Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-06 / 208. szám
6 2007. SZEPTEMBER 6„ CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Gráf mégis visszalépett húsáfa Már a miniszter szerint sem aktuális a csökkentése A húsosok szomorúak, persze a vásárlók is örültek volna az olcsóbb húsárunak. Az EU-ban alacsonyabb az áfa. Újabb orosz olajmágnást zárna rács mögé Moszkva Jóváhagyta egy moszkvai fellebb- viteli bíróság azt a nemzetközi elfogatóparancsot, amelyet augusztusban adtak ki a világ 31. leggazdagabb embere ellen. Az in- gus származású, 49 éves Mihail Gucerijev az egyik hatalmas olaj- és gázkitermelő cég, a Russznyefty elnöke volt, s 3 milliárd dolláros (570 milliárd forintnyi) vagyonnal rendelkezik. Több mint 150 millió dollár (28,5 milliárd forint) adóhátralékot követel tőle a bíróság. Szergej Markov politológus az Argumenti i fakti című lap tegnapi számában azt írta: az orosz hatóságok különösen azt vették zokon, hogy Gucerijev milliárdok- kal rövidítette meg az államot, amikor az észak-kaukázusi, Cse- csenfölddel szomszédos Ingusföl- det minimális adóterheléssel járó offshore gazdasági övezetté nyilvánították. A milliárdos néhány hete úgy nyilatkozott: arra próbálták rávenni, hogy egymillió dollárért csendben váljon meg az olajüzlettől. Ehelyett július végén lemondott elnöki tisztségéről, majd átjátszotta a céget egy másik oligarchának, Oleg Gyeripasz- kának. Az orosz főügyészség képviselője tegnap bejelentette: tudják, hogy Mihail Gucerijev Törökországban tartózkodik. Az ügy magyarországi vonatkozása, hogy a Russznyeftynek közös leányvállalata van a Mollal. A két cég egy hanti-mansi földi olajmező feltárására szövetkezett. ■ Csák E. Nem nyújtott be az élelmiszerek áfájának csökkentésére vonatkozó javaslatot a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a tegnapi kormányülésen - tájékoztatta lapunkat Budai Bernadett szóvivő'. Németh Márk Javaslat nem volt, nem is hozott arról döntést a kormány, hogy az áremelkedések miatt csökkenteni kellene az élelmiszerek áfáját. Gráf József, az agrártárca ve- | zetője csak tájékoztatta minisz- | tertársait az aszály okozta ká- J rokról, és arról, milyen eszkö- £ zökkel lehetne a magas élelmiszerárakat féken tartani. Ezek között csak lehetőségként vetette fel az áfacsökkentést. Az agrárminiszter a kormányülés után már úgy nyilatkozott: nem aktuális az adó csökkentése, mert az csak 20 százalékos drágulás esetén lenne indokolt. Szakértők véleménye szerint pedig az élelmiszerek árának emelkedése biztosan nem éri el ezt a mértéket az elkövetkező négy hónapban. Font Sándor Meszes ország- gyűlési képviselő szerint megdöbbentő, hogy korábbi ígéretével szemben Gráf József nem vitte a szerdai kormányülés elé a nyers hús, a tőkehús áfakulcsának 20 százalékról 5 százalékra való csökkentését. „Szomorúak vagyunk” - reagált lapunknak a tegnapi történésekre Eder Tamás, NEM LENNE ELLENTÉTES dZ uniós szabályokkal, ha a magyar kormány csökkentené az élelmiszerek forgalmi adóját - nyilatkozta kérdésünkre Kovács László adóügyi biztos. Ezek a termékek beletartoznak abba a körbe, ahol engedély nélkül alkalmazható kedvezményes áfakulcs. Hozzátette: nem biztos, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Véleménye szerint az áfacsökkentés nemcsak a majdani áremelkedések hatását hogy ha mérsékelné a kormány a tőkehús áfáját, akkor valóban csökkenne a hús ára, ugyanis a hasznot „lenyelhetik” a kereskedők. Véleménye szerint az adócsökkentés miatti bevételkiesés a konvergenciaprogramot is veszélyeztetné, ami miatt az Európai Bizottság is húzná a száját. tompítaná, hanem hozzájárulna a húsipar „kifehérítéséhez” is. Alacsonyabb adó mellett ugyanis kevésbé érné meg az orgazdáknak kitenni magukat a lebukás veszélyének. Font Sándor is figyelmeztetett arra, hogy Magyar- országon becslések szerint mintegy 50 százalékban zajlik a számla nélküli feketekereskedelem. A hússzövetség elnöke eleve elhibázott döntésnek tartotta, hogy tavaly szeptembertől 20 százalékra nőtt az élelmiszerek áfája. A legtöbb uniós tagországban ennél jóval alacsonyabb, gyakran egy számjegyű kulcsot alkalmaznak. Nem lenne unióellenes az alacsonyabb forgalmi adó A BUX-index 2007. szeptember 5-én 27 600 27 500 27 400 27 300 27 200 27100 27 000 26 900 Záróérték: Nyitóérték: 27 288 27280 Előző napi záróérték: 27 445 Változás: 0,47% 15.30, a New Yorki tőzsde nyitása 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.09.05. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Miió Ft Richter 37 750 +3,42 1900 Rába 2490 +2,89 254 MTelekom 952 +1,49 1318 Mól 26 515 + 1,20 6973 OTP 9 448 +0,77 8 760 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (ft) Változás (%) Millió Ft Exbus 112-1,75 21 Genesis 2 595-0,54 21 Econet 197-0,51 28 Egls 22 760-0,18 205 Fotex 969-0,10 115 A BUX-index az elmúlt napokban 28 500 28 000 27 500 „ 27 404 27 009 27126 27 000 >0 26500 26 808 26 816 27074 26000 25500 . 25 000 ____________________________ pon t 08.27 08.28 08.29 08.30 08.31 09.03 /"aP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. szeptember 5-én. €/Ft $/Ft €/$ f f 256,04 + 1,22 Ft 188,26 +1,54 Ft 1,36 Ocent HIRDETÉS SX4 1.5 GC, 25% önrész és 120 hónap futamidő esetén, az l-36.hónapban. A törlesztőrészlet 37-120. hónap között 26 554 Ft/hó. THM: 4,303%. CHF-alapú, változó kamatozású hitel. 'Törlesztőrészlet az első 3 évben, 3 ajtós Swift 1.3 GC vagy Ignis 1.3 GL vásárlásánál, 25% önrész és 120 hónap futamidő esetén. A törlesztőrésziet 37-120. hónap között 19 735 Ft/hó. THM: 3,463%. CHF-alapú, változó kamatozású hitel. Ajánlataink 2007. szeptembeM-től október 31-ig, illetve az.akciós készlet erejéig érvényesek. A részletekről és a kedvezmény-csomagokról érdeklődjön márkakereskedőinknél. A különböző akciók nem vonhatóak össze és nem válthatóak készpénzre. Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 6,1-7,6 1/100 km ■ CO,-kibocsátás (kombinált): 122-182 g/km. Márkakereskedőink: Baja, SYSCAR Szegedi út, Pf. 97 Tel.: 79-322-014 • Kalocsa, BÁZIS KFT. Malatin tér 6. Tel.: 78-462-180 • Kecskemét. SUZUKI KUBÁT-VINCZ Talfája u. 8/a Tel.: 76-507-944 • SUZUKI-TORMÁSI Jász u. 24-26. Tel.: 76-500- 250 • JANSIK AUTÓHÁZ Szegedi u. 90. Tel.: 76-498-555 • Kiskőrös, SUZUKI AMT Izsáki út 21. Tel.: 78-511-031 • Kiskunfélegyháza, PENTA MOTOR Szegedi u. 58/a Tel.: 76-463-199 • Kiskunhalas, BÓNA AUTÓSZERVIZ Majsai út 18 Tel.: 77-524-330•Kunszentmiklós, SUZUKI BARNA Vásár tér 9. Tel.: 76-550-001_________________________________________ _____________________ Le gyen egy jó dobása! A Suzuki őszi társasjátékában csak nyerhet: mi adjuk a kedvezményt Ön viszi az autót. Egy új Swift már havi 9 868 forint, egy új SX4 pedig havi 13 277 forint törlesztőrészlettel az Öné lehet. Ráadásul így akár régi, drága hitelétől is egy csapásra megszabadulhat. És el ne felejtsük, régi autója most félmillió forinttal többet ér.