Petőfi Népe, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-01 / 229. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2007. OKTÓBER 1., HÉTFŐ EMLEKEZES „Már 5 éve, hogy nem vagy közöttünk, sohasem feledünk, mert nagyon szerettünk. Jóságos lelked emléke itt él közöttünk." VARGA IMRE halálának 5. évfordulóján. Szerető családod. EMLEKEZES EMLEKEZES LÉN ÁRT GYÖRGY halálának 14. és neje, BOROS TERÉZIA halálának 16. évfordulójára. "Suhanva széllel az élet tova, ami elmük, nem jön vissza soha. Bér lassan mindent elvesztünk, de lesz, kit örökké szeretünk." Szerető gyermekei. f gyászhír „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyjam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KALÁN JÓZSEF kecskeméti lakos, 61 éves korában, türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése október 4-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. | _____________________A gyászoló család. EM LEKEZES "Miért múlik el minden, ami szép? Miért fáj a szívünk az elmük tegnapéit? Miért nem lehet örökre ma? Hisz akkor nem kellett volna elválnunk soha PADAR JÓZSEF halálának 1. évfordulójára. EMLEKEZES Akit oly nagyon szerettünk, 5 éve hiányzik nekünk Szerető szüleid. ! VARGA PALNE | Stigmon Anna Emlékeznek: férje és fiai. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik id. FRICSKA JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk osztoztak. A gyászoló család. KftzriMr-^Városgazdasági KftT-3 TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Békefasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ES EMLÉKEZESET MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Nepe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi n. 3. T.: 30/234- 1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) X.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MATÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSM1ZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. A s/űraita adjuk) __ Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől 1 ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194.----------------------------------------------------------------------*893437* KI TŰNŐ állapotó 2 szobás kecskeméti panel­lakás eladó. 20/771-4040 BUDAPESTEN XIII. kér. (Gömb u.) 4 éve épült, II. emeleti, 44 nm-es, 2 szobás, fiatalos, ame­rikai konyhás lakás kiváló közlekedéssel eladó (hidrokáddal, beépített bútorokkal) 16,3 M Ft+udvari beálló 1,2 M Ft. 70/771-6557. HETÉNYEGYHAZÁN 910 dries közművesített építési telek eladó. Ár: 5,78 M Ft, 30/207- 2636. ...................................................................... - *893097* KE CSKEMÉT, széchenyivárosi, V. emeleti, 1 szobás, kisrezsijű, kedves kis lakás eladó: 6,4 M Ft Tehermentes. 20/4288-705.- - —---------------------------------— --------------*893496* KM ÉT, Árok utcai polgárház eladó: 26 M Ft Érd.: 30/9457-002.------------------------------------------------------------------- *882859* KM ÉT, Fáklya utcán V. em.-i, 2 szobás lakás eladó. Ár: 7,5 M Ft, 20/927-6643.-----------------------— ---------------------------------*893543* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.--------------------- *893180* KMÉTEN, nyugodt helyen, a Petőfiváros mö­gött 2 szobás, összkomfortos ház nagy mel­léképülettel, garázzsal, kedvező áron eladó. A telek 3000 m3. Tel.: 20/5707-426-------------.---------------------------------------------------------*891161* TISZAKÉCSKE térségében telephelyek, építési telkek, tanya, tanyahelyek kedvező áron el­adók. 76/540-093; 06-70/311-9538, misker@t-online.hu BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT belvárosában a SKÁLA ÁRUHÁZ bejáratával szemben kiadó kb. 80 m2-es igé­nyesen felújított üzlethelyiség október 1. nap­jától. 30/9-441-881 —--------------------------------------------------------------------*666000* ALBÉRLETET KÍNÁL KMÉT, Árpád krt.-i 2 szobás lakás kiadó: 35 E Ft/hó. 70/284-3954.-----------------------------------------------------------------------*893146* _________JÁRMŰ_________ CH EVROLET Spark, akár napi 699 Ft törlesz­téssel, kezes és jövedelemigazolás nélkül, 0 Ft kezdőbefizetéssel eladó. 70/377-73-63. HITELLEL terhelt, megunt autóját becserélheti keveset fogyasztó családi, városi autóra. 70/450-1304.------------------------------------------------------------------------*893267* LAKÓKOCSIK kedvező áron. 20/9-563-419.----------—------------------------7 ----------------------------*878506* ME GVÁSÁROLJUK nyugati személygépkocsiját 7-17 évesig, készpénzért. 06-20/9834-198.------------- *891406* OP EL Astra Classic 1.4,90 LE, benzines, 5 aj­tós, ABS, dupla légzsák, szervokormány, immobiliser, 2 év teljes körű garancia, hasz­nált autóját beszámítjuk, akár 120 hónapra is. 70/377-7366. SUZUKI használt, jó áron, garanciával, hitel- ügyintézéssel! Kecel. 30/3700-808. —*872889* UTÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663.-------------------------------------------- *886408* _________GÉPEK_________ E5 14-ES gabonakombájn 4,1 m vágóasztallal eladó. Pótkocsit beszámítok. 30/9958-701.-----------------------------*893414* »MTZ 50-est műszakival tulajdonostól ve­szek. 06-20/477-8609.-----------------------------------------------------------------------*89351!* ÁLLÁST KÍNÁL a A GEMENC Autó Centrum Kft. dunaföldvári autószalonjába gépjármű értékesítési ügyinté­zőt keres felvételre. Feltétel: legalább középis­kolai végzettség és B kát. jogosítvány. Jelent­kezni: fényképes önéletrajzzal, személyesen Kövesdi Zoltán cégvezetőnél lehet, 2007. okt. 4-én. Cím: Dunaföldvár, Paksi u. 82. szám.-------------------------- --------------------------------------*893300* A KOCH’S Torma Kft. kiskunfélegyházi telephe­lyére raktárost keres. Érd.: 76/559-400-as számon 8-16 óráig.------------------- ■ ----------------------*893290* a A lajosmizsei Gerébi Kúria hotel középfokú német és angol nyelvismerettel, valamint leg­alább 2 év szakmai gyakorlattal rendelkező szállodai recepcióst, továbbá középfokú végzetségü, jó szervező készségű, kecskeméti vagy lajosmizsei szállodai gondnoknőt keres (dolgozók irányításában szerzett tapasztalat előny). Jelentkezéseket fényképes önéletrajz­zal: latos@gerebi.hu e-mail címen várjuk. •893165* A MAP0-BAU KFT. várja a jelentkezőket forgá­csoló, CNC gépkezelő munkakörbe. A munka­végzés helye a kecskeméti telephelyű KN0RR- BREMSE KFT. Jelentkezni a 06-30/315-5941- es telefonon. . —------------------------------.------------------------------------*892998* BÉBIMODELLEKET várunk fotózásokra, port­folio készítésére 3 hónapostól 6 éves korig. www.bridgetb.hu 06-70/386-3451.------------------ *893210* BE LFÖLDI teherfuvarozáshoz C, E kategóriás jogosítvánnyal és GYAKORLATTAL rendelkező sofőröket keresünk hosszú távra. Tel.: 30/488-35-78-------------------------- *891642* KM ÉT, belvárosi étterem szakácsot keres! 30/239-2039. —-------;-------------:--------------------------------------------*892795* BÉ RSZÁMFEJTÉSBEN, TB ügyintézésben jártas, minimum 3-5 éves szakmai gyakorlattal ren­delkező munkavállalókat keresünk szolgáltató céghez azonnali kezdéssel. Fényképpel ellá­tott önéletrajzokat legkésőbb 2007. október 5. napjáig az alábbi e-mail címre kérjük meg­küldeni: kecskemet@widar.hu------------------------------------------------------- *893301* BI ZTONSÁGI őröket felveszek kecskeméti és vidéki munkára (utazás megoldva). Érdeklőd­ni: Hétfőtől péntekig 9-15 óra között: 30/9859-739.----*---------------------------------------------------------*------*893480* C, E kategóriás jogosítvánnyal rendelkező so­főröket keresünk Kecskemét és vonzáskörze­téből! Darabárus ADR vizsgával rendelkezők jelentkezését várjuk! Érdeklődni: 06-20/483- 80-06. Audi SEBT i A Brill Kft. VEVŐSZOLGÁLATI VEZETŐ munkatársat keres. EeltéieM: felsőfokú szakirányú végzettség szakmai német nyelvtudás Amit elvárunk: jó kommunikációs készség szakmai tapasztalat Amit kínálunk: dinamikus, stabil csapat kiváló munkakörülmények versenyképes fizetés Szakmai önéletrajzát a gyjauch@brillkft.hu e-mail címre várjuk. CNC programozókat, marósokat, esztergályo­sokat, lakatosokat keresünk kecskeméti, III. budapesti munkára, kiemelt bérezéssel. 06- 30/636-9506, 06-30/395-8103. Kecskeméti székhelyű cég keres azonnali kezdéssel munkatársat adminisztratív munkára. Elvárások:- középfokú végzettség- Excel és Word magas szintű ismerete Érdeklődni: 76/887-230 CNC-S szakembereket, lézervágó-gépkezelőt, C0-hegesztöt és köszörűst keresünk. Érd.: 30/822-9395.-------------------------------------- - -------------------*893449* CO-HEGESZTŐKET keresek kecskeméti mun­kahelyre. Tel.: 06-20/385-7657----------------------------------------------------------------*892812* CS INOS független lányokat felveszünk betanított munkára részmunkaidőben. 20/440-6584 ........................................ - - *893426* CS OMAGOLÁSI munkára keresünk diákokat délelőtti, délutáni, éjszakai műszakokra a hét minden napjára. Hétvégén és éjszaka kiemelt bérezés. Meló-Diák, 6000 Kmét, Szövetség tér 4„ 76/412-255, 30/9686-056.------------------------------------------.85,207* CSOPORTVEZETŐI munkakörbe keresünk am­biciózus, megbízható munkatársakat az aláb­bi szakmákban: asztalos, lakatos, kőműves. Feltétel: minimum 5 éves szakmai gyakorlat. Középfokú végzettség előnyt jelent. Érdeklőd­ni: Lakóép Kft. Kecskemét, Vasút u. 2-4. Tel.: 76/321-357,06-70/368-52-13 —-----------„------ ------------------------------------------*892822* DIÁ KMUNKA! Évhalasztó, évismétlő, egyéni tanrendes, sok szabadidővel rendelkező DIÁ­KOK jelentkezését várjuk, folyamatos változa­tos munkáinkra. Vállalhatsz egész hetet vagy heti pár napot is. Meló-Diák, 6000 Kecske­mét, Szövetség tér 4., 76/412-255, 30/9686-056. DINAMIKUSAN fejlődő export-import vállalko­zás főkönyvelőt keres. Elvárások: 5 év főköny­velői tapasztalat, regisztrált főkönyvelői képe­sítés. Feladatok: társaság teljes körű könyve­lésének ellátása, számviteli politika belső sza­bályozása, aktualizálások, jelentések, riportok készítése, kapcsolattartás könyvvizsgálóval, e- mail: info@soberguard.hu ° ‘893140* EBÉD házhoz szállító cég felvesz Kecskemét­re, ambiciózus területi képviselő-szállító mun­katársakat, saját gépkocsival. Küldje önélet­rajzát faxon: 06-1/278-6758, vagy e-mailen: iroda@gastroyal.hu------ ° - ........ *893461* ÉL ELMISZERIPARI cég keres területi képviselőt jutalékos fizetéssel. Önéletrajzokat: koppany- hus@vipmail.hu címre kérjük.-------- *893286* FE LVÉTELRE keresünk kecskeméti munkahely­re kőműves, festő, épületasztalos, tetőfedő- bádogos szakmunkásokat és brigádokat. Elvá­rás: minimum 3 év szakmai gyakorlat. Érdek­lődni: Lakóép Kft. Kecskemét, Vasút u. 2-4. Tel.: 76/321-357, 06-70/368-52-13------------'-------------------- *892822* FO LYAMATOS csomagolási munkára Kecske­métre munkavállalókat keresünk. Érd.: 76/412-255, 30/9686-056.----------------------------------------*891211* GÁZMÉRŐ hitelesítési munkára keresünk kecske­méti munkavállalókat! Munkavégzés helyszíne változó, szerződés határozott időre szóló! Jelent­kezéseket hétfőtől szerdáig 12 és 17 óra között várjuk! Érd.: Produkteam KfL: 76/48-22-22.;ii„­GYAK0RLATTAL rendelkező CO-hegesztőt és la­katost felvesz fémipari cég, hosszú távú mun­kára. 20/490-8854, 70/321-2703.---------------------------------------------------------------------*869657* GY AKORLATTAL rendelkező, megbízható férfi lógondozót keresünk. Érdeklődni a 30/349- 33-25 telefonon lehet.------------------- -----------------*824255* GY AKORLATTAL rendelkező víz-, gáz-, központi fűtésszerelőt felvennék. Pályakezdők is jelent­kezhetnek. Érdeklődni telefonon: 06- 30/9674-846, vagy személyesen de. 8-12 óráig 6000 Kecskemét, Benedek Elek u. 11/A szám alatt (Hollandfalu). '--------------------’ --------------------*892859* IN TERNETES távmunkára keresünk munkatár­sakat nov.-dec. hónapra. Jelentkezés az info@biztositas.ma e-mail címen. •892895* KALOCSAI és nagykőrösi talpraesett, megbíz­ható munkatársat keresek értékesítői felada­tokra. Érdeklődni: 06-70/505-93-88 (Nagy­kőrös), 06-30/366-24-55 (Kalocsa) KECSKEMÉTEN, a Malom Központban lévő táskaüzletbe keresünk kereskedelmi tapasz- talattal/végzettséggel rendelkező eladót hosz- szú távra. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal (info@gabol.hu) vagy telefonon: 06-1/239 8251----------;--------------i----------------*89 KE CSKEMÉTI cég keres számítógépkezelői is­meretekkel és olasz nyelvtudással rendelkező szabásztechnikust. Érd.: 06:76/418-126, hét­köznap 8-15 óráig. KISKUNHALASRA keresünk raktározási isme' retekkel rendelkező munkavállalót, raktárosi munkakörbe! Targoncavezetői engedély és/vagy darukezelői vizsga előnyt jelent! Érd, Produkteam Kft. 30/985-4537.- *893475* KMÉT belvárosában nyíló szépségszalonba fodrászokat, kozmetikust, műkörömépítőt, masszőrt keresünk. Érd.: 30/427-5049.----------------------------------------------------------------*89 KM ÉT, belvárosi szalonba vendégkörrel ren delkezö masszőrt keresünk. Érd.: 20/9516 570. KMÉTI kocsmába női pultost keresünk. 06 20/537-1651. KMÉTI zöldségboltba szakképzett, nemdo hányzó női eladót keresünk. 20/9-186-776. KOCH’S Torma Kft. kiskunfélegyházi munka helyre férfi munkaerőt keres tormamosó rész legébe. Az állás betöltéséhez targoncavezető jogosítvány szükséges. Érd.: 76/559-400-as 8-16 óráig. — ---------- *893290* KÖ NNYEN elsajátítható betanított munkára keresünk munkavállalókat Komárom-Eszter- gom vagy Fejér megyébe. Szállást, étkezést, ingyenes utazást biztosítunk dolgozóink szá­mára! Tel.: 06-30/324-5134 Ny.v: 6394- 4/2005-0100-23 — -------------------------------- *892891* KÜ LSŐ homlokzati szigetelésben jártas fiatal szakembereket keresünk hosszú távra, egyéni kiemelt bérezéssel. Érdeklődni: 20/474- 4422.----------------------------------------------------------------------*892923* LADÁNYBENEI pékségbe jó kereseti lehetőség­gel férfi munkeröt felveszünk. Érd.: 30/229- 93-54------------------------------------------------------------------------*890900* KMÉT, Malom Központban kínai étterembe 18-30 éves pultost felveszünk. 70/219-3725.----------------------------------- *893352* MELLÉKJÖVEDELEM 50-500 E Ft-ig. Feltétel: főállás. Érd.: ma, 19-20 óráig, 76/325-488-------- *815582* MU LTIMEDIA áruházba keresünk biztonsági őröket (Kecskemétre). 30/821-4304.---------•------------------------------=-------------------------------*891457* MU NKAVÁLLALÓK jelentkezését várjuk óceán­járó, tengerjáró és folyami hajókra, valamint külföldi szállodákba. A munkavállaláshoz igény szerint nyelvi és szakmai átképzést biz­tosítunk. Garancia vállalással is! www.hajopincer.hu 30-479-0951 —---------------------------------------------------------------------*893297* MÜ KÖRMÖS tanfolyam indul. 30/359-0151.------------------*----------------------------------------------------*886504* NE MZETKÖZI-GÉPKOCSIVEZETŐT keresünk 24 tonnás szerelvényre. 20/9763-484.----------------------------------------------------------------------*893206* NY ÍLÁSZÁRÓK beépítéséhez szakembert kere­sek azonnali kezdéssel! Érd.: 70/347-0268, 30/559-4649.------------- *893344* 0G0V ÁNYI benzinkúthoz kútkezelő munkatár­sat keresünk. Érdeklődni: 06-30/9285-719- es telefonszámon lehet.------------------------------------------------------------------------*893164* ORVOSTECHNIKAI eszközök értékesítésére iro­dai munkatársakat keresek. Érdeklődni: 06- 20/335-8010.--------------------------------------------------------------------—*893190* ORVOSTECHNIKAI eszközöket gyártó cég iro­dai értékesítésre munkatársakat keres, ki­emelt jutalékos rendszerben, Kecskemét és Kiskörös térségből. Érd. 9-17 óra között. 06- 20/919-0788.------------------------------------------------------------------------*893190* OTP Bankcsoport 2 fő munkatársat keres be­fektetési nyugdíj és biztosítási termékek érté­kesítésére alkalmazotti, vagy vállalkozói jogvi­szonyba. 30/558-3840.-----------------:-----------------------------------------------------*892709* OT P Csoport középvégzettségű értékesítési munkatársakat keres alkalmazotti jogviszony­ba. Érd.: 8-11-ig. 30/558-3851. OTP Garancia Biztosító zRt. Bács-Kiskun megye egész terü­letéről nyugdíjtanácsadói mun­kakörbe értékesítési munkatár­sakat keres - magas kereseti le­hetőséggel, alkalmazottként. Ér­deklődni: 30/55-83-840. .893478. PULTOST keresünk Kerekegyházán. 20/423- 0882. SEGÉDMUNKÁST keresek betonkeverésre, 30 éves korig állandó munkahelyre. 30/2499- 267. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettesek: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250_______ Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom