Petőfi Népe, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-22 / 272. szám
2007. NOVEMBER 22.. CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ 7 szolidaritás Húsz szakszervezet csatlakozott ahhoz a tegnapi munkabeszüntetést ez, amelyet a Liga kezdeményezett. Délelőtt több ezren sztrájkoltak, este pedig több ezren tüntettek. SIKERES SZTRÁJK EREDMÉNYEK NÉLKÜL A szervezők sikeresnek nevezték az elmúlt évek legkiterjedtebb munkabeszüntetését. A kormány úgy látja: nem érték el a várt hatást. Éber Sándor - Vég Márton Gyakorlatilag teljesen kihalt szerda reggel a budapesti Nyugati pályaudvar, az állandóan zsúfolt várótermek, jegyirodák és átjárók most konganak az ürességtől. A sárga megkülönböztető mellényben járőröző sztrájkszervezők elmondása szerint a hat órakor megkezdett sztrájk után még néhány szerelvény beérkezett, azóta azonban egy sem indult el. Csak a nemzetközi járatokon látni várakozó utasokat. „Mi sem jókedvünkben sztrájkolunk, hanem a munkahelyünk biztonsága érdekében. Az utasok szerintem egyetértenek velünk, ezért látni csak pár lézengő embert” - mondja Molnár Zoltán tolatásvezető, aki a rendszerváltás óta szinte minden vasutassztrájkban benne volt. Kollégáival egy sínek közötti kis házban szünetelteti a munkát. Az öltözőnek, konyhának, irodának és még ki tudja minek használt helyiségben paprikás krumpli készül. Munka helyett a rádióban hallgatják a híreket. „Nem értem, hogy tőlünk nyugatabbra miért lehet fejleszteni a vasutat, nálunk pedig a kormányzati negyed miatt éppen felszedik a síneket” - értetlenkedik Molnár Zoltán, aki havonta 110 ezer bruttó bérrel kalkulálhat. „Sikeres volt a hatórás vasutas- sztrájk” - értékelte délután a hatórás megmozdulást a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke, Gaskó István. A munkabeszüntetés országszerte 1200-1300 személy- szállító vonatot érintett, mindösz- sze két tehervonat járt. Néhány vonat közlekedett Vác és Szob, Győr és Tatabánya, Kaposvár és Vásárosdombó, valamint Szek- szárd térségében - közölte Kavalecz Imre, aki ma reggelre ígérte a forgalom helyreállását. A MÁV sajtófőnöke hozzátette: „Kétszázmillió forintos bevétel- kiesést okozott a társaságnak a hatórás munkabeszüntetés.” Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója szerint a tényleges veszteség ennél nagyobb, mert romlik a társaság megítélése. „Szeretjük a sztrájkot, egész nap jól eljátszunk” - mondja néhány általános iskolás a budapesti Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskolában. Ők felügyelet mellett a táblára rajzolgatnak. Az intézményben a legutóbbi, decemberi pedagógussztrájkhoz Nyolc éve nem volt ilyen széles körű munkabeszüntetés Magyarországon. Az egyik legforgalmasabb pályaudvaron, a Keletiben Is megállt az élet. Megint elszabadult az erőszak a fővárosban a szakszervezetek tiltakozó megmozdulása után ESTE A RENDŐRÖKNEK kellett feloszlatniuk a Kossuth téren maradt pár száz fős tömeget. A tüntetők fáklyáikból máglyákat raktak és maszkokat kötöttek arcuk elé. Komolyabb rendbontás ekkor nem történt, több tiltakozót előállítottak'. A rendőrség a Nagykörút felé szorította a tüntetőket, akik a Nyugati tér közelében, egy a sínekre borogatott padokkal villamost is megállítottak. A randalírozók kukákat gyújtogattak, kövekkel dobálták a rendőröket Információink szerint az RTL Klub egyik operatőre is megsérült, mikor a tüntetők és a rendőrök közé keveredett. hasonlóan nincs tanítás. A 403 tanulóból mindössze kilenc gyerek jött ma be az iskolába - összegez lapunknak Kovács Tibor iskolaigazgató, aki szerint a szülők úgy támogatták a sztrájkot, hogy megoldották a tanulók elhelyezését. Az iskolafenntartó önkormányzatnak már jelezték, hogy náluk később kezdődik a téli szünet, mivel december 21-én pótolják a tanítási napot. Az iskolavezetés nem sztrájkol,mvMH.. • ■ I" jt iiiinMrcánnkhótf ........ ■ zrza mim p ■* " Több ezren tiltakoztak a kormány ellen tegnap este a Parlament előtt A rendőrök közbelépése után ahol a rendőrség már könny- a tüntetők lapzártánk idején gázzal is Jelszereit egységei az Oktogon irányába vonultak, várták őket. hat, ezért ők felügyelnek a diákokra. A tanárok a felszabadult időben szakmai értekezleteket tartanak. „Már alig vártuk, hogy a szakszervezetek elszánják magukat a munkabeszüntetésre a nyugdíj változása és az egészség- biztosítási reform kapcsán, tarthatatlan helyzet alakult ki az országban, ezért csatlakoztunk a sztrájkhoz” - mondja Martikán Beatrix tanárnő. A tanári kar majdnem fele tagja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ), de a sztrájkfelhíváshoz minden pedagógus csatlakozott. Országszerte hasonló volt a helyzet, Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke legalábbis sikeresnek ítélte az akciót. „Kora délutáni előzetes adataink szerint legalább 150 intézményből mintegy 2500 pedagógus csatlakozott országszerte a munkabeszüntetéshez. A kétórás sztrájk volt jellemző a közoktatáAZ országot fél napra megbénító vasutassztrájk után tegnap hat ómra tízezres fáklyás tömeg gyűlt össze a Liga Szak- szervezetek által kezdeményezett tüntetésen. ,.ELEGÜNK VAN ABBÓL, hogy duplán kell fizetni az egészség ügyben" - mondtaPalkovícs Imre, A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke hozzátette, nem kémek a szocialisták cinizmusából. „történelmet írunk, mert ilyen sztrájk után még soha nem gyűlt össze ilyen méltóság teljes tömeg, akik nem engedik megszüntetni egészségbiztosítást" - mondta Gaskó István a Liga Szakszervezetek elnöke. si intézményekben, de a sztrájkolok mintegy húsz százaléka hat órán keresztül nem vette fel a munkát” - mondta Kerpen Gábor. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke hozzátette: óvodákban, általános és középiskolában is sztrájkoltak. Voltak olyan intézmények, ahol a pedagógusok száz százaléka nem vette fel a munkát, és beszüntették a munkát a nem pedagógus dolgozók is. Patvita a sztrájkról „mmmr ttszerwzők által vár, eredménytől a sztrájk”- mndta a kormányszóvivő. ’indái Bernadett szerint „azmiberek többsége nemcsal ugyanúgy végezte a muátáját, mint máskor, de a sríújk Itatásából lényegé- bememmit sem érzető’. HORH5ASOR közölte, a sztrájkok niigött a l ldesz áll, íriszem pártmunkástagozatá nakúnöke; Kontur Pál küldött zeneteket, amelyekben a deionstrációban való részvétéin kért Kontur ezt tagadta, at azonban közölte: a Fidesz gyeiért a sztrájkokkal és a emonstrálókkaL A tóközök a szárnyvonalak bezárása, azegészség- biztostási reform, tarítj nyugéjszámítási mód, a korkelvezményes nyugdíjazás sabályai miatt tiltakoztak vám. Kedden azonban a Gaáasági és Közlekedési Ministerium az új vasúti menetmdben is megrendelte a szúgáltatást az. alacsony Wrasználtságimak ítélt 36mellékvonalon. így' - ideigletesen - megmenekültek a sárnyvonatak. a szvxmBm részt veto szakszévezetek ennek ellenérv toábbm is követetik, hogy a ‘ormány tartsa meg a vasútszámyvomilakat. A nagy<sbw kormánypárt a nyugdíj igyében is meghátrált. jelnttíse.n szigorították volna 2ß9-tol az előre hozott nyuytíjazás feltételeit, ám az Oszággyülés kedden úgy döntit. hogy 2U134g marad anai rendszer. Tiltakoíak még • A Győr-tupmn-Ebenfnrri Vasát (GSE\') dolgozoi kétórás xorijkat tartottak. • Békés ésVas megyében a Volán-bumk nem jártak hat és nm óm között. • Ferihegyet hajnali 2 és-F között sztéjkoltak. • A műszak dolgozók 8 es 9 között nen dolgoztak a Győri Nentett Színházban. • Félpályás ítlezárásokat tartottak aszágszerte. • Három ercnííben öt-öt megawattá csökkentették a termelést, a Démász több ügrfélszolgúati irodája zárva tartót. • Az egészségigyi intézmények közül rgedül a veszprémi tárházban sztrájkoltaknyolctól tízig. Vélemények a sztrájkok helyességéről (százalék) Munka helyett a híreket hallgatták a Nyugati pályaudvar vasutasai kormánypárti ellenzéki nincs pártyi teljes népesség 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% I a sztrájkolóknak igazuk van ■■ a sztrájkolóknak nincs igazuk nem tudja FORRÁS: MEDIÁN Et ROPRESS GRAFIKA A diákok tanulás helyett játékkal múlatták az időt