Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-10 / 237. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 10., SZERDA Az arany sárfehér patrónusa oreskó Imre A Duna borrégió példát szeretne mutatni, merre kellene elindulni „Törvénymódosítás kell ahhoz, hogy a termékpályák régiós szinten működjenek. Elég lenne az országban négy régió és Tokaj - véli ORESKÓ IMRE. Egy félreértésből adódó tévhit, hogy csak a tagok pályázhatnak felsószentivánon ülésezett nemrég a Felső-Bácska Helyi Közössége. Az összejövetelen Zalántai Endre bácsalmási polgármester tájékoztatást adott a regisztrációs eljárás eddigi eredményéről. Eszerint harminchárom településen 76 831 lakót képviselnek. A kétszázöt alapítót tekintve a közszféra huszonkettő, a civil huszonnyolc, a vállalkozói ötven százalékban van jelen. Arról is beszélt, hogy van egy félreértésből adódó tévhit, miszerint csak a megalakuló helyi közösség tagjai pályázhatnak a Leader-program forrásaira. Ez nem igaz: bárki csatlakozhat a vidékfejlesztési programhoz. A fórum további részében az alapítók hozzájárultak a csatlakozni kívánó szervezetek belépéséhez. A helyi közösség múlt szombaton Mélykúton tartott tanácskozást a vidékfejlesztési stratégiáról. ■ J. J. Bokrétaünnep és egy nagy visszatérés a színpadra tiszakécske Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Bokréta ci- terazenekar. Az elmúlt másfél évtizedben többen is játszottak az együttesben, de hét esztendeje változatlan felállásban lépnek fel. A hétvégi, születésnapi koncertjük előtt fotókat mutattak be kivetítőn az elmúlt tizenöt évről a művelődési központban megjelent közönségnek, majd belecsaptak a húrokba a zenészek. Utána Kovács Ernő polgármester köszöntötte a zenekart és a kécskei citeraélet megteremtőjét, Zoboki Józsefnét. Meglepetésként hatott, amikor a népszerű Ilonka néni bejelentette, hogy színpadra lép tanítványaival Urbán Zoltán. Róla tudni kell, hogy öt évvel ezelőtt zenész társaival együtt autóbaleset érte, és maradandó egészségkárosodást szenvedett. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a citerához és a színpadra visszatérő muzsikust. A jubiláló Bokréta tagjait ajándékokkal lepték meg más együttesek és zenekarok, majd vidám hangulatú mulatozás következett. ■ Sz. T. Nagy hitű ember az izsá- ki Oreskó Imre: nyolcszáz szőlő- és bortermelő követte a szövetkezésbe, kezükbe veendő saját sorsukat. Boldog-e? Annak kell lennie, hiszen szakmai sikerei külön-külön fölérnek egy életművel. A. Tóth Sándor- A Kertészeti Egyetem elvégzése után, 1976-ban jöttem Izsákra dolgozni, az állami gazdaságba. Lakást is kaptam a családalapításhoz: ez óriási segítség volt - meséli. - így ismertem meg az izsáki embereket és a tradicionális szőlőfajtát, az arany sárfehért. Hétnyolc éves munkával, 2006 elején sikerült eredetvédetté nyilváníttatnunk. A korszerű feldolgozótechnika derített fényt a fajta kimagasló gasztronómiai értékeire. A Duna borrégióban az arany sárfehér az első eredetvédett fajta.- Ön a régió soros elnöke.- A Duna borrégió mint régió első az országban, megalakulását 2006-ban rögzítették miniszteri rendeletben. Példát mutattunk - amiben Kovács László titkár nagy érdemeket szerzett -, hogy a jelenlegi, irreálisan sok, huszonkét borvidéktől merre kellene elindulni. A hegyközségi csúcsszervezet ebben a felállásban nem tudja a magyar borszakmát sikeresen képviselni. A kis borvidékek túlsúlya miatt, az „egy tag, egy szavazat" elv szerint a terhet viselő nagyok nem tudják érvényesíteni az érdekeiket. A megoldás a régiós szerveződés. A Duna borrégió egységes arculatot alakít ki. Már van saját emblémája, azzal szeretnénk az itteni termékeket megjeleníteni a piacon. A globalizálódó világban csak nagy tételben, azonos minőséggel és egységes megjelenéssel van esély eredményes értékesítésre. Sajnos a magánborászatok féltik az elért eredményeiket, nehezen tudnak azonosulni a régiós elképzelésekkel. A magyar mentalitás miatt gyengék vagyunk az ösz- szefogásban: mindenki önállóan erőlködik, nemegyszer a másik rovására. Az együttgondolkodásig kevesen jutnak el. A Duna borrégió borútprogramja megvalósulóban van. Kulturális, termál-, nemzeti parkos, lovas- és egyéb programokkal jól kiegészíthető a borturizmus. Várjuk az újabb partnereket a borút egész régiót behálózó kiépítéséhez.- A hegyközségi rendszer jó?- Sajnos a hegyközségek jogai nem teszik lehetővé, hogy többet tegyenek az ágazatért. Baj van a nemzeti tanácsbeli képviseleti joggal, hiányzik a területarányos képviselet. A legnagyobb borvidékek alárendeltek a kicsiknek. A Kunsági borvidék területe és termelése a legnagyobb, s ezzel arányos a befizetése forgalom- bahozatali járulék és egyéb adók formájában. Viszont ezzel fordítottan arányos a pályázati úton visszaigényelhető, marketingcélú összegek nagysága. Törvénymódosítás kell ahhoz, hogy a termékpályák régiós szinten működjenek. Elég lenne az országban négy régió és Tokaj.- Szívügye az összefogás.- Borágazatunk jövője azon múlik, mennyire tudunk együttgondolkodni. Az olyan országokban, ahol a termelőknek saját közös borászati üzeKözelkép 1950-BEN született Sátoraljaújhelyen. 1976-ban kapott diplomát a Kertészeti Egyetemen Budapesten, majd Izsákra költözött. Az Izsáki ÁG, a Hunga- sekt Rt., majd a Watton Rt. volt a munkahelye, jelenleg pedig a Helibor Szövetkezeti Pincészet. nős, egy lánya, egy fia és két unokája van. szabad idejét a családjának és szakmai programoknak szenteli. műk van, könnyebb a helyzet. Mi a termelőinket - amíg saját szövetkezeti borászatunk nem volt - több mint húsz borászat felé irányítottuk. Azt érzékeltük, hogy a túlságosan profit- orientált magánborászatok másodlagosan viszonyulnak hozzájuk. A behozott olcsó, kontroll nélküli olasz borok a magyar alapanyag árát lenyomják és tönkreteszik a termelőket. Próbáltuk a borászatokat és a termelőket összehozAkinek munkássága példa előttük kovács béw-düjal tüntette ki Oreskó Imrét Gráf József miniszter idén augusztus 20-án. „Kovács Béla 1945-ben és 1956-ban is földművelésügyi miniszter volt. A sérthetetlen magántulajdon és a magyar szabadság eszménye állt gondolkodása középpontjában. Munkássága példa előttünk, örülnénk, ha méltó követői lehetnénk” - vall ennek kapcsán a díjazott. ni, de nagy sikerről nem tudok beszámolni.- Kiugró sikerének mit tart?- Az arany sárfehér eredetvédelmi leszabályozását, amihez sok segítséget kaptunk. A másik: sikerült létrehozni az első hazai szövetkezeti pincészetet a helvéciai, az izsáki és az orgoványi termelői csoport társulásával. Gráf miniszter úr segítségével 2006. november 8- án sikerült visszavásárolni a német pénzügyi befektetőtől Közép-Európa legnagyobb tárolóterű borászati és pezsgőgyár- tó üzemét Izsákon. A Helibor Szövetkezeti Pincészet az egyeüen olyan üzem az országban, amelyik a termelők érdekében jött létre, és teljesen magyar tulajdonban van. Nyolcszáz szőlősgazda 2500 hektár területtel társult, s a szövetkezés huszonkét települést érint. Óriási dolognak tartom, hogy meg lehetett nyerni ennek az ügynek a termelők többségét. A nonprofit szövetkezettől a bevitt alapanyag arányában kerül vissza a termelőkhöz a befektetett pénzük és munkájuk. ■ Jt magyar mentalitás miatt gyengék vagyunk az összefogásban: mindenki önállóan erőlködik, nemegyszer a másik rovására.” Szavazzon a 2007-es Prima-díj jelöltjeire! MAGYAR ZENEMŰVÉSZET Durányik László S 1991-ben matematika-ének-zene tanári diplomát, 2003-ban A zenetudományi diplomát szerzett. A kecskeméti Kodály Iskola 1996-ban megalakult MIRACULUM gyermekkarának és az 1998-ban megalakult AURIN leánykarának alapítója és vezetője. Kórusai az eltelt évek alatt 22 első díjat szereztek európai országok ■fi kórusversenyein, fesztiváljain. 2005-ben Kodály-díjat, 2007-ben ........ Csokonai-díjat kapott. Id Farkas Béla Városszerte ismert, köztiszteletnek örvendő idős cigány zenész. Újszászon született 1936-ban. 1959-től két évtizededen át az izsáki Sárfehér vendéglőben zenélt, majd a lajosmizsei Tanyacsárda következett. 1981-től pedig tíz évig fiával társprímásként a kecskeméti Aranyhomokban játszott zenekarával. Mindenhol a magyar cigányzenét, a magyar nótát népszerűsítette. Petőné Kővári Andrea A bajai III. Béla Gimnázium leánykarát, valamint a felnőttekből álló Ad Libitum kórust vezeti. Jelentős szerepet játszik a város zenei életében. A gimnáziumi leánykar 2004-ben a Zeneakadémián mutatkozott be nagy sikerrel Kodály-művek előadásával. A szakmai értékelésből: nem megszokott, hogy nem ének-zenei tagozatú gimnázium énekkara ilyen magas létszámmal (közel 70 énekes), ilyen nehézségű műveket ilyen magas színvonalon adjon elő. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Bács-Kiskun megyei szervezete három éve hozta létre a területi Prima-díjatA közelmúltban megjelent lapunkban a Bács-Kiskun megyei területi Príma-díjra jelöltek neve. Az első szavazási körben harmincas listából választhatja ki a megye lakossága, hogy kik legyenek kategóriájuk nyertesei. A tíz kategóriagyőztesből aztán új szavazás alapján kerül ki a három fődíjas. A magánfelajánlásokból származó, háromszor egymillió forintos díj célja, hogy kifejezze: a helyi vállalakozói társadalom felelősséget érez a közösségért, támogatni kívánja a kultúra, a művészetek, a tudomány és általában a szellemi élet helyi képviselőit. Voksolni egy hónapig, október 20-ig lehet. A szavazatok a Petőfi Népe szavazólapjával beküldhetők postán a következő címre: VOSZ-iroda, 6000 Kecskemét, Csányi J. krt 12.11/201, illetve leadhatók személyesen Kecskeméten, a Cifrapalota mellett, a Csányi J. krt. 12. sz. irodaház bejáratánál elhegyezett gyűjtőládában és lehet szavazni interneten is, A voszbkin@gmail.com e-mail címen.