Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-20 / 270. szám
PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 20., KEDD HIRDETÉS 5 Az éves kapcsolattartás fontossága partnertalálkozó A rendezvényen való részvétellel úgy a meghívott, mint a meghívó fél is jól jár A beszállító partnerek értékes nyereményeket sorsoltak ki a legtöbb árut rendelő vevők között. nyel, hogy egész éves munkánk csúcspontjaként egy jól sikerült rendezvény hozzájárulhat a mindannyiunk elvárásainak megfelelő év zárásához. Idei akcióink sorában nyáron már szerepelt egy három hónapos promóció, mely a kereslet-kínálat sikeres ösz- szekapcsolásán túl pozitív élményekkel gazdagította vevőinket. Vásárlásaik jutalmaként autós kalandnapon, sétarepülésen, a legjobban teljesítők pedig marokkói utazáson vehettek részt. Ősszel boresteket rendeztünk, ahol alkalmunk nyílt szűkebb körben, kötetlenebb hangulatban és remek borok társaságában beszélgetni vevőinkkel. Partnertalálkozóra évente két alkalommal kerül sor, nyáron és az ősz végén. Ezek az akciós beszerzési lehetőségekkel társított találkozások egyaránt örömet jelentenek beszállító partnereink, vevőink és természetesen munkatársaink számára is. A Méta Kft. több mint 10 éves fennállása kezdetétől invitálja vevőit hasonló rendezvényekre. A partnerek pozitív véleménye, hosszú távú elégedettsége lehet a garancia arra, hogy még sok, hasonlóan eredményes évet zárjon a társaság. ▲ A vendégek a beszállító partnerek különböző akciós termékei közül válogathattak és rendelhettek. adódóan a partnertalálkozó nélkülözhetetlen, következésképp a leggyakoribb rendezvénytípusa a cégek életének. Az ügyféllel való kapcsolat- tartás olyan marketing eszköz, mely főleg a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások arculatának kommunikációs részét képezi. A múlt heti lajosmizsei eseményen több száz Méta-vásárló vette szemügyre, ízlelte meg, kóstolta végig, majd rendelt a kiállított kiváló borokból, sörökből, szénsavas és szénsavmentes ásványvizekből, valamint a legkülönfélébb égetett vagy egyéb technológiával készült szeszesitalokból. A találkozóról Schneider Adrienne, a Méta Kft. értékesítési vezetője a következőket mondta: - Bevett gyakorlat cégünknél, hogy így, az esztendő vége felé, különböző akciókat és vonzó lehetőségeket kínálunk vevőinknek, hogy az ünnepekre feltölthessék készleteiket, raktáraikat. Tesszük ezt azzal a reményKiemelt beszállító partnerek akciós termékei közül válogathattak a vevők azon az árubemutatóval egybekötött partner- találkozón, melyet az ital-nagykereskedelemmel foglalkozó Méta Kft. rendezett a lajosmizsei Gerébi Kúria Hotel egyik rendezvénytermében. Kapcsolatépítő szerepéből és üzenetközvetítő jellegéből ÜNNEP Vasárnap kopjafát avattak a celldömölki származású Berecz Erzsébet, a későbbi Skolasztika nővér emlékére a Lakitelek Népfőiskola udvarán. A „cellf kék szellemként” emlegetett, tanítónőből lett apáca volt az, aki nyolcvan éve, 1927-ben megalapította a tiszaújfalui bencés kolostort. A kopjafát Bagi Ferenc, lakiteleki plébános szentelte meg. ▲ HITELEK Sza bad fel használásra Lakásvásárlásra Hitelkiváltásra Milliónként 5400 Ft-tól Első havi törlesztő részletét cégünk átvállalja! Hívjon most: 20/998-3617 Kecskemét, Kisfaludy u. S./101. 3ÍKBWUW0 PíOW&KJVt 8$ TANÁCSAOQ Kft. ■TI * uwtt»*« m * v*u.At,*ro* $*<*.«**.*»**** BÉRBEADÁS A KIK-FOR Kft. bérbe adja a tulajdonában lévő Kecskemét, Rákóczi út 26. szám alatti 123 m2-es üzlethelyiséget 2007. december 01-től. Bővebb tájékoztatást ad: az Ingatlankezelési Részleg a 76/484 497 telefonszámon. A helyszín bemutatása: 2007. november 26-án, 10 órakor. A helyiség bérletére ajánlatokat lehet benyújtani a KIK-FOR Kft. Titkárságán 2007. november 30-án, 12.00 óráig. Az ajánlatokban meg kell jelölni a tervezett funkciót és a megajánlott havi bérleti díjat. HIRDETÉS Kalocsa központjában a Malatin téren, a buszvégállomás mellett, főutak kereszteződésénél a Karamell-lngatlan Zrt. (jogelőd: Karamell Siitő- és Édesipari Zrt.) tulajdonában lévő irodaház eladó. Az irodaház: o 3.100 m2-es; o 4 szintes; ■=> kiválóan megközelíthető; rt> remek láthatósággal rendelkező; o a parkolási lehetőség megoldott; o jó állapotban lévő; folyamatosan karbantartott; o részben bérbe adott - irodák már 18 rrr-töl bérbe vehetők; o a földszinti területek kiválóan alkalmasak üzlethelyiségek, bankfiók és egyéb szolgáltatások részére. Az ingatlan előzetesen egyeztetett időpontban megtekinthető. Érdeklődni: Kosztya Zsoltnál vagy Varga Juditnál a+36/1/266-2181/400-as melléken A Phoenix Mecano ^ Kecskemét Kft. Rose & Krieger profitcenterébe keresünk új kollégákat: munkakör: általános szerelő (emelő rendszerek) két műszakos munkavégzés Elvárás:- gépipari végzettség (autószerelő, műszerész, lakatos)- pontosság, megbízhatóság Fiatal pályakezdők | jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet: Baráth Mihály termelésvezetőnél, 76/515-671,14 óra után Felhívás A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat versenytárgyalási eljárás keretében hasznosításra (bérbeadásra, üzemeltetésre stb.) meghirdeti a Solti 0215/2 helyrajzi szám alatt felvett (Solt, Kalimajor) szálloda és oktatóbázis megjelölésű ingatlanát.- A versenytárgyalási eljáráson magánszemélyek, egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok vehetnek részt- A működés megkezdésének tervezett határideje: 2008. január 1.- Az ajánlat benyújtásának feltétele a versenytárgyalási dokumentáció átvétele.- A versenytárgyalási dokumentáció a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala (Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) VII. emeletének 711-es szobájában vehető át 20.000 Ft + Áfa összegért. Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2007. december 10., de. 10 óra