméti férfi összeve­szett feleségével a lakásukon. A vita hevében bántalmazta és foj­togatta is asszonyát. A nő el­vesztette az eszméletét, a férfi pedig a rendőrségre telefonált azzal, hogy valószínűleg megöl­te a feleségét. A kiérkező mentő­sök a nőt a helyszínen ellátták és kórházba szálhtották. A nő könnyebben sérült meg. ■ ph Kecskemét Összeverekedtek néhányan pénteken a Malomban. Nem „rossz fiúk” randalíroztak, hanem a Biztonság 2007 vagyonvédelmi kiállításon mutatták be önvédelmi tudásukat a vagyonőrök. A kiállításon megtekinthették a látogatók a legfejlettebb biztonságtechnikát: bonyolult, feltörhe­tetlen zárakat, autó- és lakásriasztók teljes választékát, műholdas gépjárműkövető rendszereket. A rendezvényen a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete tíz vagyonőrt részesített elismerésben. Ötmilliárdos megyei kötvénykibocsátás bács-kiskun Működésre, régebbi hitelekre és kórházfejlesztésre is jut A Bács-Kiskun Megyei Közgyű­lés pénteken olyan hosszú zárt ülést tartott, amilyet talán még soha. Miután a képviselők még nyilvánosan jóváhagyásukat adták Dávid Károly dandártá­bornok megyei rendőr-főkapi- tányi kinevezéséhez, és megvi­tatták a jövő évi költségvetési koncepciót (amire később kü­lön cikkben is kitérünk), zárt tanácskozásra vonultak vissza. Mint elhangzott: a hallgatóság kirekesztését üzleti érdekek in­dokolták. Arról kellett dönteni, hogy melyik bank közreműköd­jön a megyei önkormányzat öt- milliárd forintos kötvénykibo­csátásánál. A kötvényről már az előző ülésén döntött a közgyűlés, de az akkori vita néhány eleme pénteken is visszatért a költ­ségvetési vitában. Az MSZP- frakció óvott az ilyen összegű kötvénykibocsátástól, ami sze­rinte a későbbi törlesztési ter­hek miatt hozhatja olyan hely­zetbe a megyét, hogy képtelen lesz ellátni a feladatait. A Fi­desz oldalán éppen a nagy ter­heket jelentő szociális felada­tokra hivatkoztak a kötvényki­bocsátás mellett érvelve, alap­vetően azonban a kormányra hárítva a felelősséget a megyei önkormányzatok ellehetetle­nülése miatt. A hosszú zárt ülés után végül Ferenczi István főjegyző hirdet­te ki a döntést: a megye az Erste Bankkal köt szerződést a köt­vénykibocsátásra, s ha ez meg­hiúsulna, a Raiffeisen Bank lép­het a helyére. Az ötmilliárdból egymilliárd forint működési költségre is elkölthető, 500 mil­liót pedig régebbi, kedvezőtlen hitelek Kiváltására fordítanak. Korábbi információkból tud­hatjuk, hogy mintegy kétmilli­árdra lesz szükség a kórház ter­vezett fejlesztésének önerejé­hez, a többi pénzt egyelőre be­fektetheti a megye. ■ Bálái F. István Csak a kocsit tudták elvinni a rablók rablások A kiskőrösi rendőrök két rablás ügyében is nyomo­zást kezdtek a hétvégén. Soltszentimrén szombaton éj­szaka egy tanyába ment be há­rom idegen. Az ott alvó négyfős családot megkötözték, a szobá­kat felforgatták, és az ékszerek, valamint a pénz átadását köve­telték. Mivel kérésük nem telje­sült, az apát és a fiát is többször megütötték a rablók. A végül hoppon maradt bűnözők a csa­lád autójával, a BDK-073-as for­galmi rendszámú Skoda 120-as személygépkocsival távoztak. Soltvadkerten egy 63 esztendős helyi asszony feljelentése alap­ján indult vizsgálat. A nő el­mondta, hogy szombaton dél­előtt a lakásától valaki ellopta a kerékpárját. A biciklin rajta volt a táskája is tárcájával és 40 ezer forintjával. A kiabálására segítségére érkező férfival meg­próbálták megállítani a tolvajt, de az a férfit fejbe rúgta, a nőt pedig többször ököllel ütötte meg. A rendőrök egy 27 éves román állampolgárságú férfit vettek őrizetbe, őt gyanúsítják a rablással. ■ ph mamma # jHf PÁNCS1CS !&-- ISk i HAJNALKA Venni vagy nem venni? ígv, karácsony közeledtével a címben megfogalmazott kérdésre zsigerből is lehet válaszolni. Persze, minden­ki vérmérséklete szerint te­szi ezt. Van, aki rögtön el­utasítja a fejtörős, pénzköl­tés, kötelezően illő .progra­mot. És akad, aki azt vallja: ajándékozni azt kell! Én ugyan nem tudom, hogy miért is. Egyáltalán hogyan alakult ki ez a hagyomány? Gyanítom, okos kereskedő lapulhat meg a feledés ho­mályába vesző gyökerek­nél. Azontúl, hogy engem ettől a vásárlási láztól a hi­deg kiráz, lépten-nyomon azt hallom: nem az ajándé­kozás, meg az ár a fontos, hanem, hogy együtt legyen a család. tehát tőlem az idén se szá­mítson senki plazmatévére! De azt is megígérem, hogy nem csak fűszerillat meg gyantaszag lesz otthon. Nem marad majd üresen az an­gyalfa alja. De nálunk már évek óta úgy megy ez, hogy csak a szűk család dobozai bújnak meg a díszbe öltözte­tett fenyő szoknyája szegé­lyénél. A felnőtt öröme ilyenkor szerintem a gyer­mek boldog mosolya. Az iz­gatottsága, ahogy ott térdel csinosan felöltözve, és bon­togatja a csomagját. Majd ragyog a szeme, ahogy felis­meri azt, amire az utóbbi hetekben annyira vágyott. az is igaz. hogy engem az idén még valahogy nem ka­pott el a karácsonyi készülő­dés hangulata. A bronzva­sárnap sem az ajándékválo­gatásról szólt, hanem prak­tikus bevásárlásokról. Azért remélem, az elkövetkező na­pokban ez változik. Ha nem is szórok el tengernyi pénzt praktikusnak vagy jópofa meglepetésnek ítélt haszon- talanságokra, azért majd körbesétálok, nézelődök a boltokban. Biztosan vásáro­lok is a gyerekeimnek. Az­tán majd ráfogom az angya­lokra az egészet. Mi kerül a karácsonyfa alá? ajándékhajsza Nemcsak a nézelődő, de a vásárló is egyre több ► Folytatás az 1. oldalról. A klasszikus ajándéktárgyak közül a legtöbbet a gyertyatar­tókból és párologtatókból ad­nak el a kereskedők, de az ék­szerek után is egyre nő az ér­deklődés. Hódít a fehér arany, kedveltek a szatenírozással (se­lyemfény) készült darabok. Az olasz ezüsttermékek, ikonok, vagy a formás gyertyatartók to­vább emelik az ünnep fényét. A fiatalok körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az acél ékszerek, és sokan vásárol­nak alkalmi kiegészítőket: strasszos gyűrűket, karkötőket, nyakláncokat is. Vagyis min­dent, amiről feltételezhető, hogy örömet szerez majd. 2RDEZT fekete mihályné: - Csupán né­hány kis apróságot veszek min­denkinek. Örülök, hogy ilyen­kor együtt van a családom. Eszünk-iszunk, jót beszélge­tünk. Ennél nagyobb ajándékot senki sem tud adni. (H. R.) odor Eszter - Körülbelül öt­ezerforintot szánok a csalá­domra. Inkább elkészítem a személyre szóló ajándékokat, és nem vásárolom. Számomra fontosabb a meghitt hangulat, mint a drága holmik. (H. R.) Kollégium Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Prohászka Ottokár Kollégium hetedik foglalkozását a Lakitelek Népfőiskolán. A vasárnapi program reggel közös szentmisével kezdődött a lakiteleki római katoli­kus templomban. Mise után Bagi Ferenc plébános megmutatta a kollégium résztvevőinek azt a Szent Imre- ereklyét, melyet dr. Bábel Balázs érsek ajándékozott az egyházközségnek. ▲

Next

/
Oldalképek
Tartalom