Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-27 / 276. szám
2 KECSKEMÉT PETŐFI NÉPE - 2007. NOVEMBER 27., KEDD Visszaadni a városnak a színházát Musicalek, klasszikusok és vígjátékok a nagy színpadon, a Kamaraszínházban kortárs magyar dráma, az Üzemszínházban kísérleti színház, középiskolásoknak műelemző, beavatóelőadások - hegedűs Zoltán pályázatának egyik alapgondolata az áttekinthető műsorterv. Megválasztása esetén munkáját közismert színházi emberekből álló, négytagú Művészeti Tanács segítené, melynek tagja többek között Benedek Miklós színművész és Béres Attila, a budapesti Operettszínház főrendezője.- Nem szeretném, ha egy ember ízlése határozná meg a színházat. A döntés joga és a felelősség terhe mindig az igazgatót illeti - ez nem változna a továbbiakban sem - mondta kérdésünkre Hegedűs Zoltán. - A Szakmai Tanács a döntések előkészítésében, megvalósításában, ellenőrzésében játszana szerepet. Kecskeméti vagyok. Célom, hogy magáénak éretze a város ezt a színházat: isnjietje és szeresse meg az ittélő művészeket A gazdálkodásban a- legfontosabb felada\Jmg^'MZ. adott költségvetésbőTbiztosítani tudjuk a hat nagyszínházi és 2-2 stúdiószínházi bemutatót. Meggyőződésem, hogy ez teljesíthető - erre konkrét számítások olvashatók a pályázatomban. Felkerestem több ismert kecskeméti, illetve megyei vállalkozást, akik kivétel nélkül biztosítottak támogatásukról. A szponzori segítséget a gyermek- és családi előadásokhbz használhatnánk fel. A szíj bevételeit növelhetnénk ázzál, hogy Kecskemétre fizzuk aß- városi Operettszínitáz legsikeresebb produkcióit bérletszünetben. EhbeZ nyújt segítséget, hagy az intézmény főrendezője vállalta a tagságot a Szakmai Tanácsban. Rekordszériák és emelkedő nézőszám- Színházunk, talán egyedüliként az országban, évadonként hét alkalommal mutatott be magyarszíndarabokat. Tasnádi, Pozsgai, Hubay és mások színdarabjai, esetenként ősbemutatóként is, mindig komoly érdeklődést váltottak ki - mondta bodolay Géza az elmúlt évek eredményeiről. - A magyar szerzők darabja is lehet közönségsiker: - a Balkáni Kobra például rekordszériát futott, még a budapesti József Attila Színházhoz képest is. A bemutatók és a megtartott előadások száma - az országos gazdasági nehézségek ellenére - lényegében nem csökkent - és mintha valamiféle szavazásra készültek volna a színház bérletesei: - idén meghökkentően nagy számban váltottak bérletet. Összesen'' 14.004-et váltottak, éppen 1956-tal többet, miiu tavaly. Az utóbbi ötévadban 16 zenés játékot, ezen belül 6 operettet, továbbá 26 vígjátékot játszottunk. Tragédiát a nagyszínház- ban mindpsszeseh ó alkalommal. Maliére,-Shakespeare) Kisfaludy, iömsmartiipWiási f Áron, Schiller, Katona József, Büchner, Shaw, Móricz 2pig-; mond, Petőfi, Goethe, Néfíiéth ' N v 'V László, Ibsen, Csehov - a következő öt évre tervezett „komoly” szerzők. Ám a vidámságot továbbra is mindennél fontosabbnak tartom. Krakkó Nemzeti Színházának igazgatója - mikor Dantonunkat látván meghívott s szóba került a Publikum, ..azt mondta: „Krakkó igen konzervatív város, ha valakit végre megszokott, nem szhÁsénTátik meg tőle. ” Abban a hitben, Hogy Kecskemét van annyira konzer- : vativ várps, mint Krakkó, és u,, neiú akar újításoknak álcázott ^ hódoltságokkal hakniparadicso- fnot, valamint csiklapdó élmény- színházat létrehoznia színház épületében, - várom a döntést Szórakoztató intézmény, templom és műhely- Közönségre figyelő színházat szeretnék - összegezte elképzeléseit a színész-főrendező cseke Péter a meghallgatás után. - Értékes és jó színház csak a közönséggel termékeny kölcsönhatásban jöhet létre. A színház mindennapi létét a közönség igazolja azzal, fogy „eljár” az előadásokra. Éppen ezért a jó színház mindig figyel a közönségre, hiszen érte és általa létezik. Tehát a színház jó esetben szórakoztató intézmény, de templom és műhely is egyben. Úgy is fogalmazhatnám, a színház egyszerre a közösségi élmény - kacaj és könny, felszabadult vígság és katarzis -, az egyén alkotói kísérletezéseinek színtere. Arra a kérdésre, hogy milyen változásokat lát szükségesnek, Cseke Péter elmondta: - Mindenféleképpen szeretnék egy olyan önálló bérletet meghirdetni, amelybe opera és táncszínházi produkciók is szerepelhet- A társulat összetételében h szeretnék nagy változást: \ az első, évadot a jelenlegi társw, lattal hípzelem el. Terveim kör zött szerepel ajszínház saját zá szelesen nem közalkalmazotti státuszban, hanerít megbízással. Mivel a sarokszámokba egyelőre nem látok bele, s a 2008- as költségvetést még nem fogadta el az önkormányzat, a gazdálkodásról nehéz lenne konkrétumokat mondani. Minden olyan lehetőséget meg kell ragadnunk, amellyel a gazdálkodást segíthetjük. Ezek közé tartozhat a színházak közötti együttműködés. Jelenleg is van rá példa, hogy több intézmény közösen hoz létre egy-egy produkciót, vagy a díszleteket, jelmezeket készítik el közösen. Fontos, hogy ne a bemutatók imának csökkentésével érőnk el megtakarítást, hanem gazdaságos működéssel. Végéhez közeledik a direktor-választás katona József színház Bemutatjuk, kik pályáznak a! kecskeméti teátrum igazgatói posztjár Szerény érdeklődés kísérte a színház igazgatói-pályázat résztvevőinek hétfői meghallgatását. A kilenc órára meghirdetett egyeztető megbeszélésen hat képviselő vett részt. A pályázókat egyenként hívták be a félórás beszélgetésekre, ahol ismertették elképzeléseiket, illetve válaszoltak a képviselők kérdéseire. Az első meghívott Cseke Péter volt, aki maga kérte a korai időpontot, mivel főpróbahete van Budapesten. Őt követte Hegedűs Zoltán színművész, Éry-Kovács András rendező, Hídvégi Miklós színész-rendező és a Krakkóból hazaérkező Bodolay Géza, a színház jelenlegi igazgatója. A hatodik pályázó, Miklós Tibor külföldi elfoglaltsága miatt ma délelőtt, a kulturális bizottság ülése előtt számolhat be elképzeléseiről. (R. J.- G. Z.) • h S II AKESPEA r »•. A WlNDSORl VÍG 'mmmoBsm VÍ G I ÁT é K immmssrns. BAI.OGH ERIKA - DAN VI JUDIT - ÖIORÖ Kati ; KiTl T-RlKA I'ai.s r a ki Lovag Doknf.r cróKi.r kf.nbf.ztk iiodolak . mm I pmmmm " 1 {r*‘) fSí | "'V mii! • £< < _____1 [## líbiai 11... J j I Ü . ..» I MI Jh t rfXKlUSi ;w, a; J I • íjt rr- ' ..................I w v y " •..***** - j r j *• ............... 1 J2C '_J_ , . y ~ • • f>w •** T ' .... .. .... * . .____r...... *_~L _ _ ' 1 " T. f. * \f ' v' ... 1. . _ ... f w t ].. ...... ............. j ■' , v '' . _ , .......... r \ '' Ön kit választana a kecskeméti Katona József Színház élére a következő 5 évre? 32.84% A zenés darabok dominanciája határozott elvem A kecskeméti színház jelenlegi helyzete nem rossz, de nem is igazán jó - mondta éry-kovács András. - Igazgatóként a szakmai színvonalból nem engedve, a klasszikusok és romantikusok felé szélesíteném a repertoárt. A műsorterv összeállításakor a tematikus választások is izgatnak. A XIX. század végi, XX. század eleji drámairodalom nőalakjai például (Ibsen, Strindberg). A nézők boldogan barangolhatnak a klasszikus értékekben még akkor is, ha egy kitűnő francia bohózatról van szó. A zenés darabok dominanciája is határozott vezetői elvem. A könynyedebb műfajok felől haladnánk az igényesebb zenés műfajok jelé. Gondolom ezt azért is, mert Kecskemét a zene városa. Színházépületének külleme, belső adottságai szinte felkínálják egy nagyszerű zenés színházi működés feltételeit A legfiatalabbaknak mese musicalt, mese operát is bemutatnánk, a középiskolásokkal tanulmányi előadásokat hoznánk létre. Igazi célom egy népszínházi koncepció megvalósítása, amely visszaadja a nézőknek azt az élményt, hogy boldogság színházba járni. Fontosak a külföldi vendégszereplések A nemzetközi vérkeringésbe szeretné bekapcsolni a kecskeméti színházat hídvégi Miklós.- A nyugat-európai, esetenként tengerentúli vendégszereplésekből származó bevétel nagyon fontos, hiszen ezt lehetne felhasználni „színházi közszolgálati” célokra. Ezért fontos a nyelvtudás, azonban ha a társulat megmaradása a cél, úgy vélem, ez teljesíthatő feladat - mondta a színész-rendező. Aki a bérletes előadások megtartása mellett az eddiginél több bérleten kívüli bemutatót tervez megválasztása esetén.- Részben a saját bevétel növelése, részben a repertoár szélesítése miatt fontosak a bérleten kívüli előadások. A vezetésemmel működő magánszínházam produkcióit is fel szeretném használni ennek megvalósításához. Összességében évadonként tíz saját bemutatót tartok reálisnak, a stúdió előadásokat is beleértve. A téli szezon jobb kihasználása érdekében alternatív színházi találkozót hozhatnánk létre, amelyhez, úgy vélem, célzott minisztériumi támogatást vehetne igénybe a színház. A jó társulattal hegyeket lehet megmozgatni Kodály városa a színház által is a zene városa legyen - vallja Miklós tibor, az egyetlen a hat pályázó közül, aki külföldi munkája miatt nem jelent meg a tegnapi beszélgetésen. A varsói repülőtérről adott telefonos interjújában elmondta, több évtizedes zenés-színházi múltja a direktori-pályázatának is megadja az alaphangját.- A mai kor népszínházában szerintem nélkülözhetetlen a zene. Ez nem jelenti azt, hogy a próza ki lenne zárva, csupán az arány változna mega mostaniakhoz képest - mondja az aspiráns, hozzátéve, hogy elsőséget biztosítana a magyar, azon belül is az új magyar műveknek, melyek színpadra vitelében a mostani társulat zömére is számítana. - Szeretnék olyan társulatot, akikkel hegyeket lehet megmozgatni. És úgy látom, Kecskemét tehetséges gárdája is ilyen megszállott és elszánt - Magam mögött nem tudok támogatókat és lobbikat, „csak- ” azt a 40 évet, amit végigdolgoztam - mondja Miklós Tibor, aki jogi karon és esztétika-filozófia szakon szerzett diplomát, majd dramaturgiát és rendezést tanult Varsóban.