Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-26 / 275. szám

20 2007. NOVEMBER 26., HÉTFŐ LXII. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM MOZAIK Tomiszlav Szivics kecskeméti edzőt lygp Debrecen labdarúgócsapata csábítja. k , géMNiMMM = ., ­E D V I N MARTON latig egy Jhéttel az esküvő után már el is hagyta feleségét. A Best magazin szerint hegedűvirtuóz hat évig élt boldog párkapcso­latban kedvesével, mielőtt úgy döntöttek: törvényesítik az együttélést, azaz össze­házasodnak. Ám az esküvő után alig egy héttel véget is ért lángoló szerelmük, ugyanis Edvin rajtakapta Orsit, amint az esküvői ta­nújával csókolózik. Pedig korábban szerelmük annyira erős volt, hogy még azt is kibírta, mikor Edvin két évig kint élt New York­ban. A világhírű hegedűmű­vész az idő alatt Magyaror­szág és Amerika között in­gázott, hogy legalább rövid időre, de lássa kedvesét. A nagy szerelemnek azonban a közelmúltban csúnya vége lett. Amikor ugyanis hat év után úgy határoztak, össze­házasodnak, Edvin az egyik legjobb barátját kérte fel ta­núnak. Ma már ő is tudja, rossz döntés volt, ugyanis egy héttel a kézfogó után rajtakapta, amint újdonsült arájával csókolózik a koráb­ban jó barátnak vélt tanú. «MW H .....jftSKmfc t - | ..... Te ngertánc Helyi táncművészek is felléptek az ötödik művészeti fesztiválon, amit Báli szigetén, Sanur városában rendeztek a múlt héten. A több napon át tartó rendezvénnyel a turizmus fellendítése és a sziget népszerűsítése volt a szervezők célja az amúgy is sűrűn látogatott óceáni turistaparadicsomban. Egymillió dolláros képet lomtalanított mázli A napokban bocsátotta árverésre a Sotheby’s New York-i aukciósház azt a hánya­tott sorsú Tamayo-képet, amit először elloptak, majd szemét­ként kitettek az utcára. A mexikói festő, Rufino Ta­mayo Három alak című, 1970- ben készült képe 2003-ban egymillió dollárt ért. Ezt felte­hetőleg nem tudta az, aki a fest­ményt egy lomtalanításon kitet­te az utcára, de még Elizabeth Gibson sem, pedig ő mentette meg a képet az eltűnéstől azzal, hogy kivette két szemetes kö­zül. Egy kis kutatómunka árán rátalált a kép tulajdonosaira, akiktől 1987-ben ellopták a fest­ményt, illetve a Sotheby's-re, ahol August Uribe szakértő a lo­pás óta kerestette a művet. A becsületes megtaláló nem járt rosszul: 15 ezer dollárt kapott a tulajdonosoktól a festmény visszaszolgáltatásáért, illetve az árverés bevételéből is kap ré­szesedést. ■ Sáli l! Szaloncukor lédig (6 kg/karton) 563 Ft/kg töl Szaloncukor 400 gr/csomag 275 Ft/csomagtól Szaloncukor díszdobozos (700 gr/db) 587 Ft/csomagtól izeink: rumos, marcipános, karamellás, cherry, kókuszos, zselés, gumicukor Kecskemét, Bethlen krt. 13. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 7-16 óráig Tel.: 76/411-028, 30/639-73-39 , IDÉZHETŐ IDEZETEK „Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor va­lamit felépítettél már az éle­tedben.” (Winston Churchill) * * * „A kreativitás titka az, hogy ügyesen titkold el a forrásai­dat.” (Albert Einstein) MÉG TÖBB IDÉZETET TALÁL A WWW.BAON.HU-N. Tűzpiros. Indulj rá! CwoNCM’úXi&.at* Ha most vásárol Opel Corsát készletről, ajándék téli­gumikra és számos további meglepetésre számíthat! Fogyasztás (kombinált): 4,6-6,91/100 km, C02-kibocsátás: 124-166 g/km. *5 csillagos minősítés a felnőtt utasvédelem terén, 6 légzsákkal felszerelt modellek esetén. A képen látható autó illusztráció. Az ajánlat 2007. október 22. és 2007. november 30. között érvényes. Az Ön Opei-partnere: Opel Tormási 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 100., Tel.: (76) 502-900 6000 Kecskemét, Jász utca 24., Tel.: (76) 500-240 info@tormasi.hu, www.tormasi.hu ZONGORAHANGOLÓ- Jó napot, asszonyom! A zongorahangoló vagyok.- És? Ki hívta magát?- A szomszédok! * * * FÜGGÖNY A skót feleség mondja a fér­jének:- Vennünk kellene egy füg­gönyt az ablakra, mert a szomszéd mindig kukucskál, ha a lányunk vetkőzik.- Tudod mit? Inkább te vet­kőzzél az ablak előtt, és akkor majd ő vesz függönyt az abla­kára! HA NAGY LESZEL Tanító néni az iskolában:- Marika, mit fogsz csinál­ni, ha olyan nagy leszel, mint én?- Fogyókúrázni! * * * ARKHIMÉDÉSZ- Pistike, most Arkhimé­dész törvényéről foglak kér­dezni - szólítja fel a kis Pistát a tanár. - Mi történik, ha be­ülsz egy vízzel teli kádba?- Megszólal a telefon. * * * SZELÍDÍTÉS Az amatőr horgászt meg­kérdik, fogott-e már életében valamit. így felel:- Még nem, de ennek a tó­nak az összes halát úgy meg­szelídítettem már, hogy mind a horgomról eszik. print NYOMDA Kecskemét, 2000 Végvár u. 71. uiiiAíiiimK NYILAS (XI.23-XII.21.). A szokottnál kicsit idegesebb lehet, mert csodabogár barátja szokatlan szívességet kér Öntől. Kihúzza őt a csávából. BAK (XII. 22-1.20.). Megfontolt, okos döntéseket hoz anyagi ügyekben. Munkája gyümölcse beérett, megkapja azokat a pénzeket, amikért már megdol­gozott. VÍZÖNTŐ (I.21-II. 20.). Régóta ké- szítget egy nagyszabású tervet a háttérben, és most lehetősége nyílik rá, hogy belevágjon an­nak megvalósításába. Kedvese izgalmas hírekről számol be. HALAK (II. 21—III. 20.). Üzleti kap­csolatainak köszönhetően szép eredményeket ér el, komoly ha­szonra számíthat. Ötleteit te­kintve maradjon a realitás tala­ján. KOS (lll.21-IV.20.). Rendkívül fon­tos döntéseket kell meghoznia a mai napon. Alaposan gondol­ja át a dolgokat, ügyeljen a részletekre, de merjen kockáz­tatni! BIKA (IV. 21—V. 20.). Jól érzi magát, csodálatosan telik napja mind­addig, amíg egy rossz üzleti hír hatására izgalomba jön. Egy különleges befektetési lehető­ség megragadja a fantáziáját. IKREK (V. 21—VI. 21.). A társasági élet megpezsdül Ön körül. Sok új ismeretséget köthet, csak ar­ra vigyázzon, hogy nagylelkű­ségét ki ne használják! RÁK (VI.22-VII.22.). Beruházást fontolgat vagy munkahelyet ke­res. Belső megérzései megóv­hatják a túl nagy kockázattól. Most azon a ponton kell marad­nia, ahol eddig volt. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Valaki nagyon elszánta magát, hogy Önt végleges nyilatkozatra bír­ja. A Szaturnusz viszont az Ön jegyében lakozik, s növeli a bi­zonytalanságát és lassítja a döntést. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Otthoni válto­zásokra számíthat, amelyek családját és mindennapi teen­dőit érintik. Ki kellene mozdul­nia a napi rutinból! MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Váratlan fej­lemények bonyolítják munkáját vagy befolyásolják egészségét. Túl engedékeny magával szem­ben. Ellenálló képessége soha­sem volt túlzottan erős a kísér­tések iránt. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). Egyik isme­rőse őszintén kedveli Ónt Meg­történhet az, amire nem számí­tott, hogy a kölcsönös rokon- szenvből egyszeriben perzselő szerelmi kapcsolat lesz. BTTflE* ötös LOTTÓ Nyerőszámok: 4 • 21 • 26 • 71 • 83 Ezen a héten sem volt telita­lálat, így a 48. játékhéten már 1 milliárd 434 millió forint a fődíj. A négyesekre 827 ezer 617, a hármasokra 12 ezer 364 forintot fizet a Szerencse- játék Zrt., míg a kettesek 938 forintot érnek. JOKER: 5 • 1 • 7 • 2 • 2 • 3 ÜJH hatos lottó Nyerőszámok: 10 • 17 • 22 • 26 • 28 • 30 A jövő héten „mindössze” 70 millió forintot ér a hat találat. Ugyanis a hétvégén egy szeren­csés nyertes eltalálta a számo­kat, így 882 millió 2 ezer 799 forinttal lett gazdagabb! Az ötta- lálatos szelvények 286 ezer 812, a négyesek 5 ezer 356, a hármasok pedig 1 ezer 118 fo­rintot érnek. INyiuvszaro^Kereskedelem Nyílászárók gyártása - forgalmazása, felméréstől - beépítésigJj Német 3 légkamrás protil u-1,4 W/mJ4HŐSZIGETELT üveggel, "Ni J Us; 60x60 Bukó ablak 14.»3VFt SS ­”** »0x150 Nyíló-bukó ablak 293215^' 150x150 Nyíló-bukó ablak 42.7 VIHAROS SZÉL, ÉSZAKKELETEN HAVAZÁS i EMS KunszentrWklós 4 °C *** 3 °C Kecskemét ' 3 °C KisjgÉs * ® ®-■ Kiskunfelegytia.m Kalocsa __ ‘ 4 °C ,,. Kisküntfilas 2 °C Baja--«Bácsalmás 5°C Készíttette: zones 2*C 2 °C reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Bacs-Kiskun megyében ma és holnap gyakran viharos nyugati, északnyugati szél fúj. Erősen lehűl az idő. Általában napos idő lesz, de átmeneti felhösebb időszakok is lesznek. A felettünk néha átvo­nuló felhőzetből futó hózáporok is előfordulhatnak. A jellemző hő­mérséklet kora délutánra északon 5 fok köré emelkedik, kedd reg­gelre 0 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdától jövő szombatig változóan felhős, hideg, számottevő csa­padék nélküli időre van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a viharos, északnyugati széllökésekre a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre me­rőleges utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszaka­szokon okoz a szél jelentős balesetveszélyt! Északkeleten jelentős havazás is lehet! Az előrejelzés bizonytalansága:„KICSr. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobíle-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 5-6 =C Tisza 3-5 X Balaton 5 °C Velencei-tó re Fertő 4 °C Tisza-tó 4°C Tengerek Antalya 21 °C Bibione 14 °C Cote d’Azur 15 X

Next

/
Oldalképek
Tartalom