Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
2007. OKTÓBER 22., HÉTFŐ FÓKUSZ 7 emigránsok Az 1956-os forradalom utáni megtorlástól félve vagy kalandvágyból, több mint kétszázezer magyar hagyta el az országot. A világ szolidáris volt velük, tárt karokkal fogadta őket, ám „kalandvágyból” itthon maradó rokonaik is elég izgalmas éveknek néztek elébe. u MENEKÜLÖK HAZATUN FORRADALMA (17 ezer fő) (7 ezerfő) éBWIiM'IMI.Ii (40 ezer fő) (27 ezer fő) (16 ezer fő) EUROPMRMvOlTÉS El’ROtRK« ŰRíFiKA Az első vasfüggöny bontása után a rákosi-rendszerben nemcsak „a kapitalizmus előretolt bástyája”, Ausztria felé volt tilos az utazás, hanem a szocialista testvéri országokba is. A korlátozások miatt Magyar- országra 1955-ig évente mindössze negyvenezer külföldi érkezett, de kevesebb, mint 25 ezer magyar léphette át a határt. A legszigorúbb határzár az osztrák és a jugoszláv szakaszon volt. A térség településeit igyekeztek elnépteleníteni, állandó házkutatásokat tartottak. Csak külön engedéllyel lehetett közlekedni, a helyiek is csak korlátozva mozoghattak. AZ ENYHÜLÉS JELEKÉNT 1956 májusa és szeptembere között a déli és a nyugati határon felszedték a műszaki zárat. Egyesek már ekkor átmenekültek. 1956 májusában 127, júniusában 203, júliusban 201, augusztusban 375, szeptemberben már 408 főnek sikerült kijutni Ausztriába. Több rendeletet hoztak 1956- ban és 1957-ben, amelyek büntetlenséget ígértek mindazoknak, akik december 1. előtt disszidáltak - később ezt az időpontot 1957. január 31-re módosították -, de 1957. március 31-ig visszatértek. Sokan nem bírtak a honvágyukkal és Kádár is ösztönözte azokat, akiknek 1956-ban nem volt hangsúlyos szerepük. Sok kérelmet azonban indokok nélkül visszautasítottak. A hazatérteket nemegyszer zaklatták a hatóságok, a Belügyminisztérium figyelemmel kísérte őket. Végül egyes adatok szerint mintegy 8 ezren, más adatok szerint 11 ezren tértek vissza az emigrációból. Sokan csak az amnesztiatörvények és a konszolidáció után jpttek vissza. Olyan ellenzéki politikusok hazatérése is felmerült, mint Sulyok Dezső vagy a kisgazda Nagy Ferenc, aki 1946-47 között miniszterelnök volt és kint maradt Svájcban. Nagy propagandasikernek számított az olyan színészek hazajövetele, mint Páger Antal vagy Jávor Pál. Pedig Páger visszaenge- dését sokan bírálták nyilasmúltja miatt. Majdnem olyan rövid ideig tartott, mint maga a forradalom, mégis máig tartó hatása van a magyar társadalomban. 1956 novemberétől naponta ezrek hagyták el az országot, s mindössze a töredékük tért vissza. Dián Tamás - Éber Sándor Az 1956-os forradalom megnyitotta a határokat, de a menekültáradat a szovjet intervenciótól, november 4-étől kezdődött. Az osztrák kormány már október 28-án meghirdette a menedékjogot minden magyar érintettnek. Az osztrák határt átlépő katonákat lefegyverezték, a menekülteket pedig táborban helyezték el. November 4-én már hatezren lépték át a határt, köztük volt ezer magyar katona is. A legtöbben november 23-án érkeztek Magyarországról, több mint 8500-an. Ösz- szesen mintegy 180 ezer magyar menekült Ausztriába, így az osztrákok az ENSZ-hez fordultak segítségért. A magyarok gondozását a belügyminisztérium irányította, és több nemzetközi szervezet - így a Caritas, a Nemzetközi Vörös- kereszt - segítette. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága külön irodát-nyitott Bécsben, Az Ausztriában működő Magyar Menekültügyi Segítőszolgálat jogi tanácsadással, munkaközvetítéssel, kisebb segélyekkel, iratok hiteles fordításával segítette az emigránsokat. 1957 elejére az emigrálás szinte lehetetlenné vált, Ausztria január 15-én lezárta határait, a magyar kormány pedig elrendelte az osztrák-magyar határ elaknásítását. ■ Kanada, Svájc, 1957 júniusában Ausztria, Svédor- már csak ötven em- szág fogadta be a bernek sikerült át- legtöbb magyart, szökni. Ausztriából végül mintegy 162 ezren mentek át másik országba. Megállapított kvóták szerint utazhattak. Egyes adatok szerint Németországba 40 ezren, Nagy-Bri- tanniába 17 ezren, Franciaországba 16 ezren, Svájcba és Svédországba 15 ezren, Hollandiába 7 ezren, Belgiumba és Olaszországba mintegy 5-5 ezren, az Egyesült Államokba 37 ezren, Kanadába 27 ezren, Ausztráliába 12 Valahol az osztrák határ közelében. Tízezrek keltek vándorútra, vágtak neki az ismeretlennek a forradalom leverése után. ezren mehettek. Lakossága számarányához képest Kanada, Svájc, Ausztria és Svédország fogadta be 1956-57-ben a legtöbb magyar menekültet. Ausztriában végül a menekültek mintegy huszada, tizenegy- ezer ember maradt. Az 1955-ös államszerződés után függetlenné vált és a Marshall-segélynek köszönhetően látványosan fejlődő osztrák állam ekkor szívesen fogadta be a magyarokat. Az osztrák állam az egész világ megbecsülését érte el a magyar forradalom felkelőinek, sebesültjeinek segélyezésével, karitatív támogatásával, főleg pedig a menedékjog biztosításával, a magyar menekültügy megszervezésével. Az emigránsok többsége fiatal volt, húsz év körüliek, s több férfi hagyta el az országot, mint nő. Zömében Nyugat-Magyaror- szágról és Budapestről mentek át Ausztriába. Azokat a családokat, ahonnan csak egy személy vándorolt ki, a rendőrség általában szóban marasztalta el. Más esetekben azonban előfordult, hogy az ingatlant és a vagyontárgyakat az állam elkobozta. 1957-ben olyan törvényt hoztak, amelynek alapján az ingatlanjukból kijelentett emigránsokat az elhalálozottakhoz hasonlóan levették az állampolgárok listájáról, hátrahagyott vagyonukat a hatályos örökösödési törvényeknek megfelelően lehetett örökölni. Az emigránsokat igyekeztek befeketíteni, a hivatalos propaganda disszidenseknek, árulóknak bélyegezte .őket, jobb esetben csak megtévesztett embernek nevezték őket. A disszidensek ugyanis „elárulták a szocializmus ügyét, az éberséget kijátszva elszöktek és átálltak a kapitalizmus oldalára". A Kádár-rendszer azonban megpróbálta visszacsalogatni őket. Emigránsok és célországaik 19^6-ban 400 km Belgiumban úgy érezte Marton György, hogy mindig kívülálló marad. Amióta hazatért, azt éli át, megint van értelme az életének és van helye a világban marton györgy 1956. október 23-án a várpalotai kultúr- otthonban értesült a forradalomról. A 26 éves technikus feleségét és egyéves kisfiát hátrahagyva másnap felutazott a fővárosba. „Meg akartam nézni, mi van a szüleimmel, és arra is kíváncsi voltam, mi zajlik Budapest utcáin - emlékezett lapunknak. - Erre hamar megkaptam a választ, mivel a vonatunkat már be sem engedték a Déli pályaudvarra. ” a FIATALEMBERT hamar magukkal sodorták az események. Előbb a Széna téren csapott fél járőrnek, majd bekerült Dudás József csoportjába, amely elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. November 2-án már a Nemzetőrség megalakításában vett részt. A szovjet bevonulást követően társaival még védte egy darabig az akkori Nemzeti Színház mögötti területet, ám amikor nyilvánvalóvá vált a túlerő, elhagyta a fővárost és Pécsre utazott a húgához. itt kapta a telefont az édesapjától, hogy „látogatói” voltak. A fiatalember értette a figyelmeztetést: januárban átszökött Jugoszláviába. „Egy táborban helyeztek el minket - emlékezett vissza. - Eszem ágában sem volt továbbmenni, de amikor meghallottuk, mi történt Nagy Imrével, mindenki meg rettent, hogy minket is visszaadnak a szerbek. Elhatámztam, hogy a legelső adódó alkalmat kihasználva továbbállok." erre nem kellett sokat várni: belgák kerestek bányászokat Marton Györgynek nem volt képesítése, mégis aláírta a szerződést. A férfi ezt követően a Cockril acélgyárban helyezkedett el először mint villany- szerelő, később a vállalat segítségével üzemtervező mérnökké képezte magát. „az első néhány hónapban semmit sem tudtam a családomról - mondta. - Féltem, ha hírt adnék magamról, abból bajuk származna. Hónapokkal később értesültem róla, hogy a feleségem elvált tőlem - így tudta megvédeni a fiúnkat és magát a rendszer zaklatásaitól. ” a férfi beletörődött, hogy új életet kell kezdenie. a helyi emigránsok között meg ismerkedett eg’ lánnyal, akivel 1959-ben összeházasodtak. Három fiuk született. Györgyöt a munkahelyén elismerték, ám beilleszkednie sohasem sikerült. „A BELGÁK SZIMPATIKUS, ám zárkózott emberek - magyarázta. - Nem éreztették, hogy idegenek vagyunk, de a hétköznapi életben megtapasztalhattuk a kívülállás érzését. A fizetésem mindig egy kicsit kevesebb volt, mint az azonos képesítésű és tudású belgáké. Saját otthon teremtésére sem gondolhattunk, hisz nem volt, aki segítsen. ” a férfi először 1976-ban látogatott haza. Ekkor láthatta újra immár húszéves fiát, aki csak fényképekről ismerte az apját. „Hogy milyen volt a találkozás? Nem láthattam, ahogy felnő, nem lehettem részese az életének. Addig csak hírből ismertük egymást, s akkor hirtelen ott álltunk szemtől szemben. .Az az érzés elmondhatatlan. ” marton györgy második felesége 1992-ben meghalt. Az akkor már nyugdíjas férfi úgy érezte, nincs maradása Belgiumban. Amióta újra itthon van, aktívan részt tesz 56 emlékének ápolásában, alapító tagja lett a Nemzetőrségnek. „Egészen más itt az élet - állítja. - Nem a nyelv vagy a rokonok miatt: itt egy- szerűen azt érzem, hogy van helyem a világban. ”
