Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-22 / 247. szám

wmmmmm MiLLA jovoviCH adoptálni akar. Az első gyermekével vá­randós amerikai színésznő nem akarja, hogy a kislánya magányosan nőjön fel, ezért örökbe szeretne fogadni egy kistestvért. A sztár elmondása szerint nincs annál rosz- szabb, mint ha valaki magá­nyosan nő fel. Milla csak tud­ja: ő ugyanis egyke.- Egyedül rettenetesen érez­tem magamat. Most megpró­bálok lázadozni - mondta Milla. - Nem akarom, hogy a gyerekem ugyanolyan egyedül érezze magát, mint ahogyan én éreztem magam, ezért szeretnék örökbe fogadni egy másik kisgyereket. Még nem döntöttük el, honnan, de va­lamelyik szegény országból kívánjuk magunkhoz venni a kicsit - árulta el a népszerű színésznő. HUMORZSÁK TÁNC A diszkóban táncol egy lány és egy pasi.- Mielőtt megismertelek, merő sivatag volt az életem - mondja a srác.- Értem már, miért tán­colsz úgy, mint egy teve. GÚNY Nyuszi a kígyóhoz:- Bocs, amiért a múltkor csúfoltalak, mert nincs lábad...- Semmi baj.- Nagyszerű, akkor kezet rá! NYOMDA Kecskemét, Végvár u. 71. SzellemhívogatókA kínai fiatalok többsége is elveti a hagyományokat. Igaz, Inkább csak szavakban mutatják magukat modernnek, a valóságban nem szakítanak könnyen eleik szokásaival. így van ezzel a 26 éves JENNY ZHU (képünkön) is, aki a munkából hazafelé menet nem állhatja meg felírni a papírszívecskékre a jó szellemeknek szóló szülinapi kívánságlistáját. A régi időkben gyökerező levelezgetésnek a pekingi bevásárlóköz­pontok örömmel biztosítanak falfelületet. Könnyű hát az életük a mai kínai a mikulásoknak, helyből azonmód meg is vásárolhatják a hozzájuk fo- hászkodóknak a megálmodott ajándékokat. Fék nélkül egyenest a lángok közepébe TŰZOLTÓvirtus Kigyulladt a múlt héten egy száraz mező az amerikai Illionisban. A helyiek kihívták a kerületi tűzoltókat, ám a tűz erősebbnek bizonyult, mint amire számítottak, a láng­lovagok nem tudtak megbirkóz­ni vele. Valaki azt ajánlotta, hogy hívják ki az önkéntes tűz­oltó-társulatot is, bár erősen ké­telkedtek abban, hogy a brigád felszerelése megfelel a követel­ményeknek. Hamarosan szirénáztak a büszke önkéntesek, egy igen le­robbant öreg tűzoltóautón. Egyenesen a tűzhöz rohantak olyan sebesen, hogy meg sem álltak a lángok közepéig. A tűz­oltók villámgyorsan leugráltak az autóról, és őrült gyorsasággal elkezdtek vizet spriccelni min­den lehetséges irányba. Egy-ket­tőre eloltották, a tüzet két, jól kordában tartható részre válasz­tották. A szomszédos, tűztől ve­szélyeztetett farm tulajdonosa annyira meg volt elégedve, hogy helyben kiállított a tűzoltóbri­gádnak egy csekket ezer dollár­ról. Meg is kérdezték a parancs­nokot, hogy mit szándékoznak tenni a pénzzel. - Azt hiszem, ez elég egyértelmű: legelőször is megjavíttatjuk a féket a tűzoltó­autón - válaszolt a főnök. ■ Gépet cserélt, a beteg pedig meghalt NAGYTAKARÍTÁS A portugáliai Porto városa egyik lerobbant kórházában furcsa halálesetek­re figyeltek fel az orvosok. Az intenzív osztály egyik ágyán átok ült, ugyanis akit belefek­tettek, azt másnap délelőtt már nem találta életben a doktori vi­zit. Először kicserélték az ágyat, nem segített. Azután kü­lönböző mérőeszközökkel meg­vizsgálták, van-e olyan sugár­zás, vagy egyéb anyag, ami mérgező lehet a beteg számára. Nem találtak semmit. Már ép­pen be akarták zárni a kórter­met, amikor az egyik ápoló ka­merát rejtett el a kórteremben. Másnap az igazgatóságnak megmutatta a felvételt. Látszott, hogy a kora reggeli órákban a kórház takarítónője csoszogott a terembe. Elővette porszívóját, odament az ajtóhoz legközelebb lévő konnektorhoz - ami a vég­zetes ágy mellett volt -, kihúzta a lélegeztetőgép dugóját, be­dugta a porszívót, és komótosan dolgozni kezdett. Ezek után visszadugta az életben tartó szerkezet csatlakozóját, és to- vábbállt egy teremmel. ■ 1» I -C* j «J1M MÉRLEG (ix. 24—X. 23.). A változá­sokra, amelyekre nagyon vá­gyik, még nem érett meg az idő. Próbáljon szabadságot kivenni az egész hétre! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Munkája akad bőven, talán több is, mint amire számított. Az ünnepig már csak arra figyeljen, hogy akár fél lábon is kibírja! NYILAS (Xl.23-Xil.21.). Javul a köz­érzete. A következő napokban pihenjen, szórakozzék! Megen­gedheti magának a teljes kikap­csolódást. BAK (XII. 22-1.20.). Remek formá­ban van, aktivitását, ragyogó közérzetét a csillagok állása is erősíti. A családban betöltött központi szerepe is növeli önbi­zalmát. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Az október 23-ai nemzeti ünnephez Önt személyes szálak is fűzik, s az évfordulót nagy ünnepnek tart­ja. Azokat a kapcsolatokat sze­reti és ápolja, amelyek viszon­zásra találnak. HALAK (II. 21-111.20,). Teljes energiá­val, lelkesedéssel veti magát a munkába. Olyan feladatot kell elvégeznie, amit szívesen, jó kedvvel lát el. így gördüléke­nyen halad a célja felé. KOS (lll.21-IV.20,). Emlékezünk a forradalomra és a szabadság ki­kiáltására. Kapcsolódjon ki Ön is a mindennapok taposómal­mából! Ne maradjon a négy fal között, ünnepeljen baráti társa­sággal! BIKA (IV. 21—V. 20.). Hazánk függet­lenségének évfordulóját ünne­peljük. Olyan feladatokra kon­centráljon, amiket játszi köny- nyedséggel meg tud oldani! Kö­zös kirándulásnak kedvez a gyönyörű őszi idő. IKREK (V. 21—VI. 21.). Kellemes ese­mények teszik széppé Ön szá­mára a szabadság ünnepét, a köztársaság államformájának kialakulását. Engedje, hogy ér­zelmei irányítsák az eseménye­ket, s biztosan nem fog csalódni. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Váratlan tele­fonnal vagy látogatással kezdőd­het a nap. Ne tervezzen túlságo­san előre! Ha útra készül, lehe­tőleg várjon még egy napot. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Egy ro­kona váratlanul beállíthat, aki hátráltatja. Végezze el időben a feladatait, mert nincs rosszabb, mint hazavinni a munkát! SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Holnapra va: lami szokatlant kérnek Öntől. Ez azt jelzi, hogy a neve széles körben forog, s kedvező véle­ménnyel vannak Önről. MHnMHH A Virágpack Kft. mécsesvásárt tart: Időpontja: október 24-25. Nyitva tartás: 8.00-16.00 Cím: Kecskemét, Búzakalász u. 20. Telefon: 76/493-996 f&smsmmmw IDÉZHETŐ IDÉZET Az idő pénz. A pénz beszél, a kutya ugat. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Ebből következik, hogy az idő nem harap. De akkor miért van neki vasfoga? MÉG TÖBB IDÉZETET TALÁL A WWW.BAON.HU HONLAPON. dl%!fiaBÖ$-GYA'8TAySAl^fOl^tfrAZA'SA‘ Német 3 iégkamrás proíu rl,4 W/i HIRDETÉS Kereskedele^! 60x60 Bukó ablaki Oirtse» 1 -!<n Októbsi 2 ÁRAK 20% ÁFÁT, TARJA 90x150 Nyíló-bukó ablök- r^* 150x150 Nyíló-bukó Í’!W Átment a kínai nagy falon, most erőszakkal vádolják gyanúsítás Nemi erőszakkal vádolja David Copperfield illu­zionistát egy seattle-i nő. A bű­vész ügyvédje szerint a vádló csak híres akar lenni. Egy seattle-i nő azt állítja: David Copperfield amerikai il­luzionista megerőszakolta őt néhány hónapja, egy bahamai vakáció során. Mivel a hölgy amerikai állampolgár, áz FBI in­dított nyomozást az ügyben. Azonban a nyomozók egyelőre semmit nem nyilatkoznak. Viszont Copperfield ügyvéd­je, David Chesnoff rendre azt nyilatkozza: - Biztos vagyok ab­ban, hogy ügyfelem hamarosan tisztázza magát. Nem lennék meglepve, ha csak azért állíta­na ilyet valaki, hogy egy kicsit élvezhesse a hírnevet. Gyakran találkozhatunk olyan esetekkel, hogy egy igazán híres és nép­szerű ember segítségével pró­bál valaki reflektorfénybe ke­rülni. Az ügyvéd hozzátette ma­gánvéleményét is: - Nem isme­rek Davidnél udvariasabb em­bert, egyszerűen elképzelhetet­lennek tartom, hogy erőszakos­kodjon egy nővel. Az FBI szer­dán már átkutatott egy, David Copperfield tulajdonában lévő raktárházat: akkor nagyobb mennyiségű készpénzt, egy számítógépet és egy digitális kamerát is lefoglaltak. ■ HÉTFŐN SZÉL ÉS SOK ESŐ I EMS EWS Kunszentrpikiát®. . Kecskémét 4 ° ; 10.c KiskőröS ■ A. 5 c Kalocsa Kiskuaiélegyháza ajá ■ Bácsalrttás 8 °C inhaias Készíttette: zones 4 °C hőmérséklet + déli felhőzet Bács-Kiskun megyében ma erős. néha akár viharos északkeleti szél fúj. Borús, hideg idő lesz. Különösen este és hajnalban igen sok eső esik. A jellemző hőmérséklet délutánra 10 fok köré emel­kedik, kedd reggelre 6 fok köré süllyed. Kedden várhatóan csak az ország nyugati és középső részén esik jelentősebb eső. Kelet-Magyarországon változó napsütésben me­legszik az idő. A legvalószínűbb folytatás: szerdától jövő szombatig valószínűleg országszerte melegszik az idő, időszakos napsütéssel. Orvosmeteorológia: erős melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: az erős szél jelentősen rontja a közle­kedés biztonságát. A kiadós esőtől, a lehullott falevelektől csúsz­nak az utak. A féktávolság akár tíz-harminc méterrel is megnőhet. A helyenként felhószakadásszerű eső vízátfolyásokat, esetleg fel­úszást okozhat! A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTIAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.bu). Vízhőmérséklet Duna 9-13 °C Tisza 7-12 ' C Balaton 9°C Velencei-tó 9°C Fertő 6 °C Tisza-to 13 °C Pollen Penészgombák közepes Füvek alacsony Üröm alacsony

Next

/
Oldalképek
Tartalom