Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-06 / 258. szám
SPORT PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 6.. KEDD Ilyen a boksz Félegyházán profigála Valamennyi öklöző ingyen lépett a kötelek közé A félegyházi bokszgála középsúlyú mérkőzésén OLÁH FERENC (jobbról) végig jobb volt és biztosan nyert pontozással PÁLNOK LÁSZLÓ ellenében. Faubel nehezen viseli el, hogy Talmácsi Gábor az idei világbajnok motorsport Hector Faubel úgy véli, hogy az egész idényt tekintve sokkal jobb volt Talmácsi Gábornál, aki megnyerte a gyorsaságímotoros-világbaj- nokság 125 kcm-es kategóriájának világbajnoki címét. „Magam számára én vagyok a világbajnok. Végig sokkal jobb voltam Talmácsinál. A saját küldetésemet most is teljesítettem, de egyszer sem próbáltam meg kilökni” - mondta a spanyol motoros. Faubel az interjúban azt is kifejtette, hogy elsősorban Barcelonában és Misanóban bukta el a vb-címet, előbbi helyen állítása szerint Pesek, utóbbin „Talma” lökte ki őt a pályáról. Jorge Martinez Aspar, a csapat főnöke nem akart a két versenyző vitájába beleszólni, mert mint mondta, ez az ünneplés napja. „Mindenki tudja, hogy azt szerettem volna, ha Faubel lesz a világbajnok, hiszen én is spanyol vagyok. Az Aspar csapat viszont nemzetközi, így személyes érzelmeim nem jelenthetik azt, hogy egy másik motort megállítsunk a cél elérése érdekében. Épp ezért nyugodtan alhatok” - zárta szavait Aspar. Talmácsi jövőre címvédőként vághat neki a nyolcadliteresek között a világbajnokságnak. talmácsi Gábor szerint nagy riválisa, a spanyol Hector Faubel volt túl agresszív a gyor- saságimotoros-világbaj nokság valenciai zárófutamán: „A futam első fele normális volt, de a második része bonyolultabbá vált. Sikeremért köszönetét mondok az Aprilia gyárnak, az Aspar csapatvezetőnek, aki annak ellenére támogatott, hogy nem vagyok spanyol” - mondta a magyar pilóta. ■ Profi bokszgálát rendeztek Kiskunfélegyházán a RAMI Box Promotion szervezésében, a KÉSZ Arénában. A meghívottak közül az algériaiak nem tudtak eljönni, mert nem kaptak vízumot. Ettől függetlenül jó mérkőzéseket láthattak a nézők. Szentirmay Tamás A rendezvény egyik nem titkolt célja az volt, hogy megpróbálják menedzselni a félegyházi ökölvívókat és felépíteni karrierjüket. A RAMI Box Promotion húsz profi bokszolóval dolgovfzi labda OBl/B-s férfimérkőzés: MAFC - HVSE KECSKEMÉT 6-11 (2-3, l-i, 2-2,1-3). Budapest, Szőnyi u. V.: Jancsecz, Füzesi. HVSE: Harkai Varga I. 5, Bácsi M. 1, Bogdán, Gyenes 2, Heródek, jenei 2, Csere.: Muth, Mócza 1, Giricz, Bárány. Edző: Wolf Péter. zik, melyből nyolcán kiskunfél- egyháziak. A mostani gálán olyan versenyzők is részt vettek, mint Szabó Ferenc, aki 2006-ban junior világbajnoki UBC VILÁGBAJNOKI ÖVÉRT bokszolhat decemberben Szabó Ferenc, a kiskunfélegyháziak legjobb ökölvívója. A könnyűsúlyú versenyző nyolc menetben mérkőzött volna Sütő Tamással a mostani gálán, de ellenfele lemondta a mérkőzést. Kovács János ugrott be helyette, akivel már régóta isAz utolsó negyedben Jenei és Gyenes főszereplésével kicsikarta a győzelmet a kecskeméti alakulat. A női OB I/B kecskeméti fordulóján a Villanó Fókák Kecskemét a Szentes II-től 11 -6-ra, az U. Szegedtől pedig 7-4-re kapott ki. ■ címet szerzett. Rajta kívül Szekeres László, aki UBC interkontinentális övért mérkőzhet. Ducza Anita világbajnoki és Eu- rópa-bajnoki ezüstéremmel merik egymást. Már az első ütésváltások után biztosra lehetett venni, hogy nem megy végig a mérkőzés. Szabónak be is szóltak, hogy ne olyan erős ütéseket vigyen be. Visz- sza is vett a tempón, ennek ellenére ellenfele a második menetben feladta a találkozót. KISKUNFÉLEGYHÁZA Az NB I/B-S női bajnokságban a Kiskunfélegyházi KC hazai pályán 73-63-ra verte a Debrecent. A KKC nagy küzdelemben szerezte meg első győzelmét a bajnokságban. A férfiak NB Il-es mezőnyében is félegyházi győzelem szübüszkélkedve lépett a kötelek közé. Láthatta a közönség Mizsei Vivient, Mizsei György, a barcelonai olimpiai bronzérmes lányát is. Ramocsa Sándor tulajdonos ügyvezető elmondta, az a célja, hogy az ország különböző részén megismerjék versenyzőit. A profi bokszhoz azonban pénz kell, és ettől függ az is, hogy november 17-én sikerül-e az újabb gálát megrendezni Kiskunfélegyházán. Amennyiben igen, ezen már remélhetőleg az algériai versenyzők is részt tudnak venni. A mostani gálán egyébként minden versenyző ingyen lépett a kötelek közé, mert a közös jövőjüket építik. letett. A vendég Szentes nem bírt a gyors, kombinatív játékot produkáló ellenfelével, és 86-76-os eredménnyel mehetett haza. A hölgyeknél Nagy D. 13/9, Nagy Z. 10, és Pasek 21/3 tűnt ki, míg a férfiaknál Hajdú 39/12 és Simon 27/9. ■ HÍRSÁV Japán dzsúdósoknak tart edzést a kapitány cselgáncs Nyílt edzést tart Nagysolymosi Sándor szövetségi kapitány, melyen a japán dzsúdó válogatott tagjai is részt vesznek. Az edzés november 7-én, délután fél hatkor kezdődik Kecskeméten a Bóbis Gyula edzőcsarnokban. Jövőre 3,7 miiliárddal több jut a sportra költségvetés Jövőre a 2007-es eredeti forráshoz képest 3,7 milliárd forinttal nő a sportköltségvetés - ezt Elbert Gábor sportszakál- lamütkár jelentette be hétfőn a Magyar Sport Házában. A sportági szakszövetségek és sport köztestületek vezetőinek részvételével tartott tanácskozáson a jövő évi sportköltségvetés-terve- zetről tanácskoztak. Legjobb magyarként teljesített New York-ban maratom Kiváló eredményt sikerült elérnie Nagy Sándornak a New York-i mara- tonon. A kiskunfélegyházi amatőr hosszútávfutó 2 óra 52 perc 30 másodperc alatt teljesítette a 42 kilométert. A 40 ezres (!) mezőnyben legjobb magyarként a négyszáztizedikként ért célba. Tizenkét találatot értek el a legszerencsésebbek totó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 44. fogadási heti totón sem 13 plusz egy, sem 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatot tizennégyen értek el, nyereményük egyenként 259 150 forint. A 11-esekre 10994, a 10-esekre 1733 forintot fizetnek. Balogh helyett Köteles Várhidi keretében labdarúgás Várhidi Péter szövetségi kapitány a részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Balogh János helyére Köteles Lászlót, a diósgyőriek 23 éves hálóőrét hívta be a Moldova és Görögország elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő magyar válogatott keretébe. A férfiak győztek Világbajnoki övért mérkőzhet decemberben Bronzérmet szerzett a KTE U14-es gárdája a Vasas által megrendezett Farkas János Nemzetközi Utánpótlás Tornán. A hatcsapatos megmérettetés legjobb középpályása PINTÉR ANDRÁS (térdelő sor, balról a negyedik) lett, míg a kecskemétiek legjobbjának DOS REIS TEIXEIRA ALEXET (térdelő sor, balról az ötödik) választották. Bajnokpalánták találkozója utánpótlás A kecskeméti fiatalok éremmel tértek haza HIRDETÉS BACSJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Igazgatási ügyintéző (35535) Követelmények: államigazgatási főiskolai végzettség, büntetlen előélet. Előny: közigazgatási gyakorlat, költségvetési szervnél töltött idő, közigazgatási alapvizsga. Műszerész (35525) Feladatok: mérőberendezések rendszeres karbantartása, gyártóeszközök és mérőberendezések kalibrálása, anyagkészlet felügyelete. Elvárások: középfokú műszaki végzettség, 2 éves tapasztalat, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Gazdasági vezető (főkönyvelő) (35611) Feladatok: pénzügyi, számviteli, kontrolling feladatok összefogása, ellenőrzése, gazdaságos működés tervezése, vezetés támogatása, döntés-előkészítés. Elvárások: gazdasági (lehetőleg pénzügyi, számviteli) diploma, mérlegképes könyvelői képesítés, hasonló pozícióban szerzett több éves tapasztalat. Beszerző (35342) Elvárások: felsőfokú végzettség, vezetői és kereskedelmi készség, állattartási vagy takarmányozási ismeretek, terhelhetőség. További információ és megyei állasajánlatok a www bacsiob hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. TANULÁS = TUDÁS, SIKER, LEHETŐSÉG Képzési ajánlatok, hírek a portálon! Kosaras sikerek