Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-10 / 237. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 10., SZERDA SPORT 15 Kalocsa kézije is paprikás kézilabda A Boglár szenvedte meg a Fraditól kapott csúfos verést BORBÉLY PÉTER (3) rutinjával segíti a fiatalokat: a bogiáriak elleni mérkőzésen nyolcszor volt eredményes. Katerina Tanú nem kaphatja meg Marion Jones aranyérmét? dopping John Coates, az Auszt­rál Olimpiai Bizottság elnöke szerint Katerina Tanú nem kap­hatja meg a doppingolását beis­merő Marion Jones Sydney­ben, a 100 méteres síkfutásban nyert olimpiai aranyérmét. A görög sprinter négy évvel ké­sőbb Athénban - még a játékok kezdete előtt a Sydney-ben 200 m-en olimpiai bajnok Kosztasz Kenterisszel együtt - nem je­lent meg doppingellenőrzésen, és kétéves eltiltást kapott. ■ Ungvári szúrt sebe szépen javul, de a térde porcgyamís CSELGÁNCS UNGVÁRI MIKLÓST, a Kecskeméti JC cselgáncsozóját a megyeszékhely egyetlen, olimpiai indulási joggal rendel­kező sportolóját, bő két héttel ezelőtt Cegléden hátulról com­bon szúrták. Sok vért vesztett, öt centiméter mély sebét kór­házban kellett összevarrni.- A sebem szépen javul, ettől egy-két hét múlva már edzhet- nék. Sokkal aggasztóbb, hogy még a vb-n megroppant a tér­dem, s azóta sem jött helyre. Csak hétfőn derül ki, hogy le­vált-e a porc a bal térdemben. Ezért is szerencsés, hogy már megvan a pekingi indulási jo­gom, lesz időm a teljes felépülés­re! - mondta a vb-bronzérmes dzsúdós. Csapattársai viszont még aggódhatnak. A hétvégi kvalifikációs tornán sem ifj. Nagysolymosi Sándor, sem Perge Ilona nem szerzett jogot a pekingi részvételre. ■ R. I. Egy esztendeje a dobogó harmadik fokán végzett a Kalocsai KC NB Il-es fér­ficsapata. A sikeresen szereplő, sok fiatalt is so­raiban tudó együttesből szívesen csemegéztek vol­na magasabb osztályú csapatok is, ám a klub szerencséjére: a játéko­sok maradtak, és az idei idényt is jól kezdték. Rajtmár István- Megbízható, jó kis csapat a kalocsai! Milyen tervekkel vágtak neki az őszi idénynek?- kérdeztük Szűcs Lászlót, aki edzőként és technikai vezető­ként is tevékenykedik az együttes mellett.- Mivel az elmúlt bajnokság­ban dobogós együttes együtt maradt, sőt visszajött hozzánk Csóti Róbert is, az első három­ban szeretnénk helyet szorítani magunknak. Az első hely való­színű elkelt, mert a Ferencvá­ros kiemelkedik a mezőnyből.- A Fraditól elszenvedett húszgólos vereség után mit játszottak a régi rivális Balatonboglár ellen?- Számomra is meglepetés volt, hogy könnyedén, 36-23-ra nyertünk. Sikerült kiheverni a a Fradi okozta sokkot, a zöld-fe­kte-ftc Meglepő hírt közölt teg­nap este a 100% Fradi. Edouard Ndjodo, a ferencvárosiak 22 esztendős kameruni játékosa pályára léphet szombaton a nagy érdeklődéssel várt Kecske­méti TE elleni rangadón. A tá­madót kedden hallgatta meg személyesen az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a bocsi kiállításról, és ezt követően egy meccsre mérsékelték a játékos eltiltását. Ndjodo Miskolcon kapott pi­ros lapot, ezért két meccstől til­tották el. A játékos nem számít visszaesőnek sem, egymeccses eltiltását pedig letöltötte. hérek ellen betlizett a teljes csa­pat. Jobbak a fővárosiak, ezt el kell ismerni, de nincs húsz gól a két gárda közt! Külön öröm, hogy egyre több ifjúsági játéko­somat sikerül beépíteni a fel­nőttcsapatba. Nagy Dániel, pél­dául, nyolc gólt lőtt most, de re­mekül védett a kapuban Kara­A támadó az idei szezonban a ferencvárosiak legeredménye­sebb játékosa: nyolc meccsen hét gólt lőtt a bajnokságban. A fegyelmi bizottság döntése annak ismeretében igazán nem meglepő, hogy az FTC vissza­vonta keresetét a bíróságon, amit azért indított, mert annak idején jogtalanul száműzték a második vonalba. Az MLSZ ez­által nagy tehertől és vesztes pertől szabadult meg, nem be­szélve az UEFA rosszallásától. A fentiek ismeretében az ember hajlamos mosolyogni a bizott­ság engedékenységén... ■ R. I. szí Zoltán, és mezőnyben Szvé- tek Balázs is kitett magáért a legutóbbi bajnoki mérkőzésen.- Úgy tűnik, az utánpótlásra bizton alapozhatnak a kalo­csai kézüabda barátai!- Négy csapatot indítunk a különböző bajnokságokban, jégkabaré Új szakosztályveze- tés, zsebből fizetett pénzbírság és fokozottabb figyelem - ezek a következményei az Álba Vo­lán jégkorongcsapata élvonal­beli kizárásának, majd vissza­vételének. Az Álba Volánt a ver­senybíróság azt követően zárta ki, hogy a csapat nem jelent meg az előírt, minimális 15 já­tékossal a HC Csíkszereda elle­ni, idegenbeli három mérkőzé­sen. A székesfehérváriak felleb­beztek az elnökségnél, mely az­tán hétfőn megsemmisítette az elsőfokú határozatot. A jogerős döntés értelmében az Álba Vo­sok a tehetséges játékosunk. Legutóbb Pécsett az NB J/B-s együttes ifjúsági gárdáját hat góllal győztük le. Én edzem a fi­atalokat is, biztos vagyok ab­ban, hogy a jövőben még több saját nevelésű tehetség épül be a felnőttgárdánkba! - mondta Szűcs László. Ián a HC Csíkszereda elleni mindhárom mérkőzését 0-5-ös gólkülönbséggel elveszítette, és összesen 300 ezer forint bírsá­got kell fizetnie. Amennyiben a gárda a 2007/08-as idényben még egyszer nem áll ki, akkor kizárják a bajnokságból, ered­ményeit visszamenőleg törlik, és további egymillió forint bün­tetést kap. Ocskay Gábor szakosztály­igazgató, és az edző Kóger Ist­ván elismerte, hogy hibáztak, ezért saját maguk fizetik ki az elnökség által kiszabott 300 ezer forintos összbüntetést. ■ HIRSAV Belépők elővételben a KTE-Fradi-rangadóra labdarúgás Három hely­színen lehet belépőket vásá­rolni a nagy érdeklődéssel várt, szombaton, 13 órakor kezdődő KTE-FTC labdarú­gó-mérkőzésre. Kecskemé­ten a Szil-Coop áruházban, a megyei szövetség Zimay utcai székházában és a Széktói stadionban. Bátorfi-búcsúztató kínai győzelemmel asztalitenisz A világbaj­nok kínai női asztalitenisz­válogatott barátságos mér­kőzésen 3-0-ra legyőzte az Eb-cím-védő magyar csapa­tot a Körcsarnokban annak a gálának a keretében, ame­lyen elbúcsúzott az aktív já­téktól Bátorfi Csilla, aki nem szerepelt az ázsiaiak elleni találkozón. Bundázási kísérlettel gyanúsítják az edzőt rum tipp Az Olasz Labda­rúgó Szövetség (FIGC) bun­dázási kísérlet gyanújával eljárást indított Delio Rossi, a Lazio vezetőedzője ellen. Azzal gyanúsítják, hogy megpróbálta rávenni klubja elnökét, Claudio Lotitót: kezdjen egyeztetéseket a Lecce illetékeseivel a tavaly áprilisi találkozó végered­ményéről. A bunda nem jött létre, mert a Lotito nem ment bele a tisztességtelen tárgyalásba. Évadot zárnak az amatőr teniszezők verseny Szombaton a Sallai- emlékversennyel zárják le az idei évadot az amatőr teniszezők Kecskeméten. A GAMF-pályán 9 órakor kezdődő vetélkedőre a helyszínen lehet nevezni. Macedóniában a Spari, futsal az Arpádvárosiban mai sportműsor Asztalite­nisz Szuper Liga női mér­kőzés: Topolcsány (mace- dónj-Kecskeméti Sparta­cus, 17 órakor. Labdarúgás Futsal Magyar Kupa selejte­zőmérkőzés: Cucu FC Kecskemét-Futsalsa ET FC Bp., Kecskemét, Árpádváro­si sportcsarnok, 21 órakor. Szövetséges segítség a KTE elleni rangadó előtt Zsebből fizet az edző és a szakosztály igazgatója Kezdők a hetényi lovaspályán fogathajtás Dobogós helyen a bugaci polgármester Talmácsi a könyvét megírta S motorsport Élete kétszáz kilométer sebesség felett Az utánpótlás-nevelés szem­pontjából mérföldkőnek számít az a típusú kettesfogathajtó-ver- seny, amelyiket Kecskemét-He- tényegyháza lovaspályáján ren­deztek meg. Fülöp Sándor világbajnok, a szervező Hetényegy- házi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tagja la­punknak elmondta: a kettesfogathajtó- bajnokságot megyei jelleggel, és döntően fiataloknak rendez­ték meg. A cél az volt, hogy a kezdők versenyben próbálhas­sák ki a díjhajtást. Ez ugyanis Európa számos országában be­vett gyakorlat, Magyarországon azonban csak régiós és orszá­gos versenyeket rendeznek, ahol viszont már nagyon erős a mezőny. A versenyben volt díjhajtás és akadályhajtás is, a kettőből hirdettek kombinált ered­ményt. A három póni-kettesfogat közül a kunszállá­si Provics Mónika bizonyult a leg­jobbnak. A normál kettes fogatok között a hetény- egyházi Káplár József vitte el az első díjat, akit Kalmár László „A” kategóriás versenyző lovai segítettek győzelemre. A máso­dik .helyezett Szabó László Bu­gac polgármestere lett, a har­madik pedig a ballószögi Nyúl Katalin, aki nem mellesleg Nyúl Zoltán világbajnok lánya. A vezetőbíró egyébként a nemzetközi szinten is elismert Borka József volt, a másik két bíró pedig Molnár János és Tóth Ferenc. A versenyen a bírák nem csak döntnöki szerepkör­ben vettek részt. A hagyomány­teremtő megmérettetés érde­kessége volt, hogy a bírók a pontozás mellett a verseny befe­jezése után szakmai tanácsokat is adtak a fiataloknak. Az egye­sület azt tervezi, hogy a jövő esztendőtől háromfordulós ket- tesfogathajtó-versenyeket szer­vez majd, Hetényvezér Kupa el­nevezéssel. ■ T. V. Hamarosan megjelenik Tal­mácsi Gábor önéletrajzi köny­ve, „Az életem 200 felett...” cím­mel. A gyorsaságimotoros-vi- lágbajnokságon a 125 kcm-esek között szereplő magyar klasszis írása november 20-án kerül az olvasókhoz. „Sok mindent ki­próbáltam már az életben, most könyvírást, jobban mondva az életem megírását vettem a fe­jembe. Gondolkoztam már ezen egy ideje, de most érett meg ar­ra a dolog, hogy meg is valósít­sam” - írta az MTI-hez eljutta­tott nyilatkozatában Talmácsi Gábor. „Nagy kihívást jelentett szá­momra ez a fajta munka, főleg hogy a világbajnokság hajrájá­ban járunk, de bízom abban, hogy megérte, és elnyeri sokak tetszését.” Talmácsi azoknak ajánlotta művét, aki­ket már meg­érintett vala­milyen tech­nikai sport vagy a Moto- GP varázsa, vagy akik szeretnék testközelből átélni, hogy milyen kelet­európai versenyző­ként bejutni az elit­be. „Az előkészüle­tek nagyon sok emléket hoztak elő bennem, me­lyek között vannak szépek, kevésbé szépek, de mind-mind hozzám tartozik, és így utólag visszanézve sincs okom panaszra, hiszen általuk sok mindent megtanultam, ta­pasztaltabb lettem. Nem volt egyszerű eljutni addig, ahol most tartok. Voltak nagyon ne­héz időszakok, de valahogy mindig kilábaltam belő­lük. Egy percre sem ad­tam fel céljaimat, és jelenleg is élem az életem 200 felett.” Talmácsi három fu­tammal a zárás előtt 9 ponttal vezeti a vb-pont- versenyt csapattársa, a spanyol Hector Faubel előtt. ■ ■ A vezetőbíró a nemzetközileg is elismert Bor­ka József volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom