Petőfi Népe, 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-06 / 208. szám

ALFÖLD ÁRUHÁZ iv» w.alfoldarn ház. lm Mercedes-Benz HASZON GÉPJÁRMŰ NAPOK SZEPTEMBER 01-09 Iso 3 szerviz Nagyképernyős navigáció 1 év teljes körű casco Szeptember 8-án 10 órától Mini Gulyásfőző Fesztivál meglepetés műsorok kíséretében. Legyen a vendégünk, látogasson el hozzánk! Kecskemét, Szent László krt. Tel.; 76/487-300 www.hovany.hu ist? ko*, A DUNA-TISZA KÖZE NAPILAPJA & 2007. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK LXII. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM, ARA: 91 FT, ELŐFIZETVE: 75 FT Visszatáncolt Gráf is, marad a mostani áfa Budapest Tárgyalt, de nem hozott döntést a kormány tegnapi ülésén arról a javas­latról, amely szerint az élel­miszerek áfáját csökkenteni kellene az áremelkedések miatt. A javaslat felvetője Gráf lózsef agrárminiszter a kormányülés után maga is úgy nyilatkozott: nem aktu­ális az áfacsökkentés, az legalább 20 százalékos ár­emelkedés esetén lenne in­dokolt. Elemzők szerint ■ A tőkehús és a liszt áfájának 5-IS száza­lékos csökkentése vetődött fel, ha az élelmiszer-drágulás meghaladná a 20 százalékot. azonban év végéig ez nem következik be. Pillanatnyi­lag 7,5-8 százalék körüü az infláció, amely várhatóan maximum 15-16 százalékig emelkedik majd az előzetes várakozások szerint mondta Gráf József. Közölte, ha mégis bekövetkezne a 20 százalékos élelmiszerár­emelkedés, akkor az áfa­csökkentés egy lenne a le­hetséges megoldási javasla­tok közül, és azt is csak a tő­kehúsok, illetve a Uszt ese­tében kellene érvényesíteni. ► 6. OLDAL Öt évet kapott nem jogerősen a késelő asszony KISKUNFÉLEGYHÁZA Ötévi fogházbüntetésre ítélték azt a 44 esztendős kiskun­félegyházi asszonyt, aki késsel megszúrta korábbi férjét. A sérült ember kór­házba került, ahonnan ön­kényesen eltávozott, majd a főbejárat közelében ösz- szeesett és meghalt. A fér­fi a válást követően is láto­gatta egykori feleségét. Utolsó látogatásakor a férfi meg akarta erőszakolni az asszonyt, aki egy késsel mellkason szúrta volt fér­jét. ► 4. OLDAL BAJÁN, A BELVÁROSI PLÉBÁNIA TEMPLOMBAN ÚJ KÁPIÁN SZOLGÁI, AZ AFRIKÁBAN SZÜLfTETT ÁGOSTON ATYA >a01DAt MÉG SZEBB LET AZ IDŐ MÚLÁSÁVAL , 16. OLDAL Akrobata lakásbetörök? TARTALOM bács-kiskun Pókemberként másznak fel az erkélyekre MEGYEI IDŐJÁRÁS Napközben borongós idő lesz. Számottevő eső nem esik. A hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 15 fokot is. ► 16. OLDAL KÖRKÉP 2-4, 14 KECSKEMET 5 GAZDASÁG 6-7 KÖZÉLET 8 ÉLETMÓD 9 BULVÁR 10 SZOLGÁLTATÁS 11 SPORT 15 MOZAIK 16 ideig - alig pár percig - tartóz­kodnak a lakásban, és azt vi­szik el, ami igazán könnyen mozdítható és szem előtt van: mobiltelefon, női táska, pénz­tárca, ékszer stb. A tolvajok gyorsan és halkan dolgoznak. Mivel az elkövetés módja - a balkonmászás - némileg szo­katlan, és kíván némi fizikai kondíciót, feltételezhető, hogy az elkövetők sportosak és a fia­talabb korosztályhoz tartoz­nak. ► FOLYTATÁS A 2. OLDALON. Kevesebb pénz jut az idősek támogatására szociálpolitika Kecskemé­ten augusztus végén szűnt meg a petőfivárosi Holdfény otthon. A lakókat a hónap vé­gén a ballószögi Aranykor ala­pítvány otthonába költöztet­ték. A Holdfény otthon kilenc éven át gondoskodott az idő­sekről, azonban működésé­hez sosem kapta meg a végle­gesítést. Augusztusban pedig az ideiglenes engedélyét is bevonta a szakhatóság. Az ott­hon vezetője szerint a szociá­lis törvény módosításai lehe- tetlenítették el intézményü­ket. Körülbelül negyven szá­zalékkal csökkentették az ott­honok állami normatíváját. Ez azt jelenti, hogy a bentlakó idősek eddigi 45-50 ezer fo­rint hozzájárulásának meg­duplázását kényszerítette ki a törvény. ► 3. oldal A mi pókembereink sajnos nem pozitív bősök, viszont ők is ördögien ügyesen másznak. A lassan elmúló nyár szomorú érdekessége volt, hogy a megyében több olyan lakásbetörés történt, amikor a tolvaj az emeleti erkélyen át jutott a lakásba. Magyarvári Annamária Hívatlan látogató járt két isme­rősömnél is az utóbbi hetek­ben a Széchenyiváros egy-egy társasházi lakásában, az első emeleten. A besurranó tolvaj mindkét esetben a nyitva ha­gyott erkélyajtón át mászott be a lakásokba. Az elkövető a késő esti, illetve az éj­szakai órákat vá­lasztotta a besur- ranás idejéül. Az sem zavarta, hogy a lakástulajdonosok is otthon tartózkodtak. Igaz, egyik eset­ben tévéztek a szomszédos szobában, a másik esetben pe­dig békésen aludtak. Az erkélymászásból „sportot űző” váratlan behatolókról egyelőre nem tud­ni pontosan, hogy magányosan vagy párban dolgoz­nak. Valószínűsít­hető, hogy egy személy lent az utcán figyel, amíg a másik kör­benéz a lakásban. Az biztos, hogy jellemzően csak rövid ■ A betörőt az sem zavarta, hogy a lakástulajdono­sok otthon tar­tózkodtak. HIRDETÉS S^V^R CENTER RUHÁZATI ÁRUHÁZ 40% 30% 20% 50% Gyerek széldzseki 2200 Ft helyett 1100 Ft Férfi h.u. ing 1980 Ft helyett 990 Ft Női kosztüm 20.800 Ft helyett 10.400 Ft Adidas női sportcipő 20.980 Ft helyett 12.600 Ft Reebok férfi szabadidő 16.200 Ft helyett 12.960 Ft Kecskemét, Kurucz krt. 8. Tel.: 76/508-181 Nyitva: H-Sz.: 9-20-ig. V.: 9-19-ig 9163<3 1TTMTT Juniperus Faiskola 2007. szeptember 5-én, 6-án, 7-én nrO/ kedvezménnyel kínál %w /O virágos díszcserjéket, l/\ díszfákat és örökzöldeket KERT Elérhetőségek: 600Ö kecskémét, Kisfái 285. (Mártírok útja vége) Tel 76/501-625,501 -628 • Fax: 767414-772 E-mall: |unlpertis@kefegjru _______Nyitva tartás: 818 óráig________ NÁ LUNK AZ ÁRAK A FÖLDÖN JÁRNAK Paradicsom, 2 kg: 99 Ft Gyermek szabadidő alsó: 599 Ft I KECSKEMET I Szeptember 7-8-án CSAK/ 2 ' NAPIG! TANSZER VÁSÁR 20% engedménnyel! LAPSZEL Telefonon kértem információt egy hivataltól. A honlapjukon három te­lefonszámot találtam. Tárcsáztam az elsőt. Kicsöng, semmi válasz. Második szám, ugyanez. A harma­dikkal szerencsém volt: jelentkezett a központi automata: ha ismerem a melléket, tárcsázzak, vagy várjak a kezelőre. Vártam. Sokáig. Közben többször meghallgattam: tartsam a vonalat, mindjárt kapcsolja a keze­lőt. Végül felvette egy hölgy. Elmond­tam milyen ügyben. Ő továbbkap­csolt. Míg újra vártam, a géphang többször biztosított: hamarosan megkapom a kért melléket. Megkap­tam. Mint ahogy kb. húsz másod­perc alatt a szükséges információt is. Mindehhez azonban több mint hat percig kommunikáltam. Egy géppel. - emma ­E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE: Mihályka Gyula A Petőfi Népe honlapja: www.Detofinepe.hu Információs és szórakoztató portál: www.baon.hu TÍZEZREKET TAKARÍTHATUNK MEG ATÉU RÉSSZÁMLÁN ► 2. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom