Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-31 / 254. szám
GAZDASÁGI ABLAK PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 31., SZERDA Baja KÖTVÉNY A város önkormányzata döntött arról, hogy 3,2 milliárd forint értékben kötvényt bocsát ki a Raiffeisen Bank Zrt. közreműködésével. Ennek az a célja, hogy a város visszafizesse az 1,1 milliárd forint értékű fejlesztési hiteleit. A maradék összegből 2 milliárd forintos fejlesztési alapot hoznak létre. Baja méz A Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület „Bácskai Mézesnapok 2007" rendezvénysorozatot szervezett 2007. október 19-ei kezdettel, mely november közepéig tart. Helyszínek: József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, Baja belvárosa, Sugovica sétány. Kalocsa MEGÁLLAPODÁS A megyei kereskedelmi és iparkamara közreműködésével az idei tanévre kétszázat meghaladó tanulószerződést sikerült megkötni az érintett gyakorlati képzőhelyek, tanulók és szülők bevonásával. A dokumentum egyik lényegi eleme: a gyakorlati képzés során a tanuló törvényes keretek között meghatározott ösztöndíjat kap és szolgálati Jó kezekben az örökség ügyvezető Naponta » V A # "■ • ' * egnézi, mennyi a kintlévőségük Az építőiparban szinte alig van haszon - vélekedik MERÉNYI JAKAB, aki kezdettől fogva tagja a kamara elnökségének. időt szerez. Kalocsa TÁMOGATÁS A képvise- lő-testület legutóbbi ülésén útépítés támogatását vállalta fel. Ez nem szokatlan az érseki város elöljáróságától. Korábban ugyanis a Sjolt-Dunapataj között az 51-es főút új nyomvonalánál vállalt hasonló anyagi koordinációt és forrásbevonást. Most a várostól délre haladó igen szűk keresztmetszetű Dunapataj- Kalocsa szakasz megépülésére tett lépéseket. A várhatóan 2008-ban megkezdődő beruházás lényegesen javítja majd a térségbeli vállalkozások infrastrukturális helyzetét és közlekedési kapcsolatait. Kiskunhalas TÁJÉKOZTATÓ Információink szerint előreláthatólag ez év november közepén hagyja jóvá a parlament a 2008. évi adójogszabályokat. Ezúton hívjuk fel a könyvelők figyelmét, hogy a 2008. évi ad ójogsza bá ly-vá ltozáso k ról december első hetében, külön az áfá-ról december 2. hetében tartunk konzultációs előadásokat Kiskunhalason, a tiszti klubban, Tóthné Bíró Erzsébet előadásában. A részletekről külön meghívóban fogjuk értesíteni az érdeklődőket. A 17 éve alakult MERK- BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. az egykori Kunép Vállalat szakmai örökösének tekinthető Halason. A hagyaték jó kezekbe került: ma a mozgékony kft. hazánkon kívül három országban van jelen. A. Tóth Sándor- Mikor „lépték át” a határt? - kérdeztem Merényi Jakabtól, a MERKBAU ügyvezető igazgatójától, az egyik cégalapítótól.- Már a Kunép is vállalkozott Németországban. A kft. tovább vitte ezt a vonalat, én magam összesen 4 évig dolgoztam kinn. Itthon építőipari kivitelezéssel kezdtük, majd pár év után építőanyagok, szerszámok, szerszámgépek és műszaki cikkek kis- és nagykereskedelmével, lakatosiparral bővítettük a profilt. 1994-ben létrehoztuk a Halas- bau Kft.-t, mely 1997-ben átvette a német munkákat, de itthon is nagy számban végez építőipari kivitelezést.- A horvátok és a románok is ismerik a MERKBAU-t.- Horvátországban Brac szigetén luxusapartmanokat építünk. Romániában alapított vállalkozásunk egyelőre építőanyag- és szerszám-kereskedelemmel foglalkozik, de az építőipari kivitelezésben is részt akarunk venni. Cégcsoportunk holdingszerűen működik.- A külföldi jobb piac?- Három éve döntöttünk a külföldi tevékenység bővítése mellett. Ekkor vágtunk bele az apartmanüzletbe. A hazai fizetési morállal nem vagyunk elégedettek. Nekünk a határidő az határidő, mint például a németeknek. A pereskedés nem kenyerünk. Naponta azzal kezdem a munkám, hogy megnézem, mennyi a kintlévőségünk. Sajnos, nem kis számról van szó. Egyébként fővállalkozásban, generálkivitelezésben itthon is dolgoztunk és dolgozunk sokfelé. A legfájóbb pont számunkra az, hogy a szőkébb környezetünkben nincs munka. Lakást értékesítésre nem építünk, mert tapasztalatunk szerint ez kockázatos.- Mi a szakmai erősségük?- Azt hiszem, az építőmesteri munkákban vagyunk igazán erősek, Építőipari Mesterdíjban is részesültünk már. A fizikai létszámot, a kőműveseket, ácsokat, vasszerelőket is eszerint válogattuk össze. Az épületgépészet területén alvállalkozókat foglalkoztatunk.A villanyszerelést a cégcsoporthoz tartozó egyik társaságunk végzi.- A legjobb évük melyik volt?- A legnagyobb árbevételt, 5,1 milliárd forintot tavaly értük el, ebből 1,5 milliárdot a kereskedelem hozott. Sajnos az építőiparban mindössze pár százalékos hasznot lehet elérni, amiből a legjobb éveinkben is csak infláció körüli béremeléseket tudtunk adni, és szinten tudtuk tartani a gépparkunkat. Fejlesztésre kevés maradt. Idén az építés és a kereskedés árbevétele is jelentősen visszaesik. Ez persze nem csak a mi cégünk sajátossága, országos jelenség. Tagja vagyunk pár éve egy építőanyag-beszerzési láncnak; júliustól az építkezési kedv 20 százaléknyit visszaesett.- A pályázati rendszer jó?- A korrupció melegágyának Közelkép MERÉNYI JAKAB 1954-ben született Nemesnádudvaron. tanulmánya!: Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara (1978); vasbeton szakmérnökigazdaságmérnöki; menedzsetképző. MUNKAHELYEI: Kunép (13 év), MERKBAU (17 év). nős. 2 műszaki egyetemi hallgató gyermek. szabad idő: tenisz, sakk, tarokk. tartom, és ebben a formájában megszüntetném az egészet. Lejjebb kellene venni a foglalkoztatás terheit, versenysemleges helyzetet teremteni, és menjen mindenki a maga útján. Olyanok veszik fel a nagy pályázati pénzeket, akik nem is a bemondott célra használják fel. A Halasi Vállalkozók Klubja - amelynek én vagyok az elnöke - benyújtott egy pályázatot. Interneten követtük az esélyeink alakulását. Három-négy lépcsőn át javasolva voltunk. Aztán év vége felé forráshiányra hivatkozva elutasítottak bennünket. Januárban pedig újra kiírták ugyanezt a pályázatot azzal, hogy a keret nem fogyott el... - mesélte Merényi Jakab. ■ A legfájóbb pont számunkra az, hogy a szőkébb környezetünkben nincs munka. Külföldi üzleti ajánlatok a megyei kamara közvetítésével üzlet Az alábbi ajánlatokról Tóth Anita, a 76/501-508-as vagy a 70/702-8401-es telefonon ad felvilágosítást. 07-35/E/BE-l Belga vállalat mikro vízi erőmű (micro hydroturbines) építéséhez keres magyar cégeket afrikai partnere részére. 07-35/E/BE-2 Belga cég ruhaipari bérmunkapartnereket keres Magyarországon. A cég magas minőségű női felsőruházat gyártásával foglalkozik, neves divattervezők számára. , 07-35/E/CZ-l Cseh vállalat mézet keres megvételre. 07-35/E/CZ-2 Cseh cég a következő termékeket szeretné Magyar- országon megvásárolni: kézi- szerszámok (építési, vasipari, kerti, kőműves). 07-35/E/ES-l Élelmiszer-ipari gépeket gyártó spanyol cég keres műanyag alkatrészeket előállítókat és fémmegmunkálókat. 07-35/E/ES-2 Kézműipari és népművészeti termékeket venne spanyol vállalat. 07-35/E/FR-l Francia optikai gyártó cég beszállítókat keres Magyar- országon: (windows, lenses, mirrors, prisms, filters) 07-35/E/GB-l Angol vállalat, mely festett fadobozokat gyárt kooperációs partnert keres. ■ Gazdasági Ablak A Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa Felelős kiadó És főszerkesztő: Gazsó László Szerkesztő: Barta Zsolt, Gaál József, Sipos Zsolt Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét Üzleti fantáziát látott a hulladék újrahasznosításában GiLucH tamás A megyei ipar- és kereskedelmi kamara tagjaként a kapcsolataimat szeretném bővíteni Magyarországon évente 3-5 százalékkal nő a hulladék mennyisége. A kalocsai székhelyű újrahasznosítható hulladékok kereskedelmével foglalkozó Kalo-MÉH cégcsoport az idén mintegy 3,5 milliárd forint árbevételt tervez. A vállalkozás élete fuvarozással kezdődött - meséli Gil- lich Tamás ügyvezető. - Öcsémmel, Zsolttal és Bruckner Tiborral 1997-ben alapítottuk a Kalo-MÉH Bt.-t, mely 1999-ben kft.-vé alakult A Kato-MÉH Kft számokban: |§| Hat megyebeli, 4 központ telepen miikődnek. ____ 20 teherautóval, 5 rakodó-, 3 feldolgozógéppel dolma 70 ■uriatárc,___________________ Ár bevétel tavaly 3 milliárd volt, idén 3,5-öt várnak. át, és a fuvarozás mellett a hulladékgazdálkodással is foglalkozik. Másfél éve Gillich Tamás egyedül irányítja növekvő birodalmát. Vállalata az ország déli megyéiben tevékenykedik, a cégvezető Kalocsán kívül Kecskemétet szemelte ki másik központnak. Mint mondja, az ország közepe a megyeszékhely, s onnan könnyebb újabb piacokra betörni. A vállalkozás külföldre és belföldre is értékesít. Külföldi piaci lehetőségeket Olaszországban, Németországban és Ausztriában talált. A hazai feketepiaccal kapcsolatban elmondja, hogy taA KALO -MÉH KFT ügyvezetője a kalocsai telepén. Az ócskavas egy része nyugati exportra megy. Kint óriási a piaci kereslet. valy óta a fordított adózás következtében az eladók nem tudnak az áfával visszaélni. Begyűjtőhelyeiken a telepi felvásárlók gyanús eredetű hulladékot nem vesznek át. E területen történő visszaélések viszszaszorítását segítené az engedéllyel nem rendelkező, illegális hulladékbegyűtő, - kezelő tevékenységet végző vállalkozások kiszűrése. A cég sajátosságánál fogva ügyel a környezetvédelemre. Vállalkozása „Környezetvédelmi engedéllyel” rendelkezik. Begyűjtési tevékenységét 70 ezer négyzetméternyi betonozott területen végzi, mely terület homok olajfogóval, csapadékvíz-elvezető rendszerekkel rendelkezik, igazodva a környezetvédelmi előírásokhoz. A továbblépés lehetőségeiről Gillich Tamás elmondja, hogy a cégek egyre szélesebb körű szelektív anyagkezelést igénylik vállalkozásától. Kamarai tagként a kamara segítségét igényli a pályázati lehetőségek kihasználásához. Emellett a szervezettől azt is várja, hogy elősegítse a tagcégek egymással történő üzleti kapcsolatfelvételét, illetve egyéni cégbemutatók és marketingrendezvények szervezésének elősegítését. ■ Barta Zsolt