Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-05 / 257. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 5., HÉTFŐ SPORT 13 Fejben fáradt el a kerekegyházi gárda labdarúgó akker TüzÉP megyei i. osztály Szándékos durvaságok miatt többször állt a játék A hétvégén a kerekegyháziak kikaptak a Harta együttesétől, így nem tudtak felzárkózni az élmezőnyhöz. A mérkőzést egy büntető döntötte el. Szentirmay Tamás A Harta már az első percekben magához ragadta a kezdeményezést: Lisztmaier előtt adódott is lehetőség, de a fiatal játékos hibázott. Sokkal többet birtokolták a labdát a vendégek, mégsem tudtak betalálni Kása kapujába. Ebben a játékrészben elég alacsony színvonalú játékot produkáltak a csapatok, de sokat durváskodtak. Sérülés miatt többször meg is állította a játékot Filus játékvezető. A második játékrészben aztán ez okozta a hazaiak vesztét. Kovács Jácint szabálytalanul szerelt a tizenhatoson belül, amiért büntető járt. Duzmath József be is talált. A gól egy kicsit felrázta a hazaiakat, ami jót tett a mérkőzésnek: felpörgött a játék és sokkal élvezetesebb lett a találkozó. A kerekegyháziak próbáltak is egyenlíteni, de a hartai védők jól állták a „sarat”. A gyenge színvonalú meccsen a csapatok küzdöttek, hajtottak: ennek lett a következménye a sok szabálytalanság, amit Filus játékvezető nem mindig ítélt meg jól. A helyzetkihasználással mindkét oldalon adódtak gondok. Bár a három pont sorsát egy büntető döntötte el, a vendégek megérdemelten nyertek. Kerekegyháza - Harta 0-1 (0-0) Kerekegyháza: Kása András KovácsJ. Duzmath P. Szombati (Szécsényi) Kecskeméti Gazdag Balogh A. Bácskái Polgár NagyN. Edző: Gazdag Attila Harta: Kovács L. (Badó) Tomolik Czigler Vejtei Ivancsan Balogh I. Szabadi Kovácsi. (Koch) Vajda (Németh) Duzmath J. Lisztmaier (Lázár) Edző: Szabó László Kerekegyháza, 250 néző. Vezette: Filus T. (Tamaskó, Szvetnyik). Gól: Duzmath J. Sárga lap: Balogh A., ill. Kovácsi., Koch. Kitűnt: Kecskeméti, Nagy N„ ill. Balogh, Duzmath, Koch, Ivancsan. Ilj.: 3-9. VAJDA TAMÁS és KOVÁCS JÁCINT csatája (középen) végül 11-eshez vezetett. BALOGH ANDOR (jobbra) tisztes távolból figyelte a párharcot. Percről percre a Kerekegyháza-Harta meccsen 9. PERC: Szabadi jobb oldali beadását Lisztmaier 3 méterről fölé rúgta. 33. PERC: Szabadi a felező vonaltól iramodott meg, a tizenhatoson belülről leadott lövése Kását találta el. 43. PERC: Kecskeméti a büntető területen belül belerúgott Lisztma- ierbe, de a játékvezető sípja néma maradt. 47. PERC: Nagy Norbert lapos, sarokra tartó lövését védte Kovács. 50. PERC: Kovács Jácint a tizenhatoson belül buktatta Vajdát, amiért tizenegyes járt. A büntetőt Duzmath értékesítette, 0-1. 70. PERC: Koch-Lisztmaier adogatás után, a csatár tizenkét méterről, senkitől sem zavartatva, a kapu fölé lőtt. 73. PERC: Sakk-matt helyzet után Lisztmaier közelről nem találta el a kaput. 74. PERC: Nagy Norbert lövését a gólvonal előtt fogta meg Badó. 82. PERC; Bal oldali szöglet után Bácskái három méterről fölé fejelt. Akasztó - Kunszállás 2-1 (1-1) Soltvadkert - Tompa 2-5 (0-3) Akasztó: Kunszállás: Soltvadkert Tompa: Amman M. Bánó Hatvanyi Vasút Varga B. Kertész G. Gillich Kisa (Huszárik) Lehota Váczi Szarka Roncsár Nagy Fekete Hirsch Kovács Juhász Rádi Tyúkász (Szlobodnyik) Megyes Samu (Jaskó) NagyL. Horváth Zs. Ispán Bertus Holczimmer(Bada) Mezedi (Csamangó) Csehi Koleszárik Kirschner Kiss Amman K. (Judák) Lapsánszki Juhász Béleczki Supka PöszmetZs. Font (Nagy B.) Horváth B. Antal (Varga Z.) PöszmetT. (Kertész Papp Horváth T. (Kosa) M.) Fenyvesi (Dilles) Edző: Edző: Edző: Edző: Agócs Zoltán Kertész Gábor Nagy Lajos Tápai Tibor Akasztó, 150 néző. Vezette: Pocsai Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Eke (Kávai, (Szilvási, Hász). Gól: Amman K. Juhász, ill. Fülöp). Gól: Holczimmer, Bada, ill. Fenyvesi 2, Lapsánszki. Sárga lap: Juhász, ill. Samu. Kisa, Horváth B., Béleczki. Sárga lap: Juhász, Kitűnt: Nagy, Juhász, Ispán, Csehi, ill. BáGillich, ill. Huszárik. Piros lap: Juhász. Kitűnt: nó, Váczi, Bertus. Ifj. 5-1. senki, ill. Fenyvesi, Horváth B. Béleczki. Ifj.: 3-0. Tiszakécske - Bácsbokod 4-3 (0-1) Solt - Nemesnádudvar 4-2 (3-2) Bácsalmás - Kiskőrös 1-3 (1-3) Tiszakécske: Bácsbokod: Solt Nemesnádudvar: Bácsalmás: Kiskörös: Beke Nuszpl Ungureanu László N. Géczi Mlinkó Golovics Simon Orosz Kovács G. Szűcs(Zarics) Aszódi Pákozdi Monori Márics Báló Varga Schiszler Maczkó Papp Jenei Vinter Suknovics Somlyai Forgó (Habony) Szénási Abonyi Jaksitz (Páncsics) Sárközi Anka Bosnyák Unyi Tusori (Herényi) Párczen (Berényi) Füleki Péntek TettingerT. (Mojzes) Fekete Haász Vujevics Mokrickij Tóth 1. . Tettinger Zs. Turcsik (Király) Mezőfi (Fehérvári) Józsa (Cs. Kovács) Pecznyik Bagi 1. (Tóthi) (Füstös) Tóth Bécsi Maravícs Balogh (Szenti) Marton Kis Sallai (Ruppert) Pesti Snyehola Dedák (Rideg) Sáfrány (Bakos) Máté Fejes Varga Z. Rudics (Bögre) Rózsa Veverka (Bamész) Barcsák Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Lódi László Barákovics István Miskovicz Bálint Jagicza László Florin Nenad Szlovák László Tiszakécske, 200 néző. Vezette: Kiss Solt, 200 néző. Vezette: Sánta (Hodován, Bácsalmás, 150 néző. Vezette: Bósi (Kohajda, Herceg). Gól: Marton 2, Tóth L, Török). Gól: Fejes 2, Fekete, Orosz, ill. Pes(Madácsi, Mohán). Gól: Vujevics, ill. Füleki, Anka, ill. Máté2,TettingerT. Sárga lap: Bagi, ti, Varga. Sárga lap: Sallai, Fekete, ill. VarBalogh, Somlyai. Sárga lap: Maravics, Varga ill. Papp, TettingerT., Máté. Kitűnt: Anka, ga. Kitűnt: Fejes, Unyi, Tóth, Fekete, ill. ill. Somlyai. Piros lap: Somlyai. Kitűnt: Józsa, Péntek, Marton, ill. Morvái, Máté. Ifj.: 4-0. Báló, Pesti. Ifj.: 1-1. Vujevics, ill. Füleki, Balogh. Ifj.: 2-2. Kalocsa - Kiskunhalas 2-2 (0-0) Izsák - Dusnok 6-0 (4-0) MEGYEI 1. OSZTÁLY Kalocsa: Kiskunhalas: Izsák: Dusnok: 1. Solt 12 8 3 1 28-16 27 Klézli Cs. Kovács Nadrai Bakula 2. Harta 12 7 4 1 28-8 25 Naftz Valkó Garaci Sánta 7 3 2 27-13 24 Bata Bogdán Valkai Jagicza Dana Tarjányi (Sörös) Kovács A. (Jakab) Droblyen 4. Izsák 12 7 2 3 30-12 23 Mácsai Paor Márton Kristály 5. Soltvadkert 12 7 1 4 22-19 22 Farkas (Kovács L.) Mészáros (Csáki) Ferenc Sátrán 6. Kunszállás 12 6 3 3 30-15 21 Balogh (Varga) Vágó (Takács) Kovács Zs. (Takács) Bárdos (Laczkó) 7 Kiskörös 12 6 2 4 21-16 ?fl Klupács Zavarkó Aczél (Pap) Székely Markella (Oláh) Gillich T. Hleba (Dürgő) Varjú 8. Tompa 12 6 0 6 28-23 18 Keszthelyi Snyehola Árva Bogárdi (Báló 1.) 9. Kalocsa 12 4 4 4 18-20 16 Kovács Gy. Ficsor (Török) Riscutia Konkoly JO. Kerekegyháza J2_ 5 1 6 1823 16 Edző: Edző: Edző: Edző: 11. Tiszakécske 12 5 0 7 19-28 15 Márton Zsolt Kis Péter Gréczi Gábor Báló József 12. Bácsalmás 12 4 2 0 23-25 14 Kalocsa, 150 néző. Vezette: Patyi (Hegedűs, Izsák, 100 néző. Vezette: Suba (Minda, 13. Kiskunhalas 12 2 0 4 19-20 12 Herczeg). Gól: Kovács Gy., Bata, ill. Gillich, Szécsényi). Gól: Aczél 2, Valkai 2, Garaci, 14. Dusnok 12 2 2 8 14-38 8 Snyehola. Sárga lap: Balogh, Varga, ill. Árva. Sárga lap: Kovács A„ Aczél. Kitűnt: 1 8 8 14-98 fi Valkó, Zavarkó, Gillich. Kitűnt: Bata, Balogh, Aczél, Árva, Garaczi, Nadrai, ill. Kristály, ill. Snyehola, Gillich, Ifj. 1-1. Konkoly. Ifj.: 3-2. 16. Bácsbokod 12 1 0 11 1449 3 Mestermérleg GAZDAG ATTILA: - Katasztrofálisan Sajnos, több sérültünk is akadt, így a kezdőcsapatba két ifjúsági játékost kellett beállítani. Annyival jobb képességű csapat a Harta, hogy ők a helyzeteiket ki tudják használni, mi meg nem. Csak küzdeni hidunk. Fejben elfáradtunk. SZABÓ LÁSZLÓ: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzést fogunk játszani a kicsi, talyán, egy szívós ellenfél ellen. Úgy érzem, hogy megérdemeltük a győzelmet. Ha szerencsénk van, akkor kontrából tudtunk volna még gólokat rúgni. A játékvezetés nem volt méltó a mérkőzéshez. Könnyedén intézte el a listavezető a fővárosi kék-sárgákat labdarúgó nb ni. alföld csoport Nyolc gólt kapott az enerváltan, kevés elképzeléssel játszó kiskunfélegyházi csapat BAJAI LSE-REAC 4-0 (1-0). Baja, 600 néző. V.: Gyekiczki. Baja: Székely - László, Csengő, Sztojanoyics, Glavatity, Her- nády (Viszmeg), Gyenei (SzaLABOARIÍGO NB 111. ALFÖLD CSOPORT 1. Bajai LSE 12 11 0 1 37-18 33 2. Békéscsaba 12 8 3 1 36-15 27 3. Monor 12 7 2 3 22-14 23 4. Szeged 12 7 1 4 37-22 22 5. Gyula 12 6 4 2 22-17 22 6. Bp. Honvéd 12 6 2 4 33-17 20 7. Vasas 12 5 2 5 13-14 17 8 Kiskunfélegyl 1.12 5 2 5 18-28 17 9. Hódmező. 12 5 1 6 21-23 16 10. Szigetszentm . 12 4 2 6 19-22 14 11. Dabas 12 4 1 7 19-21 13 12. Algyö 12 4 1 7 13-25 13 13. Szolnoki Sp. 12 4 0 8 13-25 12 14.Csongrád 12 3 2 7 17-16 11 15. REAC 12 3 2 7 1440 11 16. Örkény 12 1 1 10 13-30 4 bó), Lógó, Papp, Sziegl (Gazsi), Nagy E. Edző: Goretich Gábor. 20. p.: Nagy E. passzával Sziegl lépett ki a védők közül, elfektette a kifutó kapust és a menteni igyekvő védőjét, majd éles szögből gurított a hálóba, 10. 65. p.: Hernády szögletét a hosszú oldalon a magasra ugró Lógó közelről bólintotta a léc alá, 2-0. 86. p.: Papp Gazsival háromszögezett, kilépett és 15 m-ről higgadtan emelt a kapuba, 3-0. 90. p.: Papp adott balról középre, a keresztbe mozgó Nagy E. elhúzta a labdát a kapus mellett és balról 10 m-ről lőtt a hálóba, 4-0. Tartott a Bajától a fiatalokból álló fővárosi gárda. Tíz percig arra rugdosták a labdát, amerre álltak. A 10. percben már öt szögletnél jártak a hazaiak. Negyed óra elteltével csökkent a nyomás, ám a vendégkapusnak a tizenhatosnál kellett mentenie, kicsit később ez már nem sikerült. Tovább támadott a Baja, Botlik bravúrral védte Nagy E. közeli próbálkozását, majd a hazai kedvenc toporgása miatt szabadult fel a vendégek kapuja. Szünet után új kapussal és merész tervekkel lépett pályára a vendégcsapat. Feljebb tolta védekezését a REAC, mélységi beindulásokkal próbálkozott a játékot végig uraló hazai együttes. A 60. perc táján fáradni látszott a vendégcsapat, Nagy E. pedig megkezdte harcát a jobb kapufával. Előbb lövése csattant a ketrecen, két perccel később próbálkozása egy védőről jutott a kapufa tövébe. Ebből a szögletből született az újabb gól. Ismét két perc telt el, amikor a gólgyáros újból a pálya tartozékát találta telibe. Edzőmérkőzés jelleget öltött a találkozó, Gazsi egy szögletet ígéretesen tekert kapura, majd Papp könnyedén növelte az előnyt. A lefújás előtti pillanatokban pedig Nagy E. a két kapufa közötti területet is eltalálta. A fővárosiak sportszerűen, nagy igyekezettel próbálták fékezni a listavezetőt, hiába. Kitűnt: Gyenei, Lógó, Sztojanovics, Nagy E., illetve Botlik, Héger. BÉKÉSCSABA-KISKUN FÉLEGYHÁZI htk &o (3-0). Békéscsaba, 500 néző. Vezette: Galambosi. Kiskunfélegyháza: Tóth P. - Nádasdi, Barna Zs., Valkovics, Fricska, Kádár, Bagi (Kerekes), Szabó A., Barna Cs., Szabó T. (Térjék), Lénárt. Edző: Gyurik József. Gólszerzők: Miklya a 8. és a 62., Horváth a 19., Pozsár a 30., a 49., a 75, és a 84., Okos a 77. percben. Az első 25 percig nagyjából kiegyenh'tett játék folyt a pályán, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Igaz, már ekkor is a hazaiak vezettek 2-0-ra. Ezután a félegyháziaknak a játékvezető les miatt nem adott meg egy szabályosnak tűnő gólt. Onnantól kezdve a vendégeknek szinte semmi sem sikerült, enerváltan játszottak, gyengén védekeztek, nagy egyéni hibák után sorra kapták gólokat. A hazaiak csak azért nem győztek fölényesebben, mert Tóth Péter kapus - a nyolc bekapott gól ellenére - jól védett. Komoly szakmai és pszichológiai feladat lesz a csapatot innen talpra állítani a szombati, Monor elleni bajnokira. Kitűnt: Závoda, Pozsár, Miklya, Szenti. Eredmények: Monor-Csong- rád 1-0, Algyő-Örkény 1-0, Va- sas-Tisza Volán 1-4, Dabas- Szigetszentmiklós 4-2, Hódme- zővásárhely-Gyula 1-2, Szolnoki Sp.-Bp. Honvéd 2-1.