Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-19 / 245. szám

PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 19., PÉ Az éllovas magyar az utóbbi négy évben pontszerző volt Sepangban motorsport Két lélegzetelállí­tóan izgalmas futam következik a nyolcadliteresek - és a rajon­gók - számára a gyorsaságimo- toros-világbajnokságon. Talmácsi Gábor mindössze egy ponttal (237) előzi meg csa­pattársát, a spanyol Hector Fau- belt (236), így a hétvégi, Se­pangban sorra kerülő malajziai GP végeredménye sorsdöntő le­het a végelszámolásnál.- Most jártuk be a pályát Gá­borral, új az aszfalt, ami azt je­lenti, hogy jó lesz a tapadás, vi­szont esik az eső, és az előrejel­zések szerint a hétvégén is zu­hoghat. Ez pedig teljesen kiszá- I míthatatlanná teheti a viadalt. I Sokat tanultunk az ausztráliai GP-n történtekből és bízunk ab­ban, hogy profitálunk is belőle - mondta Stefano Favaro, az Apriliával versenyző magyar klasszis menedzsere. ■ A két évvel ezelőtti malajziai versenyen Talmácsi fütotta a leg­gyorsabb kört. Talmácsi a vasárnapi, Auszt­rál Nagydíjon a 8. helyen vég­zett, riválisa pedig 3. lett. Ezzel a magyar motoros már minden­képpen történelmet írt, hiszen vl>ezüstérmesnél rosszabb he­lyen nem végezhet. Ugyanak­kor akár már Sepangban világ­bajnok lehet, ha megnyeri a versenyt Faubel pedig nem sze­rez pontot. Az 1998-ban épült sepangi pálya hossza 5,448 km, melyet öt bal- és tíz jobbkanyarral ne­hezítettek meg, a leghosszabb egyenes szakasz pedig 920 m. A nyolcadliteresk futama - ma­gyar idő szerint - vasárnap 6 órakor rajtol. Az utolsó vb-fu- tamra november 4-én Valenciá­ban kerül sor. Még hárman - balról: Räikkönen, Hamilton és Alonso - esélyesek a világbajnoki címre. Vajon melyikük nevet majd a Brazil Nagydíj végén? Interlagos, végállomás! forma i A szezonzáró előtt még háromesélyes a világbajnokság Az interlagosi pályán ren­dezik hétvégén a Forma-l­es világbajnokság idei utolsó futamát, a Brazil Nagydíjat. MTI összeállítás A végső sikerre még három pi­lóta esélyes: Lewis Hamilton és Fernando Alonso a McLaren- istállóból, valamint Kimi Räikkönen, a Ferrari verseny­zője. Az élen a brit Hamilton, aki négy ponttal előzi meg a vb-címvédő spanyolt és további hárommal finn riválisát. Ha Interlagosban is nyer, vagy leg­alább a második helyen végez, akkor elviszi a pálmát. Egyébként a McLaren két sztárja között rendkívül feszült a viszony: olyannyira, hogy a spanyolok külön megfigyelőt kértek a nemzetközi szövetség­től, aki folyamatosan ellenőrzi majd, nem manipulálják-e a wokingi istálló szerelői Alonso autóját. A pilóták, ha módjuk nyílt rá, alaposan befűtöttek a másiknak - szavakkal és oly­kor tettekkel is -, így azután még az is előfordulhat, hogy nevető harmadikként Räik­könen kerül ki győztesen a harcból.- A pálya új számomra, de re­mélem, megszerzem a szüksé­ges pontokat. A megérkezésem után az aszfalt minden centi­méterét áttanulmányoztam. Az idén gyönyörű eredményeket A klasszis már a díványáról figyeli a zárófelvonást a hétszeres Forma-l-es világ­bajnok Michael Schumacher pontosan tudja, mekkora nyo­más nehezedik egy versenyző­re a végső győzelemről döntő futam előtt. Nagyon örül, hogy ezúttal otthonában, a dí­ványáról figyelheti a 2007-es szezon csúcspontját, a vasár­napi (18 óra) Brazil Nagydí­jat. - Tisztán emlékszem, hogy mekkora feszültséget je­lent egy ilyen hétvége és őszin­tén szólva boldog vagyok, hogy idén nyugodtan, otthon­ról figyelhetem az eseménye­ket Természetesen a csapa­tomnak és Kiminek szurkolok - mondta a Forma-1 történe­tének legeredményesebb piló­tája, aki karrierje befejeztével a Ferrari tanácsadója lett értem el a csapatommal, remé­lem, Interlagosban sem lesz másképp - így Hamilton.- Rajtam nem fog múlni, ami tőlem telik, megteszem. A pálya hallatlanul gyors. Na­gyon szép emlékek fűznek a brazil viadalhoz: tavalyelőtt Interlagosban nyertem először világbajnokságot és egy éve másodszor is ott ünnepelhet­tem - fogalmazott Alonso.- Egy kis szerencsével én is lehetek a befutó - tette hozzá a 28. születésnapján szerdán ün­nepelt Räikkönen. Az 1973-ban épült inter­lagosi pálya hossza 4,309 km, a viadal 71 körös (305,909 km) és az elérhető legnagyobb se­besség 325 km/ó. A pilóták dol­gát 13 kanyar nehezíti; az elsőt a legendás Ayrton Sennáról ne­vezték el, az utolsó pedig stíl­szerűen a „Café” nevet kapta. A szervezettség hozta meg az eredményt TALMÁCSI GÁBOR legrosszabb esetben is ezüstérmes. labdarúgás Várhidi Péter szö­vetségi kapitány szerint a len­gyelországi barátságos mérkő­zésen a szervezettség hozta meg a győzelmet (0-1) a magyar válogatott számára.- Játékosaim összeszedetten, koncentráltan futballoztak, így védekezésünk tökéletes volt. A lengyelek nemigen jutottak a kapunk közelébe - árulta el a siker titkát a szakvezető. - Ez azért is dicséretes, mert az ola­szok és a törökök után harmad­szor sikerült bebizonyítanunk, hogy jobb csapat ellen is képe­sek vagyunk megfelelően szűr­ni az ellenfél akcióit. Ugyan minden meccsen nyerni aka­runk, de nem szabad túlzott ter­heket rakni a fiatalok vállára, ezért konkrét elvárás továbbra sincs az idén hátralévő két Eb­selejtezőnkre - folytatta Várhidi, akinek megfiatalított válogatottja 20 év után győzte le ismét a lengyeleket. A csoportjában 5. magyar vá­logatott idén még két Eb-selejte­zőn lép pályára: november 17­én Moldovában vendégeskedik, négy nappal később a címvédő görögöket fogadja. Várhidi csa­patának reális esélye Van a 4. helyre, ugyanis csak egy pont a hátránya a bosnyákokkal szem­ben, akiknek viszont csupán egy találkozójuk van hátra: ak­kor a továbbjutásért küzdő Tö­rökországhoz látogatnak. ■ 19 ufn c ÁtT Jut Jl Jtl C? X* w Hatan már páholyban, Anglia süllyedőben labdarúgás A hét közben lejátszott Eb-selejtezők után eldőlt, hogy a két házigazda mellett Németország, Görög­ország, Csehország és Ro­mánia is biztos résztvevője a jövő évi osztrák-svájci kö­zös rendezésű kontinenstor­nának. Ugyanakkor az an­golok 2-1-re kikaptak az orosz válogatottól és ha Oroszország megnyeri a hátralévő két selejtezőjét (Izrael és Andorra ellen) Angliát kiejtve biztos részt­vevője lesz az Eb-nek. Két aranyérem a bajaiak mérlege cselgáncs Két aranyat nyertek a Bajai JC verseny­zői a héten. A felnőtt III. o. ob csak a nevében volt har­madosztályú, hiszen olya­nok is indultak, akik tavaly valamilyen ok miatt nem szereztek minősítést. így fordulhatott elő, hogy 60 kg- ban a felnőtt magyar bajnok ezen a viadalon is első lett. A bajai eredmények, 60 kg: 5. Gergity Roland, 81 kg: 1. Rudolf Tibor, 5. Radics Atti­la. Serdülő-B kcs. 60 kg: 1. Végvári Martin, 70 kg: 5. Kovács Zoltán. A világcsúcstartó nyílt vízen próbálkozik úszás grant hackett, az 1500 méter olimpiai bajno­ka, egyben világcsúcstartója nyíltvízi úszásban is kipró­bálja magát. Hétvégén elin­dul Victoria állam bajnoksá­gán, 10 küométeren. A teszt után jöhet az ausztrál nem­zeti bajnokság, majd a vb. Ha sikeres lesz, a nyári játé­kokon is elindulna. A nyílt­vízi úszás Pekingben debü­tál az olimpián. HÉTVÉGÉ A SPORTPÁLYÁKON Péntek kosárlabda NB II-es férfimér- kőzés: Kiskunfélegyházi KC- Békés. Kiskunfélegyháza, váro­si sportcsarnok, 19 órakor. labdarúgás NB I-es mérkőzés: Diósgyőr-Fehérvár, 19 órakor. NB II-es futsal mérkőzés: Kecs­keméti Cucu FC-Universitas Szeged. Kecskemét, Árpádváro­si sportcsarnok, 21 órakor. Szombat kézilabda NB J/B-s férfimérkő­zés: Kiskőrös KSK-Kiskunfélegy- háza TVSE. Kiskőrös, városi sportcsarnok, 18 órakor. NB II-es férfimérkőzések: Kis- kunmajsa-Gyula, Abony-Mizse KC, Kecel-Balatonboglár KE, 18 órakor. Hírős regionális férfibajnokság: Dunaföldvár-Dávod, 16 órakor. Kalocsa-Soltvadkert, 18 órakor. kosárlabda NB I. A-csoportos férfimérkőzés: MAFC-Univer Kecskemét. Budapest, Gabányi csarnok, 18 órakor. NB I. B-csoportos női mérkőzés: Baja UDKSE-Kiskunfélegyházi KC, 17.30-kor. labdarúgás NB I-es mérkőzés: Bp. Honvéd-Győr, 15 órakor. Debrecen-Sopron, Kaposvár- Vasas, ZTE-Tatabánya, Siófok- REAC, Újpest-Paks, 18 órakor. NB II. Keleti csoport: Kazinc- barcika-Kecskeméti TE, 14.30. NB III. Alföld csoport: Bajai LSE-Csongrád, 14.30-kor. Akker Tüzép megyei I. osztály: Kerekegyháza-Kunszállás, 14.30-kor. Molnár Fatelep megye II., É- szak: Dunavecse-Helvécia, Or- govány-Bugac, Szabadszállás- Csólyospálos, Kiskunfélegyházi V.-Nyárlőrinc, Lakitelek-Pálmo­nostora, 14.30-kor. Déli csoport: Fajsz-Bajaszentistván, Szakmár- Bácsborsód, Felsőszentiván- Katymár, 14.30-kor. Megyei III. o., Közép cs.: János- halma-Öregcsertő, Kecel S.-Vad- kert, Kötöny SC-Jászszentlász- ló, Szank-Kiskunhalasi Sp., Fü- löpjakab-Tázlár, 14.30. Déli cs.: Borota-Uszód, 15.30. Dunaszent- benedek-Foktő, 18 óra. Északi cs.: Fülöpháza-Apostag, KLC- Soltszentimre, 14.30-kor. Város- föld-Helvécia, 15 órakor. lovassport Távlovas és távhaj­tó ob 5. forduló: Izsák, Kostka telep. A hosszú- (120 km) és a középtáv (80 km) rajtja 6 óra­kor. Távhajtók 40 km-es verse­nye, 8 órakor. röplabda CEV Kupa férfimér­kőzés: Arona Tenerife (spa- nyol)-Phoenix Mecano Kecske­méti RC, 19 órakor. súlyemelés A Messzi István sportcsarnok névadó ünnepsé­ge: Kecskemét, városi sport- csarnok, 15 órakor. Gálaver­seny, 15.45-től. Vasárnap kézilabda NB I/B-s férfimérkő­zés: Szeged-Delfin KC, 16 óra. NB II-es férfimérkőzések: Mik­lós KC-Szigetszentmiklós, 11 óra. Bácsalmás-FTC, 13 órakor. Kalocsa-Hercegszántó, 19 óra. Regionális férfibajnokság: Mist- rál-Kiskypfélegyháza, 10 óra. Csávoly-Kiskunhalas, 11 óra. Megyei női bajnokság: János- halma-Csávoly, 10 órakor. Kis­kunhalas Fiat Kb Autoteam- Kiskunmajsa, 16 órakor. kosárlabda NB I. B-csoportos férfimérkőzések: Univer KSE/B- Tiszaújváros, 15 órakor. Bajai Bácska-Szedeák, 18 órakor. labdarúgás NB III. Alföld cso­port: Dabas-Kiskunfélegyházi HTK, 14.30-kor. Akker Tüzép megyei I. osztály: Soltvadkert-Nemesnádudvar, Tiszakécske-Solt, Kalocsa-Tom- pa, Bácsbokod-Izsák, Bácsal- más-Dusnok, Akasztó-Kiskun­halas, Harta-Kiskőrös, 14.30. Molnár Fatelep megye II., É- szak: JakabszáUás-Tabdi, Kunfe- hértó-Kecel, Hetényegyháza-La- dánybene, 14.30-kor. Déli cso­port: Mélykút-Hajós, Sükösd- Császártöltés, Csávoly-Szerem- le, Vaskút-Nagybaracska, Kele- bia-Érsekcsanád, 14.30. Megyei III. osztály, Közép cs.: Kisszállás-Harkakötöny, Kas- kantyú-Dunatetétlen, 14.30. Dé­li cs.: Bátmonostor-Ordas, Ho- mokmégy-Dunapataj, Kunbaja- Miske, Újtelek-Bátya, Gara-Dá- vod, 14.30. Északi cs.: Tass-Bal­lószögi KSK, Fülöpszállás-Ti- szaalpár, Kunbaracs-Miklósi GYFE, Ballószögi V.-Tiszaug, Dunaegyháza-Ágasegyháza, 14.30-kor. lovassport Távlovas és távhaj­tó ob 5. forduló: Izsák, Kostka telep. A rövid- (40) és a sprint­táv (20) rajtja 8 órakor. Távhaj­tók 40 km-es versenyének a rajtja, 8.30-kor. röplabda NB I-es női mérkő­zés: Kalocsai SE-Jászberény. Ka­locsa, sportcsarnok, 12 órakor. vízilabda OB II-es férfi bajnoki forduló: Bp., Tüzér u. uszoda. A kecskemétiek meccsei: Komp­lex PC Bp.-HVSE II., 11.30-kor. Szentesi Ö.-HVSE II., 14 órakor. Országos serdülő bajnokság: HVSE Kecskemét-BVSC. Kecs­kemét, uszoda, 10.30. A gyerek- csapatok 11.45-kor, az ifjúsági­ak 13 órakor játszanak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom