Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-28 / 277. szám
2 PETŐFI NEPE - 2007. NOVEMBER 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Befékeztek a napkeltének volán-sztrájk A buszsofőrök nem termelhetnek selejtet Az utasok türelmesen megvárták, míg a repülőtéri járat a sztrájk befejeztével elindul a Széchenyi térről. Baja KÖZÉLET Holnap délelőtt 9 órától ülésezik a képviselő-testület. Számos fontos kérdésben döntenek a városatyák. így a kórház vezetőjének személyéről, az idei városi kitüntetettekről és a hivatali leépítés második üteméről is határoznak. (G. Zs.) Fülöpjakab ÜLÉS Ma délután 3 órától ülésezik a képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepel többek között a 2007. évi költségvetési rendelet és a telekadó módosítása, a helyi iparűzési adó, a szociális étkeztetésről szóló rendelet elfogadása és az építésügyi hatósági igazgatási társulás megszüntetése. (H. R.) Hercegszántó KÁRTYA Folytatódik a nyílt ultibajnokság. A tizenegyedik fordulót pénteken 17 órától rendezik az ultiklubban. Nevezni a vetélkedő kezdete előtt Vélin Marin főszervezőnél lehet. (T. G.) Kecskemét VERÉS Kegyetlenül megvertek iskolatársai egy 14 éves, a Hunyadi-iskolába járó kislányt. A gyerek apja tett feljelentést a rendőrségen, és elmondta, hogy lányát egy 8. és egy 7. osztályos társa támadta meg az utcán. Közrefogták, ütlegelték ököllel az arcát és a hasát, majd amikor a földre került, a hajánál fogva felemelték. Az apa szerint azért verte meg a lányát a két tinilány, mert a barátnőjével - aki osztálytársa is - korábban ösz- szeveszett. Ezt a sérelmet akarták megtorolni a másik lány pártfogói. (N. N. M.) Kelebia PUSKA Egy 56 éves férfi lakásán jövedéki ellenőrzést tartottak a vámosok. Eközben egy IZS gyártmányú sörétes vadászpuskát és 30 darab 0,22-es kispuskalőszert találtak, melyek tartására a tulajdonosnak nem volt engedélye. (M. Gy.) Kiskunfélegyháza találkozó Pályaválasztás címmel nyílik börze az általános iskolát befejező diákok, szüleik és osztályfőnökök számára holnap 10 órától a szakmaköziben. A találkozón a középfokú oktatási intézmények képviselői is részt vesznek. (H. R.) Kiskunhalas TÜZES Felgyújtották egy utánfutó ponyváját és egyik kerekét Kiskunhalason, a tulajdonos háza előtt, az utcán. Az ismeretlen személy által, az Erzsébet királyné téren keltett tűz mintegy 150 ezer forintos kárt okozott. (N. N. M.) Kellemetlenséget igen, de nagyobb fennakadást nem okozott a buszvezetők tegnap reggeli sztrájkja Bács-Kiskun megyében. Noszlopy N. Miklós Ugyanakkor tudósítónk is találkozott olyan várakozó utassal, akinek fogalma sem volt arról, hogy sztrájkolnak a Volán-vállalatoknál. Az utas egyszerűen azt hitte, hogy a „szokásos” reggeli csúszásban vannak a buszok, ezért nem jön már fél órája a 12-es a kecskeméti Hunyadivárosban. Kiss Zoltánná Szabó Tünde (37) gondozónőnek csak az tűnt fel, hogy nemcsak a buszok, hanem még az utasok sem jöttek. Noha Tünde minden utastársát arcról ismeri régóta, de tegnap reggel valamennyien elmaradtak. A gondozónőt végül tudósítónk vitte el autóval széchenyiváro- si munkahelyére. - Most már rettenetesen sietek - pana- . szólta útközben a kétségbeesett asz- szony. - A fél hatoshoz jöttem ki, és még át is kellett volna szállnom a városközpontban, hogy időben a munkahelyemre, a Jólét Egyesülethez érjek. A kecskeméti székhelyű Kunság Volán és a bajai Bács Volán szakszervezete is csatlakozott az országos sztrájkhoz. az országos szakszervezeti vezetők tegnap reggel kiadott nyilatkozatai szerint továbbra is tárgyalni kívánnak: céljuk, hogy az autóUgyanakkor megállapodtak a Volán-társaságokkal, hogy eközben a megye egész területén biztosítják az úgynevezett elégséges szolgáltatást. Ez voltaképpen „ritkított” járatindulásokat jelentett, azaz minden helyi és helyközi járat vonalán óránként egy- egy busz ment végig a reggeli sztrájk ideje alatt. A kecskeméti Balogh Imre (55) az autóbusza volánja mellett várta meg a sztrájk végét: - Annak idején a bányászok is busz-vezetők korkedvezménye ne függjön a vezetett jármű típusától. Erről hosszú távon kívánnak megállapodni a kormánnyal. korengedménnyel mentek nyugdíjba - fejtette ki álláspontját a buszvezető. - De senkinek nem jutott eszébéj hogy csak azt lehet előbb nyú^díjazni, aki kézzel tolja a csillét. Aki viszont villanyvonattal húzza, az még évekig dolgozzon. Amit velünk csinálnak, kész röhej. Én nem termelhetek selejtet, mint például egy munkás a gép mellett, mert az én „selejtem” emberélet is lehet. Szerintem minden buszvezető megérdemli, hogy előbb mehessen nyugdíjba. Bács-Kiskunban sem a gyalogos-, sem pedig a járműforgalom nem növekedett az üzemkezdettől fél 7-ig, illetve 7-ig tartó sztrájk alatt. Semmilyen incidens nem történt a megállókban, valamint a busz- pályaudvarokon, ahol egyébként alig voltak utasok a sztrájk ideje alatt, majd a munkabeszüntetést követően rendben elindultak a járatok. A jégpályává vált út meglepte a sofőröket, sok baleset történt ► Folytatás az 1. oldalról.- A felelősség tisztázására igazságügyi orvos és műszaki szakértők bevonására van szükség - mondta el tegnap tudósítónknak Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr százados, a megyei főkapitányság szóvivője. Több koccanásos baleset is történt Bács-Kiskunban: főként a 44-es úton és mellékútjain. Hozzájárult ehhez, hogy helyenként „tükörjég” volt a 44-esen reggel, amit a járművezetők a meleg kocsiban ülve nem észleltek. A tiszaugi hídnál egy személyautó és egy teherautó karambolozott kora reggel. ■ Még tartott a helyszínelés, amikor ugyanott újabb baleset történt. Még tartott a helyszínelés, amikor egy újabb személyautó csúszott be ugyanott. Ennél a két balesetnél nem volt sérült, viszont a 44-esről leágazó szent- királyi útról a borbási faiskola magasságában egy súlyos sérültet - 42 éves tiszakécskei nőt - szállítottak kórházba a mentők. Az asszony nyári gumikkal szerelt Suzukijával haladt Kecskemét felé, amikor a szemből érkező MAN teherautó 28 éves tiszakécskei vezetője azt látta, hogy „bebicskáznak” a Suzuki kerekei, és csúszik felé a személyautó. Az ütközés elkerülhetetlen volt. Kora reggel az 51-es főúton is megcsúszott Dunavecsénél a havas úton egy horvát kamion. A zúzott követ szállító, rendkívül súlyos jármű ezután keresztbe fordult majd feldőlt. „Talpra” állításához a fővárosból kellett speciális darut hívni. Személyi sérülés nem történt, a főút forgalmát viszont ezen a helyen több órán keresztül fóld- útra terelték a rendőrök. Ital, dohány, pénztárgép mélykút Hétfőre virradóra egy étterembe törtek be. Italt, dohányárut, váltópénzt és egy SAM 45-ös pénztárgépet loptak el az ismeretlen tettesek. A kár 284 ezer forint. ■ M. Gy. ■ Semmilyen incidens nem történt a megállókban és a buszpályaudvarokon. Továbbra is tárgyalni akarnak a kormánnyal Eredményesen használták fel az uniós pályázati pénzeket tiszakécske A HEFOP-program segítségével sikerült csökkenteni a regisztrált munkanélküliek számát Zámbori Mihály univerzális ember a savanyítóüzemben. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében A munkanélküliség megelőzése és kezelése című európai uniós pályázati pénzből a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tiszakécskei Ki- rendeltsége ötvenhárommillió forintot használhatott fel. A terv szerint alig félszáz regisztrált munkanélkülit érintett volna a program, de végül száz- öten vettek benne részt. Sokuk részesült képzésben, melynek idejére megélhetést biztosító támogatást kaptak, s többük munkagyakorlat szerzését, illetve bérét is finanszírozták - kaptuk a tájékoztatást Czakó Lászlóné HEFOP-koordinátortól. ÖsszegLakatos József Czakó Lászlóné zésként elmondta, hogy sikerült a regisztrált munkanélküliek számát visszaszorítani, s megtalálni a megfelelő munkáltatókat, akik közül többen a támogatás lejárta után is foglalkoztatják a program segítségével hozzájuk került dolgozókat. így van ez Lakatos József mezőgazdasági kis- és nagykereskedelmi vállalkozónál is. A savanyítóüzemet tíz évvel ezelőtt hozták létre. Az innen kikerülő házias ízű termékek - uborka, dinnye, cékla, vegyes vágott stb. - már szinte az ország minden zugában ismertek.- Kellenek a folyamatos fejlesztések, mert újítani szükséges ahhoz, hogy a vevők elvárásainak megfeleljünk. A nyáron építettünk egy új tárolót köszönhetően annak, hogy a munkaügyi kirendeltség három ember részére bértámogatást adott - tájékoztatta lapunkat Lakatos József. Az egyik ilyen dolgozójuk Zámbori Mihály helyi lakos.- Az eredeti foglalkozásom finommechanikai műszerész. Van érettségim és vendéglátóüzletvezetői bizonyítványom. De hamar elmúltak a szép idők, a szegedi focistás éveim is. Amikor 2003-ban elmúltam ötven, onnantól kezdve nem kellettem sehol. Maradt a szilva-, a meggyszedés, mikor mi. Mert enni és lakni kell. Alkalmi munkákból éltem. Persze hogy örültem, amikor a HEFOP-program keretében ide felvettek, sőt a támogatás lejárta után is maradhatok. Rám lehet bízni mindent. Ha kell üzletet kötök, szállítok vagy - mint most - a savanyítóhordókból pakolom az árut - mondta Zámbori Mihály. ▲ A projekt az EU-társflnanszírozásá- val, a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja keretében valósul meg.